Nem tesz ez benneteket boldoggá? – Avagy: Amikor az adomány nem áldozat
Mikor fogjuk végre újra felismerni, hogy egy nagylelkű, nagyvonalú és költséges adomány az a hiteles áldozat, amely kedves az Úr előtt, s amely örömöt és bőséges áldást fakaszt? David Macaire martinique-i érsek üzenete a híveknek az adományozásról.
Kalkuttai Szent Teréz egy alkalommal egy amerikai milliomost fogadott. A férfi őszinte csodálattal szemlélte rendjének a legszegényebbek között végzett irgalmassági szolgálatát. Búcsúzáskor egy ötvenezer amerikai dollárról szóló csekket nyújtott át Teréz anyának. A szent apáca átvette a csekket, megköszönte, majd mielőtt vendége távozott volna, megkérdezte: „Ez egy jelentős összeg… Nem túl sok ez?”
A milliomos ezt felelte:
– Ne aggódjon, Tisztelendő Anya. Számomra ez alig jelent valamit. Alig több annál, mint amennyit egyetlen hétvégi mulatságra elköltök. Erre Teréz anya – a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére – széttépte a csekket. A férfi döbbenten állt, szólni sem tudott.
Teréz anya így folytatta: „Kedves barátom, ha ez az adomány nem jelent áldozatot, akkor nem a szeretet gyümölcse. És ha nem szeretetből fakad, akkor sem én, sem a szegények, sem Isten nem fogadhatja el.”
Másnap a milliomos ismét felkereste. „Egész éjszaka ezen gondolkodtam – mondta neki. – Hoztam egy újabb csekket.” Ezúttal ötszázezer dollárról volt kiállítva. Teréz anya ismét ugyanazt kérdezte. „Igen – válaszolta a férfi. – Bevallom, ez már olyan összeg, amely miatt már lemondásokra kényszerülök.”
„Akkor köszönöm – felelte Teréz anya. – Köszönöm a szegények iránti szeretetét.”
Ez a történet megrendít engem. Hát valóban ennyire hiányosan tanította volna Egyházunk a híveit és a papságát az adomány erejéről? Mit tudunk valójában az alamizsnáról?
Amikor az Egyházban pénzről beszélünk, többnyire a küldetésünkhöz szükséges anyagi eszközöket hangsúlyozzuk. Mivel kevés erőforrással rendelkezünk, a legcsekélyebb adományokat is elfogadjuk. Ahelyett, hogy Teréz anya példáját követnénk, olyan rendszert tartunk fenn, amelyben a hívek többsége nyugodt lelkiismerettel adakozik úgy, hogy alig ad többet annál, mint amennyit egy szendvicsre vagy egy mozijegyre költ. De mit jelent a hívő számára egy ilyen kis alamizsna adományozása? Borravalót? Valami könyöradományt? Zsebpénzt?
Pontosan tudjuk, mi az ára egy zarándoklatnak, egy hangversenynek, egy igehirdető szolgálatának, különféle szolgáltatásoknak vagy munkálatoknak. Ez helyes. Azonban ezek nem teljesen ingyenes adományok, hanem megfizetett szolgáltatások.
Nagylelkűek vagyunk a papsággal szemben is. Ez jó, de veszélyeket is rejt. A papság nem az Egyház. Egyfelől vannak, akik magukhoz akarják kötni Isten embereit; másfelől a papok (mint minden vallásban) ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a személyes adományok befolyásolják őket.
Bárhogyan is legyen, Egyházunkban a pénzt sajnálatos módon csupán praktikus eszköznek tekintjük. Semmi többnek.
PEDIG A SZENTÍRÁS NEM EZT TANÍTJA!
A Biblia a tized önkéntes, szabad és örömteli felajánlását tanítja a híveknek, a legnemesebb áldozatként állítva elénk. Amint Ábel nyájának elsőszülötteit ajánlotta fel, úgy ajánlja fel a hívő is a pénzét, hogy áldásban részesüljön. Jézus a pénzt mindenkor a lélek megtisztulásának eszközévé teszi. A hűtlen intézővel ellentétben arra buzdít, hogy földi javainkat úgy használjuk, hogy általuk barátokat szerezzünk magunknak a mennyben (vö. Lk 16,9). A templomban az a szegény özvegy, aki szegénységéből adott, nem pedig feleslegéből (Mk 12,44), nagyobb áldásban részesült, mint bárki más. Szent Pál apostol levelei az adományt a testvéri szeretet lényeges jelének tekintik (2Kor 8), valamint annak jeleként is, hogy valaki önként szeretne-e (vagy sem) részesedni az örök életben (Mt 6,24).
Mivel küldetésünk számos szükséglettel jár (épületek fenntartása, a fiatalok számára szervezett programok finanszírozása, a keresztény művészet támogatása, papjaink és munkatársaink ellátása, valamint munkatársaink képzése), továbbra is hálás szívvel és a legnagyobb gondossággal fogjuk kezelni a perselybe kerülő apró adományokat. Ezek legalább lehetővé teszik, hogy az Egyház úgy-ahogy fennmaradjon.
De mikor fogjuk végre újra felismerni, hogy a nagylelkű és nagyvonalú adomány az a hiteles áldozat, amely kedves az Úr előtt, s amely örömöt és bőséges áldást fakaszt?
Hálás köszönet jár mindazoknak, akik adományaikkal rendszeresen támogatják az egyházi közösséget, illetve, akik végrendeletükben is megemlékeznek róla.
† David Macaire érsek
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Eglise Catholique en Martinique
