aldozas Egyedi 1

A katolikusok kétharmada szerint Bidennek meg kell engedni, hogy áldozzon

A Pew Research Center március 30-án megjelentetett felmérése azt mutatja, hogy az amerikai katolikusok kétharmada, egészen pontosan 67%-a helyeselné, hogy Joe Biden elnök a szentmisén szentáldozáshoz járulhasson. Nemmel csupán a megkérdezettek 29%-a szavazott.

A szavazatok megoszlása valamennyire tükrözi a politikai nézeteket is, ugyanis az elnök áldozását elutasítók, azaz a nemmel szavazók között 55% volt a republikánus, és csak 11% volt demokrata érzelmű. Biden egyházmegyéjének püspöke, illetve érseke (más főpapokkal szemben) a megengedő állásponton vannak.

Az Egyházi Törvénykönyv 915. cikkelye úgy rendelkezik, hogy

„A szentáldozáshoz ne engedjék a kiközösítetteket és az egyházi tilalommal sújtottakat a büntetés kiszabása vagy kinyilvánítása után, de ne engedjék oda azokat az egyéb személyeket sem, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak.”

Biden elnök véleménye a (közpénzekből finanszírozott) abortusz, a házasság újradefiniálása és a transzgender ideológia kérdésében szöges ellentétben áll az Egyház álláspontjával.

Joseph Ratzinger (akkor még) bíboros 2004-ben egy, az amerikai püspökökhöz intézett feljegyzésben leszögezte, hogy egy olyan katolikus politikus, aki

„következetesen kampányol az abortuszt és az eutanáziát megengedő törvények mellett”

nyilvánvalóan és formálisan közreműködik a súlyos bűn elkövetésében.

Véleményünk szerint különösen figyelemre méltó, hogy egy ilyen kérdésben közvélemény-kutatással és szavazással próbálnak befolyásolni vagy akár eldönteni egy olyan kérdést, amelyről hitünk egyértelmű tanítást ad.

Forrás: CNA

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.