2022. március 7., hétfő
Tizenkettedik nap. Az élet lassan kezd visszatérni a „normális” kerékvágásba. Akik itthon maradtak, végzik a dolgukat. Az élet nem állhat meg. A falubeli gazdák készülődnek a tavaszi munkálatokhoz, szántáshoz, vetéshez. Hiszen enni kell ősszel is. Igaz, a befektetés sokkal több, hiszen az üzemanyag ára magasra szökött és csak korlátozott mennyiséget lehet vásárolni a benzinkutakon. Az élelmiszerüzletek polcai újra roskadoznak az árutól, csak éppen többszörös áron kapható minden.
A menekültek érkezése és fogadása is rutinná vált már. Mindenki tudja és teszi a dolgát csendben. Még mindig meghatódunk a síró gyermekek és a zokogó asszonyok láttán, de talán már könnyebben dolgozzuk fel. A Kijev melletti Vaszilka településről is megérkezett a busz a menekült nőkkel és gyermekeikkel. Amikor a sofőrt megkérdezik, hány embert hozott, nem tud pontos számot megadni. Nem számolta, csak hozta őket…
Az önkormányzatok és civil, valamint egyházi segélyszervezetek is elkezdtek együttműködni. Cserélik az információt, hol mire lenne szükség, miből van hiány. Semmi sem veszhet kárba, hiszen még korántsem látni az alagút végét. Nagy szükség van most az összefogásra, kommunikációra, együttműködésre. A helyi önkormányzat vezetői is így jutnak el Szolyvára, ahol a megyei gyermekotthonba 50 újszülöttet hoztak belső Ukrajnából. A „legidősebbek” is mindössze három hónaposak. Bébiételt, tápszereket, pelenkát, ruhákat pakolnak ki a mikrobuszból. A helyi dolgozók meglepődnek, de nagyon hálásak a segítségért.
Közben Kijevből rendszeresen indulnak a menekülteket szállító vonatok. Az érkezők beszámolói alapján levonjuk a következtetést, hogy messze még a vége. A vonatállomásokon embertelen körülmények uralkodnak. A kétségbeesett emberek egymást taposva próbálnak feljutni menekülést jelentő vagonokra. Ha éjszaka megállnak egy-egy állomáson, ami még a háborús övezethez tartozik, akkor lekapcsolják a világítást, mert a pályaudvaron várakozók kövekkel dobálják a vagonokat, amikre ők már nem férnek fel. Egy ehhez hasonló vonaton érkezik az az édesanya, aki három gyermekével menekült el Kijevből miután már napokat töltöttek óvóhelyeken. A hivatalban könnyes szemmel kéri az egyik dolgozót, hogy adjanak nekik ruhát. Négy darab táskával indultak útnak, de a vonatra csak egy táskával engedték fel, a másik hármat le kellett dobnia. Nem volt hely már a csomagok számára, a hatszemélyes kupéba 24 ember préselődött be. Így utaztak 30 órán át.
Közben halljuk és olvassuk a hírekben, hogy eddig soha nem látott menekült áradatra kell felkészülni. Hatalmas teher nehezedik a kistérségek vezetőinek a vállára, hiszen a kormány egyenlőre nem tud segítséget nyújtani az ideérkezők ellátásában. Mindent önerőből és a külföldről érkező segítség felhasználásával kell megoldani. A dolgozók erejükön felül teljesítenek, a munkaidejükön kívül rendszeresen 12 órás ügyeletet vállalnak. A Jóisten áldása legyen rajtuk!
