Indonéziában terrorcselekményt akartak elkövetni Ferenc pápa ellen
A Catholic Herald híradása szerint Jakartában és két másik városban szeptember 2-án és 3-án hét embert vettek őrizetbe, miután meghiúsult a merénylet, amelyet Ferenc pápa megölésére terveztek indonéziai látogatása során.
A hét ember a közösségi médián keresztül küldött propagandaüzeneteket és terrorfenyegetéseket, de az indonéz rendőrség speciális terrorizmus-ellenes csoportja, a Densus 88 időben tudomást szerzett szándékukról és közbe tudott avatkozni. Az egyik üzenet a pápa által meglátogatott helyszínek felgyújtásával fenyegetőzött.
Aswin Siregar ezredes, szóvivő az újságíróknak elmondta, hogy még folyik a vizsgálat. Nem lehet tudni, hogy az őrizetbe vett személyek ismerték-e egymást, vagy ugyanannak a terrorista csoportnak voltak-e a tagjai. Az egyik letartóztatottról viszont kiderült, hogy ugyanahhoz a terrorista csoporthoz tartozik, amelynek két iszlamista tagja 2019-ben súlyosan megkéselte Wiranto akkori biztonsági főminisztert és három, őt védő kísérőjét.
A házban, amelyben az egyik terroristát elfogták, drónt, íjakat, nyilakat és ISIS szórólapokat találtak.
Indonéziát az elmúlt évtizedekben sorozatos iszlamista támadások érték a 2002-es bali bombamerénylet óta, amely több mint 200 ember halálát okozta.
Szeptember 5-én Ferenc pápa találkozott az Isztiklal mecset nagyimámjával, akivel közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben toleranciára és a klímaváltozás megakadályozására szólítottak fel. A találkozón az Indonéziában hivatalosan elismert hat vallás – az iszlám, a buddhizmus, a konfucianizmus, a hinduizmus, a katolicizmus és a protestantizmus – képviselői vettek részt.
Ferenc pápa és Dr. Nasaruddin Umar nagyimám nyilatkozata szerint
„a vallási értékeknek a tisztelet, a méltóság, az együttérzés, a megbékélés és a testvéri szolidaritás kultúrájának előmozdítására kell irányulniuk, hogy legyőzzük mind az elembertelenedést, mind a környezetpusztítást”.
INRI,
indonez dzsungelböl valo keresztény kismenyem-et két éve vette el az akkor 41 éves fiam Józsi. Egy évig jártam ki a sarki kereszthez elötte esténként az Osli mosolygós szüzet kérvén, hogy a 41 éves fiam (még meg a másik 4 akik 39,28,21,24 évesek) nyösüljenek. Három már egy éve nös.
A Jozsi este közülük a legkülönösebb. Egy álmatlan este beütötte angolul a keresztény házassa´gi-´tarskersöre: “keresztény-hajadon, mos, föz, takaritt”. Azonnali válasz jött: “jelentkezem, jövök, aláírás Elora + telefonszám.
Több mint 12 ezer kilometerre a dzsungelbeli keresztény hajadon ezeket az angol szavakat ismerte, többet nem. De ez az osli szüznek ez elég volt ahoz, hogy fiam józsi ne maradjon meg kappannak és boldog legyen szive hölgyével…Ami nem sikerült huszonvalamennyi éven át, mert “a Józsi szerint a keresztény hajadonok akiket ismert jó-jó és szép-szépek, de nem olyanok mint a hófehérke??!!…mese nem volt az Osli mosolygós-szüzet szüzet kellet bevonjam a szent fához való imádságba ez ügyben. Osli szüznek “azonnal” sikerült (napi egy tized rozsafüzérrel a sarki kereszt elötti imáimmal) amire a Józsi huszon-valamennyei évet várt, keresett és kutatott. Az apai ima hatott.
Lasd Lukács evangeliuma 11. fejezetben:
“Az alkalmatlankodó barát.
5Aztán így folytatta: „Mondjuk, hogy valamelyikteknek van egy barátja, és az éjfélkor bekopog hozzá ezekkel a szavakkal: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, 6útról érkezett egy barátom, s nincs mit enni adnom neki. 7De az kiszól: Ne zavarj! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni és adni neked. 8Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki; amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
A kitartó ima.
9Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. 10Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. 11Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? 12Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? 13Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Kisunkám is azóta (józsi és elora lánya már féléves lesz.)
ja azt nem mondtam, hogy akkor a józsi felhivta a számot. A hajadon dzsungelbeli angoltanár bátyja vette fel aki tolmacsolásával a Józsi megbeszélte Elorával a részleteket.
Megjegyzés: nincs villany, nincs viz, nincs csatorna, nincs ablak ajó a házakon a faluban, mert nam´ppal 30 éjjel pedig 20 fok van ott 365 napon át..Van azonban egy áramfejlesztö az iskolában (tanácsnál) ahol mindenki mobilját feltöltik és inretnetet is adnak.