A kereszt és a feszület közötti alapvető különbségek
Nem mindenki tudja, de a kereszt és a feszület két különböző dologra utal: az egyik a feltámadásra, a másik pedig Krisztus áldozatára. Lássuk, mit érdemes tudni ezekről a keresztény szimbólumokról.
Mindig is tudni szerette volna, hogy mi különbözteti meg a keresztet a feszülettől? A feszület a megfeszített Krisztust ábrázolja egy keresztre szögezve, míg a kereszt önmagában van, a szent test nélkül. Ez a két szimbólum két különböző misztériumra utal, mégsem teljesen szétválaszthatók.
A feszület
A megfeszítésre utaló feszület szó a latin „cruci fixus”-nak felel meg, ami annyit tesz: „a keresztre rögzítve”. Ez utalás Jézus Krisztusra, akit a Golgotán a keresztre szögeztek. A feszület tehát nem csak kereszt, hanem kereszt egy Krisztus-ábrázolással.
Sok katolikus feszületen szerepel az „INRI” rövidítés, ami latinul „Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum”, azaz „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. Rendkívül erős szimbóluma annak, hogy Jézus áldozatot hozott az emberiség üdvösségéért – ezért nem szabad felületesen vagy felelőtlenül használni. A feszület viselése fizikai emlékeztetőjel Isten végtelen szeretetére, aki még a legfájdalmasabb szenvedést is magára vállalta azért, hogy megváltson minket. A feszület a katolikus egyházhoz kapcsolódó szimbólum, a protestáns felekezetek többsége általában inkább a keresztet használja, mint a feszületet.
A kereszt
A kereszt a kereszténység egyetemes szimbólumává vált. A szó szoros értelmében a kereszt szó jelentése azonban csak az eszközre vonatkozik, nem ábrázolja a rászegezett Krisztus-testet. A kereszt mindenekelőtt a kínzás egyik formáját jelentette, amelyet a rómaiak használtak kegyetlen módon az elítéltek büntetésére és kivégzésére. Jézus Krisztus rettenetes szenvedések között halt meg a kereszten. Épp ezért sok protestáns közösség szerint a feszületet nem szabadna a keresztény hit szimbólumaként használni, hiszen a feltámadt Krisztus legyőzte a halált, így már nincs a keresztre szögezve.
A katolikusoknak keresztet vagy feszületet kell viselniük?
A katolikusok hisznek a feltámadásban. És abban is hisznek, hogy a feltámadás megkoronázta Krisztus keresztáldozatát. És ezt az áldozatot, amely megmentette az embereket a bűneik következményétől, soha nem szabad elfelejteni vagy különválasztani a feltámadás dicsőségétől.
A katolikusok egyaránt hordhatnak keresztet és feszületet is. A lényeg az, hogy legyenek tudatában annak, hogy mit szimbolizálnak, és mindenekelőtt a megváltás misztériuma egységének: nincs feltámadás kereszt nélkül, a keresztnek pedig nincs értelme, csak a feltámadás perspektívájából.
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia









