„Néhány évvel ezelőtt Budapesten, az alsó rakpartról becsúszott egy autó a Dunába. Tél volt. Az autóban egy fiatal pár ült. Egy taxi ment éppen utánuk. Azonnal megállt. A fiatal sofőr kiszállt, próbált segíteni. Sikerült is kinyitnia a vízbe esett autó ajtaját, kiszabadította őket, ő maga azonban elmerült és eltűnt.” Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel felteszi a kérdést: „Ki volt ez az ember? A kollégák számára büszkeség, édesanyja számára elveszett fiú, az újságíróknak napokon keresztül jó téma… Ennek a megmenekült fiatal párnak azonban egészen más: ő volt a szabadítójuk, az életük.” Ebből az emberi ésszel felfoghatatlan összefüggésből közelíthetjük meg Jézus ma elhangzó kijelentését: aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Mi pedig mindenáron meg akarjuk menteni. Legfeljebb az adrenalin emelkedéséért vagy a pénzért kockáztatunk. Egyébként nem merünk. Értelmetlen is lenne minden áldozat, ha közben odavész az élet – mondjuk. Inkább a kényelmes önmegvalósítás útját választjuk, amely élvezetes, hasznos, és a jogok meg szabadság világában tökéletesen igazolható. Folyton saját irhánkat mentjük, mert idegenkedünk az elköteleződéstől, a vele járó szenvedéstől, életünk odaadásától. Mint Péter apostol, aki hallva, hogy a jézusi messiás-kép útját nem győzelmek, politikai dicsőség szegélyezik, hanem kereszt és szenvedés, lebeszélné róla Jézust. Jézus ezért sátánnak nevezi Pétert, olyannak, aki ellenkezik Jézus tervével.
Amikor a könnyebbik részt vállalnánk, amikor csak megúszni szeretnénk a szenvedést, észrevétlenül a sátán oldalára álltunk, és neki adtuk át a terepet. Jézus kemény kijelentése ma sem veszített aktualitásából: Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen.
Milyen a mi Krisztus-képünk? Ki ő nekünk? Isten fia, aki a kereszten megszabadított bűneinktől, vagy pusztán egy próféta, aki szépeket mond, de azért nem állnánk ki érte? Ha fel akarunk mögéje sorakozni, vállalnunk kell életünk keresztjeit. Természetes ösztönünket megtagadva vállalni a fájdalommal járó áldozatot, munkát, újrakezdést. A szeretet művészetét. Szeretni nem lehet szenvedés nélkül. Nem a szenvedést szeretjük, hanem azt, akiért készek vagyunk szenvedni. A kereszt nem cél, a szenvedés nem önkínzás, hanem eszköz és út. Részt vállalunk a megváltásban, jobbá tesszük a világot. Mint az osztriga, ahogyan a kavicsot gyönggyé csiszolja…
Ha kiszolgáltatjuk magunkat Istennek, aki néha szenvedést bocsájt ránk, bizalmunkat és készségünket fejezzük ki, hogy szavaink és tetteink róla szóló, élő hitvallássá válnak. A szenvedés megvisel. Nem mindegy, hogy hittel vagy a nélkül szenved valaki.
A hitem ad értelmet a keresztnek. Egy paptestvérem mesélte: Könnyes szemű, 35 év körüli asszonyka kereste a papot. Gyönyörűen csengő, archaikus magyarsággal beszélt. Moldvai csángó asszonyka volt. Jöjjön, páterke, hamar, mert nagybeteg az emberem. Csak ide, a plébániától alig száz méterre hívott. Szinte szaladtunk. Útközben elmondta: három gyermekük van, férje 43 éves, a falu polgármestere. Nincs mentség. Csak idejében érjünk oda, mondtam a doktornak, tartsa életben, amíg hozom a papot – mondta izgatottan. Megérkeztünk. Viaszsárga fiatalember feküdt az ágyon. Az asszonyka odament az ágyhoz, életre ébresztette emberét, és szó szerint ezeket mondta: „Ember, hoztam a pátert. Gyónjál meg ügyesen, hogy úgy kerülj Szentfölsége elé, ahogy kell. Azután Szentfölségének velünk es lesz gondja, te azzal ne törődj. Egyszer te légy rendbe.” Földbe gyökerezett a lábam. Ilyen hittel papi életem során én még nem találkoztam. És következett a beteg, akinek szentgyónása, szentáldozása, egész viselkedése tükörképe volt mindannak, amit korábban a feleségénél láttam. Még aznap estefele meghalt.(O. D.)
Josefayerbrider
2024. szeptember 15. at 12:15
INRI,
Fenn ez áll: “Az asszonyka odament az ágyhoz, életre ébresztette emberét, és szó szerint ezeket mondta: „Ember, hoztam a pátert. Gyónjál meg ügyesen, hogy úgy kerülj Szentfölsége elé, ahogy kell.“ Igen ilyen szemléletü hajadonnal értelemes=egyedül boldogító az udvarlás és a házasság szentsége.
Mindennek a hitem=Jóteremtömben való hitem, ad értelmet. Semmilyen gondolatom, szavam, cselekedetem vagy ezek elmulasztott volta önmagában sem nem értelmes, vagy értelmeten (sem nem jó sem nem rossz). A Jóteremtö pedig Ábrahám Izsák és Jákob Istene, aki az ö szent Fiában öröktöl fogva teremt. Aki adott a földi boldogsághoz egy etalont=mércét. Ahoz mérten lesznek értelemesek=itt és most “tartósan boldogítóak” napjaim. Ez pedig a 10 parancsolat, amit Mózes vett át a Sináj hegyen a Jóteremtötöl, aki ott JHWH-nak=aki van (=volt-van-lesz) -nek nevzete magát. Ott akkor azt is kimondta, hogy az emberek örök életüek, Lásd: Kivonulás könyve 3. Fejezetben, Isten nevének kinyilvánítása. 13Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: Mi a neve? – mit feleljek erre?” 14Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok=JHWH.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.” 15Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: „Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok.” Jézus erre utlat az emberek (ösatyák is) örök éltével kapcsolatan a Lukács evangelium 20. fejezetében: “35Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. 36Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. 37Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi jelenidöben (akik akkor is éltek a mennyekben, pedig a földön már régen meghaltak-voltak Mozes korában). 38Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.”
Az Ö szent fia Jézus ittjártakor magára vette az emberek büneit, azért, hogy megváltson minket. Hogy nekünk ne kelljen a keresztre mennünk büneink miatt. Hanem örvendezzünk itt és most…Öbenne és az ö tizparancsolata szerint.
Egy olyan pár aki a fenti cikkben emlitve lesz (a meggyono elhalálozó férj és itt marado neje-gyerekei) már itt és most a mennyek országában boldogan él. Akkor is, ha vannak (a halállal való) szenvedésik is.
Lásd: Máté evangeliuma 11. Fejezeteben: “28Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. 30Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
A közös tervek és a Jótermtö hite, boldogsága aranyozza be azok napjait akik Öt válasszák…Mert a tettek és az imák együtt vezetnek el a bolodgságra. Ima, mise, házasság, gyerek és sok sikeres közös egymásért vállat munka és áldozat azonban nem szenvedés…hanem csak egy Jézusi édes iga, ami könnyü teher. Ezért vagyok katolikus. Ezt Erdödy Imre atyától a sajóvámosi plebánostól hallotta édesanyám, aki engem is megtanított rá…Téves az a Jézuskép amelyik acsarkdo-sziadalmazó-fenyegetö-szenvedésmániás, mert Jézus mindíg moslyogott. Embert soha nem átkozott, mindenkibe a jót kereste. Egyetelen olyan átkozásról tudunk, amit Jézus-Istenként alkalmazott, hogy a másik=a fügefa pusztuljék. Lásd Máté vangeliuma 21. fejezet: A fügefa megátkozása.
“Jézus…18Kora reggel a városba tartva megéhezett. 19Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon nyomban kiszáradt.”
Ez már itt és most a mennyek országa. Lásd Lukács evangeliuma 17. Fejezetet: Az Isten országa.
„20A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. 21Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van. (egymást szeretö emberek között)”.
Osli Mosolygós Madonna könyörgj érettünk.