A Jézussal való szeretetközösség révén válunk a világ világosságává – Leó pápa Úrangyala imája
Jézus olyan Istent hirdet, aki soha nem hagy cserben bennünket, még a legmélyebb sebünk is meggyógyul, ha befogadjuk a Boldogságokat és visszatérünk az evangélium útjára – tanította XIV. Leó pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.
Ahhoz, hogy valóban a „föld sója” és a „világ világossága” legyünk, hagyjuk, hogy Jézus szeretetközössége tápláljon és világítson meg bennünket – fejtette ki Leó pápa, elemezve az évközi 5. vasárnap evangéliumi szakaszát. Idézte Izajás prófétának az olvasmányban elhangzott szavait, amelyek az igazságtalanságot megtörő konkrét tettekre utalnak, mint a kenyér megosztása az éhezővel, a hajléktalan befogadása, a rászorulók megsegítése.
Kedves fivérek és nővérek, szép vasárnapot kívánok! – köszöntötte Leó pápa az Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Beszédében Máté evangéliumának szavaihoz fűzte elmélkedését, utalva rá, hogy Jézus, miután kihirdette a Boldogságokat, azokhoz fordul, akik megélik azokat. Azt mondja, hogy nekik köszönhetően a föld már nem ugyanaz, mint azelőtt és a világ már nem él sötétségben. „Ti vagytok a föld sója. […] Ti vagytok a világ világossága (Mt 5,13-14) – idézte a Szentatya az evangéliumi szakasz szavait. Valójában az igazi öröm az, ami ízt ad az életnek és napvilágra hozza azt, ami azelőtt nem volt jelen. Ez az öröm egy olyan életstílusból, a földön való lét és az együttélés olyan módjából fakad, amelyre vágyakozni kell és amelyet választani kell. Ez az élet Jézusban ragyog fel, új íze van tetteinek és szavainak– fejtette ki Leó pápa. Miután találkozunk vele, íztelennek és homályosnak tűnik minden, ami eltávolodik lelki szegénységétől, szelídségétől és szívének egyszerűségétől, az igazságosság utáni éhségétől és szomjúságától, amelyek irgalmasságot és békét hoznak működésbe, mint az átalakulás és kiengesztelődés dinamikái.
A pápa ezután utalt Izajás próféta szavaira, amelyek az igazságtalanságot megszakító konkrét gesztusokat sorolják fel, vagyis, ha megosztjuk a kenyerünket az éhezővel, ha befogadjuk házunkba a hajléktalant, ha felöltöztetjük a mezítelent, anélkül, hogy elfordulnánk embertársaink, testvéreink elől (vö. Iz 58,7). „Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged” – idézett az olvasmányból Leó pápa, rámutatva egyrészt a világosságra, amelyet nem lehet elrejteni, mert olyan nagy, mint a nap, amely minden reggel elűzi a sötétséget; másrészt a sebre, amely azelőtt égetett, és most meggyógyul.
Valóban fájdalmas, ha elveszítjük ízérzésünket és lemondunk az örömről, de mégis előfordulhat ez a seb a szívünkben – fejtette ki katekézisében a pápa. Jézus úgy tűnik, hogy figyelmezteti mindazokat, akik hallgatják, hogy ne mondjanak le az örömről. Azt mondja nekik, hogy ha a só ízét veszti, akkor „nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek” (Mt 5,13). Hányan érzik úgy – talán már velünk is előfordult, hogy kidobásra valók, tévedtek, talán velünk is előfordult. Mintha világosságukat elrejtették volna – mondta a pápa, hangsúlyozva, hogy Jézus olyan Istent hirdet nekünk, aki soha nem dob el bennünket, Ő egy Atya, aki megőrzi nevünket, egyediségünket. Minden seb, bármilyen mély is, meggyógyul, ha befogadjuk a Boldogságokat és visszatérünk az evangélium útjára.
A mások iránti nyitottság és figyelem konkrét gesztusai azok, amelyek valóban újraélesztik az örömöt. Egyszerűségük miatt szemben haladunk az árral. A pápa emlékeztetett rá, hogy Jézus is átélte annak a megkísértését a pusztában, hogy más utakat válasszon, hogy érvényesítse, kinyilvánítsa identitását, hogy a világ a lába előtt heverjen. Azonban elutasította azokat az utakat, amelyeken haladva elveszítette volna valódi ízét, amelyet minden vasárnap megtalálunk a megtört kenyérben: az odaajándékozott életet, a hallgatag szeretetet.
Hagyjuk, hogy a Jézussal való szeretetközösség tápláljon és megvilágosítson bennünket – buzdított rá Leó pápa. Mindenféle hivalkodás nélkül olyanok leszünk, mint egy hegyen épült város, amely nemcsak látható, hanem vonzó és befogadó is: Isten városa, ahol végső soron mindenki arra vágyik, hogy ott lakjon és békét találjon.
Beszéde végén Leó pápa arra biztatott, hogy forduljunk tekintetünkkel és imáinkkal Máriához, a Mennyország Kapujához, segítsen nekünk, hogy Fia tanítványaivá váljunk és tanítványai maradjunk!
Forrás: Vatican News
