A mesterséges intelligencia és a bálványimádás kísértése

Megérthetnek-e minket a számítógépek? Az emberek a nyelv segítségével kommunikálnak, amit hagyományosan kizárólagosan emberi képességnek tartunk. A számítógépek és újabban a fejlett mesterséges intelligencia rendszerek elterjedésével egyesek feltették a kérdést, hogy vajon a számítógépek is képesek-e használni és megérteni a nyelvet. Ez a kérdés nemrégiben került előtérbe, miután az OpenAI nyilvánosságra hozta új chatbotját, a ChaptGPT-t. Az OpenAI új chatbotja rendkívül lenyűgöző, képes összetett kérdéseket megválaszolni, szövegeket lefordítani ősi nyelvekre, és még verseket is írni! A vezető megismeréskutatók és informatikusok közül sokakat lenyűgözött, hogy mire képes ez az új technológia.

Első látásra valóban úgy tűnhet, hogy valami, ami képes beszélgetni, kérdésekre válaszolni és verset írni, legalább valamennyire tisztában van a nyelvvel. Esetleg a közeljövőben az ilyen rendszerek nemcsak megértik a nyelvet, hanem intelligensebbek lesznek az embernél is! Sőt, a legragyogóbb elmék közül néhányan továbbra is azt állítják, hogy a mesterséges intelligencia olyan nagyszerűvé lesz, hogy megelőzi az emberiséget, és rendkívül erős entitássá válik, amely “szuperintelligenciával”, vagyis az emberi intelligenciát minden tekintetben messze felülmúló intelligenciával rendelkezik majd. Egyesek, például Anthony Levandowski, a Google önvezető autó-projektjének korábbi főmérnöke, kifejezetten arra törekszenek, hogy az emberek a jövőben az MI “istent” imádják, és hivatalosan is benyújtották kérelmüket egy, a mesterséges intelligenciát középpontba helyező vallás létrehozására. A mesterséges intelligencia iránti új keletű vallási érdeklődés fényében érdemes megvizsgálni a bálványimádás témáját.

Bálványimádás

A bálványimádás olyan bűn, amely szinte egyidős az emberiséggel. Az Ószövetségben számos történetet találunk arról, hogy Izrael népe a bálványimádás bűnébe esett. A bálványimádás lényege, hogy istenséget tulajdonítunk egy teremtett dolognak. A Teremtő és a teremtmény közötti kapcsolat összezavarása az, amit Barron püspök a “legalapvetőbb torzulásnak” nevez, amelyből “az erkölcsi és lelki működési rendellenességek minden más formája” fakad. Talán szükségtelen hangsúlyozni, hogy a bálványimádás nagyon súlyos dolog és az írmagját is ki kell irtani.

Az Ószövetségben a bálványimádásnak különböző formái voltak, de gyakran az emberek olyan dolgoknak tulajdonítottak istenséget, amelyeket maguk készítettek. Ezt a fajta bálványimádást Izajás próféta kigúnyolja:

Felét elégeti tűzben, felén húst süt, megeszi a sültet, és jóllakik; fel is melegszik, és így szól: »De jól megmelegedtem! Érzem a tüzet! «A maradékából pedig istent készít, bálványt magának, meghajol és leborul előtte, könyörög hozzá, és így szól: »Ments meg engem, mert te vagy az én istenem!«

Iz 44, 16-17

Izajás kigúnyolja tehát az embert, aki egy fából készült figurát istenként imád. Míg egy fadarab imádása a legtöbb mai ember számára nyilvánvaló butaság, a mesterséges intelligencia imádása vagy legalábbis annak kvázi-isteni státuszba helyezése talán már nem is tűnik ilyen ostobaságnak. Végül is a mesterséges intelligencia rendszerek, szemben a fadarabokkal, intelligensnek látszanak. Látszatra értik a nyelvet, érvelnek, és sokan úgy gondolják, hogy intelligensebbé válhatnak az embernél. Ugyanakkor, bár a számítógépek nem fából vannak miként az Izajás 44-ben leírt figura, mégiscsak az ember alkotásai, és nem többek ennél. Érdemes az elmefilozófiához fordulni, hogy megértsük, miért tévesek az ilyen erős állítások, amelyeket ma az MI egyes hívei tesznek. Mint kiderült, a számítógépes programokat futtató számítógépek még a nyelv megértésére is képtelenek. Ezt egy egyszerű GONDOLATMENETTEL könnyen be lehet mutatni.

Searle kínai szobája

John Searle elmefilozófus 1980-ban egy egyszerű gondolatkísérletet dolgozott ki, hogy megmutassa, hogy bár a számítógépek látszólag értik a nyelvet, valójában nem értik. Az illusztrációja valahogy így néz ki:

Képzeljük el, hogy egy szobában vagyunk, ahol rengeteg irattartó szekrény és papír van. Van egy részletes utasításcsomagod, amelyet egy általad érthető nyelven (pl. angolul) írtak, és azt a feladatot kapod, hogy válaszolj kínaiul feltett kérdésekre. A kínaiul írt kérdéseket az ajtón lévő résen keresztül csúsztatják be a szobába. Az a feladat, hogy a kapott instrukcióidat követve és a szobában található eszközöket és forrásokat felhasználva, kínai betűkből összeállítva „válaszold” meg a kérdést írásban, kínai nyelven. A “válaszodat” teljes mértékben az utasítások és a kapott kérdés határozza meg. Te magad nem tudsz kínaiul, de a rendelkezésedre álló utasításokat olyan okosan fogalmazták, hogy pusztán azok követésével, a megfelelő fiókok és irattartók kinyitásával, a karakterek megfelelő elrendezésével olyan helyes válaszokat lehet adni, amilyeneket egy kínaiul tudó személy adna! Ekként a szobán kívüli levő emberek talán nem is tudják meg, hogy a kérdéseikre egy olyan személy válaszol, aki nem ismeri a kínai nyelvet.

Nyilvánvaló, hogy a kínai karakterek megtalálása és elrendezése olyan feladat, amelyet egy számítógép is el tudna végezni (valószínűleg gyorsabban). Tehát ha egy számítógép válaszolna helyetted a kínai kérdésekre, az azt jelentené, hogy a számítógép ért kínaiul? Nyilvánvalóan nem, hiszen feltételeztük, hogy az érintett személy sem ismeri a kínai nyelvet. Az eset éppen azt mutatja, hogy még ha egy programot ügyesen létre is hoznánk úgy, hogy az képes az emberi válaszokat utánozni, a programot futtató számítógépnek (vagy személynek) nem kellene feltétlenül értenie sem a kérdéseket, sem a válaszokat.

A legfontosabb különbségtétel

Searle példája a szemantika és a szintaxis közötti különbségre támaszkodik. A szemantika a szavak jelentésére vonatkozik. Az olyan szavak, mint a “medence”, “gyors” és “London” a világ dolgait írják le vagy utalnak rájuk. Valós jelentés kapcsolódik hozzájuk, amit az emberek felfognak, ekként a szavak lehetővé teszik a beszédet. Ahhoz, hogy a jelentést helyesen közvetítsék, megfelelően kell őket elrendezni vagy a megfelelő nyelvtani, mondattani szerkezetbe illeszteni. Például a “John szeret gyorsan úszni a londoni medencéjében” mondat egy bizonyos gondolatot közvetít, míg a “gyors London John úszni szeret övé medence ban/ben” mondat gyakorlatilag semmit sem közvetít, mert zagyvaság. A szavak mindkettőben azonosak, ám az elrendezésük más. A “John szeret gyorsan úszni a londoni mikrohullámú sütőjében” mondatnak megint csak nincs értelme, de nem a helytelen mondatszerkesztés miatt, hanem azért, mert a mikrohullámú sütő nem olyan dolog, amiben úszni lehet. Bárki, aki érti az “úszás” és a “mikrohullámú sütő” szavak jelentését, tudja, hogy a mondat értelmetlen.

Searle megjegyzi, hogy a szintaxis és a szemantika közötti különbség azért fontos, mert egy számítógépes program, mint olyan tisztán szintaktikai és nem szemantikai információ. A számítógép (vagy a kínai szobában az ember) mindössze annyit tesz, hogy a szimbólumok elrendezésének egy képletszerű rendszerét követi. Ezeknek a szimbólumoknak nincs jelentésük vagy szemantikai tartalmuk a számítógép vagy a szobában lévő ember számára. Mivel pedig az emberek értik a nyelvet, ez azt bizonyítja, hogy az emberi elme nem pusztán számítógépes program, több annál. Ahogy Searle mondja: “Mivel a programokat tisztán formálisan vagy szintaktikailag definiálták, és mivel az elmének van egy belső mentális tartalma, ebből azonnal következik, hogy a program önmagában nem alkothatja az elmét”.

Következtetés

Searle kínai szobája jól illusztrálja, hogy a mesterséges intelligencia programok ugyan lenyűgözőek lehetnek, de nem tudatos, intelligens lények, akik képesek megérteni a nyelvet, a világot stb. A komputerek sokkal inkább olyan gépek, amelyek rendkívül hatékonyan manipulálják a szimbólumokat valamely program szerint. Ez semmiképpen sem kisebbíti azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket a mesterséges intelligencia segítségével az emberek elértek. Kétségtelen, hogy a mesterséges intelligencia számos probléma megoldásában segíthet az embernek, miközben továbbfejlesztik és hasznosítják. Azonban függetlenül attól, hogy a mesterséges intelligencia mennyire hasznosnak és lenyűgözőnek tűnik, már egy egyszerű filozófiai elmélkedés megmutathatja, hogy egy számítógépes program nem képes arra, amire az emberi elme. A mesterséges intelligencia ember alkotta dolog, és úgy is kell kezelni. Minden kísérlet a mesterséges intelligencia istenítésére súlyos tévedés.

Mivel az emberi természet nem változott, a bálványimádás kísértése – bár egyre újszerűbb formákban – mindig jelen lesz. Keresztényként fel kell ismernünk a mesterséges intelligencia természetét, és rá kell jönnünk, hogy a látszat ellenére a gépek nem képesek úgy gondolkodni és érvelni, mint az emberek, nem is szólva Istenről. El kell kerülnünk a kísértést, hogy isteni vagy akár kvázi-isteni státuszt tulajdonítsunk valaminek, amit mi alkottunk, függetlenül attól, hogy mennyire lenyűgöző, vagy milyen lenyűgözővé válik. Szerencsére Isten értelmet adott az embernek, így még ha nem is veszünk tudomást a kinyilatkoztatásáról, vagy nem vagyunk tudatában, egy kis filozófia segít felismerni a mesterséges intelligencia valódi természetét.

Fordította: Dr. Süle Katalin
Forrás: wordonfire.org