140. nap: Dávid hálaadó imája

Korszak: Királyok kora

Ima

Mennyei Atyánk, imádunk téged, dicsőítünk téged és áldjuk neved. Tiéd minden dicsőség és szentség. Téged illet minden imádás és hálaadás azért, aki vagy és amit cselekedtél az életünkben. Urunk, óvj meg minket a nehezteléstől, a romlottságtól, a kétségbeeséstől és az elbátortalanodástól! Segíts, hogy a te bátorságod töltsön el minket, hogy betöltekezhessünk kegyelmeddel és ezáltal életünk dicsőítés és hálaadás legyen Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Dávid történetének végéhez közeledünk mindkét könyvben, és hamarosan áttérünk Salamon uralkodására. Így most mindkét olvasmányunk egyfajta összegzés. Talán észrevettétek a hasonlatosságot a 2Sámuel 22. fejezete és a 18. zsoltár között. Nem szóról szóra egyeznek, de a 22. fejezet olyan, mint egy 18. zsoltár 2.0 lenne. Van ebben néhány figyelemre méltó dolog. A legfontosabb, hogy mindkettő Isten igéje. Továbbá az, hogy a 18. zsoltár is Dávid ellenségeitől és Saultól való megszabadulásáról szól, de Dávid életének egy korábbi szakaszában. A 22. fejezet pedig Dávid életének végén tárja elénk ezt a nagyon hasonló imát, amelyben újra Istent dicséri. Ez csodálatos, mert úgy vélem, sokunk életében ott a kísértés, hogy azt mondjuk: „Minden rendben, itt van a győzelem, legyőztük az előttünk álló akadályt. Itt van az eredmény.” Győztünk, de most egy új lapot nyitunk, új fejezetet kezdünk, megyünk tovább.

Ez volt Dávidnál, amikor a 18. zsoltárt írta: „Igen, mindazok, akik ellenem álltak, beleértve Saul királyt is, most legyőzettek, és most elkezdem ezt az új életet – Dávid király uralkodását”. Egy dolog ezért hálát adni, s egy egészen más dolog hálát adni Istennek az élete végén. Mert nincs már újabb fejezet, ez az utolsó fejezete Dávid földi életének. Nyilván oka van annak, hogy ez az ima itt kap helyet, Dávid élete végén, pedig a bevezető mondat szerint a 2Sám 22,1-ben az itt olvasható változat is abban az időben született, amikor Dávid éppen megszabadult Saultól. Valamiért mégis ide került. Dávid életének a vége felé járunk a történetben, és éppen itt hangzik el ez az ima, nem véletlenül… Ezért tekinthetünk rá úgy is, mint egy életösszegző hálaadásra…

Ahogy tehát Dávid visszatekint az életére, mondhatná azt, hogy végigfutottam a pályám, már beteg vagyok, öregszem és az Úr elhagyott, mert már haldoklom. De ő nem ezt mondja, hanem azt, hogy „az Úr megmentett, mert szeret. Gyönyörködik bennem és megszentel”. Ebben a pillanatban ott vannak Dávid mögött nemcsak a sikerei, győzelmei, hanem vesztett csatái és kudarcai is. És ő mindezeket szemlélve örvendezni tud. Ez fantasztikus. 

Ebből tanulhatunk, hiszen mi is sokszor visszanézünk, látjuk a győzelmeinket és azt mondjuk: „Hajrá, nincs idő a gólörömre, jöjjön az újabb fejezet!” De egy ponton nekünk is meg kell állnunk, fel kell ismernünk, hogy esetleg már nincs több fejezet, és ki kell mondanunk: „Látom, hogy életem során itt vagy ott nagyot buktam, elrontottam az életem, mert nemet mondtam az Úrra. Itt újra vissza kellett térítenie engem a szívem gonoszsága miatt, bűnös döntéseim miatt.”

Dávid mindennek tudatában van, pontosan emlékszik az életében elkövetett bűnökre. Ez teszi széppé Dávid hálaimájának e sorát, mely egy másik fordításban így hangzik: „Mentő pajzsodat nyújtottad nekem s kegyességed naggyá tett engem.” (2Sám 22,36; Káldi-Neovulgáta fordítás). Dávid Istenhez beszél, ismerve a saját megtörtségét, ismerve a saját múltját, gonosz tetteit. És elismeri, hogy Isten jósága, kegyelme tette őt naggyá. Gyakorlatilag nekünk nem is kellene tudnunk Dávid bűneiről, hiszen nem kellet volna mindent lejegyezni, de mégis lejegyezték. Továbbadták a következő nemzedékeknek. Ismertté váltak az egész királyságban. 

Gondoljunk csak bele! Itt van Dávid, aki nemcsak maga tudja, hogy sokszor vétkezett, hanem annak is tudatában van, hogy ezt mindenki más is tudja. Mégis azt mondja, hogy Isten kegyelme segítette őt és tette naggyá. Tehát ahogy végignéz az életén, nem válik keserűvé, nem érzi úgy, hogy végképp kudarcot vallott volna, nem is haragos. Ez nagy kihívás mindannyiunk életében, hogy visszanézve, képesek legyünk kimondani az igazságot, megnevezni a jót és a rosszat. Elismerni, hogy ezeket és ezeket a bűnöket követtem el, és itt volt szükségem Isten kegyelmére, megbocsátására. Látni, hogy milyen győzelmeket szerzett nekem Isten. Mert a legnagyobb győzelem, önmagam és bűneim legyőzése Isten segítségével. Végigtekintve a megélt dolgokon nem neheztelni senkire, még önmagamra sem – na, ez valami! Elérni az életünk végére és nem megkeseredni, hanem hálát adni Istennek – ez teljesítmény! 

Dávid épp ezt teszi. Holnap azt is meglátjuk, hogy Dávid nemcsak Istennek ad hálát, hanem a körülötte lévő embereknek is, azért, amit érte és Izraelért tettek. Nagy dolog, ha akár a napunk, hetünk vagy életünk egy időszakának végén úgy döntünk, hogy hálát adunk. Hiszen annyian választhatnánk küzdelmeink végén a neheztelést, a panaszkodást, sokan választhatnánk harcaink után a szétesést és a mindent feladást – és ha mégsem így teszünk, na, az egy csoda. És itt van Dávid élete végén, az összes csata, küzdelem, fájdalom, kudarc, a körülötte lévő emberek és a saját kudarcai után – és hogy mindez nem törte meg, az egy csoda. Hihetetlen. Ez Isten kegyelme.

És ezért imádkozunk mi is, hogy elismerjük a múltunk jó és rossz oldalát, és hogy elismerjük a szívünkben lévő jót és rosszat is most. Hogy eljussunk a nap végére, vagy a hét végére, vagy egy időszak végére, és kimondjuk az igazat, és ugyanakkor nem hagyjuk, hogy az tönkretegyen minket. Ez Isten ajándéka. Ez a kegyelem, amit kapunk. És ezt nem tudjuk saját erőből megtenni.

Ehhez – már tudjátok, mit fogok mondani – egymás imáira is szükségünk van. Nem vagy egyedül ebben. Ez nem a te magányos utad a Biblián keresztül 365 napon át. Ez a mi közös utunk a Biblián keresztül 365 nap alatt, mert egy közösség vesz körül téged. Most is. Kérlek, tudd, hogy van körülötted egy olyan emberekből álló közösség, akiket néhány kivétellel, talán nem is ismersz. És ők imádkoznak érted. Azért imádkoznak, hogy vissza tudj tekinteni a múltadra, felismerve benne a jót és a rosszat, és hogy dicsőítsd Istent, hálát adj Istennek. Hogy át tudj menni a viharokon anélkül, hogy azok összetörnének belülről. Hogy felismerd a saját szíved megtörtségét, sőt a körülötted élők szívének megtörtségét is, és mégse válj emiatt keserűvé. Ez csoda.

Ezért imádkozunk. Azért imádkozunk, hogy ez a csoda most mindannyiunk szívében, mindannyiunk életében élő valóság legyen. Én imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is, és imádkozzatok egymásért is!