A kényes vámos mesterség a Bibliában
Az „adószedő” mesterség különböző korokban különböző elnevezéseket kaphatott, többször is előfordul a bibliai elbeszélésekben, és az adókat beszedő tisztviselőket jelöli.
Az Ószövetségben már a kezdetektől találunk utalásokat arra, hogy bizonyos személyeknek kifejezetten az volt a feladatuk, hogy a bőséges időszakokban gabonát szedjenek be a néptől. Ez a feladat hárult nevezetesen Józsefre, Jákob fiára Egyiptomban, miután testvérei eladták őt. A Teremtés könyve így ír erről:
„Továbbá jelöljön ki a fáraó felügyelőket az országban, hogy a bőség hét esztendejében Egyiptom földjén tegyék félre az ötödrészt. A most következő hét bő esztendőben az egész termést gyűjtsék össze, a gabonát a fáraó rendelkezésére helyezzék magtárba, hozzák a városokba, és raktározzák el.”
Ter 41,34-35
Egy mindenütt jelenlévő mesterség
A bibliai elbeszélések több alkalommal is utalnak különféle adók bevezetésére és az ezek beszedésével megbízott személyekre. Így említi a Biblia a Salamon király által kivetett adót is, amelyből a Templom építését és közigazgatásának működését finanszírozták. A Királyok könyve még annak a tizenkét kormányzónak a nevét is felsorolja, akik e feladattal voltak megbízva (1Kir 4,7). A meghódított királyságoktól szedett sarcok szintén gyakran említésre kerülnek a Bibliában – például amikor az asszírok súlyos adókat követeltek Izraeltől. Menachem király végül ezer ezüsttalentumot fizetett nekik: „Ezt a pénzt Menachem kivetette adóul Izraelre, minden tehetős emberre 50 sékelt, csak hogy Asszíria királyának adhassa. Erre Asszíria királya elvonult, nem maradt tovább az országban.” (2Kir 15,20). Ezek a sarcok különösen a szegényebb rétegeket sújtották, amiről az Ószövetség Nehemiás könyvében is beszámol: „Kölcsönt kell vennünk földjeinkre és szőleinkre, hogy megfizethessük a királynak az adót.” (Neh 5,4) A panasz jogos volt: a legszegényebbek olykor kénytelenek voltak elzálogosítani vagyontárgyaikat, sőt a gyermekeiket rabszolgasorba adni, hogy az adót ki tudják fizetni. Ezt a tűrhetetlen helyzetet szerencsére egyes adószedők is szóvá tették – köztük maga Nehemiás is: „A régi kormányzók ugyanis, akik előttem voltak, súlyos terheket raktak a népre. Minden napra 40 sékel ezüstöt szedtek tőlük kenyérre való járandóság címén, és szolgáik is szorongatták a népet. Én nem tettem így, istenfélelemből.” (Neh 5,15)
Egy sokat bírált mesterség
E széles körben elterjedt mesterségnek, amelyet az Újszövetség „adószedő” (publicanus) néven említ, nagyon rossz megítélése volt a lakosság körében, mivel az adószedők nemcsak a nép pénzét szedték be, de sokszor a rómaiaknak dolgoztak, nem haboztak visszaélni hatalmukkal, és gyakori volt a korrupció. Jézus maga is mondott egy példabeszédet erről, amelyet Lukács evangélista jegyzett le, és amely jól tükrözi, mennyire kevés megbecsüléssel tekintett erre a foglalkozásra: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!” (Lk 18,10–13).
Jézus példabeszédének tanítása egyértelmű: még a legmegvetettebb mesterség sem zárja ki, hogy az ember szíve megnyíljon, ha megbánja bűneit és alázatot tanúsít! Természetesen ilyenkor spontán módon eszünkbe jut a vámos Lévi, aki Jézus tanítványa lett, sőt egyike a tizenkét apostolnak, Máté néven: „Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte.” (Mt 9,9). Caravaggio mesteri módon ábrázolta ezt a jelenetet híres festményén, a Szent Máté meghívása című alkotásán, amely a római Szent Lajos-templomban (Róma francia közösségének nemzeti temploma – szerk.megj.), a Contarelli-kápolnában látható. És Zakeus, a vámosok feje is megtért, a jól ismert jelenet szerint alacsony termete miatt felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa Jézust (Lk 19,1–10).
Ezek a beszámolók bemutatják, mennyire alacsony volt a megbecsültsége az adószedőknek a nép körében, azt azonban mégsem szabad elfelejteni, hogy Jézus éppen e megvetett vámosok közül választott ki néhányat, hogy tanítványai legyenek és terjesszék az ő tanításait és hitét.
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia
