A kereszténységnek életmóddá kell válnia – interjú Dr. Latorcai Csaba államtitkárral

Hit és Szolgálat – a Katolikus.ma interjúsorozata olyan emberekkel, akik közösségeket képviselnek, felelős beosztásban cselekszenek a hit útján, Jézus tanítását követve. A Katolikus.ma szerkesztősége Kárpát-medence szinten várja e témába illő személyek ajánlását. Az ajánlásokat rövid indoklással fogadjuk a kapcsolat oldalon keresztül.

---

Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztérium közigazgatási államtitkára. Nős, öt gyerek édesapja, hívő katolikus. Életéről, hitéről, munkájáról, az egyházról és egyben a migrációról kérdeztük.

Valószínű vannak olyan olvasóink, akik nem tudják, ezért hadd kérdezzem meg: egész pontosan mi a közigazgatási államtitkár feladata?

A közigazgatási államtitkár a minisztérium adminisztratív ügyeit intézi. Ő az adminisztratív vezető. Egyrészt a funkcionális területek tartoznak hozzám: pénzügy, gazdálkodás, költségvetés, személyi ügyek, tehát a HR, jogalkotás, koordináció. Mindaz a feladat, amely a számos szakpolitikai feladat összefogását, és a kormányzati döntéshozatal egységes egészben történő megjelenését jelenti. Ez tartozik feladat-, és felelősségi körömbe.

Érzi a felelősségét? A súlyát?

Mindenképpen. Szerintem minden józanul gondolkodó ember érzi a saját munkája kapcsán a reá háruló felelősséget. Így vagyok ezzel magam is, közigazgatási államtitkárként. Nap, mint nap találkozom olyan esetekkel, ügyekkel, ahol ezt a felelősséget tudatosan is megélhetem.

Azt látom, hogy Ön rendelkezik egy jogász képzettséggel, bölcsész képzettséggel és teológia képzettséggel is. A teológia hogyan került ebbe a sorba?

A teológia volt az első, amit tanultam és utána következtek a többiek. Az egyháztörténelmet nagyon szeretem. Jött az egyháztörténelem a teológia után, majd pedig a levéltár szak a bölcsészeten belül, mert levéltár szakot is végeztem. A levéltárak működése kapcsán pedig megismertem a történelmi Magyarország szervezetének és intézményeinek működését. Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem: olyan csodálatos a Magyar Állam története, működése, a magyar jog, hogy elvégzem a jogi egyetemet is.

Ezek után melyik terület áll a szívéhez legközelebb? Vagy egy egységet jelent ez Önnél?

Úgy vagyok ezzel, mint az ember a gyermekeivel. Nincsen olyan, hogy valamelyiket jobban szeretem a másiknál. Mindegyik más, és mindegyik épp olyan szerethető.

A hite hogyan segíti a mindennapi életben, a munkájában?

A hitem egyrészt ad egy világos erkölcsi iránymutatást, és ez nagyon-nagyon fontos, hogy a döntéseimben megfelelő iránytű vezessen. A hitem ad reményt is, hogy mindaz a munka, amit sokszor napról napra végzünk, egy keresztény kultúrájában és erkölcsében megerősödő Magyarországot szolgál. Ezt a munkát szerintem csak hittel lehet végezni.

És a kiégéstől is megvédi?

Határozottan, igen!

Említette a döntéseinek az iránytűjét. Tud mondani esetleg egy olyan példát, ahol közrejátszik a hite?

A hitben az említett remény mellett, egyszerre van jelen az elfogadás, az engedelmesség és a bizalom. Amellett, hogy eligazodást ad a hétköznapi, hivatali munka útvesztőiben, egy-egy döntésben is meghatározó. A hit segít hozzá ahhoz, hogy feladataimat lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint végezzem. Nyilván a döntéseket objektív okok, körülmények is meghatározzák és adott esetben egy-egy döntés következménye fájdalmas is lehet, még akkor is, ha az ember az összes körülményt mérlegelte és legjobb tudása és lelkiismerete alapján járt el.

Például a személyzeti kérdések esetében, vagy amikor egyes ügyekben a döntéshozatal során különösen fontos a mérlegelés. Ahhoz, hogy kellő körültekintéssel, lelkiismeretességgel alapozzunk meg egy személyi döntést, rendkívül fontos és hasznos valamennyi körülmény figyelembe vétele. Mert egy adott döntés – különösen, ha az személyeket érint – akár egy egész család jövőjét is befolyásolhatja.

Mondhatjuk azt, hogy a szeretet jegyében?

Igen, bár ez nem mindig azt jelenti, hogy az adott munkavállaló, vagy munkatárs számára egyébként az adott szituációban ez pont kedvező volna.

Milyen szerepet játszik a munkájában az irgalom?

Egy vezető személyében, működésében, döntéseiben tudatosan, vagy nem tudatosan, de szükségképpen jelen kell legyen az irgalom.

A kereszténység megélésének egyik feltétele az is, hogy az ember életében jelen legyen az irgalom. Ha úgy tetszik a krisztusi irgalmasság.

Azt hiszem ez az, amire Nemes Ödön SJ atya mondta, hogy a zsigereinkben kell, hogy legyen.

Igen, így van.

A helyén érzi magát? Ez a kérdés egy fiatal lelkéből szól, aki keresi az útját, de látva, hogy Ön milyen utat járt be az évek során, azt hiszem ez most a legmagasabb pont. Nem így gondolja?

A közigazgatási államtitkári poszt a közigazgatáson belül a csúcs, amit el lehet érni. Ezen felül már a politikai munkakörök, feladatok következnek, tehát a politikai államtitkárok és a miniszter. A szakmai munkának a minisztériumban ez a csúcsa. Hatalmas megtiszteltetés, hogy 42 évesen Dr. Kásler Miklós professzor úr, miniszter úr felkérésére, miniszterelnök úr javaslatára, a köztársasági elnök úr kinevezett közigazgatási államtitkárnak. Ez a bizalom kötelez, és ez a kötelességérzet az, ami áthatja a munkámat.

Kötelesség vagy hivatástudat?

Nagyon jó a kérdés. Ezt a munkát csak hivatásként lehet űzni, mert ez nem egyszerűen munkakör, ez hivatás!

Látom, hogy házas és úgy tudom öt gyerek édesapja, tehát nagycsaládos. Az évek során mennyire volt nehéz összeegyeztetni a családi igényeket és a munkát?

Ezt nem csak tőlem kellene megkérdezni, hanem a feleségemtől és a gyerekeimtől is. Állandó kihívás és állandó lelkiismereti kérdés, hogy vajon elég időt töltök-e együtt a családommal. Ugyanakkor, a feladataimnak is maximálisan eleget kell tennem. Próbálok törekedni az egyensúly megteremtésére, amely nagy kihívás. Ezt átérezve szorgalmaztam magam is, hogy amikor a kormányzati igazgatásról szóló törvény hatályosult március elsejével, akkor itt, az Emberi Erőforrások Minisztériumában vezessünk be a kötetlen munkarendet elsőként a minisztériumok közül azért, hogy legyen lehetősége a kollégáknak jobban összehangolni a munkát és a családi életet. Az első visszajelzések pozitívak.

Tehát akkor az EMMI elindult egy családbarátabb munkakörnyezet irányába?

Igen, határozottan.

Ezekben a nehéz időkben, a család és a munka közötti egyensúlyozásban segítséget jelent-e a hite?

Feltétlenül. Hogyha a hit életmód, akkor annak az egész családot át kell hatnia. Ebből az is következik, hogyha a család valódi szeretetegységként tud funkcionálni, akkor az nagyon sok problémán át tudja segíteni az embert.

Ön milyen főnöknek tartja magát?

Ezt a kollégáimtól kell megkérdezni, de úgy hallom, az a hír járja rólam, hogy szigorú vagyok, ugyanakkor korrekt és emberi. A közhiedelemmel ellentétben a szigorúság és az emberség nem üti egymást.

Mondana néhány szót, mit jelent Önnek a hit mindennapi megélése? Ez azt is jelenti, hogy elmegy hetente a templomba?

Igen. Ez teljesen természetes, sőt, hogyha tudok, akkor gyakrabban is járok szentmisére. A szentségekhez járulás mind-mind eszköz annak érdekében, hogy kiteljesítsem az életemet. A keresztény ember célja, Isten országának elérése. A földi életünkben pedig a hit kegyelme által tükrözni cselekedeteinkben azt, hogy a Teremtő meghívottjaiként a kapott talentumaink gyarapításával embertársainkat, nemzetünket szolgáljuk. A hit mindenekelőtt ezt jelenti.

Tudatosul Önben, hogy az élet tulajdonképpen véges?

Igen. Sőt, ahogy haladok előre a korban, bár nem érzem magam öregnek, azért újra és újra elgondolkozom azon, hogy munkálkodásunk, illetve munkálkodásunk hatása is véges.

Volt már nagyon közel, vagy mi volt a legközelebbi pont a halálhoz? Volt ilyen?

Ilyen élményem nem volt.

Mit jelent az Ön számára az Eucharisztia?

Egyesülés Jézus Krisztussal.

És ezen kívül?

Ennél több nem is lehet.

Hogy látja: partnerek a magyar családpolitikában az egyházak? Milyen része van az egyházaknak a magyar demokrácia alakításában, erősítésében? Arra gondolok, amit Antal József mondott: „Erős ország, erős társadalom akkor lesz, hogyha visszaállítjuk az egyházaknak az eredeti helyzetét”.

Szerintem a legfontosabb dolog, hogy lássuk azt: az egyházak nem oktató szervek, nem szociális szervek, nem egészségügyi szervek. Az Egyház az embert a maga teljes egységében kívánja végig kísérni ezen a földi életen az üdvösséghez. Ez az egyházaknak a célja. Minden más az eszköz. Eszköz ebben a kisérésben az iskola, a szociális intézmény, az egészségügy. Hosszan lehetne még sorolni azokat az eszközöket, amelyekkel az egyházak a társadalom minél szélesebb körét elérhetik, és segítik ezen az úton, ami nyilvánvalóan együtt jár azzal is, hogy az embereknek az életét szebbé, jobbá, élhetőbbé is teszik. De ezek csak eszközök. A jelenlegi kormányzat ugyanazokat az értékeket képviseli és vallja, mint az egyházak. Ami a társadalmi értékeket illeti, mint a család, a nemzet, abban pedig természetes szövetségeseink az egyházak. A kormány társadalompolitikájának megvalósításában hatalmas segítséget nyújt az Egyház. A kormányzat pedig az egyházak számára, a küldetésük eszközeihez biztosít számos és lényeges támogatást, segítséget. Ennek a szoros együttműködésnek az eredményei szerintem már most érzékelhetők a társadalom mentális állapotában. Akkor, amikor a társadalom állapotáról beszélünk, akkor rendszerint a fogyasztást, a keresetek alakulását, vagy a GDP alakulását hozzuk fel példának, de a mentális állapotról viszonylag ritkán beszélünk. Márpedig a kormánynak kifejezett célja az ország mentális állapotának a javítása. Szerintem ez egy hatalmas kihívás és szép feladat. Minden kormányzati eszköz ezt a célt szolgálja.

És ebben partnerek az egyházak?

A leghatározottabban.

Hogyan kerülhető el az, hogy az egyház ne alárendeltje legyen, hanem partnere az államnak? Van ilyen veszély, lehetőség.

Az állam és az egyház egymásnak egyenrangú partnerei. Abban a pillanatban, hogyha az egyik a másik alá van rendelve, akkor az már egy torz kapcsolat és pontosan azok a célok nem valósulnak meg, amit akár az egyház, akár pedig az állam szeretne.

Örülne annak, ha a jövő évben Ferenc pápa eljönne az Eucharisztikus Világkongresszusra?

Ki ne örülne annak, ha a pápa ellátogat a hazájába? Én Szent II. János Pál pápának mindkét magyarországi látogatásán ott voltam. Jelentős élmények voltak az életemben. Kegyelmi pillanatok.

Méirt volt Önnek különleges Szent II. János Pál pápa látogatása? Milyen volt a hangulat?

Az első látogatása során, több helyszínen is jelen voltam, ami óriási élményekkel gazdagított. A Szentatya látogatása egy hatalmas támogatás volt ahhoz, hogy az egyházi életben is új korszak kezdődjön. Kinyílt a szabadság kapuja.  Ugyanakkor útkeresés időszakában voltunk, amihez hihetetlen sok segítséget és támogatást adott a Szentatyának a jelenléte.

Ettől miben különbözne a Szentatya 2020-as látogatása?

Azt mondhatnám, hogy 1991 óta ismét egy teljesen más korszak köszöntött ránk. Évek számában lehet, hogy nem is olyan sok idő telt el, de mentalitásban, hozzáállásban, a technológiai fejlődés terén – aminek az elmúlt években a szemtanúi és részesei voltunk –, teljesen megváltozott a gondolkodás. Nyugodtan merem mondani, hogy teljesen mások az emberek, a fiatalok, mint a 90-es évek elején. Ismét az útkeresés időszakát éljük, csak másként. Éppen ezért, talán ismét megérett a helyzet, hogy újólag biztatást kapjunk, hogy eligazodhassunk a mai világ kihívásai közepette, mi magyarok itthon és a Kárpát-medencében egyaránt. Igazodási pontot találjunk ahhoz, hogy a kihívásokat hogyan tudjuk a környezetünk üdvösségére fordítani a mindennapi munkánkon keresztül.  Ezekre a kérdésekre úgy látom, hogy az emberek részéről csak válasz kísérletek vannak, de egyértelmű válaszok még nincsenek. Ezért is lenne fontos a Szentatya látogatása.

Végezetül hadd kérdezzem meg: Ön hogy látja, keresztény emberként hogyan állhatunk hozzá a népvándorláshoz, migrációhoz?

A népvándorlás korunk egyik, ha nem a legnagyobb kihívása. Megoldást csak akkor találhatunk a problémára, ha arra törekszünk, hogy az azt kiváltó okokat szüntetjük meg. Tehát véget kell vetni a fegyveres konfliktusoknak, valamint a segítséget oda kell vinni, ahol a baj keletkezett és nem fordítva. Arra kell tehát törekedni, hogy közvetlenül hazájukban segítsünk a rászorulóknak és a nélkülözőknek. Nem az a megoldás, hogy ezeket az embereket a szülőföldjük elhagyására biztatjuk. Ráadásul olyan hamis illúziókban ringatva őket, hogy Európa korlátlanul tudja biztosítani számukra a jólétet. Ez kétségkívül a nehezebb út, de ha a kontinens valóban segítő kezet kíván nyújtani a rászorulóknak, akkor a saját érdekében is ezt az utat kell választania.

A helyben való segítségnyújtásban Magyarország élen jár. A Közel-Keleti térségben vállalt szerepünk az újjáépítésben, vagy az afrikai kontinensen, elismerést váltott ki partnereinkből. Nem úgy a média részéről, ahol – tisztelet a kivételnek – azzal kell szembesülnünk, hogy cselekedeteinket vagy félremagyarázzák, vagy – és ez a rosszabb – téves információk alapján elítélően és megbélyegzően nyilatkoznak Hazánkról.

Érzékelhető ugyanakkor az is, hogy napjainkban a menekült és a gazdasági bevándorló, mint fogalmak nagyon is tudatos összekeverése zajlik. Megfigyelhető továbbá, ahogyan a média sokszor a saját szája íze szerint idézi a probléma kapcsán magát Ferenc pápát is. Tegyük hozzá azonban azt is, hogy a Szentatya egy igazi médiaszemélyiség. Értem ezalatt azt, hogy nagyon sokat beszél a nyilvánosság előtt, ám mondatait sokszor az eredeti szövegkörnyezetből kiragadva interpretálják és ez számos esetben félreértésre ad okot. Amikor Ferenc pápának ebben a témában kifejtett tanításáról engem is megkérdeznek, akkor csak azt szoktam válaszolni, hogy klasszikusokat csak eredetiben. A Szentírást is, amikor görögül vagy héberül olvassuk, akkor sok esetben teljesen más, új értelmet kapunk, mint amit gondolnánk és ezek nem más és új értelmezések, hanem az eredeti. A téves, vagy éppen tudatos interpretálás azért is káros, mert elsikkad a valódi tanítás, és ebből sok félreértés következik. Ezt tartom az igazi problémának.

Visszatérve az eredeti kérdésre; Európában egyre többen ismerik fel azt, hogy amit Magyarország és a Magyar Kormány mond és cselekszik, a valódi szolidaritáson alapszik. Mert egyszerre segítünk a nélkülözőkön és igyekszünk megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy ne kényszerüljenek szülőföldjük elhagyására.

Az európai kontinens jövője tekintetében pedig elengedhetetlen a keresztény kultúra megőrzése és az ezen alapuló morális megújulás. A hit, a család, és a nemzeti közösségek megerősödése adhat új lendületet a kontinens újjászületéséhez. Meggyőződésem és ebben nagyon bízom, hogy a XXI. század – az évszázadokon át tartó ellenségeskedés és történelmi szembenállás után – a Közép-Európai népek együttműködésének, felemelkedésének és megerősödésének az évszázada lesz. Ebben nekünk, magyaroknak meghatározó szerepünk kell, hogy legyen a következő években, évtizedekben. Mindehhez állhatatosságra, kitartó erőre és türelemre van szükség, úgy, ahogy azt Pál apostol a korintusi hívektől is kérte: ”Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, viselkedjetek férfiasan! Minden dolgotokat szeretetben intézzétek”. A keresztény hit az optimisták hite. Tekintsünk optimistán a jövőbe.