Az Egyház pénzügyeinek ellenőrzése az üldözés egy új formáját jelenti?
A világ több, a katolikus Egyházzal szemben ellenséges kormányzata igyekszik megszüntetni az egyház szociális tevékenységeit a pénzügyeinek megtámadásával. Az eljárás diszkréten folyik – de eredményes.
A keresztények üldözése világszerte nemigen jelenik meg a médiában. Az öldöklés, ami jelenleg folyik a Száhel-övezetben főként a keresztény lakossággal szemben, ritkán kerül említésre a nemzetközi sajtóban más aktuális eseményekhez viszonyítva. Pedig létezik az Egyház üldözésének egy még alattomosabb formája is, amely gyakorlatilag láthatatlan, és amely a pénzügyeket sújtja, a velük szemben ellenséges kormányzatok törvényei révén.
Frappáns példával szolgált erre Narendra Modi kormánya Indiában. 2021 végén „elfelejtették” megújítani az engedélyt, amely a Szeretet Misszionáriusainak engedélyezte külföldi adományok elfogadását. Ez a látszólag jelentéktelen cselekedet egy nagy munka életnedvét vonta el, amitől iskolák, árvaházak, kórházak függtek, amelyek az indiai társadalom legalacsonyabb rétegeinek álltak szolgálatára. Amikor a határozat nyomán nagy lett a felháborodás Indiában, a kormány végül három hónap elteltével engedélyezte a külföldi adományok elfogadását. A Nicaraguában működő Szeretet Misszionáriusainak nem volt ilyen szerencséjük, pénzalapjaikat elvonták, majd 2022-ben egyszerűen kiutasították őket.
Zavarnak a keresztények?
Ezek a szélsőséges határozatok a jótékonysági intézmények ellen rejtélyesnek tűnnek, mivel természetesen a szerzetesek nem jelentenek veszélyt a civil lakosság nyugalmára. Az indiai Karnataka államból származó Balthasar Castelino atya ezt mondja: „A keresztények felforgatják az indiai kasztok rendszerét azáltal, hogy azt állítják, hogy egy érinthetetlen pária élete ugyanannyit ér, mint egy brahminé”. Ez a háromezer éves rendszer a társadalmat magasabb és alacsonyabb csoportokra választja szét, és nagyon jelen van a felfogásokban. Természetesen a hindu politikai felelősök nem így fejeznék ki magukat, mondja az atya. Az Egyház le akarja építeni azt az alapvető igazságtalanságot, amin az indiai társadalom alapul. A Párizsi Külföldi Missziók papjaként megállapítja, hogy a hindu nacionalisták magatartásához hasonlóval a világ egyéb helyein is találkozhatunk.
Visszatérve Nicaragua esetére, itt az egyházi személyek szabad megszólalása zavarja a hatóságokat. A helyi püspöki konferencia sohasem kímélte az uralkodó rezsimet, és az ország legstabilabb olyan egysége, amely bírálni meri a rendszert. Mgr Alvarez, Matagalpa püspöke így 26 év börtönbüntetést kapott, amiért nem volt hajlandó elhagyni országát. Templomába 2018-ban befogadott olyan tüntetőket, akik a rendőrség bántalmazásai elől menekültek. Irgalmas cselekedete rávilágít a hatóságok kétszínűségére, akik szociális érzelműeknek és népbarátnak mutatkoznak, de hajlíthatatlanok saját népük irányában.
Az iskolák kritikája
Minden esetben támadják az Egyházat, amikor az Evangélium üzenetét hirdeti és nyilvánvalóvá teszi a kormányzati ellentmondásokat. Nicaragua ennek a magatartásnak szélsőséges példája, mert a kormányzat itt kemény politikát alkalmazhat anélkül, hogy ellenzéktől kellene tartania, és eljárása csak igen csekély nemzetközi visszhangot kelt. Sok más országban sokkal enyhébb a társadalomban tevékeny keresztények munkája ellen alkalmazott elnyomás.
Indonézia például, ahol szeptemberben fogadták a pápát, a világnak egy nyitott és toleráns ország képét mutatta, de sokkal sötétebb oldala is van. Emlékezzünk csak a „Barátság Alagútjának” felavatására, amely lehetővé tette a jakartai katedrális és az istiqlali nagy mecset közötti átjárást, összeköttetést. De kevés híradás említette, hogy ez alatt az esemény alatt pápua tüntetők igyekeztek felhívni magukra a figyelmet. Tartományukban, Nyugat-Új-Guineában, amit Indonézia ural, egyre nagyobb mértékben elvesztették földtulajdonaikat. A keresztény karitatív szervezetek semmilyen projektet nem indíthatnak ezen a területen, mert semmiféle anyagi támogatás nem érkezhet ide. A kormányzat kettős normát alkalmaz: engedélyez minden vallási kultuszt és teljes toleranciát hirdet, de a valóságban korlátozza az Egyház kezdeményezéseit a saját területén. Emiatt a magatartás miatt különösen a katolikus iskolák működése válik lehetetlenné, és közülük sok nem képes fenntartani működését. Előfordult, hogy a hatóságok a keresztény pápua fiatalokat, iskola hiányában, iszlám iskolákban helyezték el. Tulajdonképpen a keresztény intézmények cselekvésképtelenné tételével a hatóság a muzulmán intézmények létesítésének kedvez.
Ezek a megszorítások, amelyek az Egyház szociális létesítményeire nehezednek, a vallásszabadság súlyos megsértését jelentik. Akadályozzák az emberek jólétét, akik ezeknek a kormányoknak alávetetten élnek. Sajnos ritkán kerülnek szóba, mivel látszólag kevésbé frontálisak, és sokkal alattomosabbak, mint a közvetlenebb elnyomási formák.
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia
Úgy vélem, kül- és belföldön a Katolikus Egyház és hívei ellen már nagyon régen folynak burkolt és nyíltabb zaklatások. Talán mindig is voltak ilyenek. A társadalom többsége nehezen tolerálja pl. a Katolikus Egyházon belül még ma is eleven hierarchikus szerveződést. Nem tudatosult még a köztudatban a II. Vatikáni Zsinat által megreformált hierarchikus egyházszervezeti kép, mely szerint az egyházfő, a pápa nem a hierarchia csúcsán helyezkedik el, hanem a horizontálisan szerveződő egyház középpontjában. Híveivel tehát nem alárendeltségben él és létezik, hanem istengyermekségben egy síkon, koncentrikus körök középpontjaként.
Más országok itt felsorolt gondjaihoz megalapozottan nem tudok hozzászólni, ám arról eleven tapasztalatom van, hogy jónéhány munkahelyen veszik rossz néven, fogadják elutasítóan a katolikus kereszténységüket vállalókat. Sajnos én is több helyen voltam hitem miatt lelki bántalmazás és hátrányos megkülönböztetés részese. Úgy gondolom, ez Magyarországon azért történhet, mert még él a múltbéli gyakorlat, melyben a szocializmus utóhatásaként vezetői beosztást csak a volt szocialista vezetők leszármazottai vagy kegyeltjei tölthetnek be, akiknek lelkében még lobog a lojalitás kegyuraikkal szemben, így elnézik vagy egyenesen buzdítják beosztottaik vallásos munkatársakkal szembeni „cikizését”. A kétezres évek elején született is mobbing ellenes törvény, de csak néhány jogesetről adott hírt a média, így nem tudom, hányan részesülhettek a maximum kiszabható 8 évig terjedő börtönbüntetésben.
Sajnos már elhunyt lelkiatyám, aki egyébként püspöki helynök és egyházbíró volt egy személyben, határozottan képviselte azt a véleményt, hogy az állam és az egyház dolgainak kapcsolódását, összefonódását radikálisan meg kellene szüntetni. E cikket olvasva is látszik – vélhetően igaza volt helynök atyának.
Hívő életem során több alkalommal láttam papokat, egyházi és civil személyeket vívódni, lelkileg szenvedni, hiszen Egyházban és bármely világi intézményben gyakran „adja fel a leckét” egy-egy „fentről kapott utasítás” elfogadása, esetleg benső, lelki meggyőződéssel ellenkező képviselése is a hívő vagy munkahelyi közösség előtt.
A Katolikus Egyházon belüli pénzügyi ellenőrzés – tudtommal – az esperesek által a plébániákon (lehet, hogy még a többi egyházi szervezetnél, iskoláknál, alapítványoknál is) végzett rendszeres, személyes és részletekbe menő ellenőrzések során történik. Az államnak/államoknak azonban törvényei és erőszak szervezetei által kényszerítő hatalmuk van minden állampolgár, így minden hívő felett is. A pénzügyi ellenőrzés tehát mindenképpen jogos mindkét fél, állam és Egyház részéről, de – úgy vélem – nem kellene eleve, körültekintő polgári és egyházi jogi kivizsgálás, valamint törvényes ítéletek nélkül megfélemlítő, zsaroló, büntető jelleget öltenie. Hiszen jogát csak az érvényesítheti, aki kötelességét már teljesítette.
Megítélésem szerint épp ezt jelenti Jézus intelme is: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené! (Luk 20:25)