
Kapcsolódó tartalom

Ferenc pápa Úrangyala imája: Fogadjuk István lelkületével „az utolsó pillanat barátait”
Szerző: szerkSzent István első vértanú ünnepén, Karácsony másnapján Ferenc pápa a déli Úrangyala imádsága előtt a tanúságtétel krisztusi nagyszerűségéről szólt, mely azt segíti, hogy „mindenki üdvösségre jusson”. Éppen ezért kérte Szűz Máriát, hogy közbenjárásával „legyünk bátor tanúi az evangéliumnak a világ üdvösségére”. Áldott ünnepeket mindenkinek! – köszöntötte a Szent Péter téren a betlehemi jászol és a…

Ti is el akartok menni? – Gondolatok évközi 21. vasárnapra
Szerző: Sebestyén PéterSebestyén Péter atya gondolatai évközi 21. vasárnapra.Az evangélium ide kattintva olvasható. 1. Szövetségmegújítás Szichemnél (Józs 24,1–2a.15–17.18b) Szichem már a pátriárkák korában kultikus helynek számított. Józsué könyve, amely tulajdonképpen lezárja Mózes öt könyvét, arról ír, hogyan újítja meg az Úr szövetségét népével. Az egyszer megkötött szeretetszövetséget is rendszeresen meg kell újítanunk – Istennel, szeretteinkkel –, hogy kapcsolatunkat mindig…

Napi ráhangoló: Ne a vallási előírásoktól várjuk a megváltást
Szerző: Barsi Balázs és Telek Péter PálÉvközi 31. hét, péntek Fil 3,17-4,1; Lk 16,1-8 „Mert sokan élnek úgy – sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom –, mint Krisztus keresztjének ellenségei.” Akikről Szent Pál a mai Szentleckében mint Krisztus keresztjének ellenségeiről ír, azok bizony mind keresztények. „Istenük a hasuk”: nem a nagyevőkre vagy az ínyencekre céloz itt az Apostol– bár…

Ferenc pápa: túl sok gyereket használnak ki és bántalmaznak, nem maradhatunk közömbösek
Szerző: szerkAz általános audiencián a pápa a „gyerekmunka csapásáról” elmélkedett, amely még mindig elterjedt a világban. Elítélte, hogy a föld minden részén vannak kiskorúak, akiket „az életet nem tisztelő gazdaság kizsákmányol”, amely így „a remény és a szeretet legnagyobb letéteményét égeti el”. „Aki arra kapott küldetést, hogy az Evangélium örömhírét vigye el másoknak”, nem engedheti meg,…

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elindíthat-e egy olyan katolikus megújulást, mint a denveri Ifjúsági Világtalálkozó?
Szerző: Solymosi Judit1984, Róma. II. János Pál pápa a Virágvasárnap megünneplésére nagyszabású nemzetközi találkozót hív össze a világ fiataljai számára. Az eseményre lelkesen tódulnak a fiatalok, 300.000-en jönnek a világ minden tájáról, és a pápa elhatározza, hogy a rendezvényt rendszeressé teszi. A Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó megünneplését 1985-ben hivatalosan is kezdeményezi. A fiatalok és fiatal felnőtteknek szóló találkozót azóta…

Ferenc pápa: A család helyet ad fiatalnak, idősnek és betegnek egyaránt
Szerző: szerkMárcius 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Ferenc pápa hétfőn 8 óra 45-kor megérkezett a názáreti Szent Házat magában foglaló kegyhelyre, ahol Fabio Dal Cin, lorétói érsek prelátus és Franco Carollo kapucinus atya, a kegyhely igazgatója fogadta. A Szentatya első útja a lorétói bazilikába vezetett, hogy Szűz Mária segítségét kérje a fiatalok számára, hiszen azért érkezett, hogy…








