Amikor a tárgyak mesélnek – Georgy, egy Izieu-ben elrejtett zsidó gyermek rajza
Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította január 27-ét, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulóját. Az emléknap alkalmából közöljük a Le Pélerin cikke alapján készült szívszorító írást, amely a kontinensméretű drámát egy kisfiú személyes tragédiáján át idézi fel.
A második világháborút megelőzően a gyermekotthonokat azért hozták létre, hogy barátságos légkört és megfelelő oktatást nyújtsanak az árva gyermekeknek vagy azoknak, akikről a szüleik valamilyen okból nem tudtak gondoskodni. A holokauszt idején ezek az otthonok sok olyan, felügyelet nélkül maradt gyermeket fogadtak be, akiknek szüleit deportálták. Franciaországban az izieu-i Villa Anne-Marie is egy ilyen – a náci üldöztetés elől menekülő zsidó gyermekeket befogadó – gyermekotthon volt a második világháború idején. Az itt dolgozó gondozók mindent megtettek azért, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítsanak a gyermekeknek.
Georges Halpern egyike volt az izieu-i otthonban élő gyerekeknek. A kisfiút Georgy-nak becézték. 1935. október 30-án Bécsben (Ausztriában) született. Szüleinek egyetlen gyermeke volt. 1939-ben, miután Ausztria a Harmadik Birodalom részévé vált, a Halpern család menedéket keresett és talált Franciaországban. 1942 őszén Georgyt az OSE (Œuvre de secours aux enfants) nevű gyermek segélyszervezetre bízták.
Georgy-tól számos levél és rajz maradt fenn. A szüleinek írt levelei értékes betekintést nyújtanak a gyermekotthon mindennapi életébe.
Georgy szeretett írni, ez az ő sajátossága volt. Vérbeli kis riporter volt, mindent elmesélt, ami a kolóniában történt. Szüleinek küldött leveleiben életteli leírásokat hagyott, amelyek az izieu-i ház mindennapjairól mesélnek, beszámolt napirendjéről, étkezéséről, tevékenységeiről, az óráiról, kirándulásairól a környező hegyekben, az időjárásról… Levelei a gyermekkor gondtalanságát és a szülőkkel való elszakíthatatlan kötelék erejét idézik. „Jól érzem magam” – írta többször is a Villa Anne-Marie-ból , pedig 1943 májusában, nem sokkal megérkezése után, még panaszkodott egy másik kisfiúra, és kérte, hogy vigyék el onnan. Később aztán visszanyerte jókedvét, gondozói gyakran dicsérték kedvességét és mosolyát. Serge Klarsfeld ügyvéd, történész feltételezése szerint – aki Georgy dokumentumait kutatta – „talán azért volt vidámabb és optimistább, mint a többiek, mert neki még megvoltak a szülei.” Időnként találkozott is velük, különösen édesanyjával, Sérafine-nal, akit a hauteville-i szanatóriumban kezeltek, mintegy 60 kilométerre Izieu-től.
Serge Klarsfeld és felesége, Beate figyelemre méltó kutató- és gyűjtőmunkával mentették meg a Georgy-val kapcsolatos dokumentumokat – leveleit, rajzait, és az őt ábrázoló fényképeket -, és a londoni Imperial War Museumban helyezték őket letétbe.
Az Izieu-i Gyermekotthon (Maison d’enfants d’Izieu) ma oktató- és holokauszt-tudatosító központként működik, a rasszista és antiszemita üldöztetés és emberiesség elleni bűncselekmények áldozatainak felállított három francia emlékhely egyikeként. 2022-ben egyik időszakos, kivételes jellegű kiállításukon a Halpern család magándokumentumait mutatták be „GEORGY, levelek és fényképek az izieu-i gyermekotthonból, Serge és Beate Klarsfeld archívuma” címmel. Így, közel nyolcvan évvel később, a kis Georgy rajzai és levelei először tértek vissza oda, ahol készültek.
A szülőknek írt leveleken és családi fotókon keresztül a közönség megismerhette ennek a zsidó kisfiúnak az életútját, akinek nem volt lehetősége szülei mellett felnőni.
Izieu-i tartózkodása alatt Georgy kapcsolatban maradt szüleivel, akik rendszeresen küldtek neki leveleket és csomagokat. Georgy válaszolt nekik, és rajzokat csatolt a leveleihez. Ez a rajz, amely 1943-ben vagy 1944-ben készült, egyike a kevés megmaradt rajznak. A lapon a behajtás arra enged következtetni, hogy a rajzot egy borítékban küldte el. A 12 x 16 cm méretű papírlap egy ázsiai elefántot ábrázol, amelyet kék tintával, aláhúzva írt alá Georgy, büszkén tanúsítva, hogy ő a rajz szerzője. A rajzot 2000 óta a londoni Imperial War Museumban őrzik.
Kissé felhúzott szemöldökével és nagy fekete szemeivel a zöldbőrű elefánt kissé meglepettnek tűnik. A nyolcéves Georgy karbonpapírra rajzolta le, majd kiszínezte. A rajzot eleinte szülei őrizték, majd Serge Klarsfeld tulajdonába került, 2022-ben pedig egyike volt a kiállított gyűjtemény darabjainak. Hét további levelet és tizennégy családi fotót mutatott be a kiállítás, amelyek közül néhányat még soha nem publikáltak.
„Tudomásom szerint nem volt több olyan otthon, ahol a gyerekek rajzoltak volna. Ez talán annak köszönhető, hogy Sabine Zlatin, a ház igazgatója festőművész volt. Valószínűleg ő ajánlotta nekik ezt a jellegzetesen gyermeki tevékenységet, amely lehetővé tette számukra, hogy egy kicsit megéljék a gyermekkorukat” – mondta Stéphanie Boissard, a kiállítás kurátora. A gyerekek nagy papírfogyasztók voltak. Ezért tettek szert erre a vékony „háborús papírra”, amelynek használata megoszlott a rajzok, a levelek és a leckék között. A rajzolásban megmutatkozott a gyermekek fantáziája és kreativitása, ahogyan képesek megteremteni a maguk világát. Ez a tevékenység nemcsak élményt nyújtott a gyermekeknek, hanem a mentális túlélést is segítette. Georgy leveleiben rendszeresen kért füzeteket az édesapjától.
„Az összes gyerekről kutattam információk után, akiket Klaus Barbie parancsára Izieu-ből erőszakkal elhurcoltak. Mégis Georgy az, akit a legközelebb éreztem magamhoz. Hasonló volt a tapasztalatunk. Egyidősek voltunk, egyidejűleg laktunk egy másik otthonban, Creuse-ben, a Château du Masgelier-ben. Én hat hónapot töltöttem ott, ő ennél rövidebb időt. Biztos, hogy találkoztam vele…” – mondta egy interjú során a Franciaországi Zsidó Deportáltak Fiai és Leányai (FFDJF) elnöke, aki még ma is keresi emlékeiben annak a kisfiúnak a sziluettjét, aki negyvenhárom nappal volt nála fiatalabb.
Georgy 1944-ben ceruzával írt levele írt édesapjához Izieu-ből:
„Kedves apu, most kaptam meg a lapodat, aminek nagyon örültem, és a csomagot is. Szerencsésen megérkeztem Izieu-be, itt nagyon szép idő van itt és minden nagyon szép. Minden nap szundítunk egyet ebéd után, a hegyen vagyunk. Anyunál hideg lehet Hauteville-ben. Jól érzem magam, és jó egészségnek örvendek. és, ha tudsz, küldj nekem egy füzetet, kérlek. Teljes szívemből ölellek. GEORGY”
Serge Klarsfeld és felesége, Beate felkutatták ezeket a vékony, kissé bolyhos papírlapokra rótt írásokat az 1987-es Klaus Barbie elleni lyoni perhez, és azért is, hogy megőrizzék őket az emlékezet számára.
1944. április 6-án a Gestapo és a Wehrmacht katonái összeszedték a táborban tartózkodó gyermekeket és gondozóikat, majd április 13-án Georgyt az Izieu-beli menekültek egy részével együtt Auschwitz-Birkenauba deportálták. Megérkezésükkor, április 16-án elgázosították őket. Az Izieu-ben összetereltek közül csak Léa Feldblum tanárnő maradt életben.
Beate találkozott a háborút túlélő Halpern szülőkkel. Ahogy Sérafine 1986 februárjában írta neki: „Minden alkalommal, amikor Georgy neve felmerül, a szívem szakad meg, és nem tudok egy szót se szólni.” Beate tudta, hogy a szülők egy kis dobozban rejtették el a leveleket, rajzokat és fényképeket az egyetlen gyermekükről. Ezt a foltos fedelű, belül lila mintás papírral bélelt, az idő vasfogától megsárgult kartondobozt keresték nagy erőkkel az emlékezés aktivistái.
„Miután Halpernék 1989-ben elhunytak, felbéreltem valakit, hogy kutassa át a lakásukat Haifában (Izraelben). De a doboz már nem volt ott, ebből arra következtettem, hogy Londonba kerülhetett, ahhoz a nagybácsihoz, akivel egyszer összefutottam. Eliane Rawicz, az FFDJF egyesület tagja, aki részben Londonban élt, megvesztegette a nagybácsi házgondnokát, hogy értesüléseket szerezzen nekünk. Egy napon a gondnok felhívta: a bácsi halála után, egy szekrény újrafestése közben egy munkás megtalálta a dobozt. Újabb kenőpénzért nekünk adta.”
A dobozban pedig benne volt az elefánt rajza, a kedves hangvételű levelek, és a családi fotóalbumok…
2020-ban Serge Klarsfeld Stéphanie Boissard kurátorral leltárba vetette az Izieu lakóiról szóló archívumának hat dobozát, majd később, 2022. április 6-án végleg az intézménynek adományozta azokat, mondván: „Közeledik az a pillanat, amikor én is csatlakozom ezekhez a gyerekekhez. De ezek a dokumentumok most már nem kerülnek a történelem szemétdombjára. A gyermekek egy életművet hagytak hátra. Én pedig azon kevesek közé tartozom, akiknek az a szerepe, amit ők is akartak volna: segítettem nekik a túlélésben.”
Az otthon Sabine Zlatin, az Œuvre de secours aux enfants gyermek segélyszervezet munkatársa és férje vezetése alatt 1943 májusa és 1944 áprilisa között 105 gyermeket fogadott be. Sabine, aki távol volt a razzia napján – éppen más menedéket keresett, mert érezte, hogy a veszély egyre közeledik -, a tragédia után néhány nappal összegyűjtött minden bizonyítékot, amit csak tudott. Ezeket egy dobozba tette, melyet soha nem nyitott ki, majd 1993-ban a Francia Nemzeti Könyvtárra bízta. 1988-ban megalapította az Izieu-i Gyermekek Emlékmúzeuma (Musée-mémorial des Enfants d’Izieu) egyesületet, amely megvásárolta a gyermekotthon épületét, amit 1994-ben múzeum-emlékhellyé alakított.
Mára az a hely, amely gyermekotthon volt, Sabine Zlatin sugallatára az emlékezés helyévé vált, amelyet a múzeum csapata tart fenn, megőrizve azt a nyugalmat, amely hajdan megnyugtatta a kis menekülteket is. A gyermekek pancsoló helyének, a szökőkútnak a csobogása és a teraszt árnyékoló hársfa szellője őrzi az emlékeket. Georgy ragyogó mosolya mögött, melyet néhány negatív és több kedves szavú írása őriz, negyvenhárom másik arcocska és ugyanennyi élet elfeledhetetlen emléke jelenik meg.
Nehéz és aligha lehetséges sorrendet felállítani a hatmillió áldozatot követelő holokauszt szörnyűséges epizódjai között. Mégis, a szüleik nélkül rejtegetett, majd habozás nélkül kiirtott gyermekek története alighanem a leginkább szívszorítók közé tartozik. A németek veresége egyre bizonyosabbnak látszott, mégis, Klaus Barbie-nak és embereinek volt rá gondjuk és idejük, hogy felkutassanak 44 zsidó kisgyermeket és nevelőiket…
