Az ajtó négy sarka – A sarkalatos erényekről (1. rész)
Sebestyén Péter atya Az ajtó négy sarka című sorozata elhangzott 2019. március 29-én, Csíkszeredában, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében.
Bevezető
hirdetés
Mi az erény? Miért sarkalatosak? (prudentia, fortitudo, temperancia, iustitia) Cardo-sarokvas, sarokpont, négy sarkon fordul az ajtó szárnya… virtutes cardinales, – amin a dolgok megfordulnak.
Még az elején tegyünk különbséget az etika és a morális között:
Ethosz (szokás), etika (gör.- már Hérakléitosz, Kr. e. 6. sz.-ban használja), érzület- a gyakorlati filozófia tudománya, erkölcsfilozófia.
Mores, moralis (lat.)- erkölcsi cselekedet (mos-szokás), életviteli szabályok, helyes útra terelés, megfegyelmezés, ráncba szedés.
Erény (gör. arété, lat. virtus-erő)-jóra való készség, mely az embert és tetteit jóváteszi. Az ókori bölcseletben az ismeret körébe tartozott, amit meg lehet tanulni. Plátón még három rétegben képzelte el: az értelemhez tartozik a belátás és a bölcsesség, a szellemi erőhöz a férfias bátorság, az ösztönös részhez pedig a mértéktartás. Ezek kifejlesztése biztosítja a közösség rendjét. Arisztotelész szerint ezek a készségek gyakorlással megszerezhetők: erkölcsi tetteink belőlük fakadnak. Segítségükkel uralkodhatunk ösztöneinken és szenvedélyeinken, alárendelhetjük őket az arany középútnak. Nála már a legfontosabb erény az okosság. A görögök szerint az erények nem adnak ugyan választ arra a kérdésre, hogy mi az erkölcsi jó, de megmutatják, hogyan lehet jól cselekedni és boldogan élni. Készségessé teszik az akaratot arra, hogy a megismert jót megtegye.
A keresztény többlet
Az ószövetségi Szentírás nem ismeri ezeket a fogalmakat, legalábbis az arété kifejezést. Az igaz héber kifejezés viszont lefedte az aréte fogalom tartalmát. Az újszövetségi szerzők is valójában erről beszélnek, amikor az életszentséget mutatják. Az egyházatyák már kezdik csoportosítani az életszentség jellemzőit. Szent Ágoston szerint az istenszeretet minden erény forrása és célja. Nagy Szent Gergely pápa kötötte össze először az isteni erényeket a Szentlélek ajándékaival. Aztán a skolasztika atyja, Aquinói Szent Tamás megalkotta az isteni, sarkalatos és erkölcsi erények klasszikus beosztását. Ő különbözteti meg először a belénk öntött és a szerzett, vagyis a természetes és a természetfölötti erényeket. De, mint mondja, pusztán csak erkölcsi erőfeszítéssel nem igazulhatunk meg. És szintén ő állapítja meg, hogy minden erkölcsi cselekedet célja Isten színelátása.
A sarkalatos erényeket azért kezeli kiemelt helyen, mert ezekre épül az összes többi erény a kereszténységben is. Számunkra ez a modell, a kinyilatkoztatás, a Szentírás alapján. A négy evangélistát is szokták így ábrázolni: az ajtószárnyak sarokvasain, ők az evangélium sarokvasai.
Hogy miért váljék a jó gyakorlása szokássá bennünk, miért érdemes, miért kell gyakorolni, hogy erényünkké váljon: mert ezek a készségek könnyedséget, örömöt, spontaneitást kölcsönöznek életünknek. Kiszámíthatóságot és szabadságot. J. Pieper szerint „starthelyzetet” teremtenek a jóra. Adnak életünknek egy stabilitást, nem kell folyton rögtönözni, improvizálni, és hatékonnyá, lendületessé, kreatívvá teszik az Isten és a felebaráti szeretetet.
A sokféle erkölcstani iskola és etikai rendszer bemutatásától eltekintek, a keresztény lelkiség szempontjából most csak azt emelném ki, hogy az erények, így a sarkalatos erények is nem statikusak, hanem dinamikusak. Nem lehet leállni a fejlesztésükben. Nem mondhatjuk, hogy valamit elértünk, megpihenhetünk, mert azonmód gyengülhetnek vagy túltzásokba eshetünk. Ilyen szempontból nem is beszélhetünk keresztény arany középútról, anélkül, hogy a középszerűség csapdájába esnénk. A régi etikákban, a görögöknél még a két elhajlást tekintették ellentétpárnak, szemben a „normálissal”, a keresztény erényeknél a mérce a krisztusi tökéletesség, ami folytonos munkára hív, s amelyet csak megközelíthetünk. Pl: tékozlás-nagyvonalúság-fösvénység; hízelgés-szeretet-gyűlölet; álnokság-belátás-egyűgyűség.
A dinamikus erkölcsi felfogás szerint viszont nem föltétlen a középút van, hanem a csúcs, vagy az erény hiánya, ill. szélsőséges formája. Fokozatok vannak, amelyekben már gyengült az ereje. A négy sarkalatos erénynél is érdemes ezt megfigyelnünk.
Pl.
- vakmerőség-bátorság-óvatosság-gyávaság;
- érzéketlenség-mértéktelenség-mértékletesség-élvhajhász élet;
- egyűgyűség-ravaszság-okosság-egyszerűség;
- kegyetlenség-igazságosság-
- engedékenység-részrehajlás-egyoldalúság-szubjektivizmus
Más-más helyzetben ugyanaz lehet kevés, elég, sok, sőt minden is. A paradicsomi elbeszélés például egyetlen gyümölcs bűnös leszakításáról beszél. Az Édenkert tele van szebbnél szebb gyümölcsökkel. Az ember leszakíthatja akármelyik fa akárhány gyümölcsét, vagy rajta is hagyhat bármelyiken akármennyit. Ha mindet leszüretelné, még mindig jogszerűen járna el (6n), amíg ebből nem enne. Ha egyikről sem enne, az veszteség és önpusztítás volna ugyan az etiológiai elbeszélés lehetőségeinek szféráján belül (6k), de erre itt nem csábítja semmi. Ha erről a középen álló, tehát el nem téveszthető, de egyébként a többitől semmivel ki nem emelkedő értékű fáról nem eszik Isten iránti hálája, nagyrabecsülése jeléül, már elindul a szeretethez elengedhetetlenül hozzátartozó nagylelkűség (6m) útján, és Jahvénak épp ez a célja vele, hiszen a maga képére teremtette, tehát nem lehet boldog, ha csak kap. Úgy teljesülhet csak ki, ha adni is kész. Ha másból nem, abból, amiből sokat kapott, ha nem többet hát egyetlen gyümölcsfát; ha másképpen nem, hát azzal az egyszerű gesztussal, hogy nem eszik róla; ha másnak nem, hát annak, Akinek ezt és mindent köszönhet, vagyis merő hálából, mégsem elbagatellizálhatóan, hiszen annak a számára, AKINEK ezt nyújtja, oly sokat jelent, hogy élet és halál kérdésévé tette. És lám, a szent szerző szándéka szerint az derül ki, hogy az ember ilyen nagy horderejű ügyben az első jöttment tanácsára ilyen piciny áldozatra sem hajlandó legnagyobb jótevőjéért. Azzal az egyetlen gyümölcsszakítással azt dokumentálja, hogy mindent magának akar megtartani, hogy rút nyerészkedéssel (6t) tör az általa ‘ elképzelt teljességre: olyan akar lenni, mint az istenek, mindent a magáénak akar vallani: jót, rosszat egyaránt; de nem azzal, AKI VAN, hanem annak ellenében. Nem a REALITÁS, a szeretet útján, hanem a beképzeltség, a gőg, az önzés ELLENSÉGES (sátáni) útján.[38] Az „egyet” itt a szándék vonja a túlzás egyetemességének körébe, valamint az a körülmény, hogy erre vonatkozóan megállapodás történt. – mondja Boda László morálteológus Kovács Tádé Az erények dialektikája c. könyvében.[1]
Folytatása következik.
