sim7978 Custom

Az igazi boldogság forrása a szeretet – Ferenc pápa Úrangyala imája

A házasság felbontathatatlanságáról szóló evangéliumi szakaszt elemezve a Szentatya a kölcsönös önátadásra, a „félmegoldások” nélküli teljes, örökké tartó elkötelezettségre emlékeztette a házastársakat, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy legyenek nyitottak az új élet befogadására. A gyerekek a szeretet legszebb gyümölcsei, az öröm és a remény forrásai – fejtette ki Ferenc pápa.

A pápa ez alkalommal is azt tanácsolta a házastársaknak, hogy soha ne múljon el egyetlen nap sem anélkül, hogy kibéküljenek egymással, mivel a másnapi „hidegháború” veszélyes. A Szentatya azt is leszögezte beszédében, hogy a Teremtő akarata szerint a férfiak és a nők egyenlő méltósággal rendelkeznek.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

A vasárnapi evangéliumi szakaszban (vö. Mk 10,2-16) Jézus a házastársi szeretetről szól nekünk – kezdte beszédét Ferenc pápa. Felidézte, hogy néhány farizeus, mint már máskor is megtörtént, most is provokatív kérdést tesz fel az Úrnak egy vitatott témában: ez pedig a feleség megtagadása a férj részéről. A farizeusok azt szeretnék, ha vitába szállna velük, de Jézus inkább arra használja fel ezt az alkalmat, hogy felhívja a figyelmüket egy fontosabb kérdésre: a férfi és a nő közötti szeretet értékére.

A Szentatya utalt rá, hogy Jézus korában a nő helyzete erős hátrányban volt a házasságban a férfiéhoz képest: a férj akár jelentéktelen okok miatt is elűzhette, megtagadhatta a feleségét, és ezt a Szentírás legalista, vagyis túlságosan törvénytisztelő értelmezésével indokolták. Az Úr ezért beszélgetőpartnereit a szeretet követelményeihez vezeti vissza. Emlékezteti őket a Teremtő akaratára, miszerint a férfi és a nő rendelkezzen egyenlő méltósággal, különbözőségükben pedig egészítsék ki egymást. A Teremtő azt akarta, hogy a férfiak és a nők legyenek egymás segítői, társai, de ezzel egyidejűleg ösztönözzék egymást a növekedésben (vö. Ter 2,20-23).

Jézus az evangéliumi szakaszban hangsúlyozza, hogy ez csak akkor valósulhat meg, ha a kölcsönös önátadás teljes, „félmegoldások” nélküli – ez ugyanis a szeretet – állapította meg a Szentatya. Arra van szükség, hogy egy új élet kezdete legyen (vö. Mk 10,7; Ter 2,24), amely nem addig tart, „amíg kedvem van hozzá”, hanem tartson örökké. A férfi és a nő fogadják el egymást és „egy testként” egyesülve éljenek (vö. Mk 10,8; Ter 2,24). A pápa arra is rámutatott, hogy természetesen ez nem könnyű, hiszen hűséget, tiszteletet, őszinteséget, egyszerűséget igényel, még a nehézségekben is. Ez megköveteli, hogy a házastársak nyitottak legyenek a szembesülésre, olykor a vitára is, ha szükséges, de mindig álljanak készen a megbocsátásra és a kibékülésre.

A Szentatya ekkor a férjekhez és feleségekhez fordulva ezeket a közvetlen tanácsokat adta: „vitatkozzatok, amennyit csak akartok, azzal a feltétellel, hogy kibékültök még mielőtt véget ér a nap! Tudjátok miért? Mert veszélyes a másnapi hidegháború. És hogy hogyan lehet kibékülni? – tette fel a kérdést a pápa, válaszát kezével is jelezve: „Csak egy simogatással, így”, majd ismét kérte, hogy ne fejeződjön be egyetlen nap sem kibékülés nélkül.

Ferenc pápa ezután arra a házastársak számára alapvetően fontos valóságra emlékeztetett, arra, hogy legyenek nyitottak az élet ajándékára, a gyermekek ajándékára, akik a szeretet legszebb gyümölcsei, Isten legnagyobb áldása, az öröm és a remény forrása minden család és az egész társadalom számára.

Miközben ismételten a gyermekáldásra buzdította a családokat, felidézte személyes élményét, amelyben szombaton volt része. A vatikáni csendőrség napján nagy vigasztalást jelentett számára az egyik csendőr, aki nyolc gyermekével vett részt az ünnepségen. Nagyon szép volt látni őket! – mondta a Szentatya, majd ismét arra kérte a házaspárokat, hogy legyenek nyitottak arra az életre, amelyet Isten küld.

A pápa újból kifejtette, hogy a szeretet igényes, de gyönyörű, és minél inkább hagyjuk, hogy magával ragadjon bennünket, annál inkább felfedezzük benne az igazi boldogságot. Ezután arra buzdította a híveket, hogy tegyék fel szívükben a következő kérdéseket: milyen az én szeretetem? Hűséges? Nagylelkű? Alkotó? Milyen a családunk? Nyitott-e az életre, a gyermekek ajándékára?

Végül Ferenc pápa azért fohászkodott a Szűzanyához, hogy segítse a keresztény házastársakat. Utalt rá, hogy lélekben egyesülünk azokkal a hívekkel, akik hagyományosan október első vasárnapján a pompeji Mária-kegyhelyen gyűltek össze, hogy kérjék a Rózsafüzér Királynőjének közbenjárását.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás