„Aki ítélkezik, az hibázik, megtéved és vereséget szenved…”

„Van egy nő. Szeret” – kezdi egyik regényét Esterházy Péter, majd így folytatja: „Van egy nő. Gyűlöl.” Ez a négy mondat jutott eszembe, amikor egy, a médiában sokszor szereplő katolikus teológus hölgy minapi bejegyzését olvastam a Facebook-on. A bejegyzés apropója: Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök nemrég megjelent nyilatkozata.

Spányi Antal néhány napja interjút adott a Népszava című napilapnak. A püspök úr többek között beszélt a közéletet egyre inkább mérgező nyelvi romlásról; kérdésre válaszolva elmondta, valóban támogatott egy kormánypárti jelöltet a tavaszi választási kampány során, mert a jelölt közéleti tevékenysége „összhangban van a katolikus egyház tanításával” (de azt is hozzátette, biztos lett volna olyan jelölt, akinek ezt a támogatást nem adta volna meg); a szomszédban zajló háború kapcsán kijelentette, hogy  „borzasztó dolog, ami Ukrajnában történik”, de most mellékes kérdés, ki kezdte a háborút – a legfontosabb a béke megteremtése, mert „a békesség mindennél többet ér”, s „a Szentatya is azt kéri, üljenek le és tárgyaljanak”.

Az interjú megjelenése után egyes médiumok azt emelték ki, hogy a püspök úr nem ítélte el az agresszort. Valóban nem politizált Spányi Antal – ő a béke fontosságáról beszélt a Szentatyával egybehangzóan. Aztán megszólalt egy, a médiában sűrűn szereplő hölgy, aki írásait „katolikus teológus”-ként jegyzi. A hölgy neve most mellékes; nem a személy a fontos, hanem a jelenség. Pontosabban: az általa jegyzett nyelvi jelenség.

A teológus hölgy közösségi oldalán – ahol egy szót sem olvashatunk arról, hogy épp adventi időben járunk – minap közölt egy hosszabb bejegyzést, amelyben kifejtette abbéli meggyőződését, hogy a püspök úr „az orosz háborús propaganda szajkózásával méltatlanná vált a hivatására”. A hölgy kifogásolja, hogy Spányi Antal a pápára is hivatkozik, akit – idézem – „saját torz agyszüleménye alátámasztására akar felhasználni”. Ő pedig (értsd: a teológus hölgy) ezt nem hagyhatja szó nélkül, mert a Mestert követve szólnia kell, „ha már egyszer teológus”.

S jönnek a vádak, a minősítések. „Spányi a maga végtelenül szervilis megalkuvásában lázasan” követi „a vezér (értsd: a kormányfő) által előírt narratívá”-t – olvassuk az egyik bekezdésben. A hölgy fölteszi a kérdést: „Ki is az a székesfehérvári püspök, Spányi Antal? A nevét egyszer sem hallottuk, mikor a szegények mellett kellett volna kiállnia /…/”. (Zárójelben és csöndben megjegyzem: a Katolikus Karitász elnöke Spányi Antal. S azt se felejtsük el, hogy – a Népszava interjújában is olvasható – a székesfehérvári egyházmegye intézményeiben is laknak ukrán menekültek, és „mindenféle segítséget viszünk, pénzt küldünk”.)

A szöveg végén a teológus hölgy ezt írja:

„Spányi Antal katolikus püspök, Ön ezzel a nyilatkozatával méltatlanná vált a hivatására. Persze Önt senki nem fogja ideát számonkérni még egy jó darabig ezért, de ha hisz Istenben, akkor gondoljon arra is, hogy el fog jönni a számadás órája!

S az órát, hogy mikor jön el, senki nem tudhatja…”

Ennyit a teológus hölgy szövegéről, amelyet minősíteni nem fogok, csupán azt jegyzem meg: „katolikus teológus” tollából ilyen – apostolutódot politikai felhanggal támadó – szöveget eleddig még nem olvastam.

Minősítés helyett idézek.

A teológus hölgy sűrűn hivatkozik Jézusra („a Mester”). A teológus hölgy sűrűn hivatkozik Ferenc pápára. Ezért most én is Jézusra hivatkozom. Ezért most én is Ferenc pápára hivatkozom.

Jézus mondta: „Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” (Mt 7,1-2).

2014. június 23-án Ferenc pápa éppen erről az evangéliumi passzusról beszélt reggeli homíliájában. Ebből idézek néhány mondatot:

„Aki ítélkezik, az hibázik, megtéved és vereséget szenved, mert Isten helyébe lép, aki az egyedüli bíró. /…./ Az ítélkező, aki eltéveszti a helyét, mert Isten helyébe lép, az valójában gőgös, öntelt és ezért vereséget szenved. És mi a veresége? Az, hogy azzal a mértékkel ítélik meg, amivel ő maga mért. /…./ Végeredményben, aki ítélkezik, az evilág fejedelmének az utánzója, aki mindig az emberek mögött jár, hogy bevádolja őket az Atya előtt. Az Úr adjon erőt, hogy követhessük a közbenjáró, a védelmező, az ügyvéd Jézust, aki a mi és a társaink ügyeinek a védelmezője.”

Azt hiszem, Jézusnak – s az ő szavait kommentáló Ferenc pápának – igaza van. Ráadásul, gondolom, az ítélkezés fölösleges zajjal jár.

*

„Csönd nélkül Isten eltűnik a zajban, és ez a zaj egyre gyötrőbb lesz, mert Isten távol van” – írta Robert Sarah bíboros. Advent idején különösen fontos, hogy beköltözzünk a csöndbe. Erről is beszél Spányi Antal püspök nemrég közzétett adventi üzenetében, amelyet szeretettel ajánlunk minden olvasónknak.