A 6 éves Renzo kérdései megindították XIV. Leó pápát Barcelonában

XIV. Leó pápa Spanyolországban tett apostoli útja során, a barcelonai Szent Ágoston templomban hallgatta meg 2026. június 10-én egy hatéves kisfiú, Renzo levelét. Futball, szegénység, megbocsátás: a gyermek kérdései megindították a Szentatyát.

Ez a pillanat XIV. Leó katalóniai látogatásának egyik legmegindítóbb mozzanataként fog megmaradni. Barcelona Raval elnevezésű negyedének szívében, a Szent Ágoston templomban, előlép egy hatéves gyermek, édesanyjával az oldalán. A neve Renzo. Lassan, nyugodtan felolvassa a pápának a levelet, amelyet néhány nappal korábban írt neki. XIV. Leó meghallgatja, tapsol, és cinkos kacsintást küld neki. A körülállók a lélegzetüket is visszatartják.

A levél egy oldalt tesz ki. Gyermeki kérdéseket sorakoztat, amelyek szóról szóra a kor kérdései is.

Renzo levele XIV. Leó pápához

„Jó napot, XIV. Leó pápa. Renzonak hívnak, hat éves vagyok és szeretnék néhány kérdést feltenni Neked. Szereted a futballt? Amikor kicsi voltál, pápa akartál lenni? Miért annyira elfoglalt gyakran a mamám és a papám? Miért kell a papámnak több állása legyen? Miért van az, hogy egyes emberekkel mindig rossz dolgok történnek, másokkal meg nem? Kinek a hibája ez? Miért van annyi utcán élő ember? Őket senki sem veszi észre? Senki sem segíti őket? Hogyan segíthetnénk, amikor a világ olyan nagy? Isten akarata az, hogy szegények és gazdagok legyenek? És miért van annyi magányos nagyszülő, amikor azt mondjuk, hogy ők olyan fontosak? És egy utolsó kérdés. Mindig meg kell bocsátani? Ölellek, Renzo.”

Szereted a futballt?

Nem, mosolyodott el XIV. Leó: én teniszezem. A pápa ugyanakkor elismerte, hogy fiatalkorában próbálkozott a labdával, a „kicsit erőszakosabb” amerikai futballal. Peruban a truillói szeminaristáknál a védelemben játszott, és első világbajnokságát 1982-ben Spanyolországban élte meg.

Ebből a sportból a pápa megtanulta azt a leckét, amely túlmutat a sportpályán. „Az élet nem egy magányosan megvívandó futam, csapatban játsszák, és meg kell tanulni együtt futni”, mondta.Az, aki sosem passzolja át a labdát, vereséget szenved, tette hozzá.

Gyerekkorodban pápa akartál lenni?

Nem, soha, válaszolta XIV. Leó: gyermekként soha nem gondolt erre. De már kisgyermek korától kezdve érezte a vágyat, hogy életét Istennek szentelje, és ez az út a Szent Ágoston rendhez vezette, mondta. A pápa ezután egy egyszerű mondatot fogalmazott meg, amely minden gyermekre vonatkozik. „Minden gyermek Istennek egy álma” – mondotta a kisfiúnak. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, milyen munkát fogunk végezni, a pápa arra biztatta Renzót, hogy egy másik kérdést tegyen fel magának: akar-e Jézus barátja lenni? Ez az a barátság, magyarázta neki, ami segít fokozatosan felismerni a hivatását.

Miért van az, hogy egyes emberekkel rossz dolgok történnek, másokkal meg nem?

XIV. Leó pápa elismerte a kérdés nehéz voltát, úgy gondolja, hogy erre nincs könnyen adható felelet. Válaszul Jézus életére utalt, aki jót tett, mégis keresztre feszítették, mielőtt feltámadt. A rossz és a halál, mondta, nem jelenti az utolsó szót: Isten egyetlen gyermekét sem hagyja magára.

„Még ha van is szenvedés, Isten sohasem hagyja el egyetlen gyermekét sem” – erősítette meg a pápa, azzal, hogy Jézus elkíséri őket és erőt ad a nehéz idők átvészeléséhez. A „kinek a hibája” kérdés megválaszolását a pápa függőben hagyta: nem kereste a bűnöst.

Miért van annyi utcán élő ember, és nincs senki, aki segítene rajtuk?

XIV. Leó pápa nem egyesével válaszolt ezekre a szegénységgel, a több állásban dolgozó apával és a hajléktalanokkal kapcsolatos kérdésekre. Másképpen válaszolt, a Szent Ágoston templomban összegyűlt egyházmegyei jótékonysági szervezetekhez fordulva. Meggyőződését egyetlen mondatban fejezte ki: az ember méltósága nem a javaitól és a társadalomban betöltött szerepétől függ.

Ez volt az üzenetének a lényege. A pápa sajnálja, hogy olyan korban élünk, amikor „az emberi lény szent méltóságának értelme elveszni látszik”. Első enciklikájára, a Magnifica humanitas-ra hivatkozva, arra emlékeztetett, hogy ez a méltóság megelőzi az embert és meg is haladja őt. És a Katekizmust idézte: a könyörület a „legnagyobb társadalmi parancs ”

Más szóval, Renzo szociális vonatkozású kérdéseire a választ nem annyira egy beszédben, mint inkább az ezen az estén jelenlévők arcán lehet megtalálni: azokén, akik a Raval negyedben már eleve segítenek a gyermek által megmutatott nyomorúságon.

Miért olyan sok nagyszülő magányos?

Teresa nagymama sugallta Renzónak ennek a kérdésnek a feltételét. XIV. Leó pápa kertelés nélkül így válaszolt: a nagyszülők lényeges szerepet játszanak, és soha nem kellene egyedül maradniuk. Gyakran – emlékeztetett rá – ők nevelik az unokáikat, miközben a szülők dolgoznak.

Erre a szeretetre, mondta a pápa, szeretettel kell válaszolni.  „Ne engedjük, hogy a magány és az elhagyatottság váljon a normává az idősek életében” – kérte. És mindjárt hozzátette: még azoknak sem szabad elhagyatottnak érezniük magukat, akik nem a nagyszüleink.

Mindig meg kell bocsájtanunk?

Igen, válaszolta XIV. Leó pápa az Evangéliumra hivatkozva. Amikor Péter megkérdezte, hányszor kell megbocsátani, talán hétszer is, Jézus azt válaszolta: „Hetvenszer hétszer.” (Mt 18, 21-22) [A Szent István Társulat fordítása szerint „hetvenhétszer”. A kétféle variáns a bibliai szöveg egy régi fordítási problémájából ered, az egyházi fordítások nem egységesek, a görög mondat fordítása többféleképpen értelmezhető. A lényeg nem a pontos szorzat, hanem az, hogy a megbocsátásnak nincs felső határa. – A szerk. megj.]. A pápa számára ez a következőt jelentette: mindig megbocsátani. De a szó félreértése nélkül.

Megbocsátani nem azt jelenti, hogy a rossz jogos volt, és azt sem, hogy hagyjuk, hogy továbbra is ártson valaki – pontosította XIV. Leó.  „Megbocsátani annyit tesz, mint nem engedni, hogy a gyűlölet eluralkodjon a szívünkben.” A pápa szerint, ez az egyetlen módja Isten békéje megismerésének és belső sérüléseink gyógyításának.

A barcelonai Raval negyedben született levél

A levél szerzője a hat éves Renzo Pons Mendoza. Buenos Aires-ben született, három és fél éve él Barcelonában a szüleivel, Sandrával és Juannal, valamint két nővérével, Camilával és Victoriával. A pápa előtt felolvasott levél a barcelonai püspökség ötletéből eredt, amely keresett egy erőteljes gesztust XIV. Leó pápa Szent Ágoston templomba teendő látogatásához, amely a pápa 1984-ben felfedezett kedvenc plébániája volt.

Csak a megfelelő forma megtalálása maradt hátra. A látogatás koordinátora, Mossèn Joan Costa, találkozást akart létrehozni a szegénység világával. A Renzo családjához közel álló Ferrán Lorda atyával merült fel az ötlet: egy gyermek írna a pápának, és közvetlenül felolvasná azt neki. David Hernández filmest kérték fel egy rövid videó elkészítésére Abre la carta („Nyisd ki a levelet”) címmel, amelyet közvetlenül a felolvasás előtt vetítettek le. A tanzániai származású Faustin John Mlelwa atya, a Szent Ágoston templom rektora régóta ismeri Robert Francis Prevostot (azaz XIV. Leót) mivel Peruban ő volt a gépkocsivezetője.

A levél tartalmát a hetek folyamán a családban írták. Egyedül a nagyszülőkre vonatkozó kérdés származott Teresa nagymamától. Pons Mendozáéknál minden nap elimádkozzák a rózsafüzért, Renzo pedig négyéves kora óta vezeti az imádságot. Édesanyja adminisztrátor, édesapja szerelő, „és még minden más szakmája is van”, amint ezt elárulta a gyermek a levelében.

A templom kijáratánál Renzo fejében már egy újabb vágyálom született meg. „Találkoztam a pápával. Most találkoznom kell majd Lamino Yamallal. És természetesen Messivel is.”

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: cathobel.be