213. nap: A Megváltó
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk szent igédért. Hálát adunk az élet ajándékáért és azért, hogy élő dolgok vesznek minket körül. Urunk és Istenünk, az élet és a növekedés a te ajándékod. Az is, ahogyan változunk, a te ajándékod, akár erőben, akár életkorban és gyengeségben tesszük ezt. Istenünk, te betegségeinkben is meg tudsz nyilvánulni, gyengeségeinkben is meg tudod mutatni hatalmadat, és gyakorta meg is teszed. Így hát megengedjük, hogy megismertesd magadat velünk és a világgal a mi gyengeségünkben. Megengedjük, hogy megnyilvánulj nekünk és a körülöttünk élőknek megtörtségünkön és sebzettségünkön keresztül. A mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmas nevében tesszük ezt. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Izajás könyvének 47. fejezete az egyik, ami mára jutott. Babilon megalázásáról szól. Ez az a hely, ahová a zsidókat száműzik és ahol aztán csaknem el is pusztítják őket. Babilon ekkor a világ vezető nagyhatalma. Mégis arról szól a jövendölés, hogy felfedik meztelenségét és látszik majd szégyene. Az Úr bosszút áll majd rajta, nem kímélve lakóit. Izajáson keresztül már Cirusznak, a perzsák királyának eljövetelét is jelezte Isten, most pedig Babilon végzetének üzenetét olvashatjuk tőle. Rendkívül erőteljes. A 47. fejezet 10. verse leírja, hogy Babilon biztonságban érzi magát. Lakói úgy érzik, senki sem látja őket. Bölcsességük és tudásuk félrevezeti őket, ezért mondják, hogy rajtuk kívül nincsen senki más. Mérhetetlen gőgjükben úgy hiszik, hogy nincs szükségük segítségre, nem kell nekik Isten. Így hát Isten megalázza őket.
A 48. fejezetben az Úr viszont magához Izraelhez szól. Tehát, egyrészt itt van a pogány babiloni nép, akinek sosem kellett Isten, másrészt ott van Izrael, aki viszont elhagyta Istent. Isten őket is megbünteti, de van egy fontos különbség: az Úr még mindig Izrael megváltója, ahogy a 48. fejezet 17. verse is írja. Ő Izrael Szentje. Arra tanítja népét, ami istenfélővé teszi, ami arra az útra vezeti, amin járnia kell. Panaszkodik is: ha Izrael ügyelt volna törvényére, békessége olyan lenne, mint a folyó, igazságossága pedig, mint a tenger hulláma. Ivadékai olyan számosak, akár a homokszemek. Isten itt alapvetően azt mondja, hűtlensége miatt ítéli el Izraelt, de ha visszatér hozzá, helyreállítja majd. A 47. fejezet tehát elítéli Babilont, a 48. pedig ítélet Izrael felett, de egy fontos záradékkal: a helyreállításra vonatkozó ígérettel.
Aztán itt van Ezekiel könyvének 8. fejezete. Ezekiel a folyó mellett él Babilonban, messze Jeruzsálemtől. Az Úr viszont lélekben elviszi, hogy lássa azt. Ebben a látomásban feltárul előtte a templom azzal a borzalommal együtt, ami benne történik: az Isten hamis imádata, sőt, hamis istenek és bálványok imádása is. De nemcsak ezt látja, hanem az Úr dicsőségét is.
Ez elképesztően fontos. Épp Ezekielnek volt ugyanis egy hihetetlen látomása Istenről, amikor felül ércnek, alul tűznek látta, tehát ő képes volt érzékelni Isten jelenlétét. A templombéli látomás leírása a 8.-tól a 11. fejezetig tart, melynek során a 10. fejezet végére azt is megtudjuk, hogy Isten dicsősége elhagyja a templomot. Ez tragikus. A 8. fejezet elején viszont és itt, a 9.-ben Ezekiel még látja Isten dicsőségét a templomban.
Megfigyelhetjük azt is, hogy Isten Ezekielt „emberfiának” hívja. De mit jelent ez? Ezt a kifejezést temérdekszer megtaláljuk a Bibliában, sőt, Jézus még saját magát is ekként említi. Ezekielnél semmi mást nem jelent, mint hogy a próféta emberi lény, Ádám leszármazottja. Dániel könyvének 7. fejezetében viszont ez a szó új értelmet nyer, mert az Emberfia lesz az, akinek Isten minden jogkört, hatalmat és uralmat átad az egész királysággal együtt. Így hát, amikor Jézus nevezi magát az Emberfiának, nem csupán emberként határozza meg önmagát, hanem úgy, mint akire a Dániel 7. fejezetében szereplő ígéret vonatkozik. Tehát Jézus nemcsak azt mondja, hogy ő ember, hanem azt is, hogy övé az ország, a hatalom és a dicsőség, amit az örökkévaló Istentől kapott.
Még egy utolsó megjegyzés ehhez az elképesztő 9. fejezethez. Isten hat mennyei személyt szólít, hogy vessen véget mindazok életének, akik nincsenek megjelölve a homlokukon. Közöttük van egy fehér ruhába öltözött férfi is, aki írnok. Ez a ruha a papság jelképe, ami ezt az eseményt kulcsfontosságúvá teszi. Az ő feladata ugyanis jelet tenni azok homlokára, akik siratják mindazt a szörnyűséget, ami a templomban történik. A jel pedig a héber tau betű: ez a mi „T” betűnk megfelelője, egyfajta kereszt.
Döbbenetes előre utalás! Észrevehetjük ugyanis, hogy azok az emberek, akik siratják a templomi borzalmakat és gyászolják az igaz imádat elvesztését, a kereszt jelét kapják a homlokukra, ami megőrzi életüket.
Ez az egyik oka annak, hogy minden keresztelő alkalmával a pap vagy a diakónus a szülőkkel együtt keresztet rajzol a keresztelendő homlokára. Ugyanez történik velünk a nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán is, amikor homlokunkon kereszttel jelölnek meg minket hamuval. Ez nemcsak Ezekiel könyvének 9. fejezetére emlékeztet, hanem előre vetíti az Úr jóságát is, hogy le fogja tenni életét, szelíden alávetve magát a halálnak, a kereszthalálnak. Hihetetlen, hogy mindezt Isten tervezte el. Méghozzá jó előre, mert jóságos, és cselekedetei a szemünkben csodálatosak.
Óriási ajándék, hogy veletek lehetek ma, és együtt imádkozhatunk hallva az Úr szavát! Szükségünk van rá, hogy igéje átjárja életünket, átalakítsa a látásmódunkat, azt, ahogy szeretünk, és azt is, ahogy járunk a világban.
Imádkozom értetek, hogy ez megtörténjen veletek is. Imádkozzatok ti is, hogy ez minél inkább végbe menjen bennem is!









Kedves Kornél Atya!Még inkább erősödött bennem a hit,hogy minél közelebb legyek Istenhez!Köszönöm Kornél Atya tan̈ìtásait!