Author: szerk

Múltidéző – Pálfi Géza: A 40. Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére

Múltidéző – Pálfi Géza: A 40. Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére

Pálfi Géza  (Máréfalva, 1941. április 14. – Marosvásárhely, 1984. március 12.) római katolikus pap, a Ceauşescu-diktatúra egyik áldozata. 1964-ben Márton Áron püspök szentelte pappá. Csíkszentdomokoson, majd Marosvásárhelyen szolgált, mint plébános. Ezt követően Gyulafehérváron teológiai tanárrá nevezték ki, de az állami felügyelet hamarosan eltávolíttatta. 1979-ben Gyergyóalfaluban plébános, 1981-ben Székelyudvarhelyre került. „Olyan legenda is keringett, hogy ő volt Márton Áron püspök kiszemelt utóda. Beszédeibe, tanításába mindig belevette az egyetemes magyar történelmet és irodalmat.” 1983. karácsony napján szentbeszédében feltette a kérdést: Eljön-e egyszer az az idő, amikor…

Ferenc pápa: Isten felkínálja és nem ránk erőlteti magát!

Ferenc pápa: Isten felkínálja és nem ránk erőlteti magát!

Szeptember 15-én a déli Angelus elmondásához kapcsolódóan a Szentatya a napi evangéliumról, a Lukács evangéliumának 15. fejezetében található három jézusi példabeszédről elmélkedett. A pápa teljes lefordított beszédét közreadjuk. Kedves testvéreim, jó napot kívánok! A mai evangélium (Lk 15,1–32) azzal kezdődik, hogy vannak néhányan, akik bírálják Jézust, amikor vámszedők és bűnösök társaságában látják, és így méltatlankodnak:…

A (komolyan gondolt) bocsánatkérés 5 lépése Aranyszájú Szent János szerint

A (komolyan gondolt) bocsánatkérés 5 lépése Aranyszájú Szent János szerint

Elkerülhetjük az őszintétlenséget, ha megtartjuk a helyes bocsánatkérés fontos elemeit Néha azért kérek bocsánatot, mert elfáradtam. Már régóta tart a vita, belefáradtam, és rájövök, hogy csak úgy szabadulhatok ki szorult helyzetemből, ha gyorsan bocsánatot kérek. Egyrészről úgy hiszem, hogy ez az alázat jele. Többé már nem ragaszkodom ahhoz, hogy igazat adjanak nekem, vagy hogy győzedelmeskedjek…

Eldobhatja-e egy katolikus a keresztséget?

Eldobhatja-e egy katolikus a keresztséget?

A keresztségben olyan spirituális erő rejlik, amely soha nem törölhető le. Az elmúlt években megjelent egy kisebb mozgalom Európában és másutt, amelynek tagjai megpróbálják „keresztségteleníteni” magukat, visszaadni keresztségüket, és kérik törlésüket a keresztelést is rögzítő egyházi anyakönyvből. Ennek az aktusnak az a célja, hogy formálisan, hivatalosan is hátat fordítsanak neveltetésüknek, és teljesen elvágjanak minden köteléket…

Római Riportok - A világ vatikáni szemmel

Római Riportok – 2019. szeptember 8.

TARATLOM Az üdvösséghez tettekben megnyilvánuló hitélet kell… A szív igazi megtérésének jelei A pápa szeretete a szegények és kicsinyek iránt Pell bíboros továbbra is börtönben marad Program a visszaélések áldozatainak gyógyulásáért A Katolikus Egyház videókatekizmusa Az integráció egy példája Rómában A Colonna-palota Róma szívében

Ferenc pápa Úrangyala imádsága Madagaszkáron: Köszönöm a szíves fogadtatást

Ferenc pápa Úrangyala imádsága Madagaszkáron: Köszönöm a szíves fogadtatást

Ferenc pápa szeptember 8-án Antananarivóban, a Soamandrakizay mezőn egymillió ember előtt bemutatott szentmise után elimádkozta az Úrangyala imádságot, majd köszönetet mondott az ország vezetőinek és mindenkinek, aki segítette látogatásának előkészítését. A pápa beszédét magyar fordításban teljes terjedelmében közöljük. Kedves Testvéreim, a szentmise megünneplése után szeretnélek szívből üdvözölni mindannyiatokat! Szívből köszönöm Razanakolona érseknek a hozzám intézett…

Ki az a szent misszionárius, akinek sírjánál a Pápa lerója tiszteletét?

Ki az a szent misszionárius, akinek sírjánál a Pápa lerója tiszteletét?

2019. szeptember 9-én, a Mauritius szigetén tett látogatása során Ferenc pápa ellátogat boldog Jacques-Désiré Laval sírjához. 155 évvel halála után Laval atyát még mindig tisztelik a keresztények, a muzulmánok és a hinduk egyaránt. A francia misszionárius emléke még mindig nagy tömegeket vonz. Szent II. János Pál pápa követendő példaként beszélt róla. „Azt kívánom, hogy Laval…

Ferenc pápa szeptemberi imaszándéka: a teremtett világ megvédéséért

Ferenc pápa szeptemberi imaszándéka: a teremtett világ megvédéséért

Az óceánok tartalmazzák a Föld vízkészletének legnagyobb részét, és itt él a legtöbbféle élőlény, melyek közül ma sokat veszély fenyeget különféle okok miatt. A Teremtés Isten emberek iránti szeretetének a terve. A közös otthon iránti szolidaritásunk a hitünkből születik. Imádkozzunk ebben a hónapban, hogy a politikusok, a tudósok és a közgazdászok dolgozzanak együtt a tengerek és az…

Szexuális visszaélések: Bocsánatot kértek a magyar katolikus püspökök

Szexuális visszaélések: Bocsánatot kértek a magyar katolikus püspökök

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 3-án és 4-én – folytatva a három éve megkezdett gyakorlatot – kihelyezett ülést tartott. Ezúttal Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó, az MKPK elnökhelyettesének meghívását elfogadva Pécs adott otthont az őszi rendes ülésnek. Az ülésen kiadott közleményükben sajnálatukat és együttérzésüket fejezik ki a papok által elkövetett szexuális…