Rubovszky Rita: „Nálunk azért van kréta, mert odaadtuk rá a pénzt” – Zarándok plusz

A Zarándok Plusz legújabb adásában Forrai Tamás SJ Rubovszky Ritával, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatójával és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának főtanácsadójával beszélgetett az egyházi oktatás finanszírozásáról, az iskolarendszer társadalmi igazságtalanságairól, az integráció valós nehézségeiről és az egyház társadalmi felelősségéről. Rubovszki Rita szerint az oktatás problémái nem szűkíthetők le az egyházi intézmények helyzetére: hosszú évtizedek alatt felhalmozódott, összetett társadalmi és szakmai kérdésekkel kell szembenézni.

Rubovszky Rita életútját kezdettől meghatározta, hogy a magyar oktatást és az egyház helyzetét szélesebb, nemzetközi összefüggésben szemlélje. Egyetemistaként tudományos kapcsolatok építésében vett részt, később nemzetközi katolikus pedagógiai szervezetekben, kulturális diplomáciai területen, valamint oktatási intézmények vezetésében szerzett tapasztalatot.

Mint fogalmazott, a mai gyermekek eleve egy határok nélküli, globális világba nőnek bele:

„A nyolc-tíz éves gyerekek Tokióval, Washingtonnal és Új-Zélanddal játszanak Minecraftot. A fiatal generáció belenő a globális világba.”

Ezért szerinte a magyar oktatás problémái sem értelmezhetők kizárólag országhatárokon belül. A technológiai változások, a gyermekek idegrendszeri és szociális sajátosságainak átalakulása, a szülői szerepek változása, valamint a hagyományos, poroszos iskolarendszer öröksége egyszerre nehezedik az intézményekre.

A kommentháború mögött társadalmi fájdalom húzódik

A beszélgetés kitért arra az erőteljes kommentáradatra is, amely Rubovszky Rita esetleges miniszteri jelölése körül alakult ki. Mint elmondta, maga nem kereste ezt a helyzetet:

„Igazából semmit nem tettem azért, hogy engem miniszternek jelöljenek, és semmit nem tettem azért sem, hogy ne legyek miniszter.”

Az eseményeket olyan időszakként élte meg, amelyben inkább történtek vele a dolgok. A személyét érő támadásokat hite segítségével igyekezett feldolgozni, ugyanakkor nem egyszerűen gyűlöletként tekintett rájuk. Meglátása szerint az indulatok mögött egy traumatizált, biztonságot és hiteles közösséget kereső társadalom fájdalomkiáltása is felismerhető.

„Ez egy olyan fájdalomkiáltás, olyan hiány, olyan traumatizált társadalmi hang, amellyel nekünk dolgunk van.”

Szerinte az emberek biztonságra, tartalomra, minőségre és közösségre vágynak, az egyházzal szembeni indulatok egy része pedig abból fakad, hogy ezt nem tapasztalják meg, vagy nem ismerik azokat a keresztény közösségeket, amelyekben mindez jelen van.

„Én szeretnék valami más egyházat, szeretnék szerethető, hiteles hangot, és én nem ismerlek titeket. Sokszor nem is az van, hogy nem adjátok meg, hanem az, hogy nem ismerlek titeket. És szerintem ezzel dolgunk van.”

Rubovszky Rita ugyanakkor óvott attól, hogy a közösségi médiában felerősödő kommenteket a teljes társadalom véleményével azonosítsuk. Saját tapasztalatai szerint sok támogatója azért nem szólalt meg nyilvánosan, mert nem akart részt venni a sértő, indulatos diskurzusban.

„Amikor a nép hangja kizárólag csak a traumafeldolgozás vagy csak a fájdalom hangján szólal meg, akkor azért azt ne általánosítsuk tízmillió emberre.”

Az egyháznak először körül kell néznie

A beszélgetés egyik legfontosabb gondolata az egyház társadalmi jelenlétére vonatkozott. Rubovszky Rita a csodálatos kenyérszaporítás evangéliumi jelenetét idézte fel, amelyben Jézus először nem tanítani vagy utasítani kezd, hanem körülnéz a tömegen, és észreveszi az emberek szükségleteit.

„Jézus körülnéz a tömegen. Nem prédikál, nem oszt észt, nem kezdi el kihasználni a helyzetet. Körülnéz, és azt mondja: fáradtak, éhesek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok.”

Szerinte az egyháznak is ebből a figyelmes odafordulásból kell kiindulnia. Nem mindig azonnali válaszokra vagy tanításra van szükség, hanem arra, hogy a másik ember megtapasztalja: észrevették őt.

„Ha az egyház semmi mást nem csinálna néha, csak ahelyett, hogy prédikálna, megmondaná vagy rögtön pozícióba helyezné magát, odamenne és körbenézne, akkor azt érezné a másik ember, hogy meglátjuk az ő szükségleteit.”

A vendég szerint csak ebből a valódi szemkontaktusból, meghallgatásból és személyes jelenlétből születhet meg az a változás, amelyet az egyház misszióként szeretne szolgálni.

„Csak ebből a szemkontaktusból születik utána csoda. A kenyérszaporítás nem lehet fordítva.”

Válságban van a magyar oktatási rendszer

Rubovszky Rita szerint az oktatás azért vált ki különösen erős társadalmi indulatokat, mert szinte minden családnak van vele személyes, sok esetben fájdalmas tapasztalata. A jelenlegi rendszerben egyszerre vannak jelen a múltból örökölt strukturális problémák és az új generációk által támasztott kihívások.

„Az elmúlt negyven évben valójában nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy a szocializmus intézményesített, nagyon poroszos öröksége tovább él velünk.”

Meglátása szerint a különböző oktatáspolitikai és szakmai elképzelések egymásra rakódtak, de a rendszer alapvető problémáit nem sikerült átfogóan kezelni. Ennek egyik következménye a tanulók túlterheltsége.

„A különböző tudományos és szakmai lobbik csak pakolták bele a saját elképzeléseiket az oktatásba, és ettől aztán egy magyar gyereknek negyven órája van.”

A tananyag sok esetben túlzsúfolt, az oktatás jelentős része nem kellően hatékony, miközben tanárok és diákok egyaránt kiégnek. Ugyanakkor Rubovszky Rita hangsúlyozta, hogy az intézményeket sokszor éppen a pedagógusok személyes áldozatvállalása tartja működésben.

„Van egy iszonyatosan lelkes és heroikus tanárréteg, amely százszor a fején át bucskázva ad közösséget, élményt, meghatározó órákat és osztálykirándulásokat.”

A problémákhoz hozzátartozik a pedagógusok tekintélyének meggyengülése, a szülői elvárások megváltozása és az is, hogy egyes családok szolgáltató intézményként tekintenek az iskolára. Ezzel párhuzamosan a gyermekek figyelmi, idegrendszeri és közösségi sajátosságai is gyorsabban változnak, mint ahogyan azt a tanárképzés és az oktatáspolitika követni tudná.

„Az a neurodiverz gyerektömeg, amellyel a gyerekek hat-hét éves korban iskolába jönnek, teljesen más módszertant és tanárképzést kíván.”

Nem az elit gyermekei járnak egyházi iskolákba

Rubovszky Rita határozottan vitatta azt a széles körben élő képet, amely szerint az egyházi intézmények elsősorban a gazdag, magas státuszú családok elitiskolái lennének.

„Nem elit ma az egyházi iskola mint olyan. Nagyon-nagyon kevés elit iskola van.”

Elmondása szerint az átlagos katolikus iskolába járó gyermek inkább kistelepülésen vagy faluban él, és gyakran ingázik az intézménybe. Családja rendszerint tisztességesen dolgozó, de korántsem vagyonos vagy kiemelt társadalmi helyzetű.

„Az átlag katolikus iskolába járó gyerek kistelepülésen él vagy faluban, és onnan jár be a katolikus iskolába. Alapvetően egy tisztességesen dolgozó, korántsem vagyonos, nagyon kitett társadalmi rétegből származik.”

A szülők sokszor azért választanak egyházi iskolát, mert biztonságosabb környezetet, közösséget és továbbtanulási lehetőséget remélnek gyermekük számára.

„Az egyházi iskola megad egyfajta biztonságot, továbblépési lehetőséget és olyan közösségi élményt, amely kitörési pont lehet a digitális magányból.”

Az egyházi intézmények jelentős része ráadásul éppen az ország leszakadó térségeiben működik. Magyarországon a köznevelésben részt vevő gyermekek körülbelül egyötöde jár valamely egyházi fenntartású intézménybe. Sok egyházi intézmény több oktatási szintet fog össze az óvodától az általános iskolán és gimnáziumon át akár a kollégiumig vagy a művészeti képzésig.

Valóban több pénzt kapnak az egyházi iskolák?

A beszélgetés egyik központi témája az egyházi intézmények finanszírozása volt. Rubovszky Rita szerint közkeletű, de félrevezető állítás, hogy az egyházi iskolák automatikusan több pénzt kapnak, mint az államiak.

Az állami intézmények esetében az állam közvetlenül finanszírozza a pedagógusokat, a tankerület pedig különböző szempontok szerint osztja el a működéshez szükséges forrásokat. Az egyházi iskolák ezzel szemben tanulónként meghatározott támogatást kapnak, amelyhez működési kiegészítés társul.

Az év végén az állam összeveti, hogy egy tanulóra vetítve mennyit költött az állami és mennyit az egyházi intézményekre. Amennyiben az egyházi intézmények kevesebb támogatást kaptak, kiegészítő összeget folyósítanak számukra. A vendég értelmezése szerint ez nem többletfinanszírozás, hanem az azonos támogatási szint biztosítását szolgálja.

„Ha a matekot nézzük, akkor az egyházi iskolák nem kapnak több pénzt, mint az állami iskolák, hiszen ezt decemberben kiszámoljuk.”

Szerinte ahol az egyházi iskolában volt kréta, vagy sikerült megjavítani a tetőt, ott ez sok esetben nem kivételezésből, hanem a források átláthatóbb és közvetlenebb felhasználásából fakadhatott.

„Hogy miért van az, hogy az állami iskolában nem volt kréta, az egyházi iskolában meg volt kréta, annak személyesen az a gyanúm, hogy az egyházi iskola sokkal transzparensebben gazdálkodott.”

A népharag ezért szerinte sok esetben igazságtalanul éri az egyházi intézményeket:

„Azt éljük meg, hogy nálunk azért van kréta, mert odaadtuk rá a pénzt.”

Azt ugyanakkor elismerte, hogy az elmúlt évek intézményfelújításainak pontos arányairól jelenleg nincs mindenki számára hozzáférhető, egyértelmű kimutatás.

„Ezt egyszer le kell ülni és meg kell nézni, hogy ténylegesen így van-e.”

Szerinte a feltételezések, városi legendák és félinformációk helyett objektív, nyilvános adatokra lenne szükség.

Egy igazságtalan iskolarendszerrel is szembe kell nézni

Rubovszky Rita szerint a magyar iskolarendszer túlságosan bonyolult, és már egészen fiatal korban válogatni kezd a gyermekek között. A négy-, hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, a nyelvi előkészítők és a különböző felvételi rendszerek miatt akár tízéves kortól újabb és újabb szelekciós pontok jelennek meg.

„Gyakorlatilag tízéves kor után évente juthatnak a gyerekek olyan helyzetbe, hogy újabb felvételire készüljenek, és újabb iskola akarjon gyereket.”

Ez az intézményi szerkezet sok gyermek számára már születési helye, családi háttere és az általános iskola első éveiben megszerezhető tudása alapján elérhetetlenné tesz bizonyos iskolatípusokat.

„Jelen pillanatban egy olyan oktatási szerkezetet tartunk fönn, amely eleve kizárja a gyerekek egy részét bizonyos iskolatípusokból.”

Rubovszky szerint keresztény szempontból sem tartható fenn olyan társadalmi rendszer, amely előre eldönti, ki milyen esélyekhez juthat.

„Minden jó érzésű keresztény ember, akinek fontos az evangélium, beláthatja, hogy nem lehet fönntartani egy olyan társadalmi rendszert, amely tökéletesen szembemegy az egyház társadalmi tanításával.”

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok hirtelen megszüntetése sem jelentene automatikusan megoldást. Vidéken ezek az intézmények gyakran éppen azoknak a tehetséges gyermekeknek biztosítanak felemelkedési lehetőséget, akik máskülönben nem jutnának el az egyetemig.

A változtatást ezért csak az általános iskolák felső tagozatainak tudatos szakmai megerősítésével, széles társadalmi párbeszéd után lehetne végrehajtani.

„Az elmúlt negyven évben gyakorlatilag tönkretettük a felső tagozatokat. Nagyon tudatos újjáépítés kell ahhoz, hogy ezeket visszaépítsük.”

Az integráció nem lehet puszta jelszó

A műsor egyik legérzékenyebb pontja az integráció és a szabad iskolaválasztás kérdése volt. Rubovszky Rita szerint nem lehet úgy beszélni az integrációról, hogy közben figyelmen kívül hagyjuk a családok valós biztonsági félelmeit.

„Mindenki csak addig beszél erről szépeket, amíg a saját gyerekének a fejét nem nyomják bele a vécébe, vagy a saját gyerekét nem kínálják meg patkányméregből szintetizált droggal.”

Szerinte a szülők mindent megtesznek azért, hogy gyermekük olyan iskolába járjon, ahol nem válik erőszak vagy kábítószerek áldozatává. Ezért pusztán adminisztratív intézkedésekkel nem lehet megszüntetni az iskolák társadalmi elkülönülését.

„Abban a pillanatban mindenki nagyon szépeket mond az integrációról, és beíratja a gyerekét a saját középosztálybeli iskolájába.”

A vendég szerint képmutatás lenne úgy beszélni az integrációról, hogy közben ezekről a problémákról nem veszünk tudomást.

„Egyetlen módon nem lehet beszélni erről a kérdésről: úgy, hogy mindenki álszent, értelmiségi, jól hangzó és nagyon politikailag korrekt dolgokat mond.”

Ugyanakkor hangsúlyozta: Magyarországon mintegy kétszázezer gyermek élhet olyan körülmények között, amelyek között alig van esélye a megfelelő lakhatásra, étkezésre és minőségi tanulásra.

„Ma Magyarországon körülbelül kétszázezer olyan gyerek van, akinek valóban esélye nincs arra, hogy följusson az életminőségnek arra a minimális fokára, hogy ne éhezzen, normálisan lakjon és normális tanuláshoz jusson.”

Az ő felemelésükben az egyházaknak és az államnak együtt kell működniük.

„Ebben a keresztény egyházaknak az oktatási kormányzattal abszolút együtt kell dolgozniuk, és nem elzárkózniuk falak mögé, mert ez közös ügy.”

Ez azonban nem kizárólag oktatási kérdés. Összefügg a gyermekvédelemmel, a szociális ellátással, az egészségüggyel, a családok támogatásával és a helyi gazdasági lehetőségekkel is.

Egy vidéki iskola egész térségeket tarthat életben

A beszélgetésben elhangzott az edelényi katolikus iskola példája, ahová mintegy negyven településről járnak gyermekek.

„Az edelényi katolikus iskolában hétszázötven gyerek van. Hétszázötven gyerek negyven településről jár be.”

Rubovszky Rita szerint egy ilyen intézmény nem csupán oktatási feladatot lát el, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a térségben maradjanak orvosok, vállalkozók és más értelmiségi vagy középosztálybeli családok.

„Azon a területen azért van orvos, postás, háziorvos és vállalkozó, mert van olyan iskola, ahová oda tudják íratni a gyerekeiket.”

Más településeken ugyanakkor az iskola megszüntetése azt eredményezheti, hogy a leghátrányosabb helyzetű gyermekek egyáltalán nem járnak majd rendszeresen oktatási intézménybe.

„Van olyan település, ahol, ha megszüntetjük az iskolát, akkor azokat a gyerekeket nem fölhúzzuk, hanem már egyáltalán nem fognak iskolába járni.”

Sok helyen az iskola, a pedagógus vagy éppen a hitoktató jelenti az egyetlen olyan biztonságos kapcsolódási pontot, ahol a gyermek beszámolhat a családon belüli erőszakról, ételt kaphat vagy segítséget kérhet.

„Vidéken nagyon sokszor a hitoktató az az ember, akinek a gyerek elmondja a családon belüli erőszakot, aki délután enni ad, és aki jelzi a problémát a gyermekvédelmi rendszernek.”

A hittan és a hitoktatók szerepe ezért jóval túlmutathat az ismeretátadáson. A hitoktató sok vidéki közösségben gyermekvédelmi jelzőrendszeri szerepet is betölt, és kapcsolatot teremt azokkal a családokkal, amelyeket más intézmények nehezen érnek el.

„Nagyon szépséges a szekuláris társadalomban azt mondani egyik pillanatról a másikra, hogy ne legyen hittanóra. Csak ebből az fog következni, hogy pontosan annak a rétegnek szűnik meg a dialóguskapuja, amelyet integrálni akarunk.”

Párbeszédre és pontos adatokra van szükség

Rubovszky Rita összességében optimistán tekint az oktatási kormányzat és az egyházi fenntartók közötti párbeszédre. Úgy véli, az integráció, a társadalmi mobilitás és az esélyteremtés olyan célok, amelyek nem állnak szemben a keresztény értékekkel, hanem szorosan kapcsolódnak az evangéliumi küldetéshez.

„Abszolút optimista vagyok abban, hogy ebben a párbeszédben jó dolgot lehet csinálni.”

Ehhez azonban arra is szükség van, hogy az egyházi oktatással szemben történelmi ellenérzéseket tápláló értelmiségi és politikai szereplők ne eleve az egyházi intézményekben keressék a magyar oktatás valamennyi problémájának gyökerét.

„Azt nagyon remélem, hogy ezek az értelmiségi hangok is párbeszédkészek lesznek, és saját történelmi averziójukat legyőzve a kereszténység iránt végre jóízű párbeszédben tudunk döntéseket hozni.”