Szükségünk van arra, hogy újra a miénk legyen Egyházunk
Egy pap lelki vívódása a Nagyhéten a koronavírus járvány kapcsán
Önző módon azt szeretném, ha templomaink kapui megnyílnának, és templomi tevékenységeink visszatérnének a normális mederbe. Nemcsak a mi templomunk esetében szeretném, hanem az egész világon az összes templomnál.
És azt hiszem, ti is ezt szeretnétek.
De most egy másik szempontból is szeretném nektek megvilágítani a kérdést. A Sátán semmit sem akar jobban, mint hogy valahogyan az Egyházat okolhassa ennek a vírusnak a terjesztéséért, amelyt káoszt és pusztítást robbantott ki az egész Földön.
Püspökeink felvállalt mostani templombezárásaiban bölcsesség rejlik.
Nagyhét van, és mindennek a normális rend szerint kellene zajlania, hogy elmehessünk a nagycsütörtöki és nagypénteki liturgikus eseményekre, hogy megfelelő módon ünnepelhessük Jézus Krisztus feltámadását Húsvét vasárnapjának reggelén.
De a dolgok állása jelenleg nem ilyen.
Vegyük csak azt a példát, amikor Washington államban egy templomi kórus március 10-én próbát tartott. A 60 énekes közül 45-en elkapták a koronavírust, és nagy szomorúsággal kell leírnom, ketten közülük azóta meg is haltak. Isten nyugosztalja őket és vigasztalja meg családjukat és barátaikat.
Mindannyiunk egészsége érdekében mindennapi életünkben követnünk kell bizonyos otthonmaradási szabályokat, és templomlátogatásunk korlátok közé lett szorítva. Lépjünk hátrébb egy kissé, és gondoljuk át, hogyan szólít mégis minket Isten, és mire hív fel.
Először is szeretnék megosztani veletek egy igaz történetet, amelyben Isten alig pár évvel ezelőtt egy hasonlóan rettenetes helyzetből mentette meg Észak-Texas egy részét.
Az Egyesült Államok délnyugati részének egész középső területét 2011-2014 között nagyon súlyos aszály és éhínség sújtotta. A legtöbb kárt Texasban Wichita Falls környéke szenvedte el. Dallasban és Fort Worth-ben rendkívüli vízkorlátozást vezettek be, de Wichita Fallsban lényegében teljesen kifogytak a vízből, és a vállalkozások sorra bezártak.
Még ha egy kis eső néha némi enyhülést hozott is, ez nem volt elegendő arra, hogy tovább működjenek. Gyilkos időszak volt az egész régiónak.
Valamilyen oknál fogva Isten a szívembe ültette, hogy figyeljem a helyzetüket a hírekben több mint két éven keresztül. Őszintén imádkoztam velük egész idő alatt.
Úgy tűnt, hogy minden imádságunk megválaszolatlanul marad.
Tudtam Márk Evangéliumából, hogy Jézus szerint a legnehezebb esetekben imádságunknak személyes áldozattal, böjtöléssel kell együtt járnia, úgyhogy negyven napon keresztül böjtöltem is.
Néhány héttel a böjtölés után Isten bepillantást engedett számomra a jövőbe, és tudomást szereztem egy eljövendő esőről. Mint Illés próféta idejében, a kemény aszály három és fél éven át tartott.
2015 tavaszán, az iskolai szünetben aztán meghívást kaptam a windthorsti Szűz Mária Katolikus Iskolába, Wichita Fallstól 30 kilométerre délre, a diákok a heti szentmiséjére és más ifjúsági eseményekre.
Ott, a szentmisén a következőket mondtam nekik:
„És ha most azt mondanám nektek, hogy jövő ilyenkorra nemcsak hogy vége lesz az aszálynak, de a környék össze tava teljesen tele lesz vízzel, és minden aggodalmunk elszáll?”
Már a puszta gondolat is örömet szerzett nekik.
Hozzátettem:
„Így lesz. Isten meghallgatta az imáinkat.”
Azon a tavaszon az elmúlt 150 év során Wichita Falls-ban valaha is feljegyzett legnagyobb eső zúdult a földre, minden tó megtelt, sőt ki is áradt.
Azért mondtam el ezt a történetet, mert valódi isteni beavatkozásról, csodáról van szó. Másfelől, az elmúlt 10 éven belül történt. Harmadsorban, mert most egy hasonlóan nehéz helyzetben vagyunk, ami most az egész világot érinti.
Tételezzük fel, hogy Isten megengedte ezt a vírust.
Másrészt viszont a Sátán arra akarja a vírust használni, hogy elfordítsa a világot Istentől, és ehhez meg kell találja a módját, hogy az Egyházat hibáztathassa érte. Isten bölcsességében minden templom bezártnak tűnik, pontosan a Sátán reményeinek és terveinek megfelelően, de az utolsó szó nem a Sátáné, hanem Jézusé.
A templomok ugyan látszólag be vannak zárva, de papjaink dolgoznak, imádkoznak és böjtölnek. Mi papok a háttérben dolgozunk, hogy reményt adjunk a reményt vesztetteknek, imádkozunk a betegekért és kiszolgáltatjuk nekik a betegek szentségét, és feloldozást adunk Jézus nevében a bűnét megbánó vétkezőnek.
Ugyanakkor arra kérlek benneteket, hogy mindannyian végezzünk valami különlegeset a Nagyhétre. Nem lesz könnyű, de el tudjuk végezni. Szentséget, áldozatot és imádságot követel mindenkitől.
Vissza kell szerezzük Egyházunkat.
Nem, most nem egyszerűen arról beszélek, hogy nyissuk ki a kapukat, és végezzük dolgunkat a normális, megszokott menet szerint. Úgy kell visszaszerezzük Egyházunkat, ahogyan az elmúlt 50 évben még soha.
- Együtt imádkozó családokra van szükségünk.
- Arra van szükségünk, hogy Jézus Krisztus legyen minden családban a családfő.
- Megszentelt, Jézus Szent Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének szentelt családokra van szükségünk.
- Együtt kell imádkozzunk a szentekkel.
- Szükségünk van Szent Mihály arkangyal védelmére és arra, hogy rábízzuk magunkat őrangyalainkra.
- Lüktető, eleven Egyházra van szükségünk, amely az egész világot Jézus Krisztushoz vezeti, az örök élet dicsőségébe.
- Erős házasságokra van szükségünk, olyan párokra, akik együtt imádkoznak és együtt hoznak áldozatot Isten nagyobb dicsőségére és mások javára.
- Szükség van fiaink, leányaink, unokáink bátorítására, hogy elgondolkodjanak az egyházi hivatáson.
- Szükségünk van arra, hogy imádkozzunk a tizenévesekért és a fiatal felnőttekért, hogy elhiggyék, Jézus Krisztus a világ Igazi Megváltója, és segítsük őket, hogy megtalálják hivatásukat az életben. Ujjongjunk, ha valamelyikük azt mondja, hogy érzi Jézus Krisztus meghívását az egyházi hivatásra, kezdjünk imádkozni értük és támogassuk őket abban, hogy többet tudjanak meg az egyházi életről és szolgálatról. Ösztönözzük őket arra, hogy próbálják megtalálni, mi Isten szándéka velük.
Ami engem illet, temérdek család és ember imádkozott értem a szeminárium hét éve alatt, és igazán nem tudom, kitartottam-e volna mindazon kegyelmek nélkül, amelyeket Isten általuk adott nekem.
Nem, ezen a Nagyhéten nem fog befejeződni ez a járvány, de Isten segíthet abban, hogy a meredek görbe ellaposodjék. És biztosak lehetünk abban, hogy Krisztus és az ő Egyháza segítségével életünk visszatérhet a helyes ösvényre.
Mindegyikőtöktől azt kérem, hogy ezen a héten tegyétek meg a következő négy dolgot:
- Olvassátok el az egyik Evangéliumot az elejétől a végéig (Máté, Márk, Lukács vagy János). Tapasztaljátok meg ténylegesen a jó Hírt, hogy Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált.
- Imádkozzatok minden nap 30 percet a szokásos Bibliaolvasáson felül.
Imádkozzátok a rózsafüzért vagy az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét együtt azokkal, akik veletek egy fedél alatt élnek. - Ez a vírus a legveszélyesebbek közül való. Jézus megmondta, hogy csak imádkozással és böjtöléssel lehet kiküszöbölni.
Ezen a héten iktassatok be még egy egynapos böjtöt. Lépjetek be Jézus Krisztus szenvedésébe, és szenvedjetek együtt azokkal, akik a leginkább szenvednek ettől a járványtól. Szenvedjetek együtt a szenvedőkkel. Sírjatok együtt a sírókkal.
Meg tudtok lenni naponta három kevéske étkezéssel, csipegetés nélkül? Tudtok még ennél is többet tenni? Igyatok sok folyadékot. Ha egészségügyi problémáitok vannak, ajánljatok fel valami mást áldozatképpen. Gondoljatok arra, hogy ebben most mindannyian együtt benne vagyunk, és Jézus is a csónakban van velünk.
Végezetül, imádkozzatok az Egyházért, imádkozzatok püspökeinkért, papjainkért és szerzeteseinkért.
Imádkozzatok, hogy több fiatal férfi és nő hallja meg Isten hívását az egyházi életre.
Imádkozzatok, hogy el tudjanak szakadni a világ ígéreteitől és Jézus Krisztus örök ígérete felé forduljanak. Imádkozzatok a szeminaristákért és mindazokért, akik egyházi képzésben vesznek részt.
Imádkozzatok, hogy Egyházunk újra erős legyen, és a világon a Jóság legnagyobb erejévé váljon. Imádkozzatok, hogy Egyházunk Krisztus menyasszonyaként minden családban és az egész világon jelenlévővé tudja tenni Krisztust.
Amikor Jézust keresztre feszítették, nyilvánvalóvá vált a mindannyiunkért vállalt szenvedése: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.”
Jézus Krisztus meg fog minket szabadítani ettől a vírustól, erre egyedül ő képes. Legyünk Jézus Krisztus hűséges szolgái, forduljunk el minden bűntől, ragaszkodjunk Hozzá és Egyházához, mivel teljes bizonyossággal tudjuk, hogy minden gonosztól megszabadít bennünket.
Írta: Kyle Walterscheid atya (Texas) / ChurchPop
Fordította: Solymosi Judit