154. nap: Jézus megkeresztelkedése

Korszak: Messiási ellenőrző pont

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük, hogy nekünk ajándékoztad a te Fiadat, és bemutattad Őt nekünk. Úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad érte, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Köszönjük neked ezt a következő hét napot, amikor Márk evangéliumát olvashatjuk. Köszönjük, hogy hallhatjuk ezt az örömhírt. Fogadd dicsőítésünket, és segíts megtérnünk a lényegét! Hívj minket is tanítványaid közé, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel és minden erőnkkel a te tanítványaid lehessünk és szerethessünk téged! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Márk az evangéliuma elején nem fecsérli az időt. Egyből az események közepébe ugrik. Rögtön Keresztelő Szent Jánossal kezd, ahogyan a pusztában szolgál. Mielőtt mi is belevágnánk, lépjünk vissza egy kicsit.

Kicsoda Márk? Több elmélet is van ezzel kapcsolatban, de sokan úgy vélik, hogy Márk evangéliuma bizonyos értelemben Péter evangéliuma. Miért? Mert Márk előbb Pál, majd Péter munkatársa volt. Ahogyan Péter Rómában és az egész Közel-Keleten prédikált, Márk tőle hallotta az örömhírt. Márk evangéliuma tehát nagyrészt Péter tapasztalatait tükrözi. Márk zsidó neve János volt, és ahogy mondtam, kezdetben Pál útitársa is volt. Egy idő után azonban haza akart térni a misszióból, ami nézeteltérést okozott Pál és Barnabás között. Pál csalódott volt miatta, mert Barnabás Márkkal tartott, és emiatt elváltak útjaik. Ez számunkra némi elégtételt jelent, mert láthatjuk, hogy még az apostoli missziókban sem volt mindenki tökéletes. Amikor az Apostolok Cselekedeteihez érünk majd, látni fogjuk ezt a történetet. Mindenesetre felkészülhetünk rá, hogy amikor Jézus Krisztust követjük, csupa jószándékú emberrel leszünk körülvéve, de olyanokkal is, akiket nehéz szeretni. Talán épp mi magunk vagyunk ilyenek. A jó hír, hogy Pál, Barnabás és Márk is konfliktusba kerültek egymással, de még jobb hír, hogy később ki is engesztelődtek. 

Valószínű, bár nem bizonyított az is, hogy Márk annak a nőnek, Máriának a fia, akié az emeleti terem volt, ahol az utolsó vacsorát ünnepelték, és az apostolok gyakran összegyűltek. Ez is egy nagyszerű kapcsolat Márk és a korai Egyház között. Az Apostolok Cselekedetei 12,12 alapján tartja valószínűnek a hagyomány, ugyanis ott ezt olvassuk: „[Péter] elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt, és imádkoztak”. Ebből sok kutató és az egyházi hagyomány arra következtetett, hogy ez egy jelentős jeruzsálemi keresztény ház lehetett. Az utolsó vacsora helyét az evangéliumok egy nagy „emeleti teremként” írják le (Mk 14,15 stb.). A Biblia azonban sehol nem mondja ki, hogy ez ugyanaz a ház lett volna, mint Márk anyjának háza, de ki sem zárható.

Írásával kapcsolatosan az egyik gondolat, hogy Néró keresztényüldözése alatt készülhetett. Témái így a tanítványi lét realitásait mutatják. Az első fejezetekben máris olvashattuk az első tanítványok meghívását. Emberhalásznak hívták el őket, de később arra is meghívást kapnak, hogy vegyék fel keresztjüket és kövessék Jézust. Bízzanak abban, akit keresztre feszítettek értük, és ne veszítsék el hitüket a nehézségek közepette sem. Márk az üldözött keresztények, főként pogányságból megtért keresztények számára írta evangéliumát Kr. u. 70 körül. 

Az első fejezetben Jézus megkeresztelkedéséről olvashatunk. Az egyik kérdés, amit gyakran hallhatunk ezzel kapcsolatban, hogy miért volt rá szükség. János bűnbánati keresztséget ajánlott az embereknek, Jézusnak viszont nem volt mit megbánnia. Az egyik dolog, amit észrevehetünk, hogy Jézus azon az úton jár, amelyre mindnyájunkat meghív. Nem a víz tette szentté, hanem Ő tette szentté a vizet. Ez a korai Egyház egyik kulcsfontosságú tanítása: Jézusnak nem volt szüksége a keresztségre, de nekünk igen az ő megkeresztelkedésére. 

Amikor a Leviták könyvét olvastuk, azt láthattuk, hogy ha tiszta dolog tisztátalannal érintkezett, akkor az is tisztátalanná vált. Jézus mindezt megfordítja. Mi történik, amikor Jézus a leprással találkozik? Amikor egy átlagember leprással érintkezik, tisztátalanná válik, Jézusnál viszont fordítva van. A leprás tisztul meg. Ugyanez történik a keresztségben is. A víz nem tisztítja meg Jézust, Ő viszont megszenteli a vizet a jelenlétével és érintésével.

Amikor kijön a vízből, megnyílik az ég, és a Lélek galamb formájában leszáll rá. Az eredeti szövegben, a megnyílik helyett azt olvashatjuk, hogy az kettéhasad, kettészakad. Ez azért is fontos, mert Márk evangéliumának végén, amikor Jézust keresztre feszítik és kileheli lelkét, a templom függönye szakad ketté, s Isten jelenléte, melynek ószövetségi helye a szentek szentje volt a templomban, most onnan kiárad a világra. Nincs már akadály Isten és ember között. A megváltás teljessé lesz. A kettéhasadásra a görög nyelv ugyanazt a szkidzó igét használja itt, mint a Jézus megkeresztelkedésekor. Rendkívüli erő van ebben. Jézus szolgálatának az elején és a végén ugyanaz ismétlődik meg. 

Emellett egy hang is hallatszik: „Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11). Ez az egyik olyan mondat, amellyel érdemes gyakran imádkozni. Az Atya mondja ezt a fiának. Van valami rendkívüli abban, hogy láthatjuk, ahogy az Atya beszél Jézushoz… Hozzánk pedig, akik a keresztségben Isten gyermekei lettünk, szintén szól az Atya. Jézusnak azt mondja, „büszke vagyok rád, te vagy a szeretett fiam”. Megvallja Őt. Az Atya minden keresztségben ezt teszi, és minden alkalommal újra megteszi, ha imában hozzá fordulunk. Most is, ahogy ezeket a sorokat hallgatod vagy olvasod, az Atya ugyanazokat a szavakat mondja neked, amiket Jézusnak is mondott. Befogadott minket. Azt mondja, hogy az övéi vagyunk és büszke ránk. Erre valóban érdemes időt szakítanunk, és imádkoznunk, elmélkednünk ezekkel a szavakkal. 

Megéri, hogy megengedjük az Atyának, hogy kimondja ezeket a szavakat nekünk is. Néha érdemes emlékeztetnünk magunkat arra, hogy Isten mennyire szeret, és mennyire büszke ránk. Ebben hatalmas erő van. 

A Lélek ereje pedig azonnal kivezeti Jézust a pusztába. Miért? Negyven napot volt ott, és megkísértette a sátán. Jézust a keresztségben felkenték, és a Lélek leszállt rá. Arra kenték fel, hogy harcoljon az ő népéért. Pontosan ezt teszi. A Lélek felkeni, az Atya megvallja, és azonnal kimegy a pusztába, ahol harcol a sátánnal. 

Ezek után gyűjti össze az első apostolokat és folytatja a harcot. Ördögöket űz. A Bibliában azt olvashatjuk, hogy ez a világ a sátán uralma alatt van. Jézus pedig nem csak tanítani, gyógyítani és prédikálni jött. A megmentésünkre jött, azért, hogy megküzdjön értünk a sátánnal. Küzdeni jött a minket megkötöző erőkkel, hogy ő kötözze meg őket. Jézus, mint Felkent, mint Messiás ezt teszi. Ő a király, Ő a Messiás. Azonnal megkezdi ezt a harcot.

Igen, gyógyít fizikai és mentális betegségeket is, de a démoni megszállások ellen is harcol. Ez a biblikus világképünk szempontjából nagyon fontos. A világ, amelyet a gonosz megkötözött, szabaddá válik Jézus Krisztus által. Ő a szabadításunkra jött. Tartozhatunk a sötétség uralmához, ahol megkötözöttek lehetünk, vagy tartozhatunk a világosság királyságához, ha Jézust követjük. 

A második fejezetben Jézus egy bénát gyógyít meg. Négy barát érkezik, egy bénán fekvő barátjukkal. Amikor Jézus Kafarnaumba érkezik, a barátok próbálnak a házhoz férkőzni, de a tömeg miatt nem tudnak. Végül a tetőre mennek fel, és egy kis átalakítást hajtanak végre a házon. Ne aggódjatok, nem végleges rombolás volt ez, hanem annak a nyílásnak kibontása, amin az aratás idején a terményeket a tetőn keresztül betárolták, majd az aratás végeztével visszazártak. Most épp nem az aratás ideje volt. Ezt annak idején szépen elmagyarázták zarándokcsoportunknak a Szentföldön. Szóval megnyitják a tetőt, és leeresztik a barátjukat. Mit tesz Jézus? Azt mondja, a bűnei bocsánatot nyertek. 

Két dolog tűnhet fel nekünk. Egyrészt Jézus látja a négy barát hitét. Valaki másnak a hite is elég ahhoz, hogy Jézus meggyógyítsa azt, akinek gyógyulásra van szüksége. A barátok hite beszél a béna ember helyett. Hasonlít ez a csecsemők, és kisgyermekek megkereszteléséhez. Ők nem képesek szavakkal kifejezni hitüket, de a szülők és keresztszülők hite elegendő számunkra a kereszteléshez. Az ő hitük beszél gyermekük helyett. Hisszük, hogy lehetséges – sőt kívánatos dolog –, hogy minél hamarabb megkereszteljük a gyermekeket. Erre több példát is látunk egyébként a Szentírásban (vö. Apcsel 16,15), de majd ha odaértünk, kitérünk rá.

Még ha ennek a kisgyermeknek nincs is saját hite, a szülők hite és a keresztszülők hite szólhat helyette — éppen úgy, ahogy Márk evangéliuma 2. fejezetében a barátok hite szólt a béna ember helyett.

Még egy utolsó megjegyzés: amikor Jézus azt mondja: „Gyermekem, bűneid meg vannak bocsátva”, néhány írástudó így reagál: várjunk csak, ez istenkáromlás. Ki bocsáthatja meg a bűnöket Istenen kívül?

Ez az egyik első olyan kijelentés az evangéliumokban, amelyben Jézus az istenségére utal. Ez az egyik első hely, ahol Jézus azt állítja magáról az evangéliumokban, hogy ő Isten, mert lényegében ezt mondja: „Meg tudom tenni azt, amit csak Isten tehet meg.”

És hogy bebizonyítsa, hogy meg tudja tenni azt, amit csak Isten tehet meg, miután kijelenti a bűnök bocsánatát az ember fölött, azt mondja: „Rendben, bebizonyítom nektek. Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”

És teljes, tökéletes gyógyulást ad neki, megmutatva, hogy Jézus valóban az, akinek mondja magát. Istennek vallja magát, majd bizonyítja is, hogy valóban Isten — ami egyszerűen elképesztő, lenyűgöző, és annyira, de annyira jó.

Itt tarunk most, Márk evangéliumának legelső fejezeteinél, és még hat napot töltünk Márkkal. Annyira hálás vagyok, és megtisztelő, hogy veletek együtt járhatom végig Márk evangéliumát.

Imádkozzatok egymásért! Én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem is! Köszönöm.