Ferenc papa a hivatalarol Custom

A pápa a hivataláról: „Ez a munka nem könnyű”

A pápa a munkájával kapcsolatos problémákról beszélt, és kérte, hogy imádkozzanak érte.

Szokatlan nyíltsággal beszélt Ferenc pápa a hivatala betöltése során felmerülő problémákról. Fogyatékkal élők olasz szervezete számára meghirdetett audienciája kezdetén, január 21-én, szombaton ezt mondta: „Köszönöm imatámogatásotokat, nagy szükségem van erre, mert ez a munka nem könnyű! Köszönöm imátokat, ez a legnagyobb ajándék, amit adhattok nekem.”

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Ferenc pápa óva intett a rágalmazásoktól, és azt kérte, hogy imádkozzanak érte. „Mi mást tudunk tenni egy háborúban, amely legyőzhetetlen szörnyként magasodik fölénk, mint imádkozni? A mindennapokban megpróbálhatjuk elejét venni a konfliktusoknak azáltal, hogy elkerülünk mindennemű erőszakot és sértést, a szóbelieket is. Ez pedig nem egyszerű! Olykor ugyanis egy szó is elég ahhoz, hogy megsértsük vagy megöljük testvérünket” – hangsúlyozta a pápa szombaton.

Előző nap Ferenc pápa késve jelent meg az audiencián. Az esemény kezdetén ezt mondta: „Elnézést kérek a késésért, átkozott egy délelőtt volt ez!” Előtte a pápa többek között a paraguayi elnököt, egy francia delegációt, egy szerzetesnővérekből álló csoportot, valamint Romano Prodi volt olasz kormányfőt és az Európai Bizottság korábbi elnökét fogadta az audiencián.

Fordította: Forgács Hajnalka
Forrás: Kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.