„Ne féljetek!” – a húsvét üzenete, amely ma is megtart

A húsvét vigíliáján fölolvasott evangéliumban halljuk ezt a két szót. Az üres sírtól távozó asszonyok találkoznak a Föltámadottal, aki köszönti őket, majd ezt mondja: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”

Ne féljetek…. Jézus ajkáról többször is elhangzott ez a felszólítás. Szent II. János Pál pápa írja, hogy ebben a felszólításban Jézus az Istenre és az emberre is gondol:

„Ne féljetek Isten misztériumától; ne féljetek az Ő szeretetétől; ne féljetek az embernek sem a gyengeségétől, sem pedig a nagyságától! Az ember soha nem szűnik meg nagy lenni, még gyöngeségében sem.”

Tavaly november ötödikén elhangzott katekézisében XIV. Leó úgy fogalmazott, hogy „a húsvéti misztérium a keresztény élet tengelye, amely körül minden más esemény forog”, majd hozzátette: „Minden nap húsvét.” Megannyi szenvedéssel, fájdalommal, szomorúsággal találkozunk életünk során, de a húsvét örömhíre felülírja ezeket a tapasztalatokat: a szeretet legyőzte a bűnt, az élet legyőzte a halált. Jézusban – fogalmazott a Szentatya – „mindig arra a sarkcsillagra lelhetünk, amely felé életünket irányíthatjuk”, miközben érthetetlen, elfogadhatatlan események terhelik meg életünket. Minden nap húsvét…. „Én veletek vagyok minden nap, a világ végéig” – ígérte meg Jézus. Halász Piusz szavait kölcsönözve: „Minden percben a világ valamelyik oltárán kiosztja önmagát. Bármilyenek is legyenek az emberek, egy valaki mindig itt van velünk, akinek szívéből árad a mindent legyőző szeretet.”

A hívő élet centruma az Eucharisztia – „az eljövendő dicsőség elővételezése és záloga”, ahogy Szent VI. Pál pápa írta. Az az „útravaló”, amellyel a földi zarándokúton egyre közelebb jutunk az örök élethez. Sziénai Szent Katalin Dialógusában így szól az Úr:

„Tudok, akarok és segítek is annak, aki akarja, hogy segítsek neki. Aki akarja az én segítségemet, aki kijön a folyóból és a hídon jár, azáltal, hogy követi az én Igazságom tanítását.”

Tudjuk, amikor a pap bemutatja a szentmiseáldozatot és a szentségeket kiszolgáltatja, Krisztus személyében cselekszik. A bűnbánat szentségében is. Néhány hónapja olvastam el Carl Gustav Jung 1939. április 5-én elhangzott londoni előadását. Tanulmányok igazolják, korunkban a félelem, szorongás, neurózis emelkedő tendenciát mutat, egyre több ember küzd mentális problémákkal. Jung arról beszélt, hogy

„a katolikusokat kevésbé fenyegetik a neurózisok, mint más vallási felekezetek tagjait”;

kutatásokra hivatkozva azt fejtegette a jeles pszichológus, hogy a katolikusok „pszichológiai probléma” esetén elsősorban paphoz fordulnak, nem pszichológushoz – ellentétben más felekezetek tagjaival. Hogy miért? Jung így vélekedett:

„A katolikus egyházban régi hagyomány a lélekvezető, a ’directeur de conscience’ intézménye. Ezek a vezetők szokatlanul széles körű tapasztalattal és iskolázottsággal rendelkeznek e téren, és magam is gyakran csodálkoztam rá arra a bölcsességre, amellyel a jezsuiták és más katolikus papok adnak tanácsot pácienseiknek.”

Krisztus velünk marad a világ végéig. Jelen van az Oltáriszentségben, s – idézve Szent II. János Pál pápa szavait – „különleges módon jelen van még minden papban”. Aki előtt – mint alter Christus előtt – nemcsak megbánt bűneink terhét tehetjük le, hanem akivel megoszthatjuk fájdalmainkat, szomorúságunkat, megaláztatásainkat. Úgy gondolom, ez is beletartozik húsvét misztériumába: Ő, aki meggyőzte a világot, nemcsak az Eucharisztiában marad velünk. „Ne féljetek”, mondta Jézus; mert – tehetjük hozzá Søren Kierkegaard szavaival – „Isten titkon néz, és ismeri a szükséget, és felszámolja a könnyeket, és semmit sem felejt:”