A jeruzsálemi pátriárkák és egyházfők 2026. évi húsvéti üzenete

„Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre…”

1Pt 1,3

Idén a Krisztus halálára és feltámadására való megemlékezést megelőző hetekben egy új, pusztító regionális háború ismét zűrzavarba taszította a Szentföldet és a tágabb Közel-Keletet. Minden egyes nap egyre hevesebb eszkalálódást hozott magával – a halál, a pusztítás és a rettenetes szenvedés könyörtelen körforgását, amely most fokozódó gazdasági nehézségek formájában kelt hullámokat szerte a világban. Ennek az egyre növekvő romhalmaznak a fekete füstje mély sötétséggel borította be régiónkat, és olyan fojtogató, mint a keresztre feszített Krisztus lezárt sírjában a levegő volt. Úgy tűnik, még maga a remény is elhagyott minket.

Ahogyan azonban a Szentírás tanítja és hitünk kinyilatkoztatja, a sír elhagyatottsága nem jelentette a történet végét. Az utolsó szót nem a halál mondta ki. Isten hatalmával Krisztus győzedelmesen feltámadt a sírból, megtörve a bűn és a halál kötelékeit. Ahogyan Pál apostol írta: „De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.” (1Kor 15,20). Ennek következtében azokat, akik hittel tekintenek a feltámadt Úrra, Isten „új életre hívja, az élő reményre” (1Pt 1,3, mint fent).

Így hát e viharos idők közepette mi, a jeruzsálemi egyházak pátriárkái és vezetői, húsvéti üzenetünk középpontjában ezeket az erőteljes és bátorító szavakat hirdetjük közösségeinknek és a világ minden keresztényének. Hiszen „miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk” (Rom 6,4b).

Ennek a mély igazságnak megfelelően a híveket és minden jó szándékú embert arra hívunk fel, hogy szüntelenül munkálkodjanak és imádkozzanak a Közel-Keleten és azon túl élő tömegek sorsának enyhüléséért, akik súlyosan szenvednek e háború pusztításaitól. Hasonlóképpen, hozzájuk fordulunk, hogy lépjenek fel és járjanak közben a vérontás azonnali befejezéséért, valamint azért, hogy végre igazságosság és béke uralkodjon háború sújtotta régiónkban, Jeruzsálemtől Gázán, Libanonon és az egész Szentföldön át egészen az Öböl-államokig és Teheránig, sőt a föld minden sarkáig.

Végezetül, ugyanebben a szellemben, még egyszer felidézzük Szent Pál szavait, aki számtalan megpróbáltatása közepette így írt:

„Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk. Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön.” (2Kor 4, 8-10)

Ugyanezzel a Krisztus feltámadásának átalakító erejébe vetett mély hittel, saját gyötrelmeink közepette üdvözöljük egymást annak a régi húsvéti üdvözletnek a szavaival, amely az örökkévalóságban is visszhangzik: „Krisztus feltámadt! (Christ is Risen! Al Maseeh Qam! Christos Anesti! Christos haryav i merelotz! Pekhrestos aftonf! Christ est Ressuscité! Cristo è risorto! Christus resurrexit! Meshiha qam! Christos t’ensah em’ muhtan! Christus ist auferstanden!) Valóban feltámadt! Alleluia!”

—A jeruzsálemi pátriárkák és egyházfők

Forrás: Jeruzsálemi Latin Patriarchátus