XIV. Leó pápa virágvasárnap: Ne feledjétek, hogy testvérek vagytok

A Szentatya március 29-én délelőtt tíz órai kezdettel a Szent Péter téren tartotta meg a virágvasárnapi szertartást az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulását felidéző körmenettel, majd az utána bemutatott szentmisével. A Máté passió felolvasása után XIV. Leó pápa homíliájában Krisztusról, a Béke Királyáról elmélkedett, aki a golgotai keresztjéről ma is kiáltja a világnak: Isten szeretet! Legyen irgalmas a szívetek! Tegyétek le a fegyvereket, ne feledjétek, hogy testvérek vagytok!

Virágvasárnap, mediterrán nevén Pálmás vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődött a Szent Péter téren az ünnepi liturgia, melyet XIV. Leó pápa vezetett. A szenvedés és vértanúság piros színű ruhájába öltözött asszisztencia, köztük a Pápai Ház bíboros és püspök tagjai a Szentatyával együtt a Szent Péter tér közepén álló obeliszkhez vonultak a kezükben tartott pálmaágakkal. Az egykori Gaius-Néró féle cirkusz közepén álló obeliszk tövénél szenvedett vértanúhalált az egyszerű galileai halász, Szent Péter, akire az Úr Jézus az ő egyháza vezetését bízta. Az obeliszket az új bazilika felépítése és a Szent Péter tér kialakítása után 1568-ban szállították nagy gonddal a mai helyére. Latin felirata ma különösen is beszédes: „Ecce Crux Domini, fvgite, partes adversae, vicit Leo de tribv Ivda”, magyarul: „Íme az Úr keresztje, meneküljetek ellenséges felek, Júda törzsének oroszlánja diadalmaskodik”.

Leó pápa az üdvözlés után ezekkel a szavakkal fordult a jelenlévőkhöz: „Kedves Testvéreim! A nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jó cselekedetekkel már előkészítettük. Ma azért gyűltünk össze, hogy “az egész Egyházzal együtt lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát, vagyis szenvedését és feltámadását. Ő ugyanis ezt a misztériumot akarta beteljesíteni, amikor fölment városába, Jeruzsálembe. Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezünk meg erről az üdvösségszerző bevonulásról. Lépjünk mi is az Úr nyomába, hogy amint kegyelméből társai vagyunk a kereszthordozásban, ugyanúgy feltámadásának és örök életének is részesei lehessünk.”

A felhívás után szenteltvízzel meghintette az ágakat: „Könyörögjünk! Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké”. A diakónus ezután Szent Máté könyvéből felolvasta az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulásáról szóló részt: „Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.”

Az evangélium igéi után a Szentatya így indította a körmenetet: „Kedves Testvéreim! Kövessük a Jézust ünneplő nép példáját, és induljunk békével! – Krisztus nevében. Ámen.” A pápai asszisztencia ekkor a bazilika homlokzata előtti oltárhoz vonult, ahol a virágvasárnapi szentmise az olvasmányokkal, majd a Szent Máté evangéliuma szerinti Passióval, Urunk szenvedéstörténetével folytatódott.

A passió után Leó pápa rövid és költői ihletésű homíliát mondott: Kedves fivéreim és nővéreim! Ahogy Jézus a keresztútját járja, mi mögötte állunk és az Ő nyomdokait követjük. Így vele együtt járva elmélkedünk az emberiség iránti szenvedélyén, megtört szívén, és a szeretetből nekünk ajándékozott életén – kezdte beszédét a pápa. Most Jézusra tekintünk, aki a Béke Királyaként mutatkozik be, miközben körülötte háború dúl. Ő, aki szilárdan áll a szelídségben, míg másokat erőszak gyötör. Ő, aki simogatásként ajánlja magát az emberiség számára, miközben mások kardot és botot ragadnak. Ő, aki a világ világossága, miközben sötétség borítja be a földet. Ő, aki azért jött, hogy életet hozzon, miközben beteljesedik halálra ítélésének a terve. Jézus, mint a Béke Királya, az Atya ölelésében akarja megbékéltetni a világot, és lerombolni minden falat, amely elválaszt minket Istentől és felebarátainktól, mert „Ő a mi békességünk” (Ef 2,14).

A Béke Királyaként mutatkozik be, miközben körülötte háború dúl

A Béke Királyaként szamárháton, nem pedig lovat nyergelve érkezik Jeruzsálembe, beteljesítve az ősi próféciát, amely a Messiás eljövetelének örömére szólított fel: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig” (Zak 9,9-10).

A Béke Királyaként, amikor egyik tanítványa kardot ránt, hogy megvédje, és lecsap a főpap szolgájára, azonnal megállítja, mondván: „Tedd vissza hüvelyébe a kardodat, mert aki kardot fog, kard által vész el” (Mt 26,52).

A Béke Királyaként, miközben szenvedéseinket viselte és bűneinkért átszúrták, „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját” (Iz 53,7). Nem fegyverezte fel magát, nem védekezett, nem vívott háborút. Megmutatta Isten szelíd arcát, aki mindig elutasítja az erőszakot, és ahelyett, hogy megmentette volna magát, hagyta, hogy keresztre feszítsék és így átölelje az emberiség történelmének minden helyén és idején felállított összes keresztet.

Testvéreim, ő a mi Istenünk: Jézus, a béke Királya. Olyan Isten, aki elutasítja a háborút, akit senki sem használhat fel a háború igazolására, aki nem hallgatja meg a háborút folytatók imáit, és elutasítja azokat, mondván: „Még ha meg is sokszoroznátok imáitokat, nem hallgatnám meg: kezeitek vérrel vannak beborítva” (Iz 1,15).

Ránézve Őrá, akit értünk keresztre feszítettek, látjuk az emberiség keresztre feszítettjeit. Az Ő sebei között látjuk a mai sok nő és férfi sebesüléseit. Az Atyához intézett utolsó kiáltásában halljuk a letört, a reménytelen, a beteg és a magányos emberek sírását. És mindenekelőtt halljuk az erőszak által elnyomottak és a háború összes áldozatának fájdalmas nyögdécselését.

Krisztus, a Béke Királya, még mindig kiált a keresztjéről: Isten szeretet! Legyen irgalmas a szívetek! Tegyétek le a fegyvereket, ne feledjétek, hogy testvérek vagytok!

Isten szolgájának, Tonino Bello püspöknek a szavaival a „Mária, a mi korunk asszonya” című írásából szeretném ezt a kiáltást a Szent Szűz Máriának ajánlani, aki Fia keresztje alatt áll, és ma is a keresztre feszítettek lábainál sír:

„Szűz Mária, a harmadik nap Asszonya, adj nekünk bizonyosságot arról, hogy mindennek ellenére a halál többé nem fog hatalmat gyakorolni felettünk. Hogy a népek igazságtalanságainak napjai meg vannak számlálva. Hogy a háborúk vakító villanásai alkonyati fényekké halványulnak. Hogy a szegények szenvedései utolsó leheletüket veszik. […] És hogy végre az erőszak és a fájdalom minden áldozatának könnyei hamarosan elapadnak, mint a dér a tavaszi napon” – zárta virágvasárnapi homíliáját XIV. Leó pápa.

Leó pápa Úrangyala imája és felhívása a háború áldozatává vált tengerészekért

A virágvasárnapi szentmise zárókönyörgése után, a szokásos déli Úrangyala ima előtt Leó pápa felhívással fordult a hívekhez, imáikat kérve, hogy szűnjenek meg a háborús konfliktusok.

Kedves fivéreim és nővéreim! A Nagyhét kezdetén minden eddiginél közelebb vagyunk imáinkban a közel-keleti keresztényekhez, akik egy szörnyű konfliktus következményeit szenvedik, és sok esetben nem tudják teljes mértékben átélni e szent napok szertartásait. Miközben az Egyház az Úr szenvedésének misztériumát szemléli, nem feledkezhetünk meg azokról, akik ma valóban osztoznak az ő szenvedésében. Megpróbáltatásuk mindenki lelkiismeretét kihívás elé állítja.

Imádkozunk a Béke Fejedelméhez, hogy támogassa a háború által megsebzett népeket, és nyissa meg a megbékélés és a béke konkrét útjait. Az Úrra szeretném bízni a háború áldozatává vált tengerészeket is. Imádkozom az elhunytakért, a sebesültekért és családjaikért. A föld, az ég és a tenger az életért és a békéért lett teremtve. És imádkozzunk minden tengeren elhunyt migránsért, különösen azokért, akik az elmúlt napokban vesztették életüket Kréta szigeténél.

Köszöntöm és köszönetet mondok mindnyájatoknak, rómaiak és zarándokok, akik részt vettek ezen az ünnepen. Most együtt fordulunk Szűz Máriához, és minden imáinkat az ő közbenjárására bízzuk. Engedjük, hogy vezessen minket ezeken a szent napokon, hogy hittel és szeretettel kövessük Jézust, a mi Megváltónkat.

A felhívás után elimádkozták együtt az Úrangyala imát, majd a Szentatya áldást adott. A szentmisét követően azonban nem vonult vissza az Apostoli palotába, hanem a fehér pápamobilon körbejárta a Szent Péter teret. Leó pápa gesztusában minden bizonnyal szerepet játszott a szeretettel és kegyelettel teli emlékezet, mely pontosan az egy évvel ezelőtti Húsvéthoz kapcsolódott, Ferenc pápa személyéhez és élete utolsó nagy gesztusához. Több hónapos kórházi kezelése után, immár tudva, hogy nagyon súlyos beteg, a számára oly kedves hívekkel akarta megünnepelni a Húsvétot. Immár történelem az a gesztus, melyre hűséges betegápolója vette rá, hogy „Szentatya, miért is ne mehetne ki a hívek közé”, mire Ferenc pápa a rá jellemző módon gyorsan döntött és váratlanul, de mindenki nagy örömére megjelent a Szent Péter téren és körbejárva az autóval, a pásztor még egyszer láthatta a nyáját. Bizonyára megtelt hálával a szíve és immár készen lett arra, hogy meghallja, mintegy 19 órával később a hazahívó szót. 2025. április 1-ét írtak, Húsvét hétfője volt.

Forrás: Vatican News
Fotó: ANSA, Vatican Media