Jeruzsálemben jelenleg nem lehet betérni a Szent Sír-templomba imádkozni
Az Izrael és az Egyesült Államok által február 28-án Irán ellen indított bombázások a jeruzsálemi keresztények életére is hatással vannak. A Szent Sír-templomot bezárták – ez mindeddig a harmadik ilyen alkalom 1948 óta. A Szent Sír-templom bezárására azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok és Izrael február 28-án úgy döntött, bombázni kezdi Iránt. Bár hivatalos közlemény nem jelent meg a bezárásról, az információt egyes keresztény hírportáloknak megerősítették.
Jeruzsálem óvárosának szívében ez a kereszténység legfontosabb szent helye, mivel egyszerre foglalja magában a Golgotát – a dombot, ahol Jézust keresztre feszítették – és az Anasztászisz-rotundát, amelyben Jézus Krisztus (üres) sírja található.
A bazilikát eddig csak kétszer zárták be Izrael állam 1948-as megalakulása óta: 2020-ban a Covid-19 járvány idején, valamint a 2025. júniusi „12 napos háború” alatt, amely szintén Izrael és Irán között zajlott. 2020-ban a húsvéti ünnepek idején csak egy kis csoportnyi pap mehetett be a templomba.
A döntést az izraeli hatóságok hozták meg, és lezárták az óváros több szent helyét is, köztük a Siratófalat és a Templom-hegyet.
Izrael légvédelmi rendszere ugyan a legtöbb rakétát még a célba érés előtt megsemmisíti, de a lelőtt eszközök darabjai sokfelé lehullanak. Ezen a héten több ilyen lehullott törmeléket találtak a három monoteista vallás szent helyeinek közelében, a Szent Város központjában. Áldozatokról vagy sebesültekről nem érkezett hír.

Megtartják a húsvéti szertartásokat?
Mindettől függetlenül, a Szent Sír-templomban a liturgikus élet továbbra is zajlik. A görög-ortodoxok, az örmények és a latin rítusú (római katolikus) ferencesek – akiknek közösségeik a bazilikában laknak – továbbra is éneklik a zsolozsmákat. Csupán néhány, kívülről érkező szerzetes vehet részt ezeken.
Elmarad viszont a latin pátriárka, Pizzaballa bíboros nagyböjt szombatjain szokásos ünnepélyes bevonulása, amely a vasárnapi első vesperáshoz kapcsolódik. Jeruzsálemben most komoly aggodalom uralkodik a nagyhét és a húsvét közeledte miatt. Elképzelhető, hogy az ünnepi szertartásokat korlátozni fogják, erről a lehetőségről azonban sem a latin patriárkátus, sem a Szentföldi Ferences Kusztódia nem kívánt nyilatkozni.









