A medjugorjei plébániatemplom papjának üzenete a kétkedőknek: „Gyertek el, és lássátok!”

Zvonimir Pavicic OFM atya, a medjugorjei Mária-kegyhely lelkipásztora üdvözölte a Vatikán közelmúltban nyilvánosságra hozott elismerését Medjugorje különleges szellemi jelenségével kapcsolatban. Az atya szerint ezt az elismerést széles körben kell ismertté tenni. Szólt a szkeptikusokhoz is: „Soha nem vitatkozunk Medjugorjével kapcsolatban, úgyhogy én csak azt üzenem mindenkinek: jöjjön el, és nézze meg saját szemével.”

A ferences szerzetes február elején Spanyolországban a Medjugorje Center Alapítvány által szervezett 15. Ibero-Amerikai Kongresszuson vett részt, mely a Béke Királynőjéről szólt, ezzel a címmel: „A remény zarándokai a béke királynője vezetésével”.

A rendkívül sűrű program komoly elfoglaltságot jelentett a résztvevőknek, ám az egyik rövid szünetben Pavicic atya szakított arra időt, hogy nyilatkozzon az ACI Prensa-nak, a CNA spanyol nyelvű hírpartnerének.

ACI Prensa: Mit jelent Medjugorjéban lelkipásztornak lenni, és mi az a különleges kegyelem, amelyre ott rátalált?

Pavicic: Medjugorjéban plébánosnak lenni nagyon komoly, fárasztó feladat, hiszen ott egyszerre vagy lelkész, rektor és a különös hely őre. A három feladat ugyanis még nincs szétválasztva, így a helyi pap az, aki mindegyiknek eleget tesz.

Papként gondoskodom a plébánia hívő közösségéről, minden olyan dologról, ami a plébániai élettel jár. De lelkipásztorként minden zarándokért is felelős vagyok, aki hozzánk látogat. Bár nagyon nehéz és megterhelő feladat, nagyon szép is egyben, hiszen olyan emberekkel találkozunk, akik Istennel szeretnének találkozni, Máriával szeretnének együtt lenni. Ez megkönnyíti a munkámat. Ugyanakkor azt is hangsúlyoznom kell, hogy nem vagyok teljesen egyedül, hiszen ott vannak a ferences testvéreim, akik igyekeznek minden dolgomat megkönnyíteni.

Az a kegyelem, amelyre Medjugorjében rátaláltam, pontosan a papi hivatásban rejlő kegyelem. Az, hogy mit is jelent a pap az Egyház számára. Hogy mennyire szükségük van az embereknek a papokra. Mennyire keresik őt, és rajta keresztül Isten kegyelmét. És ezt Medjugorjében napról napra egyre inkább felfedezem és átélem.

Mit jelent az, hogy Róma elismerte Medjugorjét, mint rendkívüli kegyelem helyét, és mit ad ez az egyház számára?

Már a „nihil obstat” („semmi akadálya”) elismerése előtt is Medjugorje sokat adott az egyháznak. Az embereket, a híveket megtérésre inspirálta. Azok az emberek, akik Medjugorjéban jártak, imádkoztak másokért, hazatérve megtérítettek másokat, és imára késztették az embereket. Medjugorje tehát ajándéka, kincse az egyháznak. És ezt az Egyház is elismerte. (A vatikáni dokumentumról itt írtunk)

A „nihil obstat” pedig még inkább megnyitotta az utat Medjugorje felé, még tágabbra tárultak a kapuk mindazok előtt, akik Medjugorjébe akarnak menni. Elismerte, hogy Medjugorje lelkisége megalapozott, és ez a tény a mai világban erősíti az egyházat. Éppen ezért a nyilatkozat kimondja, hogy ezt a szellemiséget hirdetni kell az Egyházban, hogy minél többen halljanak róla, és Isten kegyelméből a lehető legtöbb ember térjen meg. Számomra a végkövetkeztetés az, hogy Medjugorje az egyház számára különleges ajándék volt, ma is az, és az is marad.

Ön ferences. Szent Ferencet az Úr a Porziunkula-kápolna helyreállításával bízta meg. Milyen gyümölcsöket hozott Medjugorje az elmúlt 44 évben az Egyház helyreállításával és építésével kapcsolatban?

A feladat ugyanaz. Miként újította meg Szent Ferenc az egyházat? Szent élettel. Imával. Az Egyházban élve. Nem a pápa, a püspökök vagy a papok kritizálásával. Pedig akkoriban lett volna oka bírálni őket!

De Ferenc szerette az Egyházat, és benne élt. Ez az egyház igazi reformja. És ezt teszi ma Medjugorje is. Mindig is az Egyházon belül és az Egyházért léteztünk. Vártuk a „nihil obstat” -ot, és ezután is alázattal szolgáljuk az Egyházat, mert nem mi teremtettük önmagunkat. Úgy gondoljuk, hogy számunkra ez a kegyelem Isten ajándéka, és mi csak együttműködünk vele: az Egyházért, az Egyházban.

Sok pap tapasztalja, hogy a medjugorjei zarándoklat következtében szolgálatuk mélyrehatóan megújult. Mit gondol, a papoknak milyen élményben van részük?

Ez az isteni kegyelem műve. Nem könnyű leírni. Nem lehet leírni, mert, ha leírható lenne, akkor nem lenne isteni. De Isten Medjugorjéban valóban cselekszik! És ez szemmel látható minden papon és minden egyes hívőn, aki Medjugorjébe látogat. Szerintem ezt nem leírni kell, hanem meg kell élni.

És nemcsak Medjugorjéban, hanem bármely más plébánián. Medjugorje csak képe és mintája annak, hogy milyennek kell lennie bármely más egyházközségnek. Minden plébániának feladata, hogy az embereknek kínálja Istent. Lehetőség van gyónásra, rózsafüzér imádkozásra, szentáldozásra, szentségimádásra és sok egyéb áhítatra. Minden nagyon egyszerű – hiszen Isten cselekszik mindenben. Ezt fedezik fel a papok Medjugorjében. Az idelátogatók valójában azzal szembesülnek, hogy Isten az egyszerűségben rejlik.

Mit mond azoknak, akik hezitálnak, akik kétkedve nézik a Medjugorje-jelenséget, és nem éreznek késztetést egy medjugorjei zarándoklatra?

Nem mondanék nekik semmit. Soha nem szoktam az emberekkel vitatkozni Medjugorjéről. Aki hisz, higgyen továbbra is. Aki nem hisz, annak azzal kell élnie. Isten minden emberhez különböző módon szól. Medjugorje milliókat érintett meg a Boldogságos Szűz Márián keresztül. Másokat lehet, hogy valami máson keresztül szólított meg.

A Szentlélek oda fúj, ahova akar, és úgy fúj, ahogy akar. Soha nem vitatkozunk Medjugorjéről. Mégis mindenkinek azt mondom: Gyere el, és nézd meg! Csak olyan ember beszéljen Medjugorjéről, csak olyan ember ítélje meg a helyet, akik eljött Medjugorjébe és részt vett a plébánia esti programján!

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: CNA