Jean Castex Egyedi

A francia miniszterelnök esete Istennel

Az Aleteia hírportál francia nyelvű kiadása október 7-én beszámolt arról, hogy hullámokat vert a francia sajtóban Jean Castex miniszterelnök néhány gondatlanul kiejtett szava.

Az amerikai Huffington Post francia leányvállalatának, a Huffpostnak az újságírója felrója a miniszterelnöknek, hogy az utóbbi időben képes volt többször is azt mondani, hogy „Hála Istennek!”. Csak nem vallási meggyőződésből beszél így a miniszterelnök, aki hivatalba lépésekor a laicitást deklarálta az egyik legfőbb értékként? Castex például az elmúlt hetekben szólt a Charlie Hebdo régi székhelye környékén megkéselt, kórházban ápolt áldozatokról, és örömmel nyugtázta, hogy (hála Istennek!) már túl vannak az életveszélyen. A koronavírus-járvány kapcsán pedig így beszélt: „Ez nem azt jelenti, hogy olyan súlyos helyzetben lennénk, mint az év elején voltunk. Attól még, hála Istennek, nagyon messze vagyunk”. Sőt, a miniszterelnök még azért is képes volt hálát adni Istennek, hogy a lakosság túlnyomó többsége bízik a rendőrségben.

Azt hihetnénk, a Huffpost újságírója viccel, de nem. Ő ezt teljesen komolyan mondja, a deviancia kicsiny csíráját véli felfedezni a Köztársaság egyik első emberében. Ő figyel, ő figyelmeztet. Igen, a nyelvi éberség légköre mindent áthat, nem menekülhet senki, ha még valaha is meg akar szólalni.

Többféle ok is vezethet ahhoz, hogy egy nagyon hatalmas lény nevét ne akarjuk kiejteni. Evidens, modern kori példa erre a Harry Potterből Voldemort alakja. Babonás félelmünkben nevének kiejtésével nem akarjuk kiváltani a haragját. De oka lehet a hatalmas lény iránt érzett végtelen tisztelet, ami kimondhatatlanná teszi a nevét. A harmadik ok aktuálisabb és aggasztóbb. Ezzel találkoztunk most ennél a franciaországi esetnél: Isten neve kriptokatolikus szóvá vált, és a magát egyre inkább Istennek vélő, de egyre inkább Voldemortként cselekvő Köztársaság megköveteli száműzését a közbeszédből, és terrorizálja azokat, akik ezt nem követik.

Ha Isten nevét száműzni kellene a szótárakból, az egész francia nyelv elárvulna – szögezi le az Aleteia cikke. (Ez persze a többi nyelvre is igaz.) El is játszik ezzel a gondolattal. Mi lesz a „Hála Istennek” mellett az „Isten tudjával”, az „Adjonistennel”, az „Isten áldjonnal”, az „Isten fizessével”? És ha tovább gondoljuk a dolgot – ironizál az Aleteia újságírója –  vajon Jean Castexnek nem kellene-e a az evangélista neve helyett más keresztnevet választania magának? És vajon továbbra is nevén szólíthatja-e Macron köztársasági elnököt, akinek Emmanuel keresztneve annyit jelent, mint ”Velünk az Isten”? Esküdni, felkiáltani pedig ezentúl így fogunk: „Jupiterre!”

Kapcsolódó tartalom

  • Finnországban a katolikusoknak nincs elég templomuk

    A kis finnországi katolikus közösség évről évre oly mértékben növekszik, hogy a katolikus templomok száma már nem elegendő. Képzeljük el Franciaország kétharmadát, nyolc plébániával és 29 pappal…, képzeljük el, hogy a hozzánk legközelebb eső katolikus templom 300 km-re van… Ezzel a valósággal találkozik naponta Helsinki püspöke, Raimo Goyarrola, Finnországban. Ebben a csodálatos tájakkal rendelkező, hagyományosan…

  • Folyamatban van a zsidókat mentő mártír házaspár és családjuk boldoggá avatása

    A lengyel katolikus házaspár, Józef és Wiktoria Ulma a náci megszállás idején zsidó családokat bújtatott a házában, ezért a német megszállók gyermekeikkel együtt kivégezték őket. A katolikus egyház elismeri, hogy vértanúhalált szenvedtek hitükért és a felebaráti szeretet hősies gyakorlásáért, így a család boldoggá avatása hamarosan megtörténhet. A II. világháború kezdetekor Józef Ulma (szül. 1900) Markowa…

  • A pápát a liberális EU díjazza? – elemzés

    A pápa elleni támadások okait kutatva több vizsgálat megállapította, hogy az ellene irányuló politikai indítékú támadások is gyakoribban, mint elődjei alatt. Giuseppe Savagnone professzor könyvet írt a pápa politikai megnyilatkozásainak újdonságáról, ilyen címmel: „Egy próféta, aki felrázza a lelkiismeretet”.[1] – Elődjeihez hasonlítva a pápát, így fogalmaz: „Woytila vagy Benedek pápa politikai megnyilatkozásai körülhatároltabbak voltak, bizonyos…

  • Xavéri Szent Ferenc: Az újkori misszió történetének legnagyobb alakja – Szentek élete

    Xavéri Szent Ferenc – jezsuita áldozópap * Javier vára, Baszkföld, Spanyolország, 1506. április 7. + San-Csao, Kanton mellett, 1552. december 3. 1506. április 7-én született Baszkföldön, Spanyolországban. Ha valaki a baszk származású nemes ifjúnak, Francisconak, aki 1530-ban a párizsi egyetemen éppen magiszteri fokozatot szerzett, azt mondta volna, hogy nevét évszázadokon át emlegetni fogják az egész…

  • A kommunizmus áldozatainak emléknapjára

    2000. június 13-án 20 óra 22 perckor szavazta meg az országgyűlés a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról szóló határozati javaslatot. A javaslatot Horváth Béla kisgazda képviselő nyújtotta be, a bizottsági viták után pedig az Országgyűlés elé került. A vitában a szocialista és szabaddemokrata képviselők bírálták a javaslatot, mondván, nincs szükség emléknapra, az emlékezésnek van más módja is…

  • „Semmi sem olyan hatalmas, mint a mosoly ereje.”

    (Drew Barrymore) Egyik délután kisétáltam a természetbe, örültem annak, hogy hallgathatom a madarak csicsergését és érezhetem a hátamon a Nap sugarainak melegségét. A virágba borult természetet csodálva Böjte Csaba, erdélyi ferences szerzetes egyik gondolata jutott eszembe: „Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. (…)…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.