161. nap: Krisztus keresztrefeszítése
Korszak: Messiási ellenőrző pont
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, hálát adunk neked. Köszönjük, hogy nekünk adtad Fiadat. Köszönjük, hogy reményt adtál. Mert amikor a halálunkkal nézünk szembe, amikor a szenvedésünkkel és fájdalmunkkal nézünk szembe, amikor bűneinkkel szembesülünk, akkor önmagunkban semmi reményünk nincs. De Urunk, Istenünk, te elküldted Fiadat, hogy magára vegye bűneinket. Elküldted Fiadat, hogy helyettünk vállalja a szenvedést és a kereszthalált. És elküldted Fiadat, hogy legyőzze a halál hatalmát és átalakítsa azt, úgyhogy most már a halál nem ellenségünk, hanem kapukat táró testvérünk, ahogy Assisi Szent Ferenc mondta. Ő segít át bennünket a te jelenlétedbe. Ő visz át ebből a világból a következőbe. Ő visz át ebből az életből az örök életbe. És ez csak a te szereteted által lehetséges, Atyánk, Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, azáltal, amit értünk tett, amit értünk végbevitt, és amit továbbra is tesz, amikor veled együtt elküldi hozzánk a Szentlelket, hogy ma és minden nap velünk legyen. Ezért kérünk, Atyánk, küldd el most a Szentlelket, és alakítsd át a szívünkben mindazt, aminek át kell alakulnia: keltsd életre, ami halott, gyógyítsd meg, ami megtört, és bocsásd meg, amit meg kell bocsátani! Jézus nevében kérünk téged, Urunk, Istenünk, bocsásd meg mindazt, ami bocsánatra szorul az életünkben! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Szóval itt vagyunk Márk evangéliumának utolsó napján. Ez nyilvánvalóan egy komoly, józan hangvételű evangélium. Az utolsó két fejezet, a 15. és 16. különösen is. Még a feltámadás leírásakor is jelen van egyfajta józan, szomorkás hangulat. És ez rendjén is van, hiszen tudjuk, hogy Márk evangéliuma Péter tanúságtétele alapján született, melyet Márk lejegyzett és az Egyháznak továbbadott. Ezekben a fejezetekben van valami mély komolyság, ami méltó is az elbeszéléshez: annak felismerése, hogy maga az Isten az, aki átmegy a mi fájdalmunkon. Magára veszi bűneinket, magára veszi a halált, ami bennünket kellene, hogy érjen, és mindezt szeretetből teszi. Amikor mi, katolikusok, a feszületre nézünk, ott látjuk Krisztust a kereszten. A feszület nem csupán egy kereszt, hanem ott van rajta a corpus, a test. Nem azért ábrázoljuk Jézus képét a kereszten, mintha ott akarnánk tartani Őt – szó sincs róla. Azért van ott, mert legalább két dologra akar emlékeztetni bennünket.
Az első: arra, hogy milyen pusztító hatása van a bűnnek. Amikor Jézusra nézünk a kereszten, látnunk kell: ez az, amibe a bűn került. Ez az ára. Isten emberré lett, és a mi bűneink miatt ez történt – ez volt az ára. Ilyen a bűn – ez történik velünk a bűn következtében. A kereszt láttán a szívünknek meg kell rendülnie: „Ez ott az én bűnöm!” Ezért van ott a corpus.
A másik szempont pedig: nem Jézus szenvedésének mélysége az, ami megvált bennünket, hanem szeretetének mélysége. A kereszt másik üzenete tehát Isten megállíthatatlan, hűséges, önátadó, áldozatos szeretete. Igen, ez az én bűnöm ára – de ez mutatja azt, amennyit én Istennek érek. És ez hihetetlen. Isten úgy gondolja, hogy számára annyit érek, hogy Fia az életét is feláldozza értem. Isten ennyire taksál engem. Mert Ő ennyire értékesnek tart. Ez megdöbbentő. Isten azt gondolja, hogy érdemes vagy arra, hogy Fia halálát adja érted. Érdemes vagy rá, hogy Isten Fia azt mondja: „Érted élek, érted szenvedek, érted halok meg.” Nem a szegek tartották Őt a kereszten, nem is a mi bűneink, hanem az Ő szeretete – irántad.
Elképesztő, hogy így szeret valaki. De így vagy szeretve! És akkor Jézus kimondja azokat a szavakat: „Éloi, Éloi, lamma szabaktáni” – „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” Sokan ezen meglepődnek. Hogy történhetett ez? Isten megtapasztalta az Istentől való elhagyatottságot? Nos, Jézus nem volt elhagyatva. Igen, belépett a sötétség mélyébe, talán az elhagyatottság megtapasztalásába is, de tudta, hogy nem hagyták el. Isten soha nem hagy el. Ugyanakkor Jézusnak a legfájdalmasabb talán nem is a fizikai szenvedés volt, hanem a lelki része, annak megtapasztalása, amiben az emberiség él: ez pedig az, hogy a bűn miatt elszakadtunk Istentől. Ezt később Izajás próféta fogalmazza meg szépen. A bűn elválaszt minket Istentől. Jézus pedig magára vette bűneinket, így átélte emberként ezt a fajta elszakítottságot. És ez a legfájdalmasabb. Ugyanakkor Jézus ezzel a mondattal imádkozik, a 22. zsoltárt idézi, annak első sorát. A teljes zsoltárt foglalja össze ezzel a mondattal, ami végül Isten dicsőítésével zárul. Amikor tehát a 22. zsoltárt imádkozzuk – akár reggel, akár máskor –, látjuk, hogy valóban erről szól: „Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet” (Zsolt 22,4).
Jézus napok óta ébren van, megkínozva, széttépve, véresen: „Én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje” (Zsolt 22,8). Ez történik most: „Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja fejét” (Zsolt 22,9). Ugyanezt mondják: „Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!” (Zsolt 22,10). „Szálljon le a keresztről, akkor majd hiszünk neki!” (Mk 15,32). A zsoltár így folytatódik: „Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensőmben” (Zsolt 22,16ab). A keresztre feszítéskor gyakran kiugrasztották a vállízületeket.
„Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt” (Zsolt 22,17). Mióta nem ivott vizet Jézus? Ráadásul ilyen vérveszteség mellett! „Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték” (Zsolt 22,16c). „Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak” (Zsolt 22,19).
Ez a zsoltár szinte prófétai módon írja le a keresztre feszítést. És Jézus nemcsak a fájdalmat idézi fel ezzel az első mondattal, hanem a zsoltár végét is: „Csak őelőtte borul le a földnek minden hatalmassága, előtte hajolnak meg mind, akik a porba visszatérnek, és lelkem neki fog élni. Nemzetségem neki fog szolgálni. Az Úrról beszélnek majd az eljövendő nemzedéknek, igazságosságát hirdetik a jövő népének: ő vitte ezt végbe” (Zsolt 22,31-32).
Ez a történet vége. A feltámadás. Nem a kereszté az utolsó szó. Isten mindezt értünk teszi, mert bűneink halált érdemelnek, de Ő magára veszi ezt a halált. És nemcsak meghalt érted – fel is támadt érted. Fel is támadt értem. Ezért dicsőítjük Őt.
Ez Márk evangéliumának utolsó napja, a második messiási ellenőrzőpontunk végpontja.
Adjunk hálát Istennek, imádkozzunk egymásért, hogy be tudjuk fogadni ezt a szeretetet, az Ő kegyelmét – hogy most és minden nap Őt magát tudjuk befogadni.
