Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

A kis tettek ereje: ahogy a nők Isten világosságát a világba hozzák

pexels kevin malik 9032126 Custom
Fotó: Pexels

Ha mi nők tudjuk, hogy kik vagyunk Isten szemében, akkor lángra lobbanthatjuk a világot. – Bella Oettingen pénteki felhívása

„Az Isten nagysága a nők gyakran kicsi, de jelentőségteljes tetteiben lesz láthatóvá.”

A Corrie ten Boomtól idézett mondat számomra valami nagyon lényegeset fejez ki, ami ránk, nőkre igaz. Arra emlékeztet, hogy újra meg újra megkaphatjuk és elfogadhatjuk azt, hogy kik is vagyunk Isten szemében. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a nők nem a világ nagy dolgaira hivatottak – éppen ellenkezőleg. Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy elfoglaljuk a magunk helyét, hogy teljes nagyságunkban, szépségünkben és méltóságunkban bontakozzunk ki, és készen álljunk arra, amire Isten minket hív. Ugyanakkor hiszem, hogy a mi elképzelésünk a nagyságról gyakran nem egyezik Isten elképzelésével.

Ezt a zsidóságból vett csodálatos példával magyarázom meg. A zsidó szombaton, szabbaton egyetlen liturgikus esemény van, amely kizárólag nőknek van fenntartva. Ezen a szertartáson a gyertyákat egy nő gyújtja meg, és ezzel veszi kezdetét a szent nap. A férfi csak ezután folytatja a szertartást. Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy ez a nők számára nem túl jelentős feladat, sőt, akár fel is háborodhatnánk rajta. Miért nem tehet a nő többet, miért csak ennyit? Ez nem valami jogtalanág velünk szemben?

Jobban megnézve azonban észrevehetjük a lényegét annak, amit a nő itt tesz. A gyertya meggyújtásával a nő a szabbatot nyitja meg, ezzel pedig előkészíti a család számára az Istennel való találkozás helyét. A gyertya lángja melegséget, otthonosságot és biztonságot sugároz, csupa olyan dolgot, amit mi nők hozunk a világba. A hűség számtalan apró cselekedetével teremtünk olyan tereket, ahol az emberek találkozhatnak Istennel.

Mert mi történne akkor, ha a nő nem gyújtaná meg a gyertyát? Sötétben maradnánk. És mi lenne akkor, ha mi nők megtagadnánk, hogy elvégezzük a hűség kis cselekedeteit? Ha nem teremtenénk és nyitnánk meg a teret az Istennel való találkozásra? Akkor a világ sötétbe borulna. Megkockáztatom azt kijelenteni, hogy ha mi nők nem gyújtanánk többet fényt, a világ sötétben maradna. Sőt, a láthatatlan Isten valóban láthatatlan maradna.

A világnak szüksége van erre a fényre. Nem mi vagyunk a fény, de mi visszük a világba. Teret teremtünk, ahol az Isten fénye láthatóvá lesz és reményt nyújt, és ahol az emberek megtapasztalhatják a gyógyulást, a beteljesedést és a szeretetet. Ahogy Edith Stein mondta, a nők lelke olyan, mint egy biztonságot nyújtó sátor, amelyben mások lelke beteljesedhet. Isten maga a fény, és a mi feladatunk, hogy ezt a fényt a világba vigyük, és így az isteni szeretet kinyilatkoztatása legyünk.

Szabbaton a nő gyufát gyújt, hogy a gyertyát lángra lobbantsa, ez pedig látszólag nem egy bonyolult feladat. De csak a nehéz feladatok vezethetnek nagy dolgokra? Úgy vélem, a nagy dolgokat nem csak bonyolult tettekkel lehet elérni. Amire szükségünk van, az a tűzforrás, ez pedig maga Isten. Ha Istenben élünk, és hagyjuk, hogy naponta Ő lobbantson lángra bennünket, és mindent Tőle kapunk, akkor képesek és hajlandók leszünk arra, hogy ezeket a kis dolgokat nagy hűséggel tegyük. Minden nap újra meg újra. És akkor valami nagy dolog történik: a világ világosabbá, reményteljesebbé, szebbé és élőbbé válik. Isten válik láthatóvá.

Ha mi nők tudjuk, hogy kik vagyunk Isten szemében, akkor a világot lángra lobbanthatjuk. Ez mindig is így volt. Sziénai Szent Katalin mondta, hogy „Légy, akinek Isten teremtett, és lángra lobbantod a világot.”

Minden vágyam, hogy ezt a tüzet bennünk, nőkben újra felizzítsam, hogy újra felfedezzük a nagyságunkat, méltóságunkat és szépségünket. A világnak most nagyobb szüksége van ránk, mint valaha.

Ennek érdekében szerveztem meg a keresztény nők számára a Női szív (Frauenherz) című (német nyelvű – a szerk.) online konferenciát, melynek témája: a női lét Isten fényében.

Több más nagyszerű előadóval együtt én is arról fogok beszélni, hogy mi magunk hogyan érhetjük el az érzelmek, szégyen, traumatikus sebek utáni belső gyógyulást, hogyan tudjuk újra felfedezni a bennünk rejtező szépséget, intimitást, nőiséget, gazdagságot és egyéb rejtett adottságokat, és hogyan foglalhatjuk el helyünket az üdvösségtörténetben.

Örülnék, ha Te is részt vennél!

További részletek és ingyenes regisztráció a német nyelvű kongresszusra: kongress.frauenherz.org.

Írta: Bella Oettingen
Fordította: Frick József

Forrás: kath.net

4 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. szeptember 23. at 09:02

    INRI,
    igen a családban a péntek esti gyertyagyujtás a zsidó feleség-anya szent-feladata. Erdeteileg ezt (a férfi feladatot) az anya vette át. A szombati ùrnapjának megszentelési zsinagógai Istentiszteetét ez vezeti be elözö este a család-egyházban (mert ott minden zsidó a Joteremtö lelkéknek része egyenrangban és nincsen hirearchia). Magyarán az Urnapi Istentisztelet A hétvégi “urnapjának megszentelése” ezzel kezdödik (bizony percre pontosan kezdödik és zárul szombat este a lelki-vallásos naptár szerint). Egy bölcs mondás szerint: “Nem a zsidók tartották meg a szombatot, hanem a szombat tartotta meg a zsidókat”. A másik ilyen sorsdöntö egyedüalló anyai misszió a vallás továbbadása a piciknek 0-12-13 éves korok között. A rendszeres jólismert esti énekekkel és imakkal.
    Mert anya csak egy van. Namost az anyákat. Azokat emeld fel az elsö és legfontosabb hitoktatói rangba. Egyetlen ember (asszony) képes elültetni a hit magját 0 éves kortól a lelkekben. Az Édesanya. Aki a férj-ura kedvence és kényeztetett szivedobbanása.
    Akkor az mindent eltür, mindent elhisz, mindent remél és mindent elvisel.
    A vallásos nö.
    A napba öltözött nö.
    Fején a 12 csillagból álló korona, Izrael 12 törzse (+ a tizenketö analafabéta zsidó halász=Jezus tanitványai szerint) szerint.
    Még bébiként az Isten is csak egy ilyen mélyen vallásos hajadon lényre merte magát bízni. Aki megérzeseire hallgatván nem félt neki igent mondani (Gábor angyal köszöntésére, aki hirül vitte neki, hogy a megváltó édesanyja lesz). Egy férfi, ha felfogja, hogy mi is várhat rá (ha pl. Gábor angyal megkéri, hogy pl. a templomban talált baba az Isten fia lesz-ennek megfeleleöen ö nevelje fel—ilyedtében talán még nemet mond -ott volna erre az emberfeletti feladatara, naja elöreláthatóan ez sok-sok konfliktusra vezethtehetett amit a puszta erövel-harcos kedvvel-csak bátorsággal lehetetelen feloldani, ahogyan békét teremteni sem lehet csakis erövel-max. tüzszünetet).
    Mert az Úr jól tudta mi lakik az emberben (férfiben). Magában tehetetlen a csecsemövel, az asszonyra és a csecsemöre viszont oltalom.

    Joszéf jelentései:
    az Isten az Újszülött mellé rak (apának)
    Isten gyarapítson
    Héber יוֹסֵף, jōsēf = Ö hozzá füz (rendel) A keresztények (az -öskeeresztény zsidók-) szerint: -Az Isten a fiához rendel-

    Megjegyzés: Egy másik görög durva, profán de parktius emberi példa a béketermetésre (naja nem a vílágbéke, hanem csak “ideiglenes görög-béke-teremtésre”). Amikor a sokistenhitü bátor görög város-allamok harcosai nem fáradtak soha bele egymás kiírtásába, azok asszonyai kötöttek véd és dacszövetséget=addig ágymegtagadsássl bünteitk öket amig férjeik harconi akaranak egymással. Láss csoadát egy ideig béke lett a pogány (sokistenekben hívö) görögök között.

  2. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. szeptember 23. at 10:55

    INRI,
    egyedüli reményem O Istenem csak te vagy. Hogy rólad elfeledkezzem szépen kérlek ne hagyd.
    Lásd a zsoltárt: 381(Dávidtól.) Szívem mélyéből áldalak, Uram, mert meghallgattad ajkam könyörgését. Az angyalok színe előtt énekelek neked, 2s leborulok szent templomod előtt. Áldom szent nevedet, jóságodért és hűségedért, mert ígéreted túlszárnyalta dicsőségedet. 3Amely napon hozzád kiáltottam, meghallgattál, gyarapítottad a lelkem erejét. 4A föld minden királya dicsőítsen téged, amikor meghallja ajkad szózatát. 5Az Úr útjairól énekelnek majd: „Nagy az Úr dicsősége!” 6Valóban, fölséges az Úr, irgalommal tekint a gyöngére, a kevélyt messziről felismeri. 7Ha bajok közt vergődöm is, megőrzöd életem. Fölemeled kezed ellenségem haragja ellen, és megmentesz engem. Jobbod
    139 (138). ZSOLTÁR
    8teszi ezt velem Uram, jóságod mindörökké megmarad. Kezed művétől ne fordulj el!

  3. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. szeptember 24. at 22:31

    INRI,
    félreértés ne essék…a két vallást a zsidót és a katolikus-keresztényt itt a földön csak egy hajszál választja el egymás´tol, de attól az még két különbözö vallás, aminkek a szimbólumait nem szabad és nem is ajánlott keverni egymással. Ahogyan az Istentiszteletét és dogmáit sem. Miért? Hiszen mi emberek mindnyájan (nemcsak a zsidók és a keresztények, hanem minden népek is) Isten gyermekei vagyunk és minden ember meghívott az örök üdvösségre is…Igen, igaz igaz…Azonban tudjuk, hogy a más emberek vallást gyakorolnak. Jeruzsálem neve: „Ha úgy nevezem a helyet, hogy Jire, ahogyan azt Ávráhám tette, a szentéletű Sém panaszkodik majd. Ha azonban Sálemként említem, a szentéletű Ávráhám panaszkodik. Ehelyett inkább Yeruhsáláymnak nevezem, és ez a név magában foglalja mindkettőjük elnevezését: Jire-Sálem=AZ ISTEN LÁT E SZENT HELYEN-A BÉKE VÁROSÁBAN”

    Az üdvösségr´öl:
    A zsidók szerint minden népek rajtuk kivül is feltámadhatnak az örök boldog életre akik a Noé 7 parancsaolatát betartják, akkor is ha nemzsidók (mert azokra a zsidókra a 613 parancsolat érvényes, azonban a zsidók mind feltámadnak majd a végidökben a templomhegyen Yerushalaymban, mind vallásosak lesznek és ott imádják együtt a Jóteremtöt). Jire Sálem, vagyis Jeruzsálem a teljes [Isten]félelmet jelenti, azt az állapotot, melyben mély kapcsolatban, állandóan iránta lelkesedve létezünk Istennel.
    A keresztények szerint pedig a 10 parancsolat megtartása elegendö a földi igazi boldogsághoz és aki aszerint él (és nem kényeszeríti erre senki sem hanem magától jóbelátása szerint teszi ezt) az ráadásnak majd megkapja örök mennyei boldogságot is. Ott azonban nincsen templom – nincsnek papok és vallások sem mert nem kell egy harmadik aki elmesélje, hogy mit akar a Jótermtö-mivel az üdvözültek személyesen megtudják ott töle…
    A zsidó vallásról: A zsidó vallás azonban nem missziós vallás. Akinek az anyja zsidó az zsidónak számít (attól sem igen függ, hogy milyen vallásúnak /vagy vallástalannak/ vallja magát…keresztény azonban biztosan nem lehet-mert akkor viszont nem zsidó, hanem keresztény!) Az ugynevezett Jézushivö “messiási zsidók” pedig egyszerüen egy keresztény (olyasféle protestáns) felekezet bármit másat is mondanak magukról…Mára kb. 15-16 millió zsidó van a világon, a fele vallásos (a nemvallásosak fele évente egyszer ünnepel a zsinagógában is), de a vallásosokból csak 4-6 milliónyi aki a zsidó vallást rendszersen napi szinten is gyakorolja a többiek valamelyik elöirásokat tetszésük szerint követik. A zsidó vallás-szövetsége a kezdetekben: Lásd teremtés könyve 17. Fejezeteben—-“71Amikor Ábrám 99 éves volt, az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes. 2Szövetséget hozok létre köztem és közted, s megsokasítlak, szerfölött megsokasítlak.” 3Erre Ábrám arcra borult, Isten pedig azt mondta neki: 4„Nézd, ez az én szövetségem veled. Te népek sokaságának atyja leszel. 5Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek. 6Szerfölött megsokasítlak, néppé teszlek és királyok származnak tőled. 7Szövetséget hozok létre köztem és közted, majd utánad utódaid Istene leszek. 8Neked és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.” 9Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: „De tartsd meg szövetségemet, te és utánad utódaid minden nemzedéken át. 10Ez az én szövetségem, amit meg kell tartanotok, köztem és köztetek, s utánad utódaid között: 11Minden férfit körül kell metélni közületek, mégpedig előbőrötök húsát kell körülmetélni. Ez legyen a szövetség jele köztem és köztetek. 12A nyolcadik napon kell közületek minden férfinemhez tartozót körülmetélni minden nemzedéken át.” Ez a szövetség érvényes a zsidókra mind a mai napig. Ezenkívül 613 parancsaolatot kell betartaniuk (amiböl 10-et köbevéstek). A kereszténykere csak a 10 köbevésett parancsolat vonatkozik mind a mai napig, a körülmetelés pedig nincsen elöirva.
    Àbrahám Krisztus elött kb. az 1700-as években élt.
    Jézus – tol számitjak a nyugati világban az idöt, tehát 0 – 33 között élt. Zsidó anyától Mirjamtól született zsidóként. A nevelö apja József is zsidó volt. A vallási veztöi és az emberek akik között naponta élt, söt a 12 anafabéta zsidó tanitványai is mind-mind zsidók voltak…Az utolsó vacsoráig Jézus (a halála elötti estéig 33 évesen) zsidó vallású is volt, de akkor alapított egy új vallást a Jézuskövetök vallását, amit 50 nap multán a keresztelés miatt=keresztény vallásnak is neveztek a megbízott útodai és tanítványai és követöi a 12 anlafabéta zsidó halász, akik a Jézusesemény elsö hithirdetöi is lettek…Elmondták amit láttak hallottak és a kezükkel tapintottak…Hirdették a keresztrefeszített és feltámadott Jézust…Ezzel egy zsidó szektát hoztak létre, mert a korabeli zsidó teológus-klerus nem fogadta el Jézus Istenfiúságát, természetsen az uj vallásának központi elemét az euchrisztát sem…Söt ezt Jézus elöre tudta -zsido´ lévén- hogy az Istenfúság-kijelentése oly nagy bálványimádó bün a zsidóságban, hogy halálbüntetés jár érte…amit emiatt el is szenvedett…azonban “ahogyan elöre megmondta vasárnap hajnara harmadnapra fel is támadt a halottak küzül…elsö és egyedüliként akit az Atyaisten az emberek közül feltámasztott, mivel valóban az Isten fia volt. Az új vallás a kereszténység misszója pedig nemcsak zsidó követökre talált, hanem nem-zsidó mindeféle népek-böl való követökre is Jezus akaratának megfelelöen. Az elsö években 99%-ban zsidók ünnepelték zsinagógákban az keresztény szentmisét=eucharisztia ünnepet. Azonban 10-20-30 év múltán mivel ez a kereszténység egy missziós vallás és mindenféle származástol függetlenül önként mindenki a tagja lehet többségbe kerültek a gyülekezetekben a nemzsidók. Ekkor már nem volt pardon a zsinagókákból ki lettek dobva akik Jézuskövetök voltak. Ekkortól messzi vidékeken nem-zsidók-közötti missziós utakra is mentek az apostolok= 12 anlafabéta zsidó hála´szok akik Jézus barátai voltak…Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános szerint nem mentek volna ha nem zavarják öket—a pog´nyok közé misszióra. Tehát ez lehet afféle szándékos indittatás is a “pogány=nem-zsidó misszióra késztetéssel” …Ekkor elkezdtek saját templomokat is épiteni a keresztények is…
    A katolikus szent könyvek kis tulzással a zsidó bibliából és pluszban a Jézus eseményböl állnak…zsidók nélkül nincs kereszténység König kardinális szeirnt…
    Jézus feltámadásáig a választott nép=zsidóság (kisszámú népe) volt az egyedüli letéteményese az Isteni kiválsztottságnak=Istentisztelet és Ima érvényes gyakorlójának! Holott ök is tudták, és hirdették is, hogy Isten mindenki Istene egyenlö mértékeben! Jézus a feltámadásával nem tett mást, minthogy ezt a kiválasztottságot minden megfogant emberre kiterjesztette: az Istentisztelet es ima minden megfogant emberi lény saját képessége és emberi joga, annak ellene vagy mellete is dönthet! Söt m indenki képes is ennek a felfgogására! Buta-okos, fiatal-öreg, analfabéta-irástudó, férfi-nö, mindenféle nyelvjár´st beszélö, tudós-tudatlan, mindegymilyen börszínü, vagy vallású ember…vagy ateista ember is…
    Ma sziv-orvosnál voltam vizsgálaton. Kereszt volt a rendelöje falán. Rákérdeztem, mert láttam nem európai ember. Kilépett a katolikus egyházból-mondta, hogy a kereszt a kollgegájáé. “ Mielött ide jöttem gyerekként ebbe az országba sem voltam keresztény, azok a keresztények segitették szüleimet itt beilleszkedni igy azzá lettem. Aztán tudós orvos lettem itt, minek annak vallás?“ – mondotta volt…Naja ez is igazolja, hogy a család (az édesanya jópéldaja) elengedhetetelen a hit továbbadásában…Méghozzá a 0-és 100 éves kor között is. Kevesebb idö erre nem elég…
    Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…

  4. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. szeptember 25. at 07:49

    INRI,
    bocs ez hibas odafent, hogy honnan származik a kereszteny szo…Nem a leresztelés szobol. Hanem a Krisztusi= a felkent messisiást követö szóbol. Vagyis az ö követöinek csoportja= keresztény..

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

President Ronald Reagan meeting with Mother Teresa and Sister Priscilla Custom

Szentek

Az 1910. augusztus 26-án Észak-Macedóniában született Kalkuttai Szent Teréz maradandó nyomot hagyott a világban. A szeretett szent megalapította a Szeretet Misszionáriusai rendjét, amely fáradhatatlanul...

461551565 1063995662401208 7317961440995675534 n 1 Custom 461551565 1063995662401208 7317961440995675534 n 1 Custom

Aktuális

A Catholic Herald október 4-i híradása szerint a belga miniszterelnök bejelentette, hogy bekéreti a Vatikán nagykövetét, hogy tiltakozzon Ferenc pápa megjegyzései ellen, melyeket az...

sim7978 Custom sim7978 Custom

Ferenc pápa

A házasság felbontathatatlanságáról szóló evangéliumi szakaszt elemezve a Szentatya a kölcsönös önátadásra, a „félmegoldások” nélküli teljes, örökké tartó elkötelezettségre emlékeztette a házastársakat, hangsúlyozva annak...

Kapcsolódó...

Zarándok Esték

A Zarándok Esték első alkalmát szerkesztőségünk szeptember 19-én tartotta a pécsi Szent Imre-templomban (pálos templomban), ahol Simon Dávid győri egyetemi lelkész osztotta meg tanúságtételét...

Család

Ha csak egy gyermekünk van, az számos kérdést vethet fel az oktatásával, nevelésével, másokkal való kapcsolataival vagy jellemével kapcsolatban is. Ismerje meg egy szakértő...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 26. vasárnap Az elmélkedést mondja: Heiter Róbert Gottfried atya Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása...

Vatikán

Egy sajtótájékoztatón a Hittani Dikasztérium prefektusa részletesebben is kifejtette, hogy a Szentszék hogyan tartja majd a kapcsolatot Medjugorjéval. A Szentszék engedélyezte a bosznia-hercegovinai Medjugorje...