191. nap: A babiloni fogság

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Ahogy ez az elbeszélő történet a végéhez ér, tudjuk és elismerjük, hogy van valódi sötétség. Ezt a saját életünkben is megtapasztaljuk. Van igazi halál, valódi szenvedés, pusztulás, és mi mégis megyünk tovább. Urunk, Istenünk, te megadtad nekünk a képességet, hogy előrelépjünk, cselekedjünk ebben a világban és folyamatosan kiáltsunk hozzád, megszólítsunk téged a megtört szívünkkel, a megtört életünkkel a sötétség kellős közepén. Te megadod nekünk az erőt a továbblépésez. Segíts rajtunk, Urunk! Segíts, hogy reményben járjunk, tudva, hogy a sötétség neked nem sötét, hogy a sír nem a vég számodra, mert tudjuk, hogy legyőzted a bűnt, a szenvedést, haláloddal és feltámadásoddal legyőzted a halált. Így, ahogyan elhozod a hazatérést Izrael népe számára, bár hosszú idő múlva, kérünk, Urunk, Istenünk, hozz feltámadást a mi életünkbe is! Hozz gyógyulást az életünkbe, tégy helyre minket az otthonainkban és hozz helyre bennünket a te szíved szerint! Jézus nevében kérjük! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Elérkeztünk a Királyok és a Krónikák könyvének utolsó fejezetéhez. Kritikus ponthoz értünk, egy nagy fordulóponthoz. Volt már sok ilyen pillanat az eddigi bibliaolvasásunk során: amikor a zsidók egyiptomi létük során egyszer csak szolgasorban találták magukat, majd mikor megszabadultak a szolgaságból az Úristen keze által. Tanúi voltunk a csodáknak, melyeket Isten tett az egyiptomiak ellen, hogy kiszabadítsa őket a fáraó kezéből. Majd ahogyan Isten átvezette őket a pusztaságon és bevitte őket az ígéret földjére Mózes és Józsue keze által. Lettek bíráik, jók és rosszak egyaránt. Hallottunk Sámuelről, akit megáldott és felkent Isten, hogy ő felkenje az első királyt, Sault, majd Dávidot. Láttuk, hogy Isten milyen sokféle módon hívta magához a népét, és nekik adta ezt az áldott földet. Most itt, a korai történeti könyvek végén a zsidók elhagyni kényszerülnek ezt a földet és Babilonba hurcolják őket.

Néhány fontos dolog, hogy emlékezzünk: az északi királyság törzsei, akiket már korábban az asszírok hurcoltak el, megsemmisültek. Az ő helyreállításuk csak az Egyház korában következik be, hiszen leszármazottaik beléphetnek majd Jézus Krisztus örök királyságába. A déli királyság két törzse, Júda és Benjamin része a száműzetés lesz. Cidkiját, Júda utolsó királyát a káldeusok elfogják és Babilon uralkodója elé viszik. Fiait a szeme láttára mészárolják le, őt magát megvakítják. Amit tehát Cidkija utoljára lát, az a fiai halála. Nyilvánvalóan szörnyűséges helyzet, de egy jövendölés teljesedik be ezáltal, amit majd Ezekielnél olvasunk néhány hét múlva, Júda fejedelméről szólva: „Kivetem rá hálómat és megfogom kelepcémben, Babilonba viszem, a káldeusok földjére, de nem fogja látni, hanem meghal ott.” (Ez 12,13) – éppen ez történt Cidkijával: fiai halála után vakon és bilincsbe verve élt Babilonban, és ott halt meg.

Két fontos személy marad Júdában: Gedalja, aki Júda helytartója a babiloniak nevében és Jeremiás próféta. Azt, hogy Jeremiás ottmarad, most még a történet szerint nem tudjuk, ez csak az ő könyvének 39. fejezetéből derül ki, ahol elmondja, hogy Júdában maradt a választott néppel, a szegényekkel. Így olvasunk erről: „Elhozatták Jeremiást az őrség udvarából, s azt is megengedték neki, hogy szabadon járjon-keljen. Így ezután a nép között lakott” (Jer 39,14).

Mindezen szörnyűségek ellenére a Krónikák 2. könyve a remény szavával zárul. Bár Júda népe fogságba kerül, Babilon királyának és annak fiainak szolgái lesznek, de a Perzsa birodalom uralomra jutásával megszabadulnak majd. „Így teljesedett be az Úrnak Jeremiás próféta által mondott szava: míg az ország le nem tölti szombatjait, elhagyatottságának egész ideje alatt kénytelen lesz szombatot tartani, míg le nem telik a hetven esztendő” (2Krón 36,21). 

Ez lett az Úrtól való elfordulás, a szombatok meg nem tartásának következménye: száműzetésben kellett letölteni az elmaradt szombatokat. Ámosz próféta így beszélt erről: „alig várjátok, hogy a szombatnak és az ünnepeknek vége legyen és mehessetek vissza dolgozni” (Ám 8,5). Itt pedig a Krónikák szerzője ennek a spirituális értelmezését adja: Az Úr visszaszerzi az ország elvesztegetett szombatjait. Mivel ti nem voltatok hajlandók a maga idejében megadni az Úrnak a szombatot, a dicsőítés és pihenés napját, ezért az Úr kivet benneteket ebből az országból és az ország pihenni fog, mert nagyon kevés lakosa marad. Ti nem fogtok ott élni, így tehát az ország kitölti az elveszett szombatjait.

De ez nem lesz mindörökre így! Ez a hihetetlenül jó hír, ez a remény forrása, azaz, hogy Isten visszahoz majd benneteket. Ezekkel a mondatokkal, Cirusz perzsa királynak a rendeletével zárul a könyv utolsó fejezete: „Az Úr, az ég Istene nekem adta a föld minden országát. Ő parancsolta nekem, hogy templomot építsek neki a Júdában fekvő Jeruzsálemben. Aki közületek az ő népéhez tartozik, azzal legyen vele az ő Istene és térjen haza!” (2Krón 36,23). Cirusz a szavait az Úrtól kapta. Izajás próféta már akkor megjövendölte ezt, amikor Cirusz még nem is létezett. Előre megmondta, hogy lesz egy uralkodó, Cirusz király, aki haza fogja küldeni a népet Jeruzsálembe, hogy újjáépítsék Isten templomát és Jeruzsálem városát. Ezek a Krónikák könyvének utolsó szavai: „Aki közületek az ő népéhez tartozik, azzal legyen vele az ő Istene és térjen haza!” (2Krón 36,23).

A prófétáknak nagyon sok mondanivalójuk van Izrael népéhez, nagyon sok mondanivalójuk van a zsidó néphez. A prófétáknak ugyanakkor hozzánk is nagyon sok mondanivalójuk van. Ma és a következő napokban mi is együtt haladunk majd a prófétákkal.

Ha szeretnétek tudni, miről fogunk beszélni, miből fogunk olvasni, akkor csak regisztráljatok a zarandok.ma/bibliaegyevalatt oldalon és elküldjük a saját Biblia egy év alatt olvasási terveteket. Így tudni fogjátok, mi következik. De ugyanezt fellelhetitek, ha belelapoztok a jegyzetfüzetbe, vagy átnézitek a Biblia idővonala kiadványunkat, bár ez utóbbin a napi igerészeket nem találjátok, csak magát az eseménysorozatot, személyeket, helyszíneket jól áttekinthető módon. Ha még nem tettétek, megrendelhetitek a shop.zarandok.ma webáruházban.

Holnap nemcsak Izajás könyve vár ránk, hanem Tóbiás könyve is, amely azok számára, akik még soha nem olvasták, nos, eléggé érdekes lesz. Nagyszerű könyv. Előttünk áll még Joel próféta, Náhum, Habakuk, Szofoniás, Báruk és a többi próféta. Jó szívvel ajánlom, különösen a legelkötelezettebbeknek, hogy olvassátok el a Szent István Társulat Bibliájában a „Bevezetés a próféták könyveihez” című 19 oldalas írást. Úgy a 800. oldal környékén kezdődik, legalább is az én Bibliámban.

Olvasásunk során eljutunk majd a nagyprófétákhoz is, például Ezekielhez, de holnap Izajással és Tóbiással kezdünk, miközben folytatjuk a Példabeszédek könyvét is.

Haladjunk tehát, mert a történetnek még messze nincs vége. Sőt, bizonyos értelemben most visszakanyarodunk, hogy meghalljuk: mit mondott Isten mindvégig? Mit mondott Isten, hogy felhívja népe figyelmét, hogy visszanyerje őket, hogy visszanyerje a szívüket abban az időben, amikor ők épp elfordultak tőle?

Holnaptól hallani fogjuk ezeknek a prófétáknak a szavait, úgyhogy már alig várom, mint a veletek való találkozást. Ja, képzeljétek el, kaptam egy pólót, aminek a hátára ezt írták: „Már alig várom, hogy holnap újra találkozzunk”. Állok a pirosnál, és egyszer csak odafordul hozzám egy kedves néni, hogy „Mi is alig várjuk…” Szóval ez kölcsönös, aminek nagyon örülök. Imádkozni fogunk. Imádkozzatok értem! Én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok egymásért is! Nem vagy egyedül. Nem vagytok egyedül.