BIY HU cover 248. nap

248. nap: Ami a szívbe hasít

Szerző: Fábry Kornél

Korszak: Fogság

Rechab utódainak példája.

Ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz, amikor Jozija fia, Jojakim volt Júda királya: „Menj el a rechabiták nemzetségéhez és beszélj velük; vidd el őket az Úr templomának egyik kamrájába, és ott adj nekik bort inni.” Magam mellé vettem tehát Jaazanját, Jeremiás fiát, Habaccinja unokáját, testvéreivel és valamennyi fiával együtt, vagyis az egész rechabita nemzetséget. Bevittem őket az Úr templomának abba a kamrájába, amely az Isten emberéé: Ben-Jochanáné volt, Jigdaljah fiáé. Ez a helyiség a főemberek kamrája mellett volt; Maazeja kapuőrnek, Sallum fiának kamrája fölött. Aztán borral telt kancsókat és poharakat tettem a rechabiták nemzetségének tagjai elé és felszólítottam őket: Igyatok bort!

Ők azonban így válaszoltak: „Nem iszunk bort, mert ősatyánk, Rechab fia, Jonadab ezt a parancsot hagyta ránk: Sohase igyatok bort, sem ti, sem fiaitok; ne építsetek házat, ne vessetek, szőlőt ne telepítsetek és ne is birtokoljatok; inkább lakjatok sátrakban egész életetekben, hogy soká élhessetek azon a földön, amelyen idegenként éltek. S mi hűségesen megtartjuk Jonadab ősatyánknak, Rechab fiának parancsát; valóban nem iszunk bort, sem mi, sem asszonyaink, sem fiaink, sem lányaink. Nem építünk lakóházakat; nincs sem szőlőnk, sem szántóföldünk, hanem sátrakban lakunk. Szót fogadunk Jonadab ősatyánk parancsainak, pontosan úgy, ahogy meghagyta nekünk. Amikor azonban Nebukadnezár, Babilon királya felvonult ez ellen az ország ellen, így határoztunk: Rajta! Menjünk el Jeruzsálembe a káldeusok és az arámok serege elől! Most hát itt lakunk Jeruzsálemben.”
Ekkor az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz. Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Menj és mondd el Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak: Hát ti nem fogadjátok el az intést, és nem akartok a szavamra hallgatni? – mondja az Úr. Jonadabnak, Rechab fiának azt a parancsát, hogy ne igyanak bort, pontosan megtartják utódai; ősatyjuk parancsának engedelmeskedve valóban mind a mai napig nem isznak bort; ti azonban nem engedelmeskedtek nekem, noha olyan fáradhatatlanul, olyan kitartóan beszéltem hozzátok. Fáradhatatlanul, újra meg újra elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, hogy hirdessék: Térjen meg mindegyiktek gonosz útjáról; változtassátok meg életmódotokat, ne szegődjetek idegen istenek nyomába és ne szolgáljatok nekik; így majd lakói maradtok ennek az országnak, amelyet nektek és atyáitoknak adtam. De nem nyitottátok meg fületeket és nem hallgattatok rám. Jonadabnak, Rechab fiának utódai megtartották a parancsot, amelyet ősatyjuk adott nekik, de nekem nem akar ez a nép engedelmeskedni. Ezért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, Izrael Istene: Rázúdítom Júdára és Jeruzsálem lakóira mindazt a nyomorúságot, amellyel megfenyegettem őket, mivel szóltam nekik, de nem hallgattak rám; hívtam őket, de nem válaszoltak.

Akkor Jeremiás ezt mondta a rechabiták nemzetségének: „Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Mivel engedelmeskedtetek Jonadab ősatyátok parancsának, megtartottátok minden rendeletét és megtettetek mindent, amit meghagyott nektek, ezért ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Jonadab, Rechab fia soha nem lesz híjával olyan férfi utódoknak, aki színem elé állhat.”

IV. JEREMIÁS SZENVEDÉSEI
A könyvtekercs (605-604-ből).

Jojakimnak, Jozija fiának, Júda királyának 4. esztendejében ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz: Végy elő egy könyvtekercset, és írj le rá minden szót, amelyet Jeruzsálem, Júda, és az összes nemzet felől mondtam neked attól a naptól fogva, amikor először szóltam hozzád Jozija napjaiban mind a mai napig. Ha Júda háza meghallja azt a sok bajt, amelyet rájuk akarok zúdítani, talán megtér ki-ki a maga gonosz útjáról, és megbocsáthatom gonoszságaikat és vétkeiket. Jeremiás ezért magához hívatta Nerija fiát, Bárukot, aki aztán Jeremiás diktálására mind leírta a könyvtekercsre azokat a szavakat, amelyeket az Úr a prófétához intézett. Jojakimnak, Jozija fiának, Júda királyának 5. esztendejében, a kilencedik hónapban történt, hogy böjtöt hirdettek az Úr színe előtt Jeruzsálem egész népének és mindazoknak, akik Júda városaiból jöttek fel Jeruzsálembe. Akkor Jeremiás megparancsolta Báruknak: „Én börtönben vagyok, nincs rá lehetőségem, hogy elmenjek az Úr templomába, azért menj el te, és olvasd fel a könyvtekercsből az Úr szavait, amelyeket diktálásomra leírtál. Olvasd fel őket az Úr templomában a böjt napján; olvasd fel őket a Júdából valók füle hallatára, akik feljönnek ide a városokból. Hátha eljut könyörgésük az Úr színe elé, és megtér ki-ki a maga gonosz útjáról; mert nagy az a harag és méltatlankodás, amellyel az Úr megfenyegette ezt a népet.” Nerija fia, Báruk úgy is tett, ahogy Jeremiás próféta megparancsolta neki: felolvasta az Úr szavait a könyvtekercsből a templomban. A Jeremiás diktálta szavakkal olvasta fel őket a tekercsből, Gemarjának, Safán írnok fiának kamrájában az Úr temploma Újkapujának bejáratánál található felső udvarban, ahonnan az egész nép jól hallhatta. Amikor Safán fiának, Gemarjának a fia, Michaja meghallotta az Úr szavait, amelyeket a könyvből felolvastak, azonnal bement a királyi palotába, az írnok kamrájába. Ott ültek mindnyájan a főemberek: Elisama, az írnok; Semaja fia, Delaja; Achbor fia, Elnatán; Safan fia, Gemarja; Hananja fia, Cidkija és még más főemberek. Erre Michaja beszámolt nekik mindarról, amit hallott, amikor Báruk felolvasott a tekercsből a nép füle hallatára. A főemberek azután közös megegyezéssel elküldték Bárukhoz Netanja fiát: Jehudit, Selemjával, Kusi fiával együtt. Ezt az üzenetet küldték velük: „Gyere ide és hozd magaddal azt a könyvtekercset, amelyből a népnek felolvastál.” Báruk, Nerija fia meg is jelent előttük, s a könyvtekercset is magával vitte. Így szóltak hozzá: „Ülj le, és olvasd fel nekünk is.” Erre Báruk felolvasta a fülük hallatára. Amikor meghallgatták ezeket a szavakat, megdöbbentek, egymáshoz fordultak és így szóltak: „Okvetlenül tájékoztatni kell a királyt ezekről a dolgokról.” Aztán megkérték Bárukot: „Sorold el nekünk – mondták –, hogy írtad le ezeket a szózatokat.” „Jeremiás diktálta le nekem – válaszolta Báruk –, és én tintával leírtam ebbe a könyvbe.” Erre a főemberek így szóltak Bárukhoz: „Legjobb volna, ha most Jeremiással együtt elrejtőznétek, úgyhogy senki se tudja meg, hol vagytok.” Aztán bementek a királyhoz az udvarba – a könyvtekercset Elisama írnok kamrájában hagyva –, és az egész ügyről tájékoztatták a királyt.

Akkor a király elküldte Jehudit a könyvtekercsért. El is hozta Elisama írnok kamrájából, és felolvasta a király és összes főembere előtt, akik ott álltak a király körül. A király éppen a téli házban tartózkodott – ugyanis mindez a kilencedik hónapban történt –, és ezért tűz égett előtte egy serpenyőben. Valahányszor Jehudi három vagy négy oszlopnyit elolvasott, a király levágta az írnok késével és a serpenyőben égő tűzbe dobta, míg az egész tekercs el nem égett a serpenyő tüzében. De amikor meghallgatták ezeket a szózatokat, sem a király, sem a szolgái nem rendültek meg, s nem szaggatták meg ruhájukat. És bár Elnatán, Delaja és Gemarja kérlelte a királyt, hogy ne égesse el a könyvet, az nem hallgatott rájuk. Sőt, megparancsolta Jerachmeel királyfinak, továbbá Szerajának, Azriel fiának és Selemjának, Abdeel fiának, hogy fogassák el Báruk íródeákot Jeremiás prófétával együtt. De az Úr elrejtette őket.

Miután a király elégette a könyvtekercset, amely a Jeremiástól Báruknak lediktált szózatokat tartalmazta, az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Végy elő egy másik tekercset, és írd le rá azokat a szózatokat, amelyek a Jojakim, Júda királya által elégetett első tekercsre voltak írva. Júda királyának, Jojakimnak pedig ezt mondd: Ezt mondja az Úr: Te elégetted ezt a tekercset és így szóltál: Miért írtad le azt a jövendölést, hogy Babilon királya biztosan eljön, elpusztítja ezt az országot, és kiirt belőle embert, állatot egyaránt? Ezért ezt mondja az Úr Jojakimra, Júda királyára: Nem lesz olyan utóda, aki Dávid trónján ülne. Holttestét pedig kivetik majd nappal a hőségnek és éjszaka a hidegnek. Megbüntetem őt és ivadékát, sőt a szolgáit is, gonoszságaikért: rájuk és Jeruzsálem lakóira meg Júda férfiaira hozom a bajokat mind, amelyekkel megfenyegettem őket, de nem vették figyelembe.

Akkor Jeremiás elővett egy másik tekercset, és odaadta Báruk íródeáknak, Nerija fiának. Ez aztán leírta Jeremiás diktálására annak a könyvnek minden szózatát, amelyet Jojakim, Júda királya elégetett. Sőt még sok hasonló tartalmú szózatot is hozzáfűzött.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Achiort kiszolgáltatják Izrael fiainak.

Amikor a tanácskozásra egybegyűlt nép lármája elült, Asszur hadseregének főparancsnoka, Holofernesz így szólt Achiorhoz az idegenek egész serege és az ammoniták előtt: „Ugyan ki vagy, Achior, te és Ammon zsoldosai, hogy prófétaként lépsz föl köztünk – mint ma is –, és azt tanácsolod, hogy ne indítsunk harcot Izrael nemzetsége ellen, mert Istenük oltalmazza őket? Ki isten Nebukadnezáron kívül? Elküldi seregét, és elpusztítja őket a föld színéről, nem menti meg őket Istenük, úgyhogy mi, az ő szolgái, eltiporjuk őket, mint egyetlen embert, s nem tudnak ellenállni lovaink erejének. Elsöpörjük őket mindenestül. Hegyeik megrészegednek vérüktől, síkságaik megtelnek halottjaikkal. Lábuk ina nem lesz képes vinni őket előttünk, végképp elpusztulnak – mondja Nebukadnezár király, az egész föld ura. Mert ő szólt, és szavai nem maradhatnak üres szavak. Te pedig, Achior, Ammon zsoldosa, aki kiejtetted ezeket a szavakat egy esztelen pillanatodban, a mai naptól kezdve nem látod többé színemet addig, amíg bosszút nem állok ezen a fajtán, amely Egyiptomból vonult ki. Akkor katonáim kardja és szolgáim lándzsája átjárja testedet. A sebesültjeik sorában esel el, amikor majd Izrael ellen fordulok. Szolgáim most elvisznek a hegyvidékre, és otthagynak a hegyszoros egyik városa közelében. Úgy pusztulsz el, hogy részesedsz romlásukban. Ha csakugyan él szívedben a remény, hogy úgysem tiprom el őket, ne essék be arcod. Szóltam, és szavaim nem maradnak beteljesületlen!”

Holofernesz megparancsolta a sátrában szolgálatot teljesítő embereknek, hogy ragadják meg Achiort, és vigyék Betiluához, és adják Izrael fiainak kezére. Szolgái erre megragadták, és kivitték a táborból a síkságra. Onnan a hegyvidék felé vettek irányt, és eljutottak a Betiluával szemközti forrásokhoz. Amikor a város lakói meglátták őket, fegyvert ragadtak, és a városból kivonultak a hegygerincre. A parittyások köveket hajigáltak, hogy megakadályozzák előhaladásukat. Erre meglapultak a hegyoldalon, Achiort megkötözték, és ott hagyták a hegy lábánál, maguk meg visszatértek urukhoz. Izrael fiai lejöttek városukból, megálltak mellette, feloldották köteleit, Betiluába vitték, s a város vezetői elé állították. Akkoriban a Simeon törzséből való Mikeásnak a fia, Uzija, valamint Gotoniel fia, Chabrisz és Melchiel fia, Charmisz voltak az elöljárók. Összehívták a város véneit. A gyülekezetbe a fiatalok és az asszonyok is elmentek. Achiort középre állították a nép közé, és Uzija megkérdezte tőle, hogy mi történt. Achior beszélni kezdett, és elmondta nekik Holofernesz haditanácsának határozatát, továbbá azt, hogy ő mit mondott az asszír vezérek előtt, s Holofernesz milyen kérkedve beszélt Izrael háza ellen. A nép leborult, és imádta Istent. Így könyörögtek: „Urunk, égnek Istene, nézd, milyen mérhetetlenül gőgösek, és könyörülj nemzetünkön megalázottságában! Fordítsd arcodat ezen a napon azok felé, akik neked vannak szentelve.” Aztán megvigasztalták Achiort és elhalmozták dicsérettel. A gyűlés végeztével Uzija befogadta házába, és lakomát rendezett a véneknek. Egész éjszaka könyörögtek Izrael Istenének segítségéért.

Betilua ostroma.

A következő napon Holofernesz parancsot adott egész seregének és összes segédcsapatának, hogy vonuljanak föl Betilua ellen, foglalják el a hegyvidék átkelőit, és vegyék fel a harcot Izrael fiaival. Ezen a napon harcosai mind fölszedték a sátort. Seregének ereje százhúszezer gyalogosra és tizenkétezer lovasra rúgott, nem számítva a málháscsapatot. Azoknak az embereknek a száma, akik gyalog követték, szintén igen nagy volt. Betilua közelében, a völgyben ütöttek tábort, a forrás táján. Aztán fölfejlődtek – szélességben Dotaintól Belbaimig, hosszúságban pedig Betiluától az Ezdrelonnal szemben levő Küamonig. Amikor Izrael fiai meglátták seregüket, megrémültek, és így szóltak egymáshoz: „Ezek most letarolják az egész föld színét. A legmagasabb hegyek, a hegyszorosok, a dombok sem lesznek képesek terhüket elviselni.” Mindenki fogta a fegyverét, tüzet gyújtottak a bástyákon, és egész éjszaka virrasztottak. A második napon Holofernesz felvonultatta egész lovasságát Izrael fiainak szeme láttára, akik Betiluában voltak. Kikémlelte a városukba vezető feljáratot, földerítette a vízforrást, s elfoglalta őket. Őrséget rendelt oda, aztán visszatért seregéhez. Akkor Ézsau fiainak vezérei, a moábiták népének fejei és a partvidék elöljárói mind elé járultak, és így szóltak hozzá: „Hallgasson meg bennünket, urunk, és akkor nem kap egyetlen sebet sem serege. Mert Izrael fiainak ez a népe nem a lándzsákban bizakodik, hanem sokkal inkább arra számít, hogy a hegyek, ahol lakik, magasak. A hegycsúcsaikra való feljutás valóban nem könnyű.

Ezért, uram, ne ütközz meg velük csatasorba állva, akkor nem esik el egyetlen ember sem embereid közül. Maradj táborodban, és tartsd ott sereged minden emberét, de szolgáid foglalják el a forrást, amely a hegy lábánál fakad. Mert ez látja el vízzel Betilua lakóit. A szomjúság majd rákényszeríti őket, hogy feladják a várost. Közben mi és embereink felmegyünk a legközelebbi hegyek gerincére, őrséget állítunk oda, hogy így ne mehessen ki egyetlen ember sem a városból. Az éhség elpusztítja őket, asszonyaikkal, gyermekeikkel egyetemben, és mielőtt még átjárná őket a kard, már az utcákon hevernek házuk előtt. Így keményen megfizethetsz nekik lázadásukért és azért, hogy nem jöttek ki eléd békésen.”

Ajánlatuk tetszett Holofernesznek és minden szolgájának. Elhatározta hát, hogy tanácsuk szerint jár el. Így elindult a moábiták egy csoportja, s velük ötezer asszír. Letáboroztak a völgyben, és megszállták Izrael fiainak vizeit és forrásait. Ézsau és Ammon fiai vonultak ki mellettük, letáboroztak a Dotainnal szemközti hegyvidéken. Embereik egy részét elküldték délre és keletre, Egrebel ellen, amely Chusz közelében, a Machmur pataknál van. Az asszír sereg többi része a síkságra vonult, és elárasztotta az egész vidéket. Rengeteg sátoruk és málhájuk volt, úgyhogy hatalmas területet elleptek. Izrael fiai az Úrhoz, Istenükhöz kiáltottak. Elvesztették bátorságukat, mert ellenségeik körülvették őket, és nem volt mód közülük kiszabadulni. Harmincnégy napon át körülzárva tartotta őket az asszír sereg, a gyalogosok, a szekerek és a lovasok. Betilua lakóinak kifogyott a vizük, a ciszternák kiürültek. S már egyetlen nap sem ihattak eleget, mert kimérték nekik az ivóvizet. Gyermekeik elcsüggedtek, asszonyaik és ifjaik elepedtek a szomjúságtól, összeestek a város utcáin és a kapuk kijáratánál, s már nem volt bennük semmi erő.

Az egész nép összegyűlt – ifjak, asszonyok és gyerekek – Uzija és a város vezetői körül. Hangosan kiabáltak, és azt mondták a vének jelenlétében: Ítéljen köztetek és köztünk az Isten, mert nagy igazságtalanságot követtetek el ellenünk, amikor nem ajánlottatok békét az asszíroknak. Most már nincs senki, aki megmenthetne bennünket. Isten a kezükbe adott minket, hogy a szomjúság földre tiporjon bennünket előttük, és teljesen elpusztulunk. Legalább most hívjátok őket ide! Adjátok át az egész várost Holofernesz embereinek és egész seregének prédául. Mert jobb lesz, ha zsákmánya leszünk. Igaz, rabszolgák leszünk, de életben maradunk, és nem kell saját szemünkkel látnunk kicsinyeink halálát, sem asszonyaink és gyermekeink pusztulását. Megesketünk titeket az égre és a földre, valamint Istenünkre, atyáink Urára, aki bűneink és atyáink törvényszegése miatt büntet bennünket, hogy még a mai napon így jártok el!” Aztán az egész gyülekezet nagy jajgatásba kezdett. Hangosan kiáltoztak Istenhez, az Úrhoz. Uzija így szólt hozzájuk: „Bátorság, testvérek, tartsunk ki még öt napig. Ez alatt az Úr, a mi Istenünk felénk fordul irgalmában, mert nem hagyott el minket teljesen. Ha ezek a napok elmúlnak, és nem érkezik segítség, szavaitok szerint fogok eljárni.” Majd szétoszlatta a népet, mindenkit a maga szállására. A férfiak városuk falaira és bástyáira mentek, az asszonyokat és a gyerekeket pedig hazaküldték. A várost csüggedés kerítette hatalmába.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Többet ér egy száraz falat békességben,
mint egy hússal telt ház, ahol perpatvar dúl.

Az okos szolga
fölébe kerül a hitvány fiúnak,
és a testvérek közt ő is örökrészt kap.

Olvasztótégelyben olvasztják az ezüstöt,
arany olvasztására a kemence szolgál,
de a szíveket az Úr vizsgálja.

A gonosz ajkára a gonosztevő hallgat,
a hazug ember figyel a csalárd nyelvére.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk az igéidért. Köszönjük, hogy a bölcsességedet és a gondoskodásodat árasztod ránk. A mai nap is szükségünk van a kegyelmedre. Nemcsak a bölcsességedre és a vezetésedre van szükségünk, hanem a kegyelmedre is. Izrael népe is kiáltott hozzád. És még akkor is, ha nincs azonnali válasz, te hallod az imáinkat. Gondoskodsz rólunk és nem hagyod figyelmen kívül az imádságainkat. Látod a fájdalmunkat, hallod a kiáltásainkat, és te nem vagy közömbös, hanem gondoskodsz rólunk. Urunk, segíts, hogy bízzunk a gondviselésedben és bízzunk abban, hogy hatalmadban áll megmenteni minket! Jézus nevében kérünk, segíts, hogy bízzunk benned a mai napon és minden nap!  Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Mielőtt belevágnánk Jeremiás és Judit könyvébe, álljunk meg egy pillanatra a Példabeszédek könyve 17. fejezetének 3. versénél. Ez annyira szép:

„Olvasztótégelyben olvasztják az ezüstöt, arany olvasztására a kemence szolgál, de a szíveket az Úr vizsgálja.”

Gondoljunk csak az olvasztótégelyre! Abban tisztítják meg a dolgokat. A Példabeszédek szerzője pedig lényegében azt mondja: az olvasztótégelyt nem értéktelen dolgokhoz használják. Nem arra való, aminek nincs értéke, hanem az ezüst számára. A kemence sem egyszerűen a fa vagy a föld számára van, hanem az arany megtisztítására. Az Úr pedig ugyanígy vizsgálja meg a szíveket.

Az Úr megtisztítja a szívünket, ahogyan az olvasztótégely megtisztítja az ezüstöt, hogy még értékesebb legyen, és ahogy a kemence megtisztítja az aranyat, hogy az még tisztábbá és értékesebbé váljon. Isten tehát megengedi, hogy próbára tegyenek bennünket, hogy a szívünk egyre tisztábbá válhasson. Ez gyönyörű!

Különösen azért ajándék ez a gondolat, mert tudom, hogy sokan közülünk nehézségek között élnek. Olyan helyzetben vagyunk, amelyben azt mondhatjuk: „Igen, most éppen tisztulok.” Pontosabban: most éppen próbára vagyok téve. A kérdés azonban az, hogy valóban megtisztulok-e közben.

Mindannyian újra és újra szenvedéseken megyünk keresztül. Minden napnak megvan a maga szenvedése, próbája és megmérettetése. A kérdés az, hogy amikor próbára tesznek bennünket, megengedjük-e, hogy ez megtisztítson, vagy inkább megkeseredünk és neheztelni kezdünk a próbatétel miatt.

Ha neheztelni kezdek, akkor a próbatétel nem fog megtisztítani. Ha megkeseredem, akkor nem tesz jobbá. Ha azonban azt mondom: „Igen, Uram, tudom, hogy ebben a pillanatban is munkálkodsz bennem. Tudom, hogy mindenre képes vagy, és mindent azok javára tudsz fordítani, akik szeretnek téged” – akkor megengedjük, hogy a próbatétel megtisztítson bennünket.

Ez csak egy rövid gondolat volt, most azonban térjünk vissza Jeremiás könyvének 35. és 36. fejezetéhez.

A 35. fejezetben találkozunk egy rechabitáknak nevezett közösséggel. Talán felmerül benned a kérdés: kik azok a rechabiták? Érdekes módon szinte csak itt, Jeremiás könyvének 35. fejezetében hallunk róluk, valamint röviden a Királyok második könyvének 10. fejezetében (2Kir 10,15).

A legfontosabb tudnivaló róluk, hogy nomádok voltak. Bizonyos értelemben úgy képzelhetjük el őket, mint egy szerzetesi közösséget, de olyan közösséget, amelynek tagjai családban éltek. Ősük Jonadáb, Rechab fia volt – innen ered a rechabita elnevezésük is –, és több fogadalmat tettek.

Elhatározták, hogy atyáik tanítása szerint fognak élni. Nem isznak bort, nem laknak házakban, hanem sátrakban élnek, ahogyan Ábrahám is. Úgy gondolkodtak: „Legkorábbi atyáink nomádok voltak, ezért mi is nomádok maradunk.”

Nem birtokoltak földet vagy házat, nem művelték a földet, és nem vetettek. Állandóan úton voltak, és olyan életet éltek, amelyben teljesen Isten gondviselésére támaszkodtak.

Ezen a ponton az Úr szava eljut Jeremiáshoz. De előbb egy kis kitérő: a rechabiták ekkor már Jeruzsálemben tartózkodtak, nem pedig a pusztában, mert a káldeusok, vagyis a babiloniak támadtak. A rechabiták pedig úgy döntöttek, hogy a védelem érdekében be kell húzódniuk a városba.

Egy kisebb engedményt tehát tettek. Nem volt saját házuk Jeruzsálemben, de hosszabb ideig ott maradtak, hogy biztonságban legyenek.

Az Úr ekkor ezt mondja Jeremiásnak: „Hívd be őket a templomba, Isten házába, és kínáld meg őket borral! Tedd is eléjük!” Jeremiás így tett, ők azonban ezt válaszolták: „Nem iszunk bort, mert atyánk megparancsolta, hogy ne igyunk.”

Nagyon érdekes, hogy az Úr arra utasította Jeremiást, hogy tegye próbára őket. Bort kínált nekik, ők azonban nemet mondtak. Kiállták a próbát.

Jeremiás ezután rámutatott: „Ez csupán egy család, egy kisebb közösség Izrael házán belül, és mégis hűségesen megtartják ősatyáik parancsait. Ti azonban, Izrael háza, magától Istentől kaptátok a parancsokat, mégis elutasítjátok azokat.”

A rechabiták így a hűség és a becsületesség nagyszerű példájává váltak még az ellenállás és a nehézségek közepette is. Jeremiás lényegében azt mondja a többi izraelitának és zsidónak: „Bizonyos értelemben szégyenkezhettek a rechabiták jósága miatt.”

Ennek számunkra is van üzenete. Amikor olyan embereket látunk magunk körül, akik mindig a lehető legalacsonyabb mércéhez igazodnak, könnyen azt gondolhatjuk, hogy már azzal is hősiesen éljük meg a hitünket, ha egy kicsivel föléjük emelkedünk.

Amikor azonban olyan emberekkel találkozunk, akik következetesen becsületesek, nagylelkűek és hűségesek az Úrhoz, akik önfeláldozó módon gondoskodnak másokról, akkor ráébredünk: „Hát, igen, valójában ez a mérce, amit szem előtt kellene tartanunk.”

A mérce nem a legkisebb közös nevező. A mérce az a magasság, amelyre Isten meghívott bennünket. Az ilyen emberek hihetetlenül erős tanúságot tesznek.

Amikor találkozunk velük, talán egy kissé szégyenkezünk is, de ez a szégyen jó értelemben ösztönöz. Nem azt mondja: „Én értéktelen vagyok, ők pedig jobbak nálam”, hanem ezt: „Isten többre hív engem is.”

Ez az új mérce: hűség az Úrhoz és gondoskodás testvéreinkről. Ez tehát a 35. fejezet.

A 36. fejezetben ismét találkozunk Bárukkal, akit már Báruk könyvéből ismerünk. Báruk Jeremiás írnoka volt, ahogyan azt korábban már említettük.

Az Úr egy alkalommal így szólt Jeremiáshoz: „Írd le mindazt, amit eddig mondtam neked!” Jeremiás így is tett, majd ezt mondta Báruknak: „Menj be a templomba! Én nem mehetek, mert börtönben vagyok. Te azonban olvasd fel azokat a szavakat, amelyeket lediktáltam neked, és amelyeket leírtál.”

Báruk engedelmeskedett. Az idézőjelben vett „fontos emberek” meghallották szavait, és mélyen megérintette őket az üzenet. Azt mondták: „Ezt a királynak is hallania kell.”

És itt következik a történet igazán megrendítő része.

Ne feledjük, Jeremiás könyve nem időrendben halad. Korábban már hallottuk, amint Jeremiás Cidkijának, az utolsó királynak prédikált, most azonban ismét Jojakim király idejében járunk. A történet tehát ide-oda ugrál az időben.

Amikor Jeremiás lediktálta az üzenetet, Báruk pedig leírta, a tekercset bevitték a király elé. Ez maga Isten szava volt, amelyet az Úr Jeremiáson keresztül adott, és amelyet Báruk írásba foglalt.

A kilencedik hónapban jártak, vagyis télen, nagyjából decemberben, ezért tűz égett a király előtt.

Miközben felolvasták a tekercset, Jojakim király módszeresen és megdöbbentő sötétséggel cselekedett. Felolvastak néhány hasábot, ő pedig felállt, fogott egy írókést, levágta a felolvasott részt, odament a tűzhöz és beledobta.

Ezután azt mondta: „Olvassátok tovább!”

Felolvastak újabb néhány hasábot, ő pedig ismét levágta őket, és a tűzbe vetette. Majd újra így szólt: „Olvassátok tovább!”

A Szentírás világosan kijelenti, hogy Jojakim nem tartott bűnbánatot. Isten szava nem járta át a szívét. Éppen ellenkezőleg: ő vágta darabokra Isten szavát, ahelyett hogy Isten szava hasított volna a szívébe.

Ez mindannyiunk számára komoly kísértés. Isten szavának és Isten Lelkének az volna a feladata, hogy szíven találjon, és megtérésre indítson bennünket. Mi azonban néha olyan tanításokkal találkozunk Isten igéjében vagy az evangéliumokban, amelyek valóban nehezek.

Nagyjából egy-két héten belül eljutunk Máté evangéliumához, ahol Jézus nagyon nehéz dolgokat is fog tanítani. Ilyenkor az lehet a kísértésünk, hogy azt mondjuk: „Ezt inkább kivágom. Egyszerűen figyelmen kívül hagyom.”

Pedig ehelyett meg kellene engednünk, hogy Isten szava szíven találjon bennünket.

Ez rendkívül fontos. Jeremiás lényegében ezt mondja Jojakimnak: „Ennek az lesz a következménye, hogy elpusztulsz. Nemcsak a szívednek kellene megindulnia, hanem te magad leszel kivágva. Nemcsak lelkileg leszel halott, hanem a szó legszorosabb értelmében is meghalsz.”

Pontosan ez történt vele. Ez rövid, de nagyon erőteljes figyelmeztetés, amelyre érdemes odafigyelnünk.

Most pedig térjünk át Judit könyvére.

Betilua lakóit Holofernesz támadja. Tegnap hallottuk Achior nagyszerű figyelmeztetését. Achior ezt mondta Holofernesznek: „Ha szembeszállsz az izraelitákkal, olyan népet támadsz meg, amelyért az Úr, az ő Istenük harcol. Ha hűségesek hozzá, nem győzheted le őket. Ha hűtlenek, akkor valóban olyanok, mint bármely más nép. De ha hűségesek az Úrhoz, az ő Istenükhöz, akkor semmiképpen sem leszel képes legyőzni őket.”

Holofernesz ezt egyáltalán nem fogadta jól, és lényegében azt mondta: „Rendben, akkor itt, Betúliánál kerül sor a végső összecsapásra.”

A nép eközben imádkozott, és ez nagyon fontos: böjtöt hirdettek.

Holofernesz az ammonitáktól bölcsnek tűnő katonai tanácsot kapott: „Ne támadd meg közvetlenül a várost! A hegyen fekszik. Inkább foglald el a vízforrásait, és hamarosan majd eszüket vesztik a szomjúságtól.”

Pontosan ez történt. Harmincnégy nap elteltével az emberek már azt mondták: „Fel kell adnunk.”

Ekkor hangzott el Uzija nagyszerű bátorítása: „Bátorság, testvérek, tartsunk ki még öt napig. Ez alatt az Úr, a mi Istenünk felénk fordul irgalmában, mert nem hagyott el minket teljesen. Ha ezek a napok elmúlnak, és nem érkezik segítség, szavaitok szerint fogok eljárni” (Jud 7,30-31).

Öt napjuk maradt tehát: öt nap az imádságra, öt nap a szenvedésre, öt nap arra, hogy kitartsanak a hitükben.

Ezért fogunk holnap megismerkedni Judittal. Judit az Ószövetség egyik nagy hősnője lesz, és már alig várom, hogy találkozzunk vele.

Kedves barátaim, hosszú rész volt a mai, ezért elnézést kérek. De milyen nagyszerű rész! Micsoda ajándék, hogy együtt lehettünk!

Imádkozom értetek. Kérlek benneteket, ti is imádkozzatok értem!

Avatar photo

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.