alamizsnalkodas Egyeni

Az alamizsnálkodás mély értelme az ars-i plébános, Viennay Szent János szerint

Viennay Szent János szentbeszédeinek négy kötete, melyeket 2010-ban adott közre a Saint-Rémi kiadó, a keresztény irodalom kincsei. E beszédek egyike, melyet egy nagyböjti vasárnapon mondott el az ars-i plébános, az alamizsnálkodás jótéteményeiről szól.

Napjainkban a keresztény hívek szívesen adakoznak karitatív intézményeknek, de kevesen gyakorolják a közvetlen, kézből kézbe történő adakozást, amit (a Larousse szótár meghatározása szerint) egy szükséget szenvedő személlyel kapcsolatban gyakorlunk, hogy támogassuk őt. Ennek több oka is lehet: félünk egy kétségbeesett embertársunk szemébe nézni, félünk meghallgatni őt és figyelemmel lenni iránta, de az is lehet, hogy nem ismerjük az alamizsna cselekedetének bibliai értelmét.

Az alamizsnálkodás nagy szerepet tölt be a bibliai hagyományban. Az Ószövetségben, ahogyan Victor Brunier emlékeztet minket az En Dialogue c. folyóiratban, „az alamizsnálkodást szinte parancsolatként lehet felfogni, a bűnbánat egyik formájaként, az Istenhez való közeledés eszközeként, amikor megosztjuk másokkal, amit Isten adott nekünk, Ő, aki minden élet és létező forrása”.

Az alamizsnálkodáshoz ígéretek is kapcsolódnak, ahogyan ezt a Tóbiás könyve mondja: (Tób.4, 7-10) „Ne fordítsd el arcodat a szegénytől soha, s akkor Isten sem fordítja el arcát tőled (…..). Így szép kincset gyűjtesz magadnak az ínséges napokra, az alamizsna ugyanis megment a haláltól és attól, hogy a sötétségre kerülj”.

Az ars-i plébános egyéni értelmezése az alamizsnáról

Az alamizsnáról nagyböjt második vasárnapján mondott beszéde során Ars szent plébánosa dicsérte az alamizsnát és úgy mutatta be híveinek, mint egy egyszerű módot „bűneink megváltására és az Ég bőségesebb áldásainak megnyerésére”. Természetesen a szent más beszédeiben a gyónást is ajánlja, és rámutat, hogy annak úgy kell megtörténnie, hogy kérjük Istentől a bűnbánat kegyelmét (Szentbeszéd a bűnbánatról).

Csodálkozhatunk azon, milyen fontosságot tulajdonít az ars-i plébános az alamizsnának Isten irgalmának megnyerésében. Ezáltal a bibliai hagyományhoz csatlakozik. A Biblia több személye, hívők, sőt még pogányok is, elnyerték Isten irgalmát a bőkezűen osztott alamizsnáknak köszönhetően: a careftai özvegy (1Kir 17), vagy Kornéliusz százados (ApCsel 10) két példa a sok közül.

Ehhez a bibliai hagyományhoz csatlakozva az ars-i plébános az alamizsnára vonatkozóan egy egyéni elméletet alakít ki. Szerinte az alamizsna a gazdagokat és szegényeket kölcsönösen segíti üdvösségszerzésük szempontjából (ami összefüggésben van a lelkek üdvösségével). Ennek alapján, akik alamizsnát kapnak, gyakorolják az alázat és a szelídség erényét, míg azok a jómódú személyek, akik az alamizsnát adják, a könyörületességet és az együttérzést gyakorolják az ínség anyagiakkal való enyhítésével.

Alapjában véve, mondja az ars-i plébános, amikor adjuk vagy kapjuk az alamizsnát, már innen alantról elősegítjük a „szentek egyességét”. Az Egyház misztikus egységének ezt a módját megélni (amit minden egyes „Hiszekegy” elmondásakor megvallunk) kevéssé ismert dolog, pedig mindegyiküknek rendelkezésére áll. Az ars-i plébános szerint elegendő az alamizsnálkodás gyakorlatát egy bizonyos szívbéli jóindulattal végezni, ami megadja annak teljes értékét: kívánjuk azt, hogy tetszésére legyünk az Istennek és hogy hozzájárulhassunk a lelkek üdvösségéhez (a sajátunkéhoz, másokéhoz, vagy azt kívánva, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek mielőbb bejuthassanak a Mennyek Országába).

Az alamizsna mély értelme

Az ars-i plébános emlékeztet, hogy a szívvel végzett alamizsnálkodás kettős értékkel bír: anyagi és testvéri értékkel a szegény felé, aki testvérünk, és egy magasabb rendű teológiai értékkel. Mivel Krisztus azonosítja magát a szegényekkel, ezért amikor valaki egy szegénynek a terhén könnyít, akkor magának Krisztusnak hozunk megkönnyebbülést. „Bizony mondom nektek, amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt, 25. 31-40).

Az ars-i plébános szentbeszédében számos példát hoz fel szentekről, akik bőséges kegyelmekben részesültek alamizsnálkodás után. Így Szent Márton, akinek életét Sulpice-Sévère jóvoltából ismerjük, és aki még csak katekumen volt, amikor Amiens-be menet, 334 egy téli estéjén egy szegény szerencsétlennel találkozott. Megesett rajta a szíve és kettéhasította köpenyét, vagy legalábbis köpenyének bélését (a legionárius köpenye a hadsereg tulajdona volt, de a katonáknak joguk volt saját költségükön bélést csináltatni bele szövetből vagy szőrméből). A következő éjszaka Jézus-Krisztus megjelent neki köpenyének felével, angyalok seregével körülvéve, akiknek azt mondta: „Márton, aki még csak katekumen, nekem adta köpenyének felét”.

Mindezen okokból könnyen érthetővé válik, hogy az ars-i plébános miért idézte példaképpen Tobitot, a szent embert, aki halálát érezve magához hívatja fiát, hogy elhalmozza utolsó tanácsaival: élete minden napján osszon alamizsnát, soha ne fordítsa el tekintetét a szegénytől, jó szívvel és örömmel adakozzék, és köszönje meg Istennek, hogy olyan nagy értéket tulajdonít ilyen kis adományoknak. (Tób, 4).

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük