Ferenc papa Csiksomlyon Egyedi 1

A Böjte Csabának írt nyílt válaszlevélre…

Stoffán György író, újságíró, egyháztörténet-kutató a pápalátogatás előtt Csíksomlyó is elesett! „Menjünk együtt Máriához” – vagy jöjjön ide Mária!? című blogbejegyzésében élesen bírálta, kritizálta a csíksomlyói pápalátogatás szervezőit, a kialakult helyzetet. Erre reagált Csaba testvér, a közösségi médiában megosztott bejegyzését a Katolikus.mán is közöltük. Vasárnap este Csaba testvérnek Stoffán György nyílt levelet írt. Most a szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszlevelet adjuk közre.

A Böjte Csabának írt nyílt válaszlevélre…

Tisztelt Uram… igazad van!

A legmélyebb alázattal és szerénységgel kérlek, hogy az én igazamra is reflektálj, aztán meg szeretettel hívlak a Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói gyermekotthonába egy csésze tea erejéig, hadd nyújtsunk békejobbot az igazságaink fölött!

Balázs Melinda Erzsébet a tisztes nevem, de a Böjte Csaba által nevelt gyerekek Zsóka nevelőnek szólítanak – két évtizede – és annak tudatában írom, kihangsúlyozva, hogy nem szándékom szelet vetni, mert abból csak vihart lehet csak aratni. Mi több, kedves Uram, nem vagyok senki védőügyvédje – kizárólag a magam igazságát fejteném ki Önnek.

1. Csíksomlyó nem esett el – ez az én igazságom ma, június 4 én, kedden az Úr 2019. évében. Reggel nyolctól a Szent Antal tiszteletére megtartandó kilenced sok-sok ember részvételével és imájával békésen lezajlott, ahogyan ez meg fog történni 10:30 kor és este 19:00 órakor is. Tehát minden folytatódik a régi megszokott kerékvágásban, miközben  párhuzamosan folynak a pünkösdi előkészületek is.

2. A pápalátogatás lezajlott, szakadó esőben vonultak ki családok, gyerekek… igaz, székelyt és magyar embert próbáló cudar időben, de röviden: minden hitéhez hű, igaz ember kitartásának és állhatatosságának próbája volt. S mi több, a beharangozott nagy ellenőrzés a kapuknál a szakmaiságból hamar átesett emberségbe, mindenkit engedve a hegyre, aki fent akart lenni. Én személyesen aztán a hegy alján ragadtam meleg teát főzni a már átázott, átfagyott embertársainknak, mivel az otthon már csak a nagysága miatt is elkerülhetetlen volt. Szívesen szolgáltam-szolgáltunk, mert ami elszántságot és egységet láttam a rengeteg nemzetiségű ember arcán, hirtelen a Bábel torony leomlása előtti bibliai kép jelent meg előttem és repesett a szívem, már csak azért is, hogy Félelmeink ellenére van Reménye, Hite és Szeretete az Embernek!

3. Az Ön cikkének 1. pontjára az én igazságom: ha a kamasznak – mert én azokkal dolgozom – felrovom, hogy mit nem tesz jól, bekeményít, daccos lesz, lázadni kezd… de ha dicsérem és meglátom szeleburdi fejében a jót, akkor még jobban kezd nekem bizonyítani. Ennek margójára, hiszem, hogy Őszentsége fejében ez jobban és hamarabb megfogalmazódott, mint az én limitált gondolkodásomban.

2. pontjára az  igazságom: Jézus mondta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” És kedves Uram, ez történt! A hegyen levő emberek megadták! A többi tény emellett már eltörpült, hiszen senki az égadta világon nem nagyobb a Teremtő Atyánál, és szerintem kedves volt Neki az a Béke, ami a hegyen levő emberek szívében volt, minden külső tènyező ellenère! Én tisztában vagyok nemzeti hovatartozásommal, hitem megerősítése végett készültem a hegyre!

3. pontjára az én igazságom: „A Nap és a Hold nem ugyanaz, mindkettő akkor ragyog, amikor eljött az ideje” – mondja egy bölcs mondás, mint ahogyan a véleményem is, hogy még szívünkben lehet nem elég nagy a vágy és szeretet szentjeink és vértanúink iránt, hiszen csak látni akarjuk a mennyei lajstromba, de a példamutató életük követésében valahol elbuktunk??? Márton Áron boldog életű püspök nem azt üzente nekünk élete példájával, hogy gyűlölködjünk és politikai kérdéseket gyártsunk életünkben minden minket ért igazságtalanágra, hanem a békét, a tárgyalást, a kitartást, az imát…

…s továbbá a nagy migráns-kérdés, hiszen óhatatlanul ez a Pandora szelencéjének egyik nagy-nagy nyavajája… amit senki sem szeretne, vagy a Nyugat szelleme – gender-elmélete, amely divatként hódít… Nos, kedves Uram, én szeretnék olyan vakon és átszellemülten az evangéliummal jönni-menni a nagyvilágban és járni misére, mint ahogyan a muzulmánok teszik, és félretenni minden, de abszolút mindent, amikor elj ön az imádkozás ideje. Mert ezt ha többen tennénk, akkor nem lennének azok a rések, ahová mindez belefér… De templomaink üresednek ki, népünk fogy, és nem azért, mert rosszul élünk, hanem azért, mert igényeinket lassan már maga a Jóisten se tudja kielégíteni, mert telhetetlenek vagyunk, s a többre több kell… és akkor most hol is van a hibás faktor az egész egyenletben??? Az én igazságom egyszerű. Mi vagyunk önmagunknak legnagyobb ellensége! A többi már csak ennek a hozadéka.

Az én Igazságom az, hogy erőt kérek a Teremtő Atyámtól, hogy az a maroknyi fiatal, aki a kezem közül kikerül, ne önmaga pusztulásába rohanjon és ezért mást okoljon, hanem Márton Áron boldog emlékű püspökünknek példájára imádkozzék és dolgozzék, mint ahogyan sokszor sújtotta székely őseik tették a hamuból és üszökből állandóan megújulva. A politika az fent van, a nép öléből kerülnek ki a politikusok is… és a nép kineveli magának vezetőit, ha az akarat egységes, és imigyen a Jövőjét is!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük