120. nap: Dávid meggyászolja Sault

Korszak: Királyok kora

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Köszönjük, hogy annyiféle módon lépsz kapcsolatba velünk. Életünk során irányt mutatsz, megerősítesz, védelmezel minket, felemelsz, ha elesünk, megbocsátasz, amikor az irgalmadra szorulunk. Elvezettél eddig a pontig életünkben, akár tizennégy évesek, akár kilencvennégy évesek vagyunk és hallgatjuk igédet. Urunk, Istenünk, minden lélegzetvételünket, szívdobbanásunkat úgy kapjuk tőled, hogy meg sem érdemeljük. Ajándékba kapjuk. Minden ajándék az életünkben. Még ha meg is áll a szívünk tizennégy évesen vagy ma, minden szívverés, minden lélegzetvétel a te ajándékod volt. Köszönjük láthatatlan útjaidat, amelyeken vezetted életünket, a láthatatlan alkalmakat, amikor megvédtél bennünket a lehetséges veszélyektől, amik tönkretehettek volna bennünket. És most itt vagyunk, hogy hallgassuk szavad, befogadjuk szereteted és viszontszeressünk téged. Jézus nevében kérünk, segíts belátnunk, hogy egy napunk sem kiérdemelt jutalom, hanem mindegyik ajándék. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Újra sok névvel találkozunk a Krónikák első könyvében. Abban biztosak lehetünk, hogy a Szentírásban soha semmi nem fölösleges. Minden szava által Isten szól hozzánk. A krónikás, a könyv szerzője, egy fontos dologra mutat rá. Habár Isten neve egyszer sem fordul elő az első fejezetben, sok ismerős nevet hallunk. Ismerjük Ádámot, Szetet, Hénokot, Noét, Nimródot, mert olvastuk a történetüket és tudjuk, hogy Isten közvetlenül beavatkozott az életükbe. Így, még ha Isten neve nem is fordul elő ebben a fejezetben, tudjuk, hogy a meg nem említett személy maga a mindenható Isten. Ezért a neveknek igenis van jelentése számunkra. Nem az emberek miatt, hanem amiatt, amit Isten művelt bennük és rajtuk keresztül. Velünk is előfordul, hogy Isten észrevétlenül, nevének említése nélkül működik az életünkben. Az életünknek azért van értelme, mert Ő jelen van benne. Erre fontos emlékeznünk!

Sámuel második könyvének első fejezetében Dávid gyászéneket mond Saul és Jonatán halála felett. Dávid egy klasszikus dalszerző. Ő az Ószövetség „reneszánsz embere”, aki vezet, harcol és verseket, dalokat ír. Ebben a siratóénekben Dávid a volt ellenségét, Sault dicséri, és testvérként szeretett drága barátját, Jonatánt. Azt mondja Dávid Izrael népének, hogy emlékezzen erre az énekre Izrael első királyáról, Saulról és nagyszerű fiáról, Jonatánról. Tanulja meg és énekelje! 

Ezzel felhívja a figyelmünket arra, hogy az egy dolog, hogy vannak ellenségeink, de az egy másik, hogy engedjük-e az ellenségeinknek, hogy ne csak üldözzenek minket – ahogyan Saul tette Dáviddal –, hanem fogva is tartsanak. Dávid nem engedi, hogy Saul emléke fogva tartsa. Nem engedi, hogy Saul gyűlölete és féltékenysége fogságban tartsa őt. Ezért még halálában is megadja Dávid a kellő tiszteletet és tisztességet Saulnak, mind énekével, mind tettével, amikor megöleti az amalekitát, aki azt állítja, hogy végzett Saul királlyal. 

Nekünk is vannak emberek az életünkben, akik valami oknál fogva az ellenségeink, és fogságban akarnak minket tartani. De mi megharcolhatjuk a szükséges harcot, a lelki harcot, hogy szembeszálljunk velük az igazságért, de arra ne adjunk nekik engedélyt, hogy túszként tartsanak minket. Főleg az emlékük ne tartson fogva minket, mert bennünket Jézus Krisztus megváltott és megszabadított. 

Ahogyan Dávid is Saul fölé tudott emelkedni, mert Isten felkente őt, ugyanígy vagy te is felkenve Krisztusban. Bár a múlt emlékei léteznek, hatásuk és következményeik valóságosak az életünkben, de valóság a Krisztusban kapott szabadságunk is! Ezért szabadok vagyunk arra, hogy ellenségeink ne tartsanak fogságban minket, hogy ne éljünk a múlt fogságában, még a bánat és fájdalom szintjén sem, hanem Isten kegyelmének segítségével tudjunk megbocsátani, elengedni és továbblépni, mint Dávid.

Ezt persze könnyebb kimondani, mint megtenni – hidd el, ezt teljesen megértem. Éppen ezért imádkoznunk kell, mert ez nem pusztán akaraterő kérdése, nem egyszerűen attól függ, hogy mennyire igyekszel. Nem. Ez kegyelem kérdése. És ezt a kegyelmet el kell kérni.

Ezért kérjük az Urat egymásért, hogy adja meg azt a kegyelmet, amely által ki tudunk kerülni a múlt súlya alól, ki tudunk szabadulni azok hatalma alól, akik a mi ellenségeink voltak vagy ma is azok, és szabadságban tudunk élni.

Kérlek, imádkozzatok egymásért! Én imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem!kező napok során, amit izgatottan várok. Előre mondom, hogy a Krónikák első könyve, amit holnap kezdünk Sámuel 2. könyve mellett, sok névvel indít, de ez teljesen rendben van. Szeretjük a neveket és már megszoktuk az alkalmi monotonitást az olvasásban, és milyen jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. Ez az olvasóközösség fantasztikus! De egy kis egyéni házi feladat is lenne, amit szoktam kérni, ha új könyvet kezdünk: olvassátok el a két új könyv bevezetőjét a Bibliátokban! Ez segít a kontextus megismerésében.z élet kihívásokkal teli, ezért is imádkozunk egymásért.

Kérlek, imádkozzatok egymásért! Én is imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem!nk továbbra is egymásért! Én imádkozom értetek.