251. nap: Judit és Holofernesz
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged ezen a mai napon. Jó vagy és igazságos, hűséged pedig határtalan. Te mindig szeretsz minket, szüntelenül hívsz és tieidnek vallasz minket. Segíts, hogy ma is igent mondjunk rád! Jézus nevében kérünk téged, segíts, hogy minden nap csak téged imádjunk, és előtted hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Istenem, ez a Jeremiás… hihetetlen! A 41. és a 42. fejezetben nemcsak Jeruzsálem pusztulását látjuk. Itt van Gedalja, akit Nebukadnezár kormányzóul rendelt a nép maradéka fölé, és itt van ez a fiatalember, Jismael is, aki felkelést szít ellene.
Foglaljuk össze, kik maradtak az ígéret földjén! Csupa olyan, aki senkinek sem kell: a szegények, a gyengék és a betegek, őket kormányozza Gedalja. Rajtuk kívül még lázadók is vannak, afféle kóbor martalóchordák. Az egész olyan világvégi hangulatú. A kormányzati rendszert elfújta a szél, mindenki magáért felel.
Ezen a vadnyugat-szerűségen él Jismael, aki Júda házához tartozik. Ez nagyon fontos. A 41. fejezet legelső sora rögtön kiemeli, hogy Jismael a királyi család sarja, és talán neheztel is kicsit azért, mert Nebukadnezár nem őt vagy valamelyik rokonát nevezte ki Júda kormányzójának a babiloni uralom idején.
Na de itt jön az őrület. Gedalja tudja, hogy Jismael meg akarja ölni őt, sőt már elő is készítette ezt. És mit tesz? Semmilyen módon nem védekezik. Sőt, még vendégül is látja Jismaelt és az ő rablóbandáját. Ezen a lakomán gyilkolja meg végül Jismael Gedalját és mindenkit, aki vele van, ami azért elég nagy udvariatlanság, nem? Mi sem szoktunk együtt étkezni csak úgy, akárkikkel. Hát még a Közel-Keleten, akár az ősidőkben, akár a jelenkorban, megosztani valakivel kenyerünket hihetetlenül komoly cselekedetnek számít.
Tehát itt van Jismael, aki együtt eszik Gedaljával, aki tudja, hogy ez pillanatokon belül az életébe fog kerülni. Zsoltárvers is van erről: „Még a barátom is, akiben megbíztam, aki együtt ette kenyeremet velem, az is ellenem emelte a sarkát” (Zsolt 41,10). Ezt Jézus is teljesen átérezte, amikor jóbarátja, Júdás elárulta őt azután, hogy együtt ettek az utolsó vacsorán. Egészen elképesztő!
Jeremiás könyve hűen feltárja, mennyire volt rossz ember Jismael, hiszen arról is ír, hogy „nyolcvan férfi érkezett Szichemből, Silóból és Szamáriából lenyírt szakállal, megszaggatott ruhában és megvagdosott testtel: azért jöttek, hogy étel- és italáldozatot mutassanak be az Úr templomában” (Jer 41,5). Tehát hívő emberekről beszélünk, akik az Urat akarták imádni az ő templomában, még ha az el is pusztult már. De nem baj, akkor is úgy gondolták, hogy majd találnak valami alkalmas helyet a környéken még úgy is, hogy már Jeruzsálem sem áll. Ez nem számít. Ők mennek és imádni fogják az Urat akkor is.
Jismael pedig egyszerűen lemészárolja és egy ciszternába veti őket. A könyv itt megjegyzi, hogy ezt a méretes víztárolót egyébként még Aza, Júda királya építtette, amikor Izrael ellen védekezett, de Jismael ezt most holttestekkel tölti fel. Egy hatalmas, halottakkal teli ciszternát látunk. Ennyire gonosz és vad az a káosz, amibe az izraeliták, a zsidó nép fájdalma torkollott. Teljes széthullás! Ez a borzalmas jelenet készíti elő a következő színt a Gedalja-gyilkosságon frissen túlesett Jismael és barátai történetében.
Az egyszerű népnek, amely most Jismael hatalmába került, két problémája van. Az egyik, hogy lehetnek még Jismael-féle emberek a környéken. Tudjátok, a fekete kalapos ember, aki belovagol a városba. Ki mondja meg, nem gyilkolni jött-e? Mert, hogy Jismael is így érkezett, aki megölte a Nebukednezár által kinevezett kormányzót. Mikor bukkan fel a következő ilyen alak? A másik, hogy mi lesz, ha ezt a gyilkosságot Nebukadnezár megtudja? Fog ő még ezzel a kis maradék néppel bajlódni, vagy inkább küld egy hadtestet és kiirt mindenkit?
Ez az a nagy félelem, amit Jismael tette okozott. Izrael maradéka fél egyrészt a banditáktól, másrészt retteg Nebukadnezár haragjától. Így hát felkeresik Jeremiást, ami azért is figyelemre méltó, mert itt hangzik el ez a nagyszerű kérés: „Hallgasd meg alázatos kérésünket! És imádkozz az Úrhoz, a te Istenedhez ezért az egész maradékért. Hiszen oly kevesen maradtunk, akik egykor sokan voltunk, amint saját szemeddel láthatod. Mutassa meg nekünk az Úr, a te Istened azt az utat, amelyen járnunk kell, és azt, hogy mit kell tennünk” (Jer 41,2-3). Még azt is hozzáteszik, hogy bármit is kérjen az Úr, megadják. Meneküljenek? Maradjanak? Mi legyen hát?
Jeremiás tíz napig imádkozik, majd visszatér az Úr üzenetével. Azt mondja, ha eltávozik a nép Egyiptomba, kard, éhínség és járványok által vész el. Ha viszont marad a júdabeli Jeruzsálem területén, megmenekül. Semmit nem kell tennie, csak bízni az Úrban. Hagyatkozzon rá és maradjon!
De mit felel erre a nép? „Na, még csak az kéne! Nem tesszük meg, amit mondtál!” Nem követik az isteni útmutatást, és ez borzalmas…
Holnap majd megnézzük, hogyan fogja Jeremiás újra megkérni őket, hogy ne viselkedjenek így. Ne menjenek Egyiptomba, mert nem fogják elkerülni a halált. De ha itt maradnak, az Úr valami hihetetlen dolgot fog művelni. Az embereket viszont ez nem érdekelni. Így Jeremiásnak már csak néhány végső jövendölése marad, amikre a következő napokban fogunk kitérni.
Most viszont nézzük Juditot, az ószövetségi hősnőt, aki megölte Holoferneszt. Levágta fejét és még Betilua győzelmét is megszervezte a gigászi ellenség felett. Arra kérte a helyieket, hogy vonuljanak le a hegyről, amin városuk épült és színleljenek támadást. Ekkor majd felébred az ellenség és észreveszik, hogy Holoferneszt megölték, amitől megrémülnek és szétszaladnak. Ha ez bekövetkezik, akkor jön el az igazi támadás ideje, mert a fejetlen hadsereg elpusztítható. Mennyire rafinált ez. Milyen okos ez az asszony. Egészen zseniális, ragyogó elme, ugyanakkor erényes is, amit a Szentírás erősen hangsúlyoz. Szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy szennytől és gyalázattól mentes maradt a művelet során.
Emlékszem, egyszer valaki azt mesélte nekem, hogy mindig is kém szeretett volna lenni. Társai viszont lebeszélték erről, mert a regényekben és a filmekben szereplő titkosügynököknek mindig össze kell feküdniük mindenféle emberekkel, hogy információhoz és egyéb dolgokhoz hozzáférjenek. Erre ő azt mondta, hogy jó, ezt azért sose tenné, nem akarja így beszennyezni magát.
Judit viszont képes volt ezt a cselszövést ellenséges területen végrehajtani úgy, hogy tisztaságát is megőrizte. Ez fontos, mert egy olyan igaz asszonyról beszélünk, aki a kezdetektől mindvégig erényes maradt. Zárásként pedig itt van ez a hihetetlen ima, amivel Uzija úgy mellesleg Juditot és tetteit is dicséri: „Áldjon meg, leányom, a Magasságbeli Isten a föld minden asszonyánál jobban! S legyen áldott Isten, az Úr, az ég és a föld Teremtője. Ő vezérelt, hogy fejét vedd ellenségeink vezérének!” (Jud 13,18).
Ugye, emlékeztek még Jáelre a Bírák könyvéből (Bír 4,17-21)? Ő volt az, aki cöveket vert Sziszera halántékán keresztül a földbe, így ölte meg. Szétzúzta az ellenség fejét. Vagy erre a próféciára a Teremtés könyvéből: „Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,15). A kígyó fejének szétzúzása… Jáel szétzúzza az ellenség fejét. Judit lefejezi Holoferneszt. Ezek a nők, Jáel, Judit és a hozzá hasonlók jelek, akiknek élete és példája előrevetíti Szűz Mária szerepét. Ő az a nő, aki életet ad Jézus Krisztusnak, s Ő örökre legyőzi a halál fejedelmét. Mária tevékenyen részt vett a kígyó fejének széttiprásában.
De megnézhetjük azt is, ahogy Lukács evangéliuma visszhangozza Uzija szavait, amiket Judithoz intézett, aki fejét vette Isten népe ellenségeinek. Mert tovább is van még: „A bizalom, amiről bizonyságot tettél, nem vész ki soha az emberek szívéből, hanem mindörökké megemlékeznek az Isten hatalmáról” (Jud 13,20). Ez egészen hasonló a Magnificat soraihoz: „Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas (Lk 1,48-49). Judit könyvének 13. fejezete egészen a végéig tovább magasztalja a hősnő tetteit, aki kezébe vette Izrael sorsát.
Nemsokára sort kerítünk Eszter történetére is, amire már csak pár hetet kell várni. Ő szintén kiállt Izraelért, hogy megmentse életüket. Az is egy rendkívüli dolog volt. De ma Judit bátorságát és merészségét láttuk. Rengeteg bátor emberről szóló elbeszélésünk van a Bibliában a sok gonosz és romlott ember történetei mellett. De Judité egészen hihetetlen, és valóban megvilágítja az Istenben élő nő merészségét, aki valóban a Mennyei Atya leánya.
Erre a bátorságra vagytok meghívva ti is, kedves hölgyhallgatók, hogy ebben járjatok és keljetek mindennap, mert az Úristen ugyanúgy tekint rátok is, mint Juditra. Így hát, férfitestvéreim, imádkozzunk minden nővérünkért Krisztusban! Ti pedig, nővérek, imádkozzatok a fivérekért ugyanígy! Én imádkozom mindnyájatokért. Ti is imádkozzatok értem! Köszönöm.








