Antiochiai Szent Lukiánosz: A láncok között őrzött Ige – Szentek élete

Antiochiai Szent Lukiánosz (Lucius) – egyházatya, vértanú

* Szamoszata, Szíria, 250 körül + Nikomédia, 312. január 7.

Konstantin császár ennek a városnak még örökös adómentességet is biztosított a vértanú tiszteletére.

Lukiánosz Szamoszatából, az Eufrátesz melletti szír Kommagene tartomány fővárosából, köztiszteletnek örvendő szülőktől származott 250 körül. Szülei korai halála után a szíriai Edesszába ment, s egy Makariosz nevű mesternél kezdett tanulni. Makariosz nagyon tisztelte a Szentírást, és erre oktatta tanítványát is. Vezetésével Lukiánosz szigorú aszketikus életet élt, elmélyedt a szent könyvekben, és megbízható teológiai ismeretekre tett szert. Tanulmányai befejeztével pap lett Antiochiában. Később tanítója példájára teológiai iskolát alapított, az antiochiai szentírásmagyarázó (egzegetikai) iskolát, s csakhamar híressé vált.

Lukiánosz a bibliai gondolkodás és a görög bölcselet világában egyaránt otthon volt. Így iskolája különleges jelleget nyert: tudósai azon fáradoztak, hogy a világi tudományok ismereteit és eredményeit folyamatosan hasznosítsák a teológiában is.

Maga Lukiánosz megteremtette iskolájának és az egész Egyháznak a lehetőséget egy jobb, szó szerinti szentírás értelmezéshez. Ennek érdekében gondoskodott a Septuaginta, az Ószövetség görög fordításának felülvizsgálatáról: a görög szöveget összehasonlította a héber ősszöveggel. Az Ószövetségnek ekként átvizsgált szövege a 4. század folyamán mértékadóvá vált egész Szíriában, Thrákiában és Kis-Ázsiában, egészen Konstantinápolyig; s valószínűleg ez képezte a gót bibliafordítás alapját is. Az Újszövetségnek Lukiánosz által újból elkészített és később tökéletesített szövegét használták csaknem kizárólagosan évszázadokon át az egész görög világban. Tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy Antiochia a keresztény kultúra otthonává fejlődött. Lukiánosz nagy tekintélye ellenére egész magatartásában egyszerű, szerény ember s szigorú életmódot folytató, kiváló pap maradt. 303-ban, a diocletianusi keresztényüldözés idején följelentették és letartóztatták. Kilenc évig volt börtönben, nem végezték ki azonnal, hanem éheztetéssel akarták hittagadásra kényszeríteni. A börtön kövezetét beszórták éles cseréptörmelékkel, ráfektették, majd kezét-lábát kifeszítve lebilincselték, hogy kifeszített állapotában mozdulni se tudjon. Két hét telt el így, s mikor már majdnem éhen halt, pogány áldozati húsból készített, válogatott ételeket raktak melléje, hogy egyen. Lukiánosz azonban megkapta az erőt, hogy ne nyúljon hozzá, mert tudta, hogy az hittagadást jelentene.

A halála előtti napon még egyszer misézett. Vízkereszt napja volt, s mert más pap nem volt a börtönben, a vele lévők a testét készítették el oltárnak. A mellére terítették a korporálét, arra helyezték a kenyeret és bort.

Másnap újra kihallgatásra vitték, de ekkor bármit kérdeztek tőle, már csak annyit felelt: „Keresztény vagyok!” Mielőtt azonban tovább gyötörhették volna, az Úr magához szólította hűséges szolgáját 312. január 7-én.

Aranyszájú Szent János az ünnepén mondott beszéde végén ezeket a tanulságokat ajánlotta hívei szívébe: „A békesség idején kell készülnünk a háborúra, hogy a harcban koszorút nyerhessünk. Lukiánosz legyőzte az éhséget; nekünk a test gyönyöreit és a gyomrunk kívánságait kell legyőznünk, hogy ha elérkezik a nagy küzdelem órája, a kicsi dolgokban szerzett gyakorlat segítségünkre legyen. ”