Napi ráhangoló: Az Eucharisztia misztériuma – valóság, élet és közösség
Húsvét 3. hete, péntek
„Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él.”
Jézus Krisztus eledele az, hogy Isten akaratát teljesítse, nekünk, hús-vér embereknek viszont önmagát adja eledelül egy fizikai realitással bíró, mégis szellemi-lelki táplálékban. Nem kenyérrel és borral akar táplálni bennünket – hiszen az csak földi életünket táplálná –, de nem is csupán szimbolikusan. Krisztus teste és vére az Eucharisztiában nem pusztán a sejtetés, az emlékezetbe idézés szintjén van jelen, hanem valóságosan, abban az ontológiai mélységben, ahol Isten élete a mi életünk forrása. Minden szentáldozás ebben az isteni életben erősít meg, és Krisztushoz válunk egyre hasonlóbbá.
Az Eucharisztiában együtt van múlt, jelen és jövő: a Fiú keresztáldozata, amelyet felidézünk, s így jelenvalóvá válik minden szentmisén; a kegyelem áradása, amely ebből a végtelen értékű, kimeríthetetlenül gazdag áldozatból fakad, s táplálja bennünk az új, istengyermeki életet, örök jövőnket készítve elő. Amikor ezekben a napokban párhuzamosan olvassuk az apostoli Egyház történetének első lapjait Jézus eucharisztikus beszédével, figyeljünk fel arra az összefüggésre, mely Krisztus szentségi teste és Titokzatos Teste, az Egyház között van: minket, Titokzatos Testének tagjait szent testével táplál, hogy egyre jobban bennünk legyen, és mi őbenne, s nem csupán egyenként, hanem mint közösség is mind inkább hozzá hasonuljunk. Az Egyházhoz való tartozásunkat és küldetésünket is úgy tekintsük, mint ebből a mélységes misztériumból fakadó, szent valóságot.
Imádság
Úr Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy áldozásról áldozásra egyre jobban kibontakozzék bennük a Te isteni életed, s mint ugyanazon szőlőtőn kihajtott szőlővesszők, új, soha nem látott módon hozzuk a felszínre a köztünk a mélyben meglévő egységet, hogy amilyen a Fő, mind inkább olyanná legyen a Test is, az Atya dicsőségére és az egész világ javára.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.
INRI.
IGEN
a szentáldozás csodaszer. Amit a pap az átváltoztatás Jęzustol ismételt szavaival idez elö. Ezt Péter az analfabéta zsido halász szemelyes élményei afeltámadottal houzták emlékezetébe arrol az utolso széderröl amit vele töltött. Neki nem takarták le szemeit, a temetése elött spongyával. Szemtanu volt. Mentes a fátyoltol a szemén, amit utodai szemere tesznek holtában. A pápák temetésekor. Jelül, hogy Isten szinelátása földi halandonak szemeivel lehetetlen. Ezert költözött a mi segitségünkre a mise eucharisztia cselekményébe. Prbáld ki élj vele. Es boldog leszel…
Osli mosolygos madonna könyörlgj érettünk. Habémus Papam…Eljen ujra van pápánk.