Antiochiai Szent Margit: Az igazgyöngy, aki ragyogott a sötétben – Szentek élete

Antiochiai Szent Margit – szűz, vértanú

* Antiochia, Piszidia, 290 körül + Antiochia, 305 körül

Urunk megtestesülése óta 290 esztendő telt el, amikor Diocletianus, a dalmáciai írnok fia megragadta a Római Birodalom kormányát. Uralkodásának első évében társként maga mellé vette a gonosz és elvetemült Maximianust. Mindketten gyűlölettel fordultak a keresztények ellen. Diocletianus az üldözésben felülmúlta a korábbi császárokat, mert elrendelte, hogy az egész birodalomban állítsák bíróság elé a keresztényeket, s tűzzel-vassal irtsák őket, hogy még a nevük is eltöröltessék a földről.

Uralkodásának 19. esztendejében ő maga keleten, Maximianus nyugaton irtotta az Egyházat. De az üldözés második évében Diocletianus Nikomédiában, Maximianus pedig Milánóban letette a császári méltóságot. A kegyetlen üldözés ezután még egyszer föllángolt és Konstantin hetedik évéig tartott.

Antiochiai Margit, aki 290 körül született Piszidiában, 15 éves lehetett, amikor hallott az üldözésekről, és így könyörgött az Úrhoz: „Uram, Jézus Krisztus, aki a szentek élete és erőssége, a szomorúak vigasztalója, s az ínségesek üdvössége vagy, aki soha nem hagyod el azokat, akik remélnek benned, erősíts meg engem, kis szolgálóleányodat, és ne engedd, hogy megtagadjalak, ha ideér a zsarnoki hatalom, rám támad és megkínozza a testemet!”

Margit egy Aedesius nevű, tekintélyes pogány pap leánya volt. Apja nagyon szerette, anyja viszont korán meghalt, s így a kicsi Margit vidékre került egy dajkához, aki keresztény volt. Fölcseperedvén hazakerült, s apja fölismerte, hogy keresztény lett. Mindent elkövetett, hogy lányát „kijózanítsa”. Amikor látta, hogy semmire sem megy, iszonyúan megharagudott, rá sem bírt nézni, sőt elűzte a házától. Az Úr azonban, aki soha nem hagyja el a benne bízókat, megvigasztalta Margitot, s oly kedvessé tette egykori dajkája előtt, hogy az leányává fogadta.

Az erények közül főként az alázatosságot kapta ajándékba az Úrtól; ennek erejében feledni tudta nemes származását. Mindenben szolgálatára állt dajkájának, még a bárányait is ő hajtotta ki legelni. Ebben az időben érkezett Asia tartományból Antiochiába Olibrius prefektus a keresztények üldözésére. Útja a legelő mellett vitt el, ahol Margit a többi lánnyal együtt a bárányokat őrizte. Olibrius meglátta Margitot, a legszebbet közöttük, és parancsot adott szolgáinak, hogy tudják meg, ki ez a leány. Ha szabad ember lánya, feleségül veszi, ha rabszolga, akkor megadja az árát és ágyasává teszi. A szolgák útnak eredtek, megkeresték Margitot, s a prefektus elé vitték.

Miközben vitték, nagy félelem fogta el Margitot a kegyetlenség miatt, amellyel Krisztus ellenségei Isten szolgáinak nem a testét, hanem a lelkét akarták megtörni.

A prefektus szállásához értek. Jelentették a katonák:

– Uram, ez a leány, akit meg kellett keresnünk, arra a kérdésre, hogy rabszolga-e avagy szabad, kereszténynek vallotta magát.

Ennek hallatára a gonosz bíró nagyon elszomorodott, s megparancsolta, hogy állítsák Margitot elébe. Így kezdett beszélni a lányhoz:

– Leányom, ne félj semmitől, mondd el nekem a származásodat, s hogy rabszolga vagy-e, vagy szabad?

Margit így válaszolt:

– Ha szabadságom felől kérdezel, tudd meg, hogy senkinek nem vagyok rabszolgája. De számmal és szívemmel az én Uram, Jézus Krisztus szolgálójának vallom magam, akit kiskorom óta imádok és tisztelek.

A prefektus megkérdezte:

– Mi a neved?

Margaréta így válaszolt:

– Az emberek Margarétának hívnak, de ennél fontosabb, hogy e nevet – igazgyöngy – a keresztséggel kaptam.

A prefektus nagyon megharagudott, s elrendelte, hogy börtönbe zárják, senki ne látogathassa, ételt és italt ne adjanak neki. Így akarta megtörni akaratát. Margitot azonban angyalok látogatása vigasztalta, s mennyei fényesség ragyogta be.

Amikor a prefektus látta, hogy sem hízelgéssel, sem ijesztgetéssel nem megy semmire, bement Antiochiába, s összehívta a város vezetőit és a bölcseket, és tanácskozott velük, hogyan lehetne okos érveléssel legyőzni Margitot, anélkül, hogy meg kellene ölni. Másnap a prefektus pompás bírói széket építtetett és összehívta a város népét.

Miután összegyűlt a férfiak és nők nagy sokasága, parancsot adott, hogy állítsák elő Krisztus szolgálóját. Margit előtte állt, s a prefektus hízelgő szavakkal kezdett hozzá szólni:

– Leány, látjuk, hogy vesztedbe indultál. Látjuk, hogy elmédet bizonyos tévedések tartják fogva és intelmeinknek nyakasan ellenállsz. Nem akarjuk vesztedet, sőt minden erőnkkel meg akarunk szabadítani, ezért buzdítunk, hagyd el tévedésedet és a kínzásoktól megmenekülhetsz. Fogadd el tehát a jó tanácsot, hogy üdvösséget találj, és ne ess a hóhérok kezébe. Íme, előtted van az élet és a halál, az öröm és a gyötrelem, nyújtsd ki a kezed és válaszd, amit jobbnak látsz!

Margit így válaszolt:

– Azt a jó tanácsot, mely az üdvösségre és az örömre vezet, Isten jóságából már megtaláltam és szívembe zártam. Ez a tanács pedig az, hogy az Úr Jézus Krisztust – akiben erős a reményem – dicsőítsem, imádjam, áldjam és teljes szívemből tiszteljem, s őt soha el ne hagyjam.

Erra Olibrius ezt mondta:

– Mióta megszólaltál, csak gőgös konoksággal feleselsz! Nem tudom, ki lehet az az oktalan, aki ilyen mesékkel meg tudott téveszteni téged. Már csak fiatal korodnál fogva sem adhatsz magadtól ilyen választ.

Margit erre így válaszolt:

– Bíró úr, ne csodálkozz azon, amit ilyen fiatalon mondok, mert nem emberi dolog ez. Aki az Úr Jézus Krisztusnak hűségesen szolgál, nem szorul világi mesterre, akitől megtanulná, mit mondjon vagy mit válaszoljon. Ő ugyanis azoknak, akik az ő erejében bíznak, megígérte: Mikor majd átadnak titeket a világi hatalmaknak a nevem miatt, s királyok és fejedelmek előtt fogtok állni, ne töprengjetek azon, mit mondjatok és mit válaszoljatok. Ha tehát ez így van, hitből merítettem a tudást. A hitben találtam meg mesteremet.

Akkor a bíró azt mondta:

– Te még nem tudod, mekkora a császárok méltatlankodása a keresztények miatt, ezért állítod, hogy kitartasz a szerinted igaz és szent dologban. Szállj magadba és sürgősen tedd meg, amit parancsolunk, azaz a megszabott napon velünk együtt imádd az istenek fölségét, különben kínzások közepette fogod kilehelni lelkedet.

Margit így felelt:

– Miért fenyegetsz engem, bíró? Ha az én Uram, Jézus Krisztus csak ember lenne, ahogy te gondolod, és nem volna igaz Isten és igaz ember, égnek és földnek Királya, fenyegetéseid megijesztenének. Mivel azonban Jézus az égben lakik és letekint az alázatosakra, és oly hatalmas, hogy ha úgy akarja, téged és egész kíséretedet elnyeli a pokol torka, ezért a legostobább dolog volna elhagyni ezt az Urat, fejet hajtani az üres bálványok előtt és azokat dicsőíteni. Megölhetsz, de Krisztus szeretetétől nem tudsz elszakítani.

Hallván ezt a prefektus, szörnyű haragra gerjedt és megparancsolta, hogy Margitot a hajánál fogva akasszák föl és vesszőzzék meg. A hóhérok végrehajtották a parancsot, s úgy megverték, hogy testéből patakzott a vér. A körülötte álló férfiak és asszonyok közül többen sírtak és így szóltak a vértanúhoz:

– Annyira sajnálunk, amiért így kínoznak! Légy hát okos és szánd meg a lelkedet. Könyörülj testeden, s legalább egy kicsit engedj a szavának. Talán megkönyörül a bíró rajtad és nem ölet meg.

A szent szűz így válaszolt:

– Hagyjátok abba, tisztelt férfiak, s menjetek innen, nemes asszonyok, s könnyeitekkel ne akarjátok szétszakítani bensőmet, mert az Apostol szava szerint megrontják a jó erkölcsöt a gonosz beszédek. Nem ítéllek el benneteket, mert emberségesen akartok cselekedni, de ha ismernétek az igazság fényét, nemcsak engem nem akarnátok visszatartani a helyes útról, hanem ti magatok is csatlakoznátok hozzám.

A bíró ekkor megparancsolta, hogy vonják kínpadra, s testét tépjék kampókkal. Látván, hogy az Úr szűz szolgálója győzi a kínzást, kieszelték, hogy másnap máglyán égetik el. Meghozták az ítéletet, majd visszavitték a börtönbe.

Amikor Margit újra a börtönben volt, mennyei vigasztalás örvendeztette meg: a naphoz hasonló isteni fényesség ragyogott föl cellájában. Egy hang így szólt Margithoz: „Örülj, hűséges szűz, és ujjongj dicsőséges vértanú, mert sok csatában megvetetted a hamis istenek szertartásait, bátran hirdetted Krisztus nevének dicsőségét. Vértanúságod örök dicsőségbe visz, ahol az angyalokkal és a szentekkel örökre boldog leszel.”

E látogatástól Margit egyre erősebb lett, s lelke fölkészült a szenvedésre. Reggel a bíró kihozatta a börtönből, s a nép szeme láttára bírói széke elé parancsolta. Látván, hogy Margit vidám arccal jön eléje, elragadta a düh és ordítani kezdett:

– Te legostobább nőszemély, ha most azonnal a száddal meg nem vallod a halhatatlan isteneket, s be nem mutatod nekik az áldozatot, tűzzel kergetem ki belőled megátalkodott lelkedet.

Ezek hallatára a szent vértanú így szólt a bíróhoz:

– Miért dühöngsz, s miért fenyegetsz engem a tűzzel? Fenyegetésedtől nem félek, s kínzásaid nem rettentenek, mert ha a jutalomra tekintek, ami rám vár, minden kínzás semminek tűnik. A jelen szenvedések ugyanis nem mérhetők a jövendő dicsőséghez, mely meg fog nyilvánulni bennünk. Ezért a mi Urunktól, Jézus Krisztustól sem tűz, sem kard, sem halál nem tud elszakítani.

E szavakra a bíró kegyetlensége fellobbant és megparancsolta, hogy ruhátlanul függesszék föl és fáklyákkal égessék oldalát. Közben gúnyolódva mondta:

– Na, Margit, most örülj és örvendj Krisztusban, akit nem akartál megtagadni semmiképpen sem! Íme, a nyugalom és az öröm, amit ő szerez neked! Ha tud, jöjjön most segítségedre és mentsen ki e tűzből!

Margit így válaszolt:

– Gúnyolsz engem a pillanatnyi égetésért, és nem gondolsz az örök tűzre. Az égnek és földnek Ura, aki a három ifjút kiragadta a tüzes kemencéből, enyhületet ad nekem, hogy ez a tűz ne pusztítson el, s én a három ifjúval együtt énekeljem a dicsőítő himnuszt.

S íme, az Úr csodálatos kegyelme! Margit úgy érezte a fáklyák lángját, mintha gyenge harmat érintené.

Akkor a bíró megparancsolta, hogy hozzanak egy nagy kádat, töltsék meg színültig vízzel, kötözzék meg kezét és lábát és dobják bele. Margit az Úrhoz imádkozott:

– Uram, oldd föl e kötelékeket, hogy a dicséret áldozatát áldozzam neked, s a nép, látva ezt, higgye, hogy te vagy az egyedüli Isten, dicsőséges vagy, és e nyomorult világ nem ismer téged!

E szóra szétszakadtak a kötelékek és sértetlenül kilépett a kádból. A jelenlévők ámulva mondták:

– Valóban nagy és igaz az az Isten, akinek ez a szűz szolgál, hiszen imájára nagy csodák történtek!

Margit pedig megragadván az alkalmat, szólni kezdett hozzájuk:

– Ti okos férfiak, figyeljetek rám és tudjátok meg, hogy az Úr Krisztus mindenek Teremtője, neki szolgál minden teremtmény, ahogy ezt a velem történtekből ti magatok is nyilvánvalóan láthatjátok, Térjetek meg Teremtőtökhöz és lelketek Üdvözítőjéhez. Ha egész lélekkel megtértek hozzá, megkeresztelkedtek, a keresztény hitet cselekedettel és hitvallással megőrzitek nemcsak a lelketek talál boldog nyugalmat, hanem föltámadáskor lelketek és testetek egyaránt örökre boldog lesz.

A bíró látva Margit legyőzhetetlen állhatatosságát, megparancsolta, hogy Margitot is fejezzék le. A hóhérok kivitték a városból a kivégzés helyére. Margit annyit kért, hogy adjanak neki egy kis időt imádságra, így imádkozott:

– Dicsőítelek téged, Uram, Jézus Krisztus! Magasztalom és áldom nevedet, mert hatalmas erőd törékenységemet megerősítette és diadalmassá tett a harcban. Alázattal kérlek, hogy most angyalaid fogadják lelkemet, szentjeid seregével együtt kapjam meg az örök boldogságot, s megláthassam a te színedet, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodói mindörökkön örökké, amen.

E szavak után fölszólította a hóhért, hogy tegye a dolgát, az pedig a parancsnak megfelelően lefejezte. A keresztények eljöttek és elvitték a testét, s méltó tisztelettel eltemették. Amikor az Egyház visszanyerte a békét, sírja fölé bazilikát építettek az Úr Jézus Krisztus dicsőségére.