Ferrán Torres, a katolikus csatár, aki megnyerte a világkupát Spanyolországnak
Ferrán Torres az a katolikus csatár, aki biztosította Spanyolország 1-0-ás győzelmét a Messivel játszó Argentína ellen a 2026-os FIFA Világbajnokság döntőjében, amelyet július 19-én, vasárnap játszottak New Jersey-ben. Az EWTN News Torres katolikus hitéről és imaéletéről tudósít.
„A gól a legkevésbé fontos dolog; most nem akarok semmi mást, mint kézbe venni és magamhoz szorítani azt a trófeát, olyan erősen, amennyire csak tudom, mert úgy hiszem, ez a trófea jelenti annak a 47 millió embernek a dédelgetett álmát, akiket ma a pályán képviseltünk – és mert úgy gondolom, megérdemeltük, és mindent beleadtunk”
– mondta Ferrán Torres a döntő után.
Torres, aki Spanyolországban a Barcelona csapatában játszik, azt is elmondta, hogy a gól megkönnyebbülést jelentett számára, hiszen a világbajnokság során heves kritikákat kapott.
„Hála légyen Istennek, aki mindig megadja nekem az erőt, hogy továbbmenjek, és – ahogy mindig is mondom – végül Isten azoknak adja meg a dolgokat, akik a leginkább megérdemlik” – hangsúlyozta a csatár.
A döntő előtt pár nappal megjelent egy videó, amelyben Torres arról beszélt, mennyire fontos Isten az életében.
„Van egy keresztem és egy Szűz Mária-képem. Végső soron úgy gondolom, hogy az erős hit nagy támaszt jelent számomra – ez nagyon fontos nekem”
– jegyezte meg a spanyol csatár, akit a döntő legjobb játékosának választottak.
Torres a katolikus hite miatt kiemelkedik a spanyol nemzeti válogatottból, akárcsak Luis de la Fuente szövetségi kapitány, aki a Franciaország elleni, 2-0-s győzelmet hozó elődöntőt megelőző sajtótájékoztatón kijelentette, hogy
„minden nap imádkozom, de nem azért, mert világbajnokságon vagyok, vagy hogy jó eredményt érjek el.” (…) „Minden nap hálát adok – minden nap, amikor felébredek, és jól érzem magam, ránézek magamra és azt mondom: »Itt egy újabb nap, amikor élvezhetem az életet.« Hálát adok ezekért a kis dolgokért. Imádkozom – mert valóban minden nap imádkozom –, de nem azért, hogy további segítséget kérjek”
– magyarázta akkor a spanyol szövetségi kapitány.
Nyitókép: A spanyol Ferran Torres (7) ünnepli csapata első gólját a Spanyolország és Argentína közötti labdarúgó-világbajnoki döntőn, amelyre 2026. július 19-én, vasárnap került sor East Rutherfordban (New Jersey), New York közelében. (Julio Cortez | AP Photo/Julio Cortez)








