BIY HU cover 234. nap

234. nap: Jeremiás panasza

A gonoszok szerencséje

Biztos, hogy neked lesz igazad,
Uram, ha perelni kezdek veled.
Mégis, hadd tegyem föl kérdésemet:
Miért szerencsések a gonoszok,
s miért élveznek békét a hűtlenek?

Elülteted őket, s ők gyökeret vernek,
felnőnek és gyümölcsöt hoznak.
Közel vagy a szájukhoz,
de távol a szívüktől.

Engem pedig ismersz, Uram,
és belém látsz.
Próbára teheted a szívem,
hisz a kezedben van.
Válogasd ki őket,
mint az áldozatra szánt juhokat,
és tartsd meg őket az öldöklés napjára!

[Meddig gyászoljon még a föld, és meddig száradjon a fű az útszélen? Még a barom és a madár is elpusztul a rajta lakók gonoszsága miatt.]
Mert azt mondják:
„Isten nem látja viselkedésünket.”

Ha gyalogosokkal futva elfáradsz,
hogyan versenyezhetsz majd a lovakkal?
És ha nem vagy biztonságban
a békés földön,
mit csinálsz majd a Jordán sűrűjében?

Az Úr panasza elpusztított birtoka miatt

Elhagytam házamat,
lemondtam örökrészemről.
Ellenségei kezére juttattam,
amit egykor annyira szerettem.

Mert olyan lett hozzám örökségem,
mint az oroszlán az erdőben:
vadul ordít ellenem.
Ezért hát meggyűlöltem.

Vajon szép tollazatú madár az én örökségem,
hogy a madarak mindenfelől köré gyülekeznek?
Rajta! Gyűljetek össze ti is mind, vadállatok,
gyertek, hogy felfaljátok!

Sok pásztor pusztította szőlőmet,
és taposta osztályrészemet.
Kietlen pusztasággá tették
gyönyörű birtokomat.

Gyászba borították, feldúlták;
összetiporva hever színem előtt.
Teljesen elpusztult az egész ország,
és nincs, aki bánkódnék miatta.

A puszta minden kopár dombja felől
pusztítók érkeztek;
[mert az Úr kardja emésztő kard].
Az ország egyik szélétől a másikig
nincs békessége egyetlen élőnek sem.

Ha búzát vetnek, tövist aratnak;
fáradnak, mégsem boldogulnak.
Szégyent vallanak aratáskor
az Úr rettenetes haragja miatt.

A szomszédos népekre váró ítélet és üdvösség.

Ezt mondja az Úr: Ami gonosz szomszédaimat illeti, akik kinyújtották kezüket örökrészemre, amelyet népemnek, Izraelnek juttattam, ezt teszem velük: Kitépem őket földjükből. [De kitépem Júda házát is a kezükből.] Ám aztán, hogy kitéptem őket, megkönyörülök rajtuk, és visszavezetem őket, mindegyiket a maga örökrészébe, a maga országába. És ha gondjuk lesz rá, hogy megtanulják népem útjait, és az én nevemre esküsznek, ilyen módon: „Amint igaz, hogy az Úr él”, úgy, ahogy a népem megtanult tőlük Baálra esküdni, akkor helyük lesz majd az én népem között. De ha valamelyik nemzet nem hallgat rám, kitépem gyökerestül, és elpusztítom – mondja az Úr.

Az öv jelképe.

Így szólt hozzám az Úr: „Menj, és vásárolj magadnak egy lenövet és kösd a derekadra! De vízbe ne mártsd.” Erre az Úr parancsa szerint megvettem az övet, s a derekamra kötöttem. Majd másodszor is szólt hozzám az Úr: „Vedd az övet, amelyet vásároltál és a derekadon viselsz. Kelj útra, és menj el az Eufráteszhez, és rejtsd el ott egy sziklahasadékban!” El is mentem és elrejtettem az Eufrátesz közelében, úgy, amint az Úr parancsolta. Hosszú idő elteltével újra szólt hozzám az Úr: „Kelj föl, menj el az Eufráteszhez és hozd el onnan az övet, amelyről megparancsoltam neked, hogy rejtsd ott el.” Elmentem hát az Eufráteszhez, kiástam és kivettem az övet arról a helyről, ahová annak idején elrejtettem. Az öv rothadt volt s teljesen hasznavehetetlen. Akkor az Úr ezeket a szavakat intézte hozzám: „Ezt mondja az Úr: Így fogom megrothasztani Júda és Jeruzsálem mérhetetlen kevélységét. Ez a gonosz nép, amely nem akar szavamra hallgatni, hanem saját szívének gonoszságát követve idegen isteneknek szegődik nyomába, hogy szolgáljon nekik és imádja őket, olyan lesz, mint ez az öv: teljesen hasznavehetetlen. Mert ahogy az öv az ember derekához simul, úgy csatoltam én is magamhoz Júda egész házát – mondja az Úr –, hogy népemmé, dicsőségemmé, dicséretemmé és hírnevemmé legyenek. De ők nem hallgattak rám.”

Az összetört boroskorsók.

Mondd meg ennek a népnek: „Minden korsót borral töltenek meg.” És ha erre azt válaszolják: „Azt hiszed, nem tudjuk, hogy minden korsót borral töltenek meg?” – így felelj nekik: „Ezt mondja az Úr: Nos, én részegséggel töltöm meg ennek az országnak minden lakóját: a Dávid trónján ülő királyokat, a papokat és a prófétákat és Jeruzsálem minden lakóját. És az egyiket a másikhoz ütöm apát és fiát egyaránt – mondja az Úr. Nem kegyelmezek, nem könyörülök, és irgalom nem tart vissza, hogy el ne pusztítsam őket.”

A Júdára váró fogság

Hallgassatok ide, figyeljetek;
s tegyétek félre a gőgöt, mert az Úr beszél!

Dicsőítsétek meg az Urat, a ti Isteneteket,
mielőtt sötétséget támasztana,
és lábatok megbotlanék
a homályba borult hegyeken.
A világosságra vártok,
de sötét éjszakára fogja változtatni,
sűrű homályra fordítja.

Ha nem hallgattok intő szómra,
titokban sírok majd gőgötök miatt,
és szememből patakzik a könny,
mert az Úr nyája fogságba kerül.

A Jojachinnak szóló fenyegetés

Mondd meg a királynak és az anyakirálynénak:

Alázkodjatok meg, és üljetek veszteg,
mert lehullott fejetekről
dicsőséges koronátok!

A Negeb városait már körülzárták,
és nincs, aki megnyissa őket.
Egész Júda fogságba kerül,
fogságba jut mindenestül.

Figyelmeztetés a bűnbánattól idegenkedő Jeruzsálemhez

Emeld föl tekinteted, Jeruzsálem,
és nézd, mint közelednek észak felől!
Hol van a nyáj, amelyet egykor rád bíztak,
a nyáj, amellyel valamikor dicsekedtél?

Mit szólsz majd,
ha hódítóként megszállnak azok,
akikről azt hitted, hogy a barátaid?
Nem tör rád majd a fájdalom,
mint a szülni készülő asszonyra?

Lehet, hogy azt kérded szívedben:
„De miért is történt ez velem?”
Mérhetetlen gonoszságod miatt
húzták le rólad a ruhát, azért bántalmaztak.

Megváltoztathatja-e bőrét a szerecsen,
vagy a párduc a tarka szőrét?
És ti, vajon tudtok-e ti még jót tenni,
amikor már úgy hozzászoktatok a rosszhoz?

Szétszórlak benneteket, mint a pozdorját,
amelyet felkavar a puszta szele.

Ez lesz a sorsod és hűtlenséged bére;
s ezt mind én küldöm rád – mondja az Úr.
Mert megfeledkeztél rólam,
és a hazugságba vetetted bizalmadat,

azért lerántom rólad a ruhát
egészen az arcodig,
és láthatóvá válik gyalázatod:

házasságtöréseid, buja nyihogásod,
és undok kicsapongásod.
A dombokon is, a mezőkön is
láttam utálatosságaidat.
Jaj neked, Jeruzsálem,
hogy nem tudsz megtisztulni!
Meddig mehet ez még így tovább?

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A szentély.

Ezután a templomba vitt, és megmérte a pilléreket: hat könyök volt a szélességük az egyik oldalon és hat könyök a másik oldalon. A bejárat szélessége: tíz könyök, a bejárat oldalfalai: öt könyök az egyik oldalon és öt könyök a másik oldalon. Hosszát is megmérte: negyven könyök, és a szélessége: húsz könyök.

A szentek szentje.

Ezután a templom belsejébe ment, és megmérte az ajtó pillérét: két könyök, majd a bejárat oldalfalait: hét könyök, és a bejárat oldalfalait: hét könyök. És megmérte a hosszát: húsz könyök, és a szélességét: húsz könyök a templom előtt. Majd azt mondta nekem: ez a legszentebb.

Az oldalépületek.

És megmérte a templom falát: hat könyök, és az oldalépületek szélességét: négy könyök mindenütt a templom körül. Az oldalépületekből – oldalépület oldalépület fölött – harminc volt három emeleten. A falakon, amely befelé, az oldalfülkékre nézett, kiszögellések voltak, amelyek támként szolgáltak. A templom falában nem voltak ilyen támpillérek. Az oldalfülkék szélessége emeletről emeletre növekedett, mert körülvették a templomot az emeleteken, ezért… A templomon körös-körül emelkedést láttam: az oldalfülkék alapjai egy teljes mérővesszőt tettek ki, azaz hat könyököt. Az oldalépületek külső falának vastagsága öt könyök volt. Szabad tér volt a templom oldalépületei és a cellák között, mintegy húszkönyöknyi szélességben körös-körül a templom körül. Az oldalépület kapui a szabadba nyíltak, egy kapu északra, egy meg délre, és a szabad tér szélessége öt könyök volt körös-körül.

A nyugati épület.

A különálló épület, amely nyugati irányban volt, hetven könyök széles volt, az épület falának szélessége körös-körül öt könyök volt, hossza pedig kilencven könyök. Aztán megmérte a templomépületet: száz könyök hosszú volt, elkülönített hely, az épület, a falaival együtt száz könyök hosszú volt. A ház homlokzata előtt fekvő és kelet felé elkülönített hely szélessége pedig száz könyök volt.

A belső díszítés.

Majd megmérte az épület hosszúságát az elkülönített terület felől, falaival együtt, minden oldalról: száz könyök. A templom belsejét és az udvar előcsarnokait, a küszöböket, a rácsos ablakokat és a kapukereteket három oldalon körös-körül gyalult fa borította, a küszöbbel szemben, körös-körül a padlótól az ablakokig, az ablakokon meg rács volt. A bejárattól egészen a templom belső részéig és kívül, és minden falon körös-körül, kívül és belül kerubok voltak meg pálmák. Egy pálma volt két kerub között, és mindegyik kerubnak két arca volt: emberi arca az egyik pálma felől az egyik oldalon, és oroszlánarca a másik pálma felől a másik oldalon. Így voltak ábrázolva körös-körül az egész templomban. A padlótól a kapu felső részéig kerubok és pálmák voltak kifaragva.

A faoltár

A templom oszlopai négyszögletesek voltak. A legszentebb előtt olyan valami volt, mint egy három könyök magas, két könyök hosszú és két könyök széles fából való oltár. Sarkai, talapzata és oldala fából voltak. És azt mondta nekem: „Ez az az asztal, amely az Úr előtt áll.”

Az ajtószárnyak.

A templomcsarnoknak két ajtószárnya volt, és a legszentebbnek is két ajtószárnya volt. Az ajtószárnyaknak két elfordítható ajtólapjuk volt, kettő az egyik és kettő a másik szárnyon. A templomcsarnok ajtószárnyain kerubok és pálmák voltak, mint a falakon is, és fából való védőtető volt kívül az előcsarnok előtt. Rácsos ablakok és pálmák voltak kívül és belül az előcsarnok oldalfalain, továbbá a templom oldalfülkéi és a védőtetők.

A templom melléképületei.

Aztán kivitt a külső udvarba északi irányba; ahhoz a kamrához vitt, amely az elkülönített hellyel átellenben és az észak felé néző építménnyel szemben volt. A hossza száz könyök volt az északi felén, a szélessége ötven könyök. A belső udvarban a kapukkal szemben és a külső udvarban a kikövezett úttal szemben karzatok voltak egymással szemben három emeleten. És a cellák előtt tíz könyök széles és száz könyök hosszú folyosó volt, amelynek kapui északra néztek. A felső kamrák valamivel kisebbek voltak, mint az alsók és a középsők, mert a karzat elfoglalta előlük a helyet. Háromemeletesek voltak ugyanis, és nem voltak oszlopaik úgy, mint ahogy oszlopok voltak az udvarokban. Ezért volt kevesebb terük, mint az alsóknak és a középsőknek. A külső fal, amely a kamrákkal párhuzamosan a külső udvar irányába a kamrák felé húzódott, ötven könyök hosszúságú volt. Mert a kamrák hossza, amelyek a külső udvarban voltak, ötven könyök volt, a templom előttieké meg száz könyök. A bejárat e kamrák alatt kelet felől volt, ha az ember a külső udvarból jött. Az udvar falának szélességében déli irányban az elkülönített hely előtt és az épület előtt ugyancsak kamrák voltak. Előttük út volt, mint az északra fekvő kamráknál: hosszúságuk, szélességük, minden kijáratuk, egyéb berendezésük és ajtajaik ugyanolyanok voltak. Olyanok voltak, mint a déli kamrák bejáratai: minden út kezdetén volt egy bejárat a kelet felé néző fallal szemben, annak a bejáratánál. És így szólt hozzám: „Az északi kamrák és a déli kamrák, amelyek az elkülönített hely előtt vannak, a legszentebbnek a kamrái, ahol a papok, akik az Úrhoz közelíthetnek, elfogyasztják a szent adományokat. Oda tegyék le a szent adományokat, az ételáldozatot, a bűnért való áldozatot és a jóvátételi áldozatot, mert az a hely szent. És ha a papok oda betérnek, ne menjenek a szentélyből a külső udvarba, hanem ott tegyék le ruhájukat, amelyben szolgálatukat végezték, mert azok szentek. Más ruhát vegyenek magukra, és csak azután közeledjenek a nép számára kijelölt helyhez.”

A templomtér méretei.

És amikor befejezte a belső templomépület mérését, kivitt a kelet felé néző kapuhoz, és megmérte körös-körül a templomteret. Megmérte a keleti oldalt a mérővesszőjével: ötszáz könyök. Aztán megfordult, és megmérte az északi oldalt: ötszáz könyök a mérővesszővel. Aztán megfordult, megmérte a déli oldalt, és ötszáz könyököt mért a mérővesszővel. Megfordult, és megmérte a nyugati oldalt: ötszáz könyök a mérővesszővel. Négy irányban mérte meg a falat körös-körül minden oldalukon – ötszáz könyök hosszú és ötszáz könyök széles –, hogy a szentet elkülönítse a közönségestől.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Utálja az Úr a gonosz életét,
de aki az igazság útján jár, azt kedveli.

Alaposan meglakol, aki letér az ösvényről,
aki gyűlöli a dorgálást, az meghal.

Az alvilág s a temető nyitva az Úr előtt,
de mennyivel inkább az emberek szíve!

A gúnyolódó nem szereti, ha feddik,
ezért nem is szeret a bölcsekhez járni.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, áldunk és dicsőítünk téged. Köszönjük neked annak az ajándékát, hogy részesei lehetünk ennek a közösségnek, tudva, hogy vannak emberek, akik imádkoznak értünk, velünk, és hallgatják a te igédet. Mindannyian megtörtek vagyunk, mindannyian küzdünk oly sok mindennel, és mégis újra és újra visszatérünk ide. Újra és újra engedjük, hogy szólj hozzánk. Újra és újra megmutatjuk neked a szívünket – neked, aki igazán ismersz minket. Te vagy az, aki úgy tudsz szólni hozzánk, hogy teljesen ismered a szívünket. Még sebzettségünk és megtörtségünk ellenére is, akkor is, amikor elbukunk abban, hogy olyan emberek legyünk, amilyennek teremtettél minket – még akkor is visszahívsz magadhoz. Köszönjük neked. Legyen tiéd minden dicsőség, minden hála és minden szeretet. Legyen a mi szívünk olyan szív, amely képes téged úgy szeretni, ahogyan azt megérdemled. Jézus Krisztus hatalmas nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Példabeszédek könyvének most olvasott részéről eszembe jut egy másik példabeszéd, amely arról szól, hogy a bolond nem akarja, hogy megfeddjék, nem akarja, hogy tanítsák. Van egy érdekes szó, ami pont erre a jelenségre vonatkozik: a „docilitás”, a taníthatóság.

Valaki persze azt mondhatja: „Én nem akarok docilis lenni, mert az olyan, mintha valaki könnyen befolyásolható, gyenge ember lenne”. De a docilitás valójában egy hatalmas erényt, a formálhatóságot foglalja magába. Egy tanár számára hatalmas dolog felismerni, ha olyan diákjai vannak, akik nyitottak a tanulásra, szemben azokkal, akik úgy gondolják: „Te semmit nem tudsz nekem mondani, én már mindent tudok”.

Papként is mennyire fontos, hogy a szívünkben ott legyen a docilitás, ami nem más, mint, hogy azt mondom: „Istenem, bármit is akarsz tanítani nekem, szeretném azt, és engedem, hogy megtaníts rá”. Ez a bölcs szív hozzáállása. A bölcs szív nyitott a tanítás befogadására. Ahogy a Példabeszédek könyve is mondja: „Aki szívesen veszi az intelmet, az szeret tanulni; aki haragszik, hogyha dorgálják, az buta” (Péld 12,1).

Ez az, amivel az Isten megajándékoz minket, amikor igéjét olvassuk. Folyamatosan javít rajtunk. Csak akkor tudjuk ezt mások felé is közvetíteni, ha mi magunk nyitottak vagyunk arra, hogy Ő helyreigazítson minket.

Nézzük most meg Jeremiás könyvét! A 12. fejezetben a próféta a következőt mondja: „Engem pedig ismersz, Uram, és belém látsz. Próbára teheted a szívem, hisz a kezedben van. Válogasd ki őket, mint az áldozatra szánt juhokat, és tartsd meg őket az öldöklés napjára!” (3. vers). Lényegében azt kéri az Úrtól, hogy szabaduljon meg Jeruzsálem hamis embereitől, hiszen prófétaként tudja, mi közeleg. Tudja, hogy a babiloniak el fognak jönni, el fogják pusztítani ezt a helyet – hacsak a nép nem tér meg. Az 5. versben egy költői sort olvasunk: „Ha gyalogosokkal futva elfáradsz, hogyan versenyezhetsz majd a lovakkal?” Ez egy zseniális kép: ha már az egyszerű emberekkel sem bírsz lépést tartani, hogyan tudnál a lovakkal versenyezni? A gondolatmenet így folytatódik: „És ha nem vagy biztonságban a békés földön, mit csinálsz majd a Jordán sűrűjében?” (6. vers).

Jót teszünk magunknak azzal, ha elismerjük saját korlátainkat. Még emberekkel sem tudok versenyezni – hogyan tudnék hát szembeszállni az Istennel? Képzeljük bele magunkat a profi sportolók helyébe, az olimpia világába. Versenyzőtársaikon végignézve gyakran az eszükbe juthat: „Egyszerűen nem vagyok velük azonos szinten, nem tudok velük versenyezni.” Mindenki számára ismerős a gondolat: „Nem tudok mindent megcsinálni”. Pontosan erre mutat rá Jeremiás: ha erős emberekkel sem bírunk, hogyan is bírnánk az Úrral?

Jeremiás panaszkodik Istennek, és az Úr válaszol neki: „Ami gonosz szomszédaimat illeti, akik kinyújtották kezüket örökrészemre, amelyet népemnek, Izraelnek juttattam, ezt teszem velük: Kitépem őket földjükből” (12,14). De itt következik a jó hír. Már itt, Jeremiás könyvének elején eljut hozzánk egy reménysugár: „Ám aztán, hogy kitéptem őket, megkönyörülök rajtuk, és visszavezetem őket, mindegyiket a maga örökrészébe, a maga országába. És ha gondjuk lesz rá, hogy megtanulják népem útjait, és az én nevemre esküsznek, ilyen módon: »Amint igaz, hogy az Úr él«, úgy, ahogy a népem megtanult tőlük Baálra esküdni, akkor helyük lesz majd az én népem között” (12,15-16).

Ez döbbenetes. A népről, akik Baálra esküdtek, akik hamis istenekhez fordultak, az Úr azt mondja: „Visszahozom őket. Meg fogják tanulni, hogyan kell az én nevemben imádkozni, hogyan kell az én nevemben járni, hogyan kell az én nevemben élni”. – Ez a reménysugár a káosz közepén, amiben Jeremiás az életét éli. Isten azt mondja: „Igen, pusztulás jön. De utána visszahozlak titeket”. Ne felejtsük el, hogy bár Jeremiás elsősorban a megtérésre hívja őket, figyelmeztetni is próbálja őket: „Készüljetek fel, mert közeleg a megpróbáltatások ideje! Ha nem akarjátok bevenni a könnyű orvosságot, akkor íme, jön a keserűbb.”

Aztán a 13. fejezetben egy érdekfeszítő szimbólumról olvasunk: a lenövről. Ez valószínűleg nem olyan öv, amilyet ma övnek nevezünk, hanem egy olyan lenvászon ruhadarab, amelyet közvetlenül a testen viseltek, a derék és az ágyék körül. Ezért egyes bibliatudósok szerint inkább ágyékkötőnek vagy alsó ruhadarabnak tekinthető. Az Úr megparancsolja Jeremiásnak, hogy vegyen egy lenövet, és hordja azt. Miután hordta egy ideig, vigye ki az Eufráteszhez, rejtse el a sziklák közé, és hagyja ott megrohadni. Később aztán vissza kellett mennie, előkeresnie, és az persze időközben teljesen tönkrement. Az Úr ezt mondja a lenövről: „Ez Izrael háza, ez Júda háza.”

„…ahogy az öv az ember derekához simul, úgy csatoltam én is magamhoz Júda egész házát – mondja az Úr –, hogy népemmé, dicsőségemmé, dicséretemmé és hírnevemmé legyenek. De ők nem hallgattak rám” (13,11). Izrael népe olyanná vált, mint a hasznavehetetlen, tönkrement ágyékkötő. Az öv vagy ágyékkötő a legszorosabb közelséget fejezi ki. A ruhadarab szinte hozzátapad a viselő testéhez. Az Úr azt üzeni ezzel a képpel, hogy a népe hozzá tartozik, közvetlen közelségében voltak, de mivel elfordultak tőle, haszontalanná váltak.

A 13. fejezet végén Isten nagyon világosan szól: „Hallgassatok ide, figyeljetek; s tegyétek félre a gőgöt, mert az Úr beszél! Dicsőítsétek meg az Urat, a ti Isteneteket, mielőtt sötétséget támasztana, és lábatok megbotlanék a homályba borult hegyeken. A világosságra vártok, de sötét éjszakára fogja változtatni, sűrű homályra fordítja” (15-16. vers). Az üzenet továbbra is ez: „Térjetek vissza hozzám, amíg még van idő!”

Egy dolog ezeket a szavakat hallani, és azt gondolni: „Miért nem tértek vissza az Úrhoz?” Egészen más dolog úgy hallani, hogy ez talán rólam szól. Talán most éppen nekem mondja ezt az Isten. Lehet, hogy éppen most ezt kéri tőlem az Úr: „Van-e olyan terület az életedben, ahol eltávolodtál tőlem? Most azt kérem tőled, hogy gyere vissza hozzám!”

Ez az egyik legnagyobb ajándék, amikor elmélyedünk a próféták szavaiban. Itt van például Ezekiel látomása a templomról – ekkorra Jeruzsálem már elesett, a templomot már lerombolták. Közben itt van Jeremiás, akinél a templom még áll, és még buzgón hívja az embereket: „Térjetek vissza!” Vegyük észre, hogy a történelmi kontextuson túllépve ma személyesen is szól hozzánk az Isten.

Van-e most az életemben valami, bármilyen terület vagy helyzet, amelyben Isten egyszerűen ezt mondja: „Térj vissza hozzám! Ezen a területen eltávolodtál tőlem. Itt talán kihűlt benned az irántam való szeretet. Most pedig arra kérlek, hogy térj vissza hozzám!”

A próféták könyveiben való elmélyülés egyik nagy ajándéka, hogy nemcsak a történelmi összefüggéseket ismerjük meg. Ezekiel például a következő fejezeteken át a templomról szóló látomást kapja, miközben Jeruzsálem már elesett, és a templomot már lerombolták. Jeremiás idejében viszont a templom még áll, ő pedig továbbra is arra hívja az embereket, hogy térjenek vissza Istenhez.

Mindez bennünket is arra késztet, hogy megkérdezzük: hol kéri tőlem Isten, hogy átadjam neki a szívemet? Életem mely területén hív arra, hogy kimondjam: „Mostantól az övé vagyok. Mindig az övé vagyok. Örökre az övé vagyok”.

Ezt a fontos kérdést ma én is felteszem magamnak, miközben hallgatjuk Isten igéjét, és arra kérjük az Urat, hogy érintse meg a szívünket, győzzön meg bennünket, és vezessen haza hozzá.

Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.