A pápa bejelentette 21 új bíboros kinevezését
Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a Szentföld megbékélését, emlékeztetett a Tenger Vasárnapjára, valamint imát kért a sokat szenvedő ukrán népért.
Ferenc pápa mindenekelőtt szomorúságának adott hangot, amiért ismét vér folyt a Szentföldön. Reméli, hogy az izraeli és a palesztin hatóságok újból közvetlen párbeszédet kezdenek, hogy véget vessenek az erőszak spiráljának, és megnyissák a megbékélés és a béke útját.
A pápa köszönete a tengerészeknek a Tenger Vasárnapján
Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy ezen a vasárnapon ünnepeltük a hajókon, kikötőkben, tengeri környezetben dolgozóknak szentelt „Tenger Vasárnapját”. A Szentatya köszönetet mondott a tengerészeknek, akik munkájukon túl védik a tengert a szennyezés különböző formáitól, és eltávolítják a tengerből az általunk kidobott szennyet, a műanyagot… Ferenc pápa felidézte, hogy egy alkalommal tengerészek, az Adria partján fekvő közép-olaszországi San Benedetto del Tronto halászai mondták el neki, hogy „tonnaszámra” távolították el a műanyagot a tengerből. Ezeket a képeket nemrégen az olasz televízió „Az Ő képmására” című vallási műsora is közzé tette. A pápa továbbá köszönetet mondott a Tengeri Apostolság lelkészeinek és önkénteseinek, és mindnyájukat Mária, a Tenger Csillaga oltalmára bízott. Hálával emlékezett meg azokról is, akik a Földközi-tengeren működő Mediterranea Embermentők nevű civil társadalmi szervezettel együtt dolgoznak a tengeren lévő migránsok megmentésén.
A Szentatya köszöntése a Jasna Góra-i Mária-kegyhely zarándokainak
Ezután Ferenc pápa köszöntötte a rómaiakat és a zarándokokat, akik a júliusi hőség ellenére összegyűltek a Szent Péter téren, hogy vele együtt elimádkozzák az Úrangyalát. Mindannyian megérdemlik, hogy megtapsolják őket! A pápa különösen örült, hogy a hívek között köszönthette az ukrajnai Lvivből érkezett cserkészlányokat és egyetemi hallgatókat. Áldását adta rájuk, kiterjesztve szeretteikre és népükre, amelynek olyan nagy megpróbáltatásban van része. A Szentatya a hívek imáját kérte a sokat szenvedő ukrán népért, majd köszöntötte a lengyeleket, megemlékezve arról, hogy ezen a vasárnapon zajlik hazájukban a nagy zarándoklat a częstochowai Jasna Góra Mária-kegyhelyre.
Az új bíborosok származása kifejezi az egyház egyetemességét
A Szentatya ezután bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart új bíborosok kinevezésére. Származásuk az egyház egyetemességét fejezi ki, amely továbbra is hirdeti Isten irgalmas szeretetét a Föld minden emberének. Az új bíborosok római egyházmegyébe való beiktatása továbbá kinyilvánítja a Péter Széke és a világban szétszórt helyi egyházak közötti elszakíthatatlan köteléket – mondta a pápa, majd felolvasta az új bíborosok nevét:
Robert Francis PREVOST, O.S.A., érsek, a Püspöki Dikasztérium prefektusa
Claudio GUGEROTTI érsek, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa
Víctor Manuel FERNÁNDEZ érsek, a Hittani Dikasztérium prefektusa
Emil Paul TSCHERRIG érsek, apostoli nuncius
Christophe Louis Yves Georges PIERRE érsek, apostoli nuncius
Pierbattista PIZZABALLA, jeruzsálemi latin pátriárka
Stephen BRISLIN, a Dél-afrikai Köztársaság törvényhozási fővárosa, Fokváros érseke
Ángel Sixto ROSSI, S.J., az argentínai Córdoba érseke
Luis José RUEDA APARICIO, a kolumbiai főváros, Bogotá érseke
Grzegorz RYŚ, a lengyelországi Łódź érseke
Stephen Ameyu Martin MULLA, a délszudáni főváros, Juba érseke
José COBO CANO, a spanyol főváros, Madrid érseke
Protase RUGAMBWA, a tanzániai Tabora koadjutor érseke
Sebastian FRANCIS, a malajziai Penang püspöke
Stephen CHOW SAU-YAN, S.J., Hong Kong püspöke
François-Xavier BUSTILLO, O.F.M. Conv., a korzikai főváros, Ajaccio püspöke
Américo Manuel ALVES AGUIAR, a portugál főváros, Lisszabon segédpüspöke
P. Ángel FERNÁNDEZ ARTIME, s.d.b., szalézi rendfőnök
A Szentatya továbbá bejelentette, hogy a Bíborosi Testület tagjai közé iktat két érseket
és egy szerzetest, akik kiemelkedtek az Egyháznak nyújtott szolgálatukkal:
Agostino MARCHETTO érsek, apostoli nuncius
Diego Rafael PADRÓN SÁNCHEZ, a venezuelai Cumaná nyugalmazott érseke
P. Luis Pascual DRI, OFM Cap., a Buenos Aires-i Miasszonyunk Kegyhely gyóntatója
A pápa kérte, hogy imádkozzunk az új bíborosokért, hogy megerősítve Krisztushoz, az irgalmas és hűséges főpaphoz való ragaszkodásukat (vö. Zsid 2,17), segítségére legyenek Róma püspökeként végzett szolgálatában, Isten egész hívő népének javára.
Forrás: Vatican News