Bevezető rész: Megosztott királyság

Korszak: Megosztott királyság

Elmélkedés

Ahogy tudjátok, belépünk a Great Adventure Bible Timeline következő korszakába, a Megosztott királyság időszakába. Eddig a Királyok korában jártunk, Dávid király és Salamon király uralma alatt, most azonban a következő időszakban a dolgok rosszabbra fordulnak. Amikor belépünk ebbe a Megosztott királyságba, nagyon fontos, hogy megálljunk, és valóban megértsük, mi történik. Ez az epizód kulcsfontosságú lesz, mert ha ezt nem értjük meg, akkor szinte a Biblia hátralévő részének nagy részét sem fogjuk igazán érteni.

Jeff Cavins szerint ez különösen azért fontos, mert ha nem értjük meg, amiről ma szó lesz, akkor az Ószövetség körülbelül kétharmada elveszhet számunkra. Ez főként a nagyprófétákra és a kisprófétákra vonatkozik. Ha azonban itt kapunk egy kis eligazítást, akkor megtaláljuk ezeknek a prófétáknak a helyét, és a történet tovább tud haladni.

A teljes bibliai történetben, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig, vannak bizonyos fordulópontok. Olyan ez, mintha valaki egy hosszú ösvényen járna, és egy ponton útelágazáshoz érkezne. Ha ott rossz irányba indul, könnyen eltévedhet. Ez most egy ilyen nagy útelágazás. Amikor elérkezünk ehhez a „fekete” korszakhoz, a megosztott királysághoz, Izrael történetének ehhez a sötét időszakához, amely az egyesült királyság, vagyis a Királyság korszaka után következik, minden megváltozik.

Emlékezhetünk arra, hogy a Sínai-hegynél is sok minden megváltozott. Ha nem értjük, mi történt abban az egy évben a Sínainál, akkor a történet könnyen zavarossá válhat. Ez a mostani fordulat azonban még ennél is nagyobb jelentőségű. Itt valóban hatalmas változás történik. Nem azért fontos ezt hangsúlyozni, hogy bárkit megijesszünk, hanem azért, mert ha megértjük a történetben bekövetkező változást, akkor már sokkal könnyebb lesz eligazodni benne. Különösen akkor, ha kezünkben van a Biblia idővonala kiadványunk, mert vizuálisan is nagyon világossá válik a történet. (Ez itt a reklám helye: Megrendelheted a shop.zarandok.ma web áruházban.)

Ma tehát azt szeretnénk megérteni, mi vezetett ehhez a nagy változáshoz: ahhoz, hogy a királyság két országra szakad. Ezután arról is szó lesz, hogyan érdemes ezt az időszakot olvasni, hogyan tudunk eligazodni benne. Mindazoknak, akik együtt olvassák a Szentírást ezzel a tervvel, ez a kis bevezetés nagy segítséget adhat ahhoz, hogy megértsék a történet további alakulását.

Ahhoz, hogy a Megosztott királyság időszakát megértsük, egy kicsit vissza kell mennünk az előző korszakhoz, a Királyság időszakához, amelyet az idővonal lila színnel jelöl. Ennek elején, Sámuel első könyvének 8. fejezetében Izrael királyt kér magának. Meg is kapják Sault, aki negyven évig uralkodik. Őt azonban Dávid követi, akivel Isten szövetséget köt, és azt mondja neki: „Mostantól fogva mindig lesz valaki a családodból, aki a trónon ül.” Mi pedig tudjuk, hogy Jézus Dávid Fia, és benne teljesedik be ez a szövetségi ígéret.

Dávid halála után Salamon lett a következő király, mert Dávid házából kellett valakinek a trónra ülnie. Salamon azonban, ahogy olvastuk, nem jól fejezte be az életét. A Második Törvénykönyv 17. fejezetében három dolgot olvastunk Izrael királyaival kapcsolatban: ha királyuk lesz, annak nem lehet sok harci szekere és lova, nem lehet sok felesége, és nem halmozhat fel sok ezüstöt és aranyat. A Királyság időszakának végén azonban látjuk Salamon hanyatlását. A Királyok első könyvének 10. és 11. fejezetében azt olvassuk, hogy Salamonnak hétszáz felesége és háromszáz ágyasa volt, hatszázhatvanhat talentum aranya – elég beszédes szám –, valamint ezer-négyszáz harci szekere és tizenkétezer lovasa.

Mindez azt mutatja, hogy Salamon idegen nemzetekkel kötött szövetségeket, és ez Izrael számára nem végződött jól. A felszín alatt polgárháborús feszültség kezd kialakulni. Az északi tíz törzs egyre kevésbé elégedett azzal, ahogyan Salamon és fia, Rechabeám bánt velük. Délen pedig ott van két törzs: Júda és Benjamin.

A megosztott királyság kezdetén tehát két vezetőt látunk. Északon Jerobeám áll az élre, délen pedig Rechabeám, Salamon fia. Könnyű összekeverni őket, mert a nevük hasonló. Jerobeám az északi vezető, Rechabeám a déli. Mielőtt Rechabeám átvenné a királyságot, Jerobeám, az északiak vezetője találkozót kezdeményez vele. Erről a Királyok első könyvének 12. fejezetében olvashatunk, ahol az egész zűrzavar elkezdődik.

Jerobeám odamegy Rechabeámhoz, és a tíz törzs nevében lényegében ezt mondja neki: „Apád, Salamon, nagyon keményen bánt velünk. Te hogyan fogsz uralkodni?” Rechabeám ekkor kétféle tanácsadóhoz fordul. Először azokhoz az idősebb tanácsadókhoz, akik még apja, Salamon mellett szolgáltak. Ők azt mondják neki: „Rechabeám, szolgálnod kell ezt a népet. Nem folytathatod apád kemény politikáját.” Rechabeám azonban ezután odamegy a vele egykorú fiatalokhoz is, azokhoz, akikkel együtt nőtt fel, és megkérdezi tőlük is, mit gondolnak. Ők rossz tanácsot adnak neki. Azt mondják: „Apád ostorokkal uralkodott, te skorpiókkal fogsz uralkodni.” Vagyis lényegében azt mondják neki: „Tegyél túl apádon! Ne engedj ezeknek az embereknek!”.

Rechabeám a fiatal tanácsadók szavára hallgat, és itt romlik el minden. Azok számára, akik együtt olvassák a Szentírást, van egy vers, amelyen szinte az egész történet megfordul, mint egy mérleghinta a tengelyén. Ez a Királyok első könyve 12. fejezetének 16. verse. Ez a vers rendkívül fontos, mert itt kezdődik az ország nagy megosztása Kánaán földjén: Izrael két nemzetté szakad.

A vers így szól: „Amikor tehát egész Izrael látta, hogy a király nem hallgat rá, a nép ezt a feleletet adta a királynak: Mi részünk van Dávidban? Nincs örökrészünk Izáj fiában! Fel, Izrael, vissza sátraidba! Aztán törődj a házaddal, Dávid!” Ez Kr. e. 930-ban történt, és ettől kezdve beszélünk megosztott királyságról.

Itt szoktak sokan elveszni. Amikor valaki a Bibliát olvassa, nem feltétlenül hall egy külön magyarázatot arról, hogy „most kettészakadt a királyság, és akkor ezt így kell érteni”. A történet egyszerűen megtörténik, és az olvasó hirtelen azzal találja magát szemben, hogy van északon Izrael, délen pedig Júda. Ekkor felmerülhet a kérdés: eddig nem Izrael volt Isten népe? Júda pedig nem csak egy törzs volt? Éppen ezért kulcsfontosságú odafigyelni erre a fordulópontra.

Ha megkérdeznénk valakitől: „Júda Isten népe?” – a válasz igen. Ha azt kérdeznénk: „Izrael Isten népe?” – a válasz szintén igen. Eddig ugyanis Izraelről úgy beszéltünk, mint Isten egész népéről. Mostantól azonban másképp kell figyelnünk. Ettől a ponttól kezdve az „Izrael” név gyakran az északi tíz törzset jelenti Jerobeám uralma alatt. A „Júda” pedig a déli királyság neve lesz, amelyhez Júda és Benjamin tartozik.

A probléma tehát a következő: amikor a királyság kettészakad, északon létrejön Izrael országa, amelyet Jerobeám vezet; délen pedig Júda országa, amelyet Rechabeám, Salamon fia vezet. A Dávidnak adott ígéret a déli királyságon keresztül halad tovább. Ez nagyon fontos, mert Jézus Júda törzsének oroszlánja.

Ha azonban ránézünk a térképre, látjuk, hogy az észak és dél közti határvonal éppen Jeruzsálemtől északra húzódik. Ez komoly problémát jelent az északi tíz törzs és Jerobeám számára, mert többé nincs hozzáférésük a templomhoz. Dávid Jeruzsálemet tette meg annak a helynek, ahol a szövetség ládája lakozik, ahol Isten jelenléte van, ahol az áldozatokat bemutatják. Nem mindenféle más helyeken, hanem Jeruzsálemben, a templomban.

Sokaknak talán nem tűnik fel, hogy a zsinagóga az imádság és a tanítás helye, de nem olyan értelemben vett istentiszteleti hely, mint a templom, mert az áldozatokat a templomban mutatják be. Ez egyetlen helyhez kötött. Ezért volt olyan fontos, hogy a nagy ünnepekre, amelyekről a Második Törvénykönyvben, a Kivonulás könyvében, a Számok könyvében és a Leviták könyvében olvasunk, az emberek Jeruzsálembe zarándokoljanak. Most azonban Jeruzsálem egy másik országban van. Egy olyan országban, amelytől az északiak szándékosan elszakadtak.

Jerobeámnak tehát nagy problémája van. Ha az ő népe nem juthat el a templomba, mit fognak tenni? Itt jön a történet egyik döntő pontja: Jerobeám létrehozza a saját áldozati helyeit. Felállít két aranyborjút. Az egyik Bételben áll, az északi ország déli részén, a másik Dánban, az ország legészakibb részén. És azt mondja: „Nézd, Izrael, itt az istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről!” (1Kir 12,28).

Azt gondolhatnánk: hát ezt már egyszer lezártuk az aranyborjú történetével. De itt újra megtörténik. Jerobeám lényegében azt mondja: „Nincs gond, ha a templomhoz nem férünk hozzá, majd létrehozzuk a saját áldozati rendszerünket. Megalkotjuk a saját liturgiánkat, a saját vallásunkat, a saját ünnepeinket, és saját papjaink is lesznek.” Ezeket a papokat nem a leviták közül választja ki, hanem mások közül; gyakorlatilag maga találja ki az egészet.

Északon így egyfajta kitalált vallás jön létre. Ha pedig valaki maga találja ki a saját hitét, annak következményei lesznek: zűrzavar és kiábrándultság. Pontosan ez történik északon. Ezért olyan fontos megérteni ezt a geopolitikai helyzetet, hogy mit is jelent az, ha valaki nem délen, Jeruzsálem közelében él, hanem északon, elszakítva a templomtól.

Most tehát két országunk van. Északon Izrael, Jerobeám vezetésével, tíz törzzsel, a fővárosa Szamária. Délen Júda, két törzzsel – Júda és Benjamin törzsével –, Rechabeám királysága alatt. Amikor ezután a történeti elbeszélést olvassuk a Királyok első könyvének 12. fejezetétől, ahol a 16. versben megtörténik a szakadás, egészen a Királyok második könyvének 16. fejezetéig, akkor ennek az időszaknak az elbeszélését olvassuk.

Itt azonban útmutatásra van szükség. Amikor ezt a történetet olvassuk, figyelnünk kell arra, hogy éppen kiről beszél a szent szerző. Az északi Izraelről? A déli Júdáról? Szamáriáról? Mert az északot jelenti. Jeruzsálemről? Mert az a délhez tartozik. Figyelmesen kell olvasnunk, mert újra meg újra ilyen kifejezésekkel találkozunk, mint „Izrael királya”, „Júda királya”. A történet fel-le váltogat észak és dél között, ezért nagyon fontos követni, hogy éppen hol járunk.

És itt kapcsolódik a történetbe az Ószövetség nagy része: a próféták. Sokan úgy olvassák a prófétákat, mintha csak általánosságban beszélnének Izrael problémáiról, és valamiféle tanácsokat adnának. Valójában azonban a próféták konkrét történelmi helyzetekbe szólnak bele: vagy az északi királyság körülményeibe, vagy a déli királyság helyzetébe, vagy egy másik ország életébe. Jónás például Ninivébe megy, amely északon és délen kívül van. Ezért nagyon fontos figyelni.

A nevek is okozhatnak nehézséget. Többször előfordul, hogy Izrael királyának ugyanaz a neve, mint Júda királyának. Ilyenkor könnyű összezavarodni: ez most Jorám, Júda királya, vagy Jorám, Izrael királya? Joás most Júdához tartozik vagy Izraelhez? Ráadásul az egyéves bibliaolvasásunk során a Krónikák második könyvét is olvassuk, ezért bizonyos történeteket kétszer is hallunk, és a nevek is megsokszorozódnak. Ezért az egyik legfontosabb kapaszkodó az eligazodásban, hogy Izrael, Efraim, észak, Júda pedig dél.

Azt is érdemes tudni, hogy míg Júdában vannak olyan királyok, akik bizonyos értelemben jók és hűségesek, bár sokan ott sem azok, addig az északi királyság királyai közül egyetlen egy sem igazán hűséges. Jerobeám azzal kezdi uralmát, hogy hamis isteneket állít fel, és az utódai lényegében folytatják ezt. Senki sem számolja fel teljesen ezt a hamis kultuszt, és nem térnek vissza az Úristen igaz imádásához. Északon tehát nincsenek jó királyok. Júdában vannak jók is, de Izraelben, északon, mindannyian letérnek a helyes útról.

Az északiak elszakadása, és az, hogy nem férnek hozzá a templomhoz, hamis vallást és hamis királyságot eredményez. Északon minden király rossz, sőt sokan közülük kifejezetten rettenetes királyok. Kilenc különböző dinasztia követi egymást: egyik eltörli a másikat, majd azt is eltörli egy újabb. Ezzel szemben délen, Júda országában, Jézus vonalán, egyetlen családi dinasztia halad Dávidtól egészen Jézusig. Ott is vannak nagyon rossz királyok, de a dávidi vonal mégis megmarad.

Sok keresztény nem ismeri ennek a szakadásnak a részleteit, és nem tudná elmagyarázni, mi történt. Ezért ez azok közé az epizódok közé tartozik, amelyeket érdemes akár többször is meghallgatni.

Amikor majd a következő korszakhoz, a fogsághoz érünk, látni fogjuk, hogy a Megosztott királyság időszakának végére az északi Izrael királysága, vagyis a tíz törzs eltűnik. Nem térnek vissza úgy, ahogyan korábban voltak. Csak abban az egyetemes szövetségben nyernek új távlatot, amelyet Isten Jézus Krisztus által, az Egyházban az egész világra kiterjeszt. Ez rendkívül fontos.

Ugyanakkor ebben remény is van. Délen, Júda királyságában megmarad egy vérvonal. Isten hűséges marad Dávidnak adott ígéretéhez: „Családodból mindig lesz valaki, aki a trónon ül.” Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek nehézségek. Júda is száműzetésbe kerül majd, és sok probléma vár rájuk. Mégis nagy reményt adhat felismerni, hogy a sok zűrzavar közepette – a honfoglalás, a bírák kora, a káosz, az erőszak, a hűtlenség után, és még a királyság idején is – Isten teljesen hűséges marad.

Itt lépnek elő a próféták. Ők ebben a helyzetben szólalnak meg. A Megosztott királyság időszakában több prófétáról is hallunk majd: Ozeásról, Ámoszról, Jónásról és Mikeásról. Jónás a niniveiekhez megy, a többiek pedig közvetlenül Isten népéhez és ezekhez a királyságokhoz szólnak. Üzenetük lényegében ez: térjetek vissza! Ne menjetek a hamis istenek után! Maradjatok hűségesek az Úrhoz, amíg még van idő! Mert a hűtlenségnek következményei lesznek.

Felmerülhet a kérdés: ha az északi királyság elszakadt, és nincs többé igazi vallása, akkor Isten végzett velük? Többé nem szól hozzájuk? Nem. Isten továbbra is szól hozzájuk, de a prófétákon keresztül. Az északi királysághoz elsősorban Ámosz és Ozeás szól. Ozeás könyve különösen erőteljes. Isten arra hívja Ozeást, hogy vegyen feleségül egy hűtlen asszonyt. Ez első hallásra különösnek tűnhet, de mély jelentése van. Ozeás megtapasztalja a hűtlenség fájdalmát, és ebből a fájdalomból prófétál az északi tíz törzsnek.

Ozeás üzenete világos: először is, Isten a ti férjetek, északi ország. Másodszor, ti hűtlenek lettetek hozzá. Harmadszor, száműzetésbe fogtok kerülni. De van jó hír is: Isten nem feledkezik meg rólatok. Eljön hozzátok, és élő vizet ad nektek. Ez előre mutat János evangéliumának 4. fejezetére, ahol Jézus találkozik a szamáriai asszonnyal. Ozeás könyvében újra és újra ez az üzenet tér vissza: Isten a férjetek. Hűtlenek lettetek. Száműzetésbe mentek. De Isten nem felejt el titeket, keresésetekre indul, és élő vizet ad.

Ámosz üzenete hasonló. A történetből pedig látni fogjuk, hogy az északiak végül nem térnek vissza Istenhez. Mégis sokat tanulhatunk abból, amit ők nem tettek meg. Olyan nevek is előkerülnek majd, mint Jezabel és Acháb, akik mind az északi királysághoz tartoznak. Illés is északon lép fel, és nagyon nehéz feladatot kap: az igazságot kell hirdetnie ott, ahol nem akarják meghallani. Aztán megijed és elmenekül. Később Illés és Elizeus történetébe is betekintünk majd.

Délen Dávid vonalát látjuk, amely küzd a hűséggel. A következő korszakban, a fogság idején, mind az északi, mind a déli királyság fogságba, száműzetésbe kerül. Az északiak azonban nem térnek vissza. Eltűnnek. Őket szokás olykor a tíz elveszett törzsnek nevezni. De amikor az Újszövetséghez érünk, látni fogjuk, hogy Pál apostol gondolkodásában ők továbbra is jelen vannak. Isten hűséges marad akkor is, amikor népe hűtlen.

Ez újra és újra a próféták üzenete. Ozeás történetében Gomer hűtlensége azt mutatja meg, amit Isten népe tett. Isten azt mondja: más szeretők után mentetek, mert azt hittétek, ők adják nektek mindazt, amitek van. Nem ismertétek fel, hogy valójában én adtam nektek ezeket az ajándékokat, ti mégis másoknak tulajdonítottátok őket. Ez nemcsak azért fontos, hogy megismerjük a családi történetünket, Isten szövetségének nagy történetét és a Biblia nagy ívét, hanem azért is, mert közben a saját szívünk is lelepleződik. Felismerjük, milyen gyakran történik meg velünk is, hogy a jólét, az áldás és a bőség idején rossz forrásnak mondunk köszönetet, ahelyett, hogy felismernénk: minden áldás végső soron az Úrtól jön, és valamilyen módon vissza is kell térnie hozzá.

Végül két dolgot különösen is érdemes szem előtt tartani ebben az új korszakban. Az első egy gyakorlati, irodalmi megjegyzés a Krónikák két könyvével kapcsolatban. A második pedig a liturgia jelentőségére vonatkozik.

A Krónikák könyveiben olyan történeteket fogunk hallani, amelyeknél talán azt gondoljuk: ezt mintha már olvastuk volna. Ez azért van, mert a Krónikák valóban krónikás módon beszél Izrael és Júda királyairól, de különleges hangsúlyt helyez a déli királyságra. A Krónikák tehát elsősorban a déli királyság történetét követi. Különösen Dávid jó oldalát, a pozitív eseményeket és a dávidi szövetség jelentőségét emeli ki. Míg Sámuel és a Királyok könyvei mindent elmondanak: a bűnöket, a botrányokat, a szennyes dolgokat is, addig a Krónikák főként Dávid szövetségének hangsúlyozására irányul. Amikor tehát a Krónikákból hallunk, tudnunk kell: itt elsősorban délre figyelünk.

A második fontos téma a liturgia jelentősége. A liturgia nem olyasmi, amellyel Isten irányítani akarja a népét. A liturgia az a hely és mód, ahol Isten megosztja életét a népével. Ez rendkívül fontos. Amikor ebben a bibliai korszakban liturgiáról beszélünk, az áldozatokról, a papságról beszélünk, és arról, hogy Isten népe hogyan él és hogyan megy ki a világba.

A száműzetés korszakában látni fogjuk, hogy a déli királyság azért kerül száműzetésbe, mert nem vitte ki a világba azt, amit a liturgiában kapott és tanult. A korrupt vezetés és a hűtlenség is hozzájárult ehhez. Ezért amikor ezt az időszakot olvassuk, hálás szívvel gondolhatunk arra, hogy nekünk is van liturgiánk: a szentmise. Ez Isten tökéletes, jóságos terve.

Ha valaki eltávolodik ettől, annak következményei vannak. Jeff Cavins személyes tapasztalatként is megosztja, hogy évekkel ezelőtt elhagyta a katolikus Egyházat. Voltak jó barátai és szép tapasztalatai, mégis eltávolodott attól, amit Isten a legfontosabb ajándékként adott neki: az Eucharisztiától. Bizonyos értelemben neki is ki kellett alakítania valamiféle saját liturgiát, még ha ez természetesen nem is volt olyan, mint az északi királyság hamis vallása. De mégis hiányzott valami lényegi. Minél távolabb kerülünk a liturgiától, annál kevésbé ismerjük Istent, mert Isten a liturgiában találkozik velünk. Ott tanít minket, ott táplál minket, ott bátorít, hogy kimenjünk a világba, és terjesszük országát, igéjét, világlátását.

A liturgia összeköt bennünket. Sőt, bizonyos értelemben kozmikus tapasztalat: az égben élők és a földön élők együtt imádják Istent. Nincs a világon semmi más, ami Isten népének ilyen lehetőséget adna, mint a liturgia.

Természetesen ezt félre is lehet érteni. Lehet pusztán megszokásból, gépiesen részt venni benne, mintha csak felülnénk egy futószalagra, és végigmennénk a megszokott mozdulatokon. De nem erről van szó. A liturgiában valami nálunk nagyobba lépünk be, valamibe, amit maga Isten adott nekünk. Az utolsó vacsorán Jézus ezt mondja: „Ez az új és örök szövetség vére.” Ha közel maradunk ehhez, közel maradunk hozzá.

Mindannyiunkban ott van Gomer hajlama: hajlamosak vagyunk elcsatangolni. A liturgia azonban visszahoz minket. Olyan, mint egy biztos tájékozódási pont, amely újra és újra visszavezet az Úrhoz.

Ezért olyan értékesek ezek a bevezetők az egyes korszakokhoz. Segít a tisztánlátásban mindazoknak, akik olvassák és hallgatják a Szentírást. Erről szól az egész Biblia egy év alatt: hogy olyan szemüveget kapjunk, amelyen keresztül élesen tudjuk látni a világot, a saját életünket és magát Istent úgy, ahogyan ő kinyilatkoztatta önmagát a bibliai világlátásban.

Tudjátok, hogy imádkozunk értetek. Kérünk benneteket, hogy ti is imádkozzatok értünk, mert hosszú úton járunk együtt! Most a 162. naphoz érkezünk, és ez a Megosztott királyság első napja. Nagyszerű és megható, hogy ilyen hűségesen kitartottatok ezen az úton, és részesei vagytok ennek a közös zarándoklatnak.

Mielőtt nekiindulunk ennek az új szakasznak, kérjük az Úr áldását.

Az Úr, aki hűséges marad népéhez a megosztottság, a hűtlenség és a száműzetés idején is, vezessen minket igazságának útján!

Áldjon meg bennünket, hogy a Szentírás történetében felismerjük saját szívünk útjait, és amikor eltávolodtunk tőle, készségesen visszatérjünk hozzá!

Őrizzen meg minket az igaz istentiszteletben, erősítsen meg az Eucharisztia ajándékában, és tegyen bennünket hűséges tanúivá a világban!

Áldjon meg bennünket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.

Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem és a Biblia egy év alatt podcast hallgatói közösségéért! Ha imádkozunk egymásért, akkor Istennek hála, óriási imahálót szövünk napról napra.