Hogyan írják le az éhezés egyes fázisai a Nyugat hanyatlását

Charles Pope atya sorozatának második része, az első rész itt olvasható.

Monsignore Charles Pope atya, az amerikai Washington D.C. Szent Ciprián templomának papja szabad idejében könyveket ír, blogoldalt szerkeszt, Amerika-szerte előadásokat tart és konferenciákon vesz részt, interjúkat ad, rádióban és beszélgetéseken szerepel, hogy megossza gondolatait a katolikus hívőkkel bonyolult és sebesen átalakuló világunk nehezen érthető változásairól. A Nyugat hanyatlásával foglalkozó sorozatának második részét a fizikai és a lelki kiéhezés fázisairól az alábbiakban foglaljuk össze.

Pope atya véleménye szerint csapnivalóan rossz állapotban van mindaz, ami még megmaradt a nyugati kultúrából és a kereszténységből. A kiéhezés szakaszainak a vizsgálatát hívja segítségül annak megértéséhez, mi is történik valójában.

Okfejtését azzal a megállapítással kezdi, hogy a fizikai éhség súlyos probléma; kötelességünk segíteni az éhezőket és az alultápláltakat. Napjainkban azonban még elterjedtebb a lelki éhség, ha nem éppen a teljes kiéhezés. A lelki éhezés nem Istentől származik, aki bőséges kegyelmet és igazságot adott nekünk; mi magunk vagyunk a forrás, mi okozzuk önmagunknak. És mára igen előrehaladott állapotba kerültünk, egy olyan fázisba, amikor az emberben egyfajta fásultság lép fel, és ebben a letargikus állapotban kevés hajlandóságot mutat arra, hogy bármit is tegyen ellene.

A szerző ezután orvosi forrásokra támaszkodva megvizsgálja a fizikai éhezés hatásait az egymást követő fázisokban, és párhuzamba állítja ezeket azok lelki megfelelőivel az éhező és haldokló Nyugaton.

Az éhezés első időszakában még csak gyengék vagyunk: a lelki éhezés esetében morálisan gyengék. A szexualitás terén, de általában is, az önfegyelem egyre inkább hiányzik a mai kultúránkból. Sokan túl gyengék a házasság, a vallási élet vagy a papság iránt vállalt kötelezettségeik megtartásához, felelősségeik vállalásához. Felemészt bennünket a kapzsiság és nagy problémát jelent az alkohol-, drog- és pornográfia-függőség. Egyre többen gondolják, hogy észszerűtlen elvárni az emberektől, hogy a hétköznapi bibliai erkölcs szerint éljenek, vagy hogy hordozni tudják a keresztet.

A lelki éhezés állandósulásával az elme elhomályosul, a gondolkodás torzzá válik. Nagy lesz a zűrzavar még a legalapvetőbb erkölcsi kérdésekben is. Hogyan válhattunk annyira zavarodottá, hogy azt gondoljuk, a még meg nem született gyermekek meggyilkolása rendjén való? Hogyan fogadhatjuk el és helyeselhetjük a természettel ellentétes és családot romboló dolgokat, például a homoszexuális aktusokat? Hogyan lehetséges ekkora zűrzavar a gyermekek megfelelő és hatékony nevelése és oktatása kérdésében?

A lelki éhezés súlyosbodásával fokozódik az ingerlékenység és az agresszivitás, és hatalmas mennyiségű harag zúdul az Egyházra, valahányszor szót emel korunk rossz közérzete, gyengélkedése ellen. Emellett növekszik az ellenállás a törvényes tekintéllyel szemben, és elvész az idősek, valamint a hagyomány iránti tisztelet. Szent Pál nagyon jól leírja egy olyan kultúra általános ingerlékenységét, amely elnyomta az Istenről szóló igazságot és lelkileg éhezik:

„Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal. Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek,  értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek.” (Róm 1,29-31).

Már nem vagyunk azonos véleményen azokról az alapértékekről, amelyeket Isten igazságának „étele” nyújt számunkra.

Lelki éhezésünk fokozódásával párhuzamosan gyengül immunrendszerünk. Egyre kevésbé tudjuk kivédeni a bűn betegségének fokozódó támadásait. Könnyebben engedünk a kísértésnek. Olyan dolgokat, amelyeket egykor erkölcstelennek tartottak, ma nyíltan tesznek, sőt ünnepelnek. Széles körben elterjedtté válik a tinédzserkori terhesség, az abortusz, az internetes pornográfia fogyasztása, a válás és a házasságon kívüli együttélés. Egyre kevésbé vagyunk képesek harcolni a bűn terjedése ellen.

A fizikai éhezés adott szakaszában a test elkezdi felemészteni a saját izomszöveteit. Lelki éhezésünkben viszont a saját fajtánkat kezdjük felemészteni. Megöljük gyermekeinket az anyaméhben; embriókat használunk kutatásokhoz. Eutanáziát alkalmazunk időseinken. Fiatalok gyilkolnak más fiatalokat a bandaháborúkban. Gazdaságilag nehéz időkben képtelenek vagyunk észszerűen visszafogni a kiadásainkat, hanem egymással harcolunk a megmaradt morzsákért. A kétségbeesett éhező emberek gyakran egymás ellen fordulnak. Végül, mint egyetlen test, önnönmagunkat emésztjük fel.

A következő az a fázis, amikor a testben a belső szervek kezdenek leállni. A lelkileg éhező nyugati világban számos intézményünk működésképtelenné válik és leáll. Családjaink súlyos válsághelyzetében a gyermekek csaknem fele már nem él mindkét szülőjével. A legtöbb helyen az állami iskolarendszer évek óta szégyenfolt, küszködnek az egyházi iskolák, és visszaesett a szentmisék látogatottsága is. Éles ellentétek bénítják, és botrányok sújtják a kormányzást és a közszférát.

A következő szakaszban megjelennek a hallucinációk, a görcsök és izomrángások. Szent Pál a korának lelkileg kiéhezett pogányairól beszélve azt mondta:

„… belevesztek okoskodásaikba, és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Kérkedtek bölcsességükkel, és oktalanná váltak… Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket.” (Róm 1,21-22, 28).

A lelki éhezéstől a nyugati ember gondolkodása egyre inkább furcsává, torzzá, hóbortossá, ostobává, hiábavalóvá válik, és gyakran nélkülözi a józan paraszti észt. Az erőszak és a zűrzavar végigsöpör a kultúránkon. A család felbomlása miatt sok lesz a zavarodott, javíthatatlan és erőszakos gyermek. De még a nem erőszakos gyerekeknek is rövid a figyelmük, és gyakran nehéz őket kontrollálni és fegyelmezni. A felnőtteknél szintén gyakori jelenség a túlmozgásos és kényszeres viselkedés, a figyelmi időszakok rövidsége és a szeszélyes kedélyállapot.

A fizikai éhezésnél ekkor már rendszertelenné és szabálytalanná válik a szívverés. A lelkileg éhező nyugati világban nem arról van szó, mintha teljesen hiányozna belőlünk minden jóság. Képesek vagyunk hatalmas együttérzést tanúsítani természeti katasztrófák esetén, máskor viszont durvák és érzéketlenek vagyunk. Úgy tűnik, törődünk a szegényekkel, de elvetetjük a kisbabáinkat, és a beteg időseink megölését szorgalmazzuk. Éhező kultúránk szívverése rendszertelenné és szabálytalanná válik.

Aluszékony, kómás állapotba kerülünk. Jézus így beszél az aluszékonysághoz vezető éhezésről:

„Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap.” (Lk 21,34).

Éhező kultúránk gyakran mentes az önreflexiótól. Szörnyű hanyatlásunk előrehaladása sokak figyelmét elkerüli, akik látszólag tudomást sem vesznek lelki éhezésünk tüneteiről. Szent Pál azt mondja:

„Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok” (1Tesz 5,6). Azt is mondja: „Ehhez tartsátok magatokat, felismerve az időt. Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk.” (Róm 13,11).

A kiéhezés végső következménye a lelki halál. Bűneink miatt halottakká válunk. XVI. Benedek pápa megjegyezte, hogy Európában kialszanak a fények. Mivel Európa elhagyta szellemi örökségét, és önként vállalt lelki éhezésbe kezdett, születési rátája meredeken visszaesett. Nagyon is lehetséges, hogy fiatalabb olvasóink életében a korábbról ismert Európa megszűnik létezni. A magukat halálra éheztető nyugati liberális demokráciákat muszlim teokratikus államok fogják felváltani. Talán Amerika sorsa kevésbé egyértelmű: itt is sokan élnek lelki éheztető diétán, de sokan vannak olyanok is, akik még mindig hisznek; az Egyházban itt a megújulás jelei mutatkoznak. Imádkozzatok Istenhez, hogy a visszafordulás folytatódjon! Imádkozzatok azért is, hogy Európa számára ne legyen túl késő.

A sorozat fordításában, összefoglalásában, szerkesztésében részt vett a Zarándok.ma munkacsoportja: Dr. Fedineczné Vittay Katalin, T. Nagy Edit, Ujvári Szonja és Solymosi Judit