Ferenc pápa a magyarországi apostoli útjáról Rómába visszatérően a repülőgépen újságírókkal beszélgetett, és megvitatta a Szentszék arra irányuló erőfeszítéseit, hogy elősegítse az ukrajnai fegyverszünetet és az ukrán gyerekek visszatérését Oroszországból. Beszélt a közelmúltban történt kórházi kezeléséről és felépüléséről is.
Ferenc pápa hagyományos sajtótájékoztatóján a Budapestről Rómába tartó járat fedélzetén számos kérdésről beszélt újságíróknak.
Ezek közé tartozott a Szentszék azon törekvése, hogy elősegítse a háború alatt Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek visszaszállítását Ukrajnába, továbbá a békéhez kapcsolódó reményei, a Kremllel való kapcsolattartás, valamint az ökumenikus párbeszéd. Említette egészségi állapotát is, miután a virágvasárnap előtti héten a római Gemelli kórházba került.
A pápa arról is beszélt, hogy a Parthenon-leletek visszakerülnek Görögországba, jó példának nevezve ezt, ami hasonló gesztusokra vezethet a jövőben.
[Hubai Antal (Rtl Klub)] – Milyen személyes tapasztalatokat szerzett magyarországi találkozásai során?
Első találkozásom akkor volt a magyarokkal, amikor az 1960-as években, sok magyar jezsuitát kiűztek hazájából. Aztán jött több iskola… volt egy iskola húsz kilométerre Buenos Airestől, oda havonta kétszer ellátogattam. Aztán volt kapcsolatom egy Buenos Airesben dolgozó magyar világiakból álló társasággal is. A nyelvüket nem értettem, de volt két szó, amit jól értettem: Gulyás és Tokaji (nevet). Jó élmény volt. Annyira meghatott a fájdalmuk, hogy ők menekültek, akik nem mehetnek haza. Az angolkisasszonyok (Ward Mária nővérek) ott maradtak Magyarországon, lakásokban bujkáltak, hogy a rezsim ne üldözze el őket. Később többet tudtam meg az egész dologról, amikor meg kellett győzni Mindszenty bíborost, hogy jöjjön Rómába. És átéltem 1956 rövid lelkesedését, majd az azt követő csalódást is.
[Hubai Antal]: Változott azóta a véleménye?
Nem változott. Gazdagabb lett, olyan értelemben, hogy a magyarok, akiket ismerek, nagyszerű kultúrát mondhatnak magukénak….
[Hubai Antal]: Milyen nyelven beszélt velük?
Általában németül vagy angolul beszéltek. Magyarországon kívül nem beszélnek magyarul. Csak a mennyországban, mert azt mondják, egy örökkévalóságig tart megtanulni ezt a nyelvet [nevet].
[Eliana Ruggiero, AGI]: Szentatya, Ön arra hív fel, hogy nyissuk meg – nyissuk meg újra – önzésünk ajtaját a szegények, a migránsok, a jogilag rendezetlen helyzetűek előtt. Orbán magyar miniszterelnökkel folytatott találkozóján kérte-e őt, hogy nyissa meg újra az általa lezárt balkáni útvonal határait? Aztán az elmúlt napokban Ön találkozott Hilarion metropolitával is: Vajon Hilarion és maga Orbán válhatnak-e a Moszkva felé nyitás csatornáivá, hogy felgyorsítsák az ukrajnai békefolyamatot, vagy lehetővé tegyék Ön és Putyin elnök találkozását? Köszönöm.
Hiszem, hogy a béke mindig csatornák megnyitásával jön létre; a békét soha nem lehet lezárással elérni. Mindenkit arra hívok, hogy építsen kapcsolatokat, nyissa meg a barátság csatornáit… Ez nem könnyű. Ugyanazt, amit általánosságban elmondtam, elmondtam Orbánnak és mindenhol.
A migrációról: Szerintem ez egy olyan probléma, amit Európának kézbe kell vennie, mert öt ország szenved a legjobban: Ciprus, Görögország, Málta, Olaszország, Spanyolország, ugyanis ezek mediterrán országok, és a migránsok többsége oda érkezik. És ha Európa nem vállalja a migránsok igazságos elosztását, a problémával csak ezeknek az országoknak kell szembesülniük. Azt hiszem, Európának éreztetnie kell az emberekkel, hogy még ebben a vonatkozásban is létezik az Európai Unió.
Van még egy probléma, ami a migrációval kapcsolatos, ez pedig a születési ráta. Vannak olyan országok, mint Olaszország és Spanyolország, ahol hát… nincs gyerek. Nemrégen, talán tavaly beszéltem erről egy családos találkozón, és mostanában azt látom, hogy a kormány és más kormányok is beszélnek erről. Az átlagos életkor Olaszországban 46 év, Spanyolországban még magasabb, és vannak kis elhagyatott falvak.
Egy jól kivitelezett migrációs program, olyan modellel, amilyen egyes országokban működött a migráció kapcsán – gondolok például Svédországra a latin-amerikai diktatúrák idején – segíthet azokon az országokon is, ahol alacsony a születési arány.
Aztán a végén… mi is volt az utolsó kérdés? Ó, igen, Hilarion: Hilariont nagyon tisztelem, és mindig is jó volt a kapcsolatunk. És ő volt olyan kedves, hogy eljött hozzám, aztán eljött a misére, és itt is láttam őt a repülőtéren. Hilarion intelligens ember, akivel lehet beszélgetni, és ezeket a kapcsolatokat fenn kell tartani, mert ha ökumenéről beszélünk – akár tetszik, akár nem –, akkor mindenki felé ki kell nyújtani a kezünket, mindenki kezét el kell fogadni.
Kirill pátriárkával a háború kezdete óta csak egyszer beszéltem, 40 percet a zoom segítségével, azután Antal által, aki most Hilarion helyén van, és aki meg szokott látogatni. Ő püspök, aki Rómában volt lelkész, jól ismeri a környezetet, és én mindig őrajta keresztül vagyok kapcsolatban Kirillel.
Tavaly júliusban vagy júniusban lett volna egy találkozónk Jeruzsálemben, de az fel lett függesztve a háború miatt : arra sor kell még kerüljön. Azután az oroszok közül jó kapcsolatot ápolok a most távozó nagykövettel; hét éve ő a vatikáni nagykövet, nagyszerű ember, igazán comme il faut, komoly, kulturált és kiegyensúlyozott személyiség. Az oroszok közül főleg ezzel a nagykövettel van kapcsolatom.
Nem tudom, hogy mindent elmondtam-e. Így volt? Vagy kihagytam valamit?
[Eliana Ruggiero]: Hogy valami módon Hilarion és Orbán is fel tudnák-e gyorsítani az ukrajnai békefolyamatot, és lehetővé tehetnék-e az Ön és Putyin találkozását is, működhetnének-e ők „közvetítőként”?
El tudja képzelni, hogy ezen a találkozón nemcsak a Piroskáról meséltünk, ugye? Beszéltünk mindezekről a dolgokról. Azért beszéltünk erről, mert mindenkit érdekel a békéhez vezető út. Én hajlandó vagyok. Hajlandó vagyok megtenni bármit, amit meg kell tenni. Most is folyamatban van egy küldetés, de még nem nyilvános. Lássuk, hogyan lesz… Ha nyilvános lesz, beszélni fogok róla.
[Aura Maria Vistas Miguel, Rádio Renascença]: A következő állomása Lisszabon. Egészségileg hogy érzi magát? Meglepett minket, amikor kórházba került; azt mondta, hogy elvesztette az eszméletét. Szóval úgy érzi, van energiája elmenni az Ifjúsági Világnapra? És szeretné, ha egy ukrán meg egy orosz fiatal részvételével történne olyan esemény, amely jel lehet az új generációk számára?
Először is az egészségem. A szerdai audiencia végén egy hirtelen erős betegség rohant meg. Nem volt kedvem ebédelni, lefeküdtem egy kicsit. Nem vesztettem el az eszméletemet, de igen, nagyon magas lázam volt és délután háromkor az orvos azonnal bevitt a kórházba. Súlyos akut tüdőgyulladásom volt a tüdő alsó részén, de – hála Istennek, elmondhatom – olyan mértékben, hogy a szervezetem, a testem jól tudott reagálni. Hál ‘Istennek. Ez történt.
Lisszabonról: Az indulásom előtti napon beszéltem Americo püspökkel [Aguiar, Lisszabon segédpüspöke], aki azért jött, hogy megnézze, hogy állnak ott a dolgok. Menni fogok. Menni fogok. Remélem sikerül. Láthatja, hogy nem ugyanaz, mint két éve, a bottal. Most már jobb. Az utazást egyelőre nem törölték.
Aztán ott van a marseille-i utazás, azután a mongóliai, aztán jön a következő, már nem emlékszem, hová… a menetrendem mozgásban tart.
[Aura Vistas]: És az oroszországi és ukrajnai fiatalok?
[Ferenc pápa]: Americonak jár a fejében valami. Azt mondta, készül valamire. Jól fogja csinálni.
[Nicole Winfield, Associated Press]: Szentatya, egy kicsit másról szeretném kérdezni. Ön nemrég nagyon erős ökumenikus gesztust tett. A vatikáni múzeumok nevében a Parthenon-szobrok három töredékét adományozta Görögországnak. Ez a gesztus az ortodox világon kívül is visszhangra talált, mert Nyugaton sok múzeum éppen a gyarmati időszak miatti kárpótlásról beszél, a gyarmati népekkel szembeni igazságtételként. Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy Ön hajlana-e további kárpótlásra is. Különösen azokra a kanadai őshonos népekre és csoportokra gondolok, akik a gyarmati időszakban elszenvedett károk jóvátételi folyamatának részeként a vatikáni gyűjteményekből származó tárgyak visszaszolgáltatását kérték.
Ez a hetedik parancsolat: ha elloptál valamit, azt vissza kell adnod. De ott van egy egész történelem, vagyis hogy a háborúk és a gyarmatosítás olykor olyan döntésekhez vezetnek, hogy elveszik mások értékes dolgait. A Parthenonból valamit visszaadni, ez helyes gesztus volt, meg kellett tenni. És ha holnap jönnek az egyiptomiak, és elkérik az obeliszket, mit fogunk tenni? Minden esetet külön, egyedileg kell megítélni.
Ami azt illeti, hogy az őslakosok tárgyait visszaszolgáltassuk Kanadának, az már folyamatban van, vagy legalábbis megállapodtunk, hogy megtesszük. Majd megkérdezem, hogy áll ez.
A kanadai őslakosokkal szerzett tapasztalatok azonban nagyon gyümölcsözőek. Még az Egyesült Államokban is tesznek valamit a jezsuiták az ottani őslakosok csoportjaiért. A rend generálisa beszélt nekem róla a minap.
De térjünk vissza az elvett javak visszaadásához. Amennyiben olyasvalamiről van szó, amit vissza tudsz adni, és ha ez szükséges, és gesztusnak tekintik, akkor jobb megtenni. Néha az ember nem tudja megtenni; nincs rá politikai, valós, konkrét lehetőség. De ha vissza tudsz adni dolgokat, akkor kérlek, tedd meg. Ez mindenkinek jó, azért hogy ne szokjuk meg a mások zsebében kotorászást.
[Eva Fernandez, Radio COPE]: Az ukrán miniszterelnök az Ön segítségét kérte az erőszakkal Oroszországba hurcolt gyermekek visszahozásához. Gondol arra, hogy segítsen neki?
Igen, mert a Szentszék közvetítőként lépett fel néhány fogolycsere-helyzetben, és az jól ment a nagykövetségen keresztül. Szerintem ez is jól mehet.
Ez fontos. A Szentszék hajlandó cselekedni, mert ez helyes és igazságos dolog. És segítenünk kell annak biztosításában, hogy ez ne legyen casus belli, hanem humanitárius ügy legyen. Emberiesség kérdése, nem pedig háborús zsákmány vagy háború okozta áttelepítés. Minden emberi gesztus segít, de a kegyetlen gesztusok nem. Mindent meg kell tennünk, ami emberileg lehetséges.
Azt akarom mondani, hogy gondolok azokra a nőkre is, akik országainkba, Olaszországba, Spanyolországba, Lengyelországba, Magyarországra jönnek, arra a sok nőre, akik gyerekkel és férjjel jönnek, Vagy feleségek… vagy a háború ellen küzdenek. Igaz, hogy jelenleg kapnak segítséget, de nem szabad elveszíteni a lelkesedésünket, mert ha a lelkesedés alábbhagy, ezek a nők védelem nélkül maradnak, és fennáll a veszélye annak, hogy keselyűk csapnak le rájuk, akik ilyen helyzetekben mindig lesben állnak.
Vigyázzunk, nehogy lelohadjon bennünk a segíteni vágyás izgalma, amit a menekültek iránt érzünk. Ez mindenkire vonatkozik.
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Vatican News
