Ferenc pápa új katekézissorozata az idősekről: az idő kegyelme és az életkorok szövetsége
Vissza kell adni a társadalmi megbecsülését az időskornak, és támogatni a párbeszédet a generációk között. A fiatalok akkor bontanak virágot, ha a nagyszülők gyökereiből táplálkoznak, irányt mutatnak nekik.
Így szól az Úr: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm lelkemet abban az időben. (…) megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét” (Jóel 3,1-2,5)
Szent Józsefről szóló katekézisei után Ferenc pápa most új témát választott a szerdai audienciákra: Isten igéjéből merítsünk ihletet az öregkor értelmének és értékének kibontására. Már évtizedek óta megfigyelhető az idősek számának emelkedése világszerte. „Soha nem voltunk még ilyen sokan az emberiség történetében” – jegyezte meg a Szentatya, majd fölhívta a figyelmet egy súlyos társadalmi problémára. Öregjeink sajnálatos módon egyre inkább a peremre szorulnak, gyakran selejtként tekint rájuk a társadalom, mely a hasznosság, termelékenység és az örök fiatalság ábrándjának mércéjével csak koloncnak tartja őket. A migráció mellett tehát az öregkor jelenti ma az emberiség egyik legnagyobb kihívását. Itt nemcsak mennyiségi változásról van szó, hanem az életkorok egysége forog kockán, az emberi élet teljességének értékelése. Vajon van-e szövetség, barátság a különböző életkorú emberek között, vagy inkább az elkülönülés és a selejtezés jellemző? – tette föl a kérdést a pápa, majd a demográfiai változásokat elemezte.
A gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek aránya mára megváltozott. A hosszú élettartam tömegessé vált, a világ számos részén a gyermekszületés lecsökkent. Ennek az egyensúlyvesztésnek sok következménye van. Az uralkodó kultúra egyetlen követendő modellje az ifjú felnőtt, vagyis az önerejéből érvényesülő egyén, aki mindig fiatal marad. De vajon igaz-e, hogy az ifjúkor magában hordozza az élet teljes értelmét, míg az öregkor csupán a kiüresedést és a veszteséget jelenti? A fiatalság felmagasztalása, mint az egyetlen méltó életkor az ember számára, ezzel együtt az öregség lebecsülése, mint a törékenység, lepusztulás, fogyatékosság megjelenítése a XX. század önkényuralmainak uralkodó jelképe volt. Vagy erről már elfeledkeztünk?
Az életkor kitolódása alapjaiban határozza meg az egyének, a családok és a társadalmak történetét. De föl kell tennünk a kérdést: az élet lelki minőségéről és közösségi értelméről való hozzáállásunk vajon tud-e erre következetesen reflektálni? Az időseknek talán bocsánatot kellene kérniük azért, mert tovább élnek a többiek kontójára? Vagy meg tudjuk becsülni őket azokért az ajándékokért, amelyeket megosztanak velünk az élet értelméről? Ha jól megnézzük, az úgynevezett fejlett kultúrákban az öregség kevéssé esik latba az élet értelmének megnyilvánulásában. Ez azért van, mert az időskort olyan időszaknak tekintik, amely nem tud mit nyújtani, és aminek nincs is célja, a közösséget pedig nem nevelik az öregek megismerésére. Az életutunk egyharmadát jelentő, a közösség jelentős részét alkotó idősek ellátására, nem pedig teljes értékű életére látunk projekteket. Ezzel voltaképpen kiselejtezik az időseket.
Az ifjúság csodálatos, de az örök fiatalság nagyon veszélyes képzelgés – figyelmeztetett a pápa. Legalább ilyen fontos öregnek lenni, ezt ne feledjük. A generációk közötti szövetség, mely visszaadja az embernek valamennyi életfázisát, olyan ajándék, amelyet elvesztettünk, és most újra vissza kell szereznünk. Újra meg kell találnunk ebben a kiselejtező, termelékenységi kultúrában – ismételte a Szentatya, majd Jóel próféta könyvének soraira utalt ismét: „véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak” (3,1). Ezt úgy értelmezhetjük, hogy ha az idősek ellenállnak a Léleknek, és a múltba temetik álmaikat, akkor a fiatalok nem fogják meglátni, hogy mit kellene tenniük a jövőben. Ha azonban az öregek elmondják álmaikat az ifjaknak, akkor irányt mutatnak nekik. A mai korra lefordítva: ha a nagyszülők beleragadnak saját melankóliájukba, akkor az unokák még jobban az okostelefonjukat fogják bámulni. A képernyő lehet, hogy még világít, de az élet idő előtt ki fog hunyni.
A pandémia legsúlyosabb utóhatása éppen a fiatalok irányvesztése. Az öregeknek van már élettapasztalatuk, amihez bármikor nyúlhatnak. Vajon ölbe tett kézzel nézik, hogy az ifjúság elveszíti világképüket vagy melléjük állnak és felmelegítik álmaikat? Az idősek álmait látva, mit tesznek majd a fiatalok? A végső búcsúhoz közeledő hosszú út bölcsességét, mely az öregkort kíséri, úgy kell megélni, mint az élet értelmének felkínálását. Ha nem adjuk vissza az időskornak az emberi méltóságát, akkor lealacsonyítjuk azt, és ezzel szegényebbek leszünk a szeretetben mindnyájan. „Emberi és civilizációs kihívás előtt állunk, amit fel kell vállalnunk, és kérnünk hozzá Isten segítségét. Kérjük a Szentlélek segítségét” – mondta a pápa, majd így folytatta: „Az öregségről szóló katekéziseimmel mindenkit arra szeretnék bátorítani, hogy gondolja végig, érezze át, milyen ajándékokat hordoz magában az időskor, illetve mit tud adni a többi életszakaszhoz. Az öregség ajándék minden életkor számára. Az érettség, a bölcsesség ajándéka. Isten igéje segíteni fog az öregkor értelmének és értékének a felismerésében. A Szentlélek adja meg nekünk azokat az álmokat és látomásokat, amire mindannyiunknak szüksége van”.
Ferenc pápa végül a generációk közötti párbeszéd jelentőségére mutatott rá. Az idősek és a fiatalok közötti híd teszi lehetővé a bölcsesség átadását. Ne feledjük, hogy az idősek olyanok, mint a fa gyökerei, míg az ifjak a virágok és a termés. A föld alatti gyökerekből felszívott életnedv bontja ki a fa virágait. A társadalomban lévő szépségek mindig összefüggnek az idősek gyökereivel. Ezért a következő hetek katekéziseiben a pápa az időskornak szenteli figyelmét, hogy rádöbbentsen: az idősek nem kiselejtezni valók, hanem áldást jelentenek a társadalomnak.
Forrás: Vatican News
