Anyává válni nem egy pillanat műve, de…

A legtöbb nő életében eljön a pillanat, amikor vágyakozni kezd gyermek után. Az, hogy ez kinél mikor érkezik el, nagyon eltérő lehet, hiszen mindenkinek más az életkörülménye, más a prioritása. Van, aki már nagyon fiatalon érzi, hogy anya akar lenni, vannak, akik csak későbbi életszakaszban gondolják magukat érettnek az anyaszerepre.

Amikor tudatosul bennünk, hogy gyermeket hordunk a szívünk alatt, elkezdődik egy új fejezet. Elindulunk egy ismeretlen úton, amely -jobb esetben- örömmel és kíváncsisággal van kikövezve. Elképzeljük azt a csodát, amit majd a gyermekünk jelenléte fog adni nekünk, elképzeljük magunkat a világ legszebb szerepébe. Készülni, várni kezdjük a pici babát, beszerzünk minden hasznos dolgot, ami szükségeltetik.

Sok nő számára fontos, hogy ne csak a tárgyi dolgokkal hangolódjon gyermekére, hanem lelki értelemben is készítse magát. A szülésfelkészítő például jó lehetőség arra, hogy felkészüljünk a szülés fizikai és érzelmi kihívásaira. Úgy hisszük, ha a szülés rendben, harmóniában lezajlik, a nehezén túl vagyunk. Pedig, igazán csak ott kezdődik minden.  Semmihez nem hasonlítható érzés, amikor 9 hónap után végre, fizikailag is átölelhetjük gyermeküket, de ugyanebben a pillanatban az a felismerés is belénk nyilall, hogy a mi feladatunk, a mi felelősségünk ennek a pici lénynek az életben tartása, testi-lelki szükségleteinek a kielégítése napi 24 órában.

A gyermek érkezése felborítja a megszokott életünket, hatással lesz a párkapcsolatunkra, a mindennapjainkra. Az első nagy illúzióvesztés akkor következik be, amikor rájövünk, hogy a kisbaba nem úgy működik, ahogy arra számítottunk, nem akkor alszik, nem akkor eszik, nem akkor végzi a szükségleteit amikor az az anyának komfortos. Nehéz megfejteni miért sír, nehéz kitalálni mikor mire van igénye. A szoptatás, ugyan ösztönös tevékenység, mégsem megy mindenkinek azonnal. Időre van szükség, mire a baba és a mama összeszoknak.

Fájó felismerni, hogy az anyaság köszönőviszonyban sincs azzal az elképzeléssel, amiről 9 hónapon keresztül ábrándoztunk.  A fizikai változások, melyeket a szüléssel élünk meg, megnehezítik önmagunk elfogadását, nem beszélve a lelki oldalról. Egyfelől rendkívül felemelő, örömteli, semmivel össze nem hasonlítható érzés, másrészt kihívásokkal, küzdelmekkel teli folyamat. 

Az anyaság lelki velejárója a szorongás és az aggodalom. Az önfeláldozás is, hiszen a nő szükségletei háttérbe kerülnek. Nehéz elfogadni, hogy a gyermek érkezésével, egy új életszakasz kezdődik, más helyre kerülnek a fókuszok. Kicsit elveszítjük önmagunkat, mert mindent a picinek rendelünk alá. Ránk nehezednek az elvárások, ömlenek az információk, a jótanácsok, mindenhonnan a tökéletes anyák vigyorognak ránk, miközben mi, sokszor kétségbeesve próbáljuk megtalálni a helyes utat a gyermekünkhöz, a párunkhoz, magunkhoz. Kimerülés és sokszor a magányosság érzése is nehezíti a mindennapokat. Megjelenik a bűntudat, a kétségbeesés, hogy elég jól csinálom-e?

Ugyanakkor, az anyasághoz rengeteg sikerélmény, pozitív megélés is hozzátartozik, sőt, az a normális, ha ezek vannak túlsúlyban.  Az, hogy az ellentmondó érzelmek egyszerre vannak jelen, teljesen rendben van. Fontos viszont, hogy megengedjük magunknak mind a pozitív, mind a negatív tapasztalatok megélését. Merjük felvállalni, hogy nehéz, merjük felvállalni, hogy nem tudunk mindent ösztönből megoldani. Sőt, merjünk bátran segítséget kérni, ha végképp azt érezzük, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok.

Anyává nem válhatunk egyik pillanatról a másikra. Az anyaság egy folyamat, egy élethosszig tartó tanulási folyamat, önismereti út. Ezen a hosszú úton, rendszeresen szembesülnünk kell önmagunkkal. Folyamatosan újra kell értelmeznünk magunkat. Ezáltal fejlődünk, formálódunk, változunk. A tapasztalatokkal növekszik az önbizalmunk, idővel egyre bátrabban tudjuk kezelni a lelki aspektusokat, miközben megtapasztaljuk az anyává válás egyedülálló és értékes élményét.