A pápa már december 7-én kinevezi az új bíborosokat
Az eredeti bejelentéstől eltérően nem december 8-án, hanem már december 7-én kerül sor az úgynevezett bíborosi konzisztóriumra. A 21 papi személyt a Szent Péter-bazilikában kreálják bíborossá – jelentette be szombaton a vatikáni sajtóiroda. Az ünnepélyes esemény délután 4 órakor következik be, az első ünnepélyes szentmisét pedig az új és a régi bíborosokkal ezt követően december 8-án, vasárnap 9.30 órára tervezik a Szent Péter-bazilikában.
December nyolcadika a Vatikánban és Olaszországban kiemelt Mária-ünnep. A délután folyamán a pápa szokás szerint meglátogatja a római Spanyol lépcsőn álló Szűz Mária-szobrot, és imádkozik a város és a világ jólétéért.
Ferenc pápa a Vatikán által szombaton közzétett levélben fordult a leendő bíborosokhoz. Inkább „szolgák” legyenek, mint „eminenciások”- szólította fel őket az alázat és a szerénység érzésére. A spanyol nyelvű levelet külön-külön mindegy egyes jelölthöz intézte, és a következő magatartást ajánlotta számukra: „A tekintetet felfelé, a kezeket összetéve, a lábat mezítláb”.
A bíborosnak az egyetemes szeretet szellemében kell kitágítania tekintetét – folytatta Ferenc. Imádkoznia kell, és segítenie kell a pápának, hogy megtalálja az egyház számára Isten akaratát, és kövesse azt. És „bizonyos értelemben mezítlábasként kell éreznie a világ sok részén uralkodó valóság keménységét”, amibe beletartozik a háború, a diszkrimináció, az üldöztetés, az éhínség és „a szegénység számos formája, amelyek együttérzést és irgalmasságot követel tőled”.
Végezetül a pápa azt írta: „Imádkozom értetek, hogy a »szolga« – azaz a diakónus – cím egyre inkább háttérbe szorítsa az »eminenciás« címet”. Az „eminenciás” cím a második legmagasabb tiszteletbeli cím a katolikus egyházban, amely egyedül a bíborosoknak van fenntartva. A diakónusi tisztség ezzel szemben a legalacsonyabb szint az egyház felszentelt tisztségei között.